Richard Dawkins: Az önző gén
Az Önző gén 1976-ban egy nagyon forradalmi és csupa újdonságot feszegető mű volt. Ma ezeknek a teóriáknak jó része evidencia és a mindennapi életünk igazolja vissza őket.
A digitális evolúció (kitérő)
Az igazán gyenge pontok a digitális világgal és a számítástechnikával kapcsolatosak. Nem meglepő, ’76-ban a számítógépek nem igazán hasonlítottak a mai eszközökre. Etológus szemmel nem hiszem, hogy megjósolható, értelmezhető vagy akár csak előre látható lett volna a digitális forradalom. Ez pont olyan fokozati váltás, mint a gőzgép feltalálása. Fél évszázaddal a gőzgép előtt nem tudták, hogy mivé fog alakulni a Föld élete köszönhetően ennek az egy találmánynak.
A szimulációs képesség fejlődése, úgy tűnik, a szubjektív tudatosságban érte el csúcspontját. Hogy ennek miért kellett így történnie, az számomra a modern biológia legalapvetőbb rejtélye. Nincs okunk feltételezni, hogy az elektronikus számítógép tudatos, amikor szimulál, noha el kell ismernünk, hogy a jövőben még azzá válhat. A tudatosság talán akkor bukkan föl, amikor a világ szimulációja annyira teljessé válik, hogy az agynak önmaga modelljét is bele kell foglalnia. Nyilvánvaló, hogy a túlélőgép végtagjainak és testének a szimulált világ fontos részét kell alkotniuk; feltehetőleg ugyanezen okból magát a szimulációt is a szimulálandó világ részének lehet tekinteni. Ezt más szóval csakugyan nevezhetjük „öntudatnak” is, én azonban nem találom teljesen kielégítőnek a tudatosság evolúciójának ezt a magyarázatát, s ennek csak egyik oka az, hogy végtelen regresszióval jár – ha van a modellnek modellje, akkor miért ne lenne a modell modelljének is modellje…?
Úgy tűnik, hogy pont ez a kérdés foglalkoztat most egy csomó embert 40 évvel a könyv megjelenése után. Hiszen a számítógépek szépen csendben robotokká alakulnak, de nem várt módon nem a mesék, fikciók és filmek humanoid robotjaivá, hanem önvezető autóvá, önműködő gyárrá, intelligens mosógéppé és természetesen ember nélküli halálos fegyverekké. Ha például egy jóval pénzesebb, de kevésbé elméleti gondolkodót, Elon Muskot hallgatjuk, akkor éppen az emberiség kihalásának és rabszolgává válásának küszöbén állunk. (Kivonatolva itt olvashatsz róla, szerintem baromság, de ki vagyok én, hogy ezt eldöntsem?)
A számítógépeink valóban egyre inkább emberré válnak. Az emberek meg egyre inkább számítógépekké, mint valami jófajta Shadowrun RPG-ben: számítógép vezérelte végtag protézisek, a szervezetbe beültetett önszabályozó mechanizmusok.
Ugyan már! Félünk itt a kiborgoktól, de a szívritmusszabályzós nagyszüleinket meg ölelgetjük. Helló!
Dawkinshoz képest már jóval többet tudunk persze a digitális számítógépek lelki világáról és evolúciójáról, de valószínűleg 40 év múlva a mai vélemények és elméletek pont olyan megmosolyogni való érdekességek lesznek, mint az Önző génben olvasható fejtegetések.
[su_box title=”Reklám (x)” box_color=”#E3E3E3″ title_color=”#282828″ radius=”0″] [/su_box]
Jó könyv ez az Önző gén, de be kell látni, hogy kiindul egy nagyon erős prekoncepcióból és minden témát addig csűr és csavar, amíg belekényszeríti az általa kitalált rendszerbe. Néha kicsit kilóg, néha kicsit nehéz beszuszakolni, de összejött neki. Pont ezért nem tűnik nekem igazán hitelesnek: nem lehet mindent etológusként magyarázni a világban.
Viszont nagyon érdekes, olvasmányos és rengeteg gondolkozni valót ad, ami csak jó lehet. Úgy 20 év múlva, ha eszembe jut majd, újra előveszem és megnézem, hogy akkor mit mond. Biztos érdekes lesz, már ha a zsarnok robotfőnök engedi majd, hogy olvassak.
Valószínűleg mindannyian láttunk már a probléma érzékeltetését célzó, ijesztő számításokat. Például Latin-Amerika jelenlegi népessége 300 millió körül van, és sokan közülük már most is alultápláltak. Ám ha a növekedés a jelenlegi ütemben folytatódna, kevesebb mint ötszáz év kellene ahhoz, hogy elérje azt a pontot, amikor az emberek álló helyzetben összefüggő emberszőnyeggel borítanák a kontinens egész területét, még akkor is, ha nagyon soványaknak tételezzük fel őket – ami meglehetósen realista feltevés. Ezer év múlva több mint egymilliónyian állnának minden egyes ember vállán. Kétezer év múlva az emberhegy a fény sebességével növekedve elérné az ismert világegyetem szélét.
Nyilván nem kerülte el az olvasó figyelmét, hogy hipotetikus számításról van szó! Nagyon is gyakorlati okai vannak annak, hogy mindez nem történhet meg. Ezen okok közül néhányat úgy hívnak, hogy éhínség, járvány és háború, vagy – ha szerencsénk van – születésszabályozás. Nincs értelme a mezőgazdaság haladásában bíznunk – a „zöld forradalmakban” és hasonlókban. Az élelmiszer-termelés növekedése átmenetileg enyhítheti a problémát, de matematikailag bizonyos, hogy nem nyújthat hosszú távú megoldást; sőt valójában, a válságot előidéző orvostudományi haladáshoz hasonlóan, még tovább ronthatja a helyzetet, felgyorsítva a népességrobbanás ütemét. Egyszerű logikai igazság, hogy mivel nincs módunk a tömeges kivándorlást az űrbe másodpercenként több millió rakéta indításával biztosítani, az ellenőrizetlen születési arányok a vezetők, akik megtiltják követőiknek, hogy hatékony fogamzásgátló módszereket alkalmazzanak. Azt mondják, hogy előnyben részesítik a népességkorlátozás „természetes” módszereit, márpedig végül pontosan ahhoz fognak eljutni. A természetes módszert éhhalálnak hívják.