Két napja szenvedünk azon, hogy mit csináljunk a hétvégén. Jó idő lesz ma, szóval valami strandban gondolkoztunk, reggelre megszültük a Bánki-tavat. Hogy őszinte legyek nekem semmi kedvem nem volt a strandoláshoz meleg ide vagy oda, a Balatonon kifürödtem magam. De láttam a feleségemen, hogy aggódik a #meleg miatt, így jó képet vágtam a dologhoz.

Reggelinél vázoltuk a gyerekeknek, hogy hurrá nyaralunk, de nem az lett a visszajelzés, amit vártunk. Nagy nyavajgás közben elmagyarázták, hogy ők már unják a strandot, voltunk Dorogon (sokszor, vonták fel a szemöldöküket jelentőségteljesen), Balatonon, sőt egy hétig a tengeren is, minek már megint strandolni. Maradjunk inkább a lakásban, ahol játszhatnak.

Reggeli után a feleségemmel kerülgettük egymást, viccelődtünk, hogy nehéz gyerekkoruk van, végül kiböktem, hogy igazából perszte megértem őket. Mértéktelenül megkönnyebbült asszony állt előttem, kiderült, hogy neki se volt kedve ésa csa miattunk akarta az egészet.

Így aztán elmegyünk Egerbe, megnézzük a várat és vidáman szarrá sülünk a köveken. Estére valószínűleg azt kívánjuk majd, hogy bár mentünk volna strandra.

Ja, és tényleg nehéz gyerekkoruk van, nem tudnak itthon büdösödni a belvárosban. Szigorú szülők vagyunk, na. #apablog #itsmylife #házasság #nyár 

2019-08-24 09:31:15 | text170

Miközben a reggelit pakoltam ki belém villant a felismerés, hogy pár évvel ezelőtt azt gondoltam mostanra már nem lesz gond a lányommal kaja fronton. Úgy tűnik tévedtem, ebben is.

A kisasszony ugyanis rohadtul válogatós, ezt némi finnyássággal tetézve. Van egy szűk ételválaszték, amit hajlandó megenni, azt reméltem, hogy évek folyamán ez majd varázsütésre átalakul. Hát ez nem jött be.

Kicsit meg is ijedtem, mert van egy csomó elképzelésem, főleg gyerekekkel kapcsolatban, amikről azt remélem, hogy majd az idővel megváltoznak / jobbak lesznek. Ajvé. #apablog #itsmylife #hétköznapo

2019-02-05 07:03:24 | text45

A reggeli készítése négy különböző ízlésű és diétájú embernek a nap első kihívása.

A fiam mindent eszik, de mostanában mindenből keveset és leginkább azt kívánja, ami a szomszéd tányérjára kerül.

A lányom nem eszik. Semmit. De az asztal mellett szörnyű undorkodó pofákat bír vágni.

A feleségem nem bírja elviselni a megbőrösödött tejet, szóval melegítés után 5 percig fölözöm a bögréjét.

Nekem nincs semmi bajom, de az én tányérom a zöld legyen.

2019-01-03 06:34:59 | text5

Piszok nehéz dolog nekilátni egy újévi elhatározásnak. Teszem azt annak, hogy ebben az évben most már tényleg le fogom faragni a súlyomat 95 kilóra. Az óévben ez egy könnyen kimondott szó, amit helyből egy rakás racionálisnak tűnő terv-gondolat követ, mint például: holnaptól újra odafigyelek, hogy ne egyek sok kenyeret vagy nem rakok majd cukrot a teámba, illetve az olyan non-plus ultrak, hogy süteményt csak akkor, ha valami családi dzsembori van és akkor is csak egy szeletet.

Ehhez képest a január elsején kora reggeli időpontnak számító fél 11-kor a konyhában talált, ahol a családnak a személyre szabott reggelit készítem elő. És rengeteg maradék van, amit az ember jó szívvel nem akar kidobni, szóval az első, hazafias kötelesség, hogy a pár darab virslit, a maradék karácsonyi süteményeket, a felbontott kenyeret el kell pusztítani.

Egyébként a hajnali fél 11 egy állati vidám időpont. Egy újabb jele annak, hogy a gyerekek nőnek és valami új-régi normális életmenet felé araszolunk. Az elmúlt hét évben a szilveszter arról szólt, hogy arcvesztés nélkül le tudjuk rázni mihamarabb éjfél után a barátokat, mert 2-4 órán belül partiállatból (háhá) vissza kellett vedleni gondoskodó szülővé. Idén ebbe a gyerekek segítettek, mert éjjel egy körül megjelentek az egyre laposodó buliban, felébredtek a petárdákra. Ez aztán robbantotta a partit, ami a legjobbkor jött. Kettő körül már ágyban is voltunk, én a leány, Zsófi a fiú mellett és hajnali 8 tájban még Dávid is relatív békén hagyott minket, csak tabletezett és beszerzett pár Legot, hogy elüsse valamivel azt a két órát, amit mi még öntudatlan szendergésben töltöttünk.

A január elseje szerintem még mindig jó eséllyel pályázik az év legundorítóbb napja címre. Eleve a közepén kezdődik és a legtöbb ember számára a fejfájás és a gyenge gyomor viszi a főszerepet. Én azt is megfigyeltem, hogy általában szürke, olmós idő van, ami semmi jót nem jósol. Én délelőtt kiolvastam a Monokróm című sci-fi-t, ezzel a reménytelen könyv-vadászat pokolbugyrába taszítva magam. Mi lesz a következő?

De még ennél is szomorúbb, hogy a január egy után a kettő jön, ami helyből munkanap és jelen pillanatban nincs sok kedvem az egészhez. Pedig 2019-től minden szempontból sokat várok, érzem, hogy ez egy jó év lesz.

Úgy legyen!

2019-01-01 19:47:00 | text1

Cili croissant eszik reggelire
Meleg croissant a vár tövében.

2019-04-19 08:46:01 | media63

7 találat a(z) reggeli kifejezésre