2015. október 4. 20:00

Miért kezdtem el és fejezem be a Reblog versenyét

Persze a pénz volt a fő motiváló, blogolni és ezért pénzt kapni még lehetőség szintjén sem hangzott rosszul. Főleg egy olyan pillanatban, amikor kilátástalanul nem volt pénzünk az új lakás felújításának utolsó fázisára. Még lottót is vettem, a Reblog annál sokkal esélyesebb pénzforrásnak tűnt.

A harmadik ok, a teljes esélytelenség érzése. Az ötlet, a Reblog Maraton, jó lehetne, ha nem engednék, hogy már bejáratott blogok átköltözzenek és úgy induljanak. Én elindultam, lelkesen, csináltam, és azt láttam, hoy egy pillanat alatt megjelenik egy blog, ami eddig Indexes volt és hozz több évnyi archívumot, meg sok ezer elkötelezett rajongót. Ettől a verseny nem maradt éppen kiegyenlített. Legalábbis én nem éreztem úgy.

És ez a sok minden így együtt elvette az egésztől a kedvem. Azt ott bezárom, ez itt folytatódik, maradjatok velem!