2018. szeptember 7. 11:14

kettősmérce

Azt írja az újság:

A fideszes hisztériakeltés mögött az van, hogy a néppártban igen sok képviselő nem akar az Orbán-kormány megmentésére szavazni, mert maguk is úgy vélik, hogy a magyar jogállamiság súlyosan sérült. Amikor tavaly májusban az EP először szavazott a témában, hogy megrendeljék a Sargentini-jelentés elkészítését, akkor a 216 néppárti képviselőből 67-en támogatták a magyar kormány elleni fellépést, és 40-en tartózkodtak. Az összes néppárti majdnem a fele, illetve ha a fideszeseket leszedjük, akkor több mint a fele nem állt ki az Orbán-kormány mellett. Az erőviszonyok érdemben azóta sem változtak.

Nahát!

Ha emlékeim nem csalnak a jobb helyeken (értsd.: leánynevén illiberális, mostanság keresztény demokráciákban) négy évente április környékén akár a 49%-os eredmény is elég a 2/3-os végeredmény eléréséhez.

Ha már úgyis benne vagyok a napi lapszemlében:

Szerintem Magyarország egyértelműen az előnyére változott. Én ma Magyarországot élhetőbb helynek tartom, mint a nyugat-európai világot. Nem vagyok egy ijedős fiú, de bevallom, hogy szerintem rossz érzés olyan helyeken mozogni, ahol bármelyik pillanatban joggal lehet aggódni amiatt, hogy azt találja ki valamelyik liberális idióta, hogy ő márpedig felrobbantja magát vagy elkezd lövöldözni. Ráadásul most már másolják is egymást. Aggódva várom, hogy mikor jön majd az újabb repülőgépes toronyháztámadás, mert az autós tömegbe hajtás már megvolt jó néhányszor, a felrobbantós is megvolt, de a jól bevált repülőgépes figurának az ismétlése még várat magára.

Hát így.