2017. november 10. 10:23

Tényleg unalmasak a kötelező olvasmányok?

Nem egy dolog van, amin nagyon fel tudom bosszantani magamat, de az egyik visszatérő téma a kötelező olvasmányok, ezen belül pedig a Kőszívű ember fiainak ekézése. A non plus ultra, amikor azzal kezdik fúrni a könyvet, hogy el se olvasták.

Én szeretem Jókait, de el tudom viselni, ha valakinek nem tetszik. Móricztól például herótom van, sosem tudtam élvezni a műveit és nem egy íróval vagyok így. De az, hogy nem tetszik vagy, hogy éppen mi nem tetszik Vonnegut, Móricz, Nádas (és még sorolhatnám hosszan az írókat) alkotásaiban egy komoly alapon nyugszik: elolvastam pár könyvüket és ez alapján tudtam hozni egy ítéletet. Szubjektívet, persze, de van alapja.

Az Eduline-on megjelent egy cikk a Radnóti gyakorló magyar tanárával, Fenyő D. Györggyel, ahol megint elhangzik, hogy Jókai, de legalábbis a Kőszívű ember fiainak menni kell, ez a sorsa. A pedagógus tett mögé érveket, amiket el tudok fogadni neki, még ha személyesen sajnálnám is, ha igaza lenne. Ugyanez igaz a Bánk bánra is, amit szerinte szintén ki lehet hagyni a kötelező művek közül. Mondjuk itt volt egy olyan bekezdés, amin elégé felháborodtam:

Ami a Radnótiban tanítható, az egyáltalán nem biztos, hogy a többi háromezer iskolában is. Nagyon fontos megéreznie egy tanárnak, hogy milyen az a közeg, amiben mozog, mit értenek a gyerekek és mit nem. Nagyon sok iskolában úgy ahogy van, kihagynám a Bánk bánt. Amit a legjobb harminc középiskolában tanuló gyerek megért, azt azért nem kell rákényszeríteni a másik kétezer iskolára.

Elég elitista gondolat.

Mit adtak nekünk a kötelező olvasmányok?

Azt el tudom fogadni, hogy Jókai könyvét esetleg később kéne elolvasni a gyerekeknek, bár a Kőszívű elméletileg kapcsolódik az aktuális történelem tananyaghoz is. Legalábbis az én gyerekkoromban ez így volt, az irodalom órán kötelezővé tett könyvek egy része segített a történelem és társadalomismeret tanításnál. Márpedig a Kőszívű ember fiai a negyvennyolcas eseményekhez bizony sokat tesznek hozzá.

Magamból tudok kiindulni persze, de én miután megtanultam nagyon szerettem olvasni, a mai napig. A társadalomismeret, a töri és az irodalom terén is rengeteget segített az a sok olvasmányélmény, regény, történelmi regény, amit olvastam. Az, hogy végig tudom mondani az Árpád-házi királyokat nem az iskolának köszönhető, hanem Harsányi és Passuth könyveinek. Hogy tisztában vagyok a Bach korszakkal szintén nem az iskola elsődleges érdeme, hanem Jókaié. A principatus rendszerét Gravesnek, a hugenotta üldözés és a vallásháborúk korát Merlenek, a keresztes háborúkat Shelbeynek köszönhetően ismerem úgy mintha ott lettem volna. De a lista folytatható.

Érdemes egy pillantást vetni erre a wikipédia táblázatra: szókincsméretek összehasonlító listája. Jókai Mór a top, nála nagyobb szókincse már csak az enciklopédiáknak van. A kötelező olvasmányok, a Kőszívű is, sokszor régies, esetleg nem könnyen olvasható, de könyörgöm, nem az lenne a lényeg, hogy a gyerekek még fiatalon, amikor a legjobban fog az agyuk a lehető legváltozatosabb tudáshoz jussanak? Attól merte esetleg egy-egy mondatnak kétszer kell nekilátni még semmi bajuk nem lesz. Sőt. Használják az agyukat.

A Kőszívű ember fiait általában az a vád éri, hogy unalmas. Sokan vagyunk, sokfélék, olyik a baszós-kardozós műfaj, olyik a szépirodalom, olyik a klasszikus krimi, a horror, a dráma, a felsorolhatatlan mennyiségű műfaj barátja, a többi untatja. Én például próza barát vagyok, a versek kevésbé kötnek le, bár olykor nagy élvezettel olvasom őket. De nem jut eszembe nap, mint nap verset olvasni, míg elképzelhetetlen hogy ne vegyek könyvet a kezembe.

A Kőszívű ember fiai romantikus kalandregény. Van benne komoly szerelmi szál, van benne megannyi csata és harc, konspirációk, családi drámák. Melyik az a pontja, amelyik nem passzol egy mai fiatal (vagy idős) ember igényeihez? A szerelem? A társadalmi/családi dráma? A háború? A hősiesség? Basszus, ha ugyanezeket máshogy keverjük össze megkapjuk a Pókembert. Vagy a Tróját. A Star Wars-ról nem is beszélve. Mégse mondaná egyikről se senki, hogy nem modern és ne érdekelné a fiatalokat.

Az én sommás véleményem Jókai és a kötelezők ügyében, hogy nem most lett elcseszve a dolog, hanem már elcseszett volt ez az én iskolás éveimben is. Nem Jókaival van baj, hanem az emberekkel és főleg a szülőkkel. A szülők egy kényszernek élték meg, hogy el kellett olvasniuk ezeket az amúgy általában jó és mindenképpen fontos könyveket, mert kötelező volt. Kellett. Ez a baj. Aztán lehetőségük volt tevőlegesen rúgni egyet a rendszeren és az egykori frusztrációjukat enyhíteni azzal, hogy a saját gyerekeiknek elmondhatták: ők nem is értik minek ez az egész. Cinkossá váltak a gyerekeikkel (azok jól felfogott érdekével pont ellentétesen) és hagyták, hogy ne is olvassák el a könyvet. Odaadták videón, megvették nekik a 10 oldalra butított verziót és elégedettek voltak: sikerült megbosszulni magukat.

Fenyő D. Györgynek abban van igaza, hogy frissíteni kéne az olvasmánylistát. Lehetne alternatíva, el kell olvasni a 3 hasonló közül valamelyiket például. Ez megoldás lehet(ne), mindenki elégedett lenne. (Leszámítva a gyerekeket, akiknek ugyanúgy ki kell olvasni egy könyvet, de azért annyit elvárhatunk az oktatástól, hogy valami értéket átadjon.)

Egy biztos, kevés idegesítőbb van, mint azt hallgatni, hogy egy könyv (bármelyik) szar egy olyan embertől, aki arra se vette a fáradtságot, hogy elolvassa. Utána tessék minősíteni. Csak az olvasás után.