A Facebook meg a Mérce

Hülye egy helyzet, hogy egy Facebookot védő blogbejegyzést készülök írni. Pont én, aki már nagyon-nagyon régóta igyekeztem a blogjaimon felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire veszélyes gyakorlat, ahogy a vállalkozások, kiadók a Facebookra építenek üzleti modelt.

Pár éve igyekeztem bemutatni a blogomon a Sans Facebook projektemet, ami arról szólt, hogy mennyire egyszerű elszakadni a Facebooktól és, hogy egyetlen előnye van, a behozhattatlan: szinte mindenki megtalálható rajta.

De a Sans Facebookkal pont azt akartam elmondani, hogyha az emberek megismernék a többi platformot, mert számtalan alternatíva létezik, akkor megtörhetne az egyeduralom. Ami mindenkinek jó lenne, egyszerű felhasználónak és vállalkozásoknak is. Az utóbbiaknak meg főleg.

Kiadó vagy nem kiadó?

Vannak blogok a sikeres Facebook marketingről és kommunikációról, vannak Közösségi Guruk, akik a biztos ezer lájkot ígérik, de hol vannak ezek az emberek a Facebookon túl? Sehol. Hol van a többi lábuk? Ha a Facebook kiesik, mert egyszer ki fog, akkor hova nyúlnak?

Éppen az elmúlt hónapokban látszik, hogy az internetes melók milyen kiszolgáltatottak és törékenyek. A Google pingvinjei és pandája úgy söpört el egy komplett szakmát hónapok alatt, hogy maguk se értik mi történt. A SEO halott, legalábbis úgy, ahogy eddig ismertük. Fejemet fogva dobálom a spam tárolóba a prémium PR cikkeket és linkeket áruló bombabiztos megoldást hirdető leveleket. Ezeknek a népeknek nincs második lábuk, harmadik meg főleg. Én ebbe a hibába nem akarok beleesni.

Egy lábon álló piac (2013) – creativslave.hu

A múlt évben aztán ahogy kezdett elfogyni a levegő a Facebook körül, egyre többször jutott eszembe, hogy az történik, amit pár éve megjósoltam. Amellett, hogy ez persze olyan volt, mintha hájjal kenegetnének elővettem a blogokat és átolvastam, hogy mennyit tévedtem. Nem keveset, főleg az időtartamokat becsültem jócskán alá illetve a Facebook alkalmazkodóképességét és a tőkeerejét. A riválisok egy jó részét azóta megvette és már ők is neki dolgoznak.

A Facebook nem jótékonysági intézmény

De azzal kezdtem, hogy elég hülye érzés, hogy egy felmentő írást akarok lepötyögni. Pár hete kezdtem el vázlatolni ezzel kapcsolatban, amikor Zuckerberg bejelentette, hogy visszavágják a Facebook oldalak természetes elérését, amitől azok a cégek, újságok, akik a Facebookra építették az egész üzleti modelljüket teljesen bevadultak. Az a második-harmadik láb hiánya bukkant elő, amiről 4-5 éve írtam.

Az egyik leghangosabb ebben a témában a Mérce nevű friss sajtótermék főszerkesztője, Jámbor András. Több megnyilvánulása, cikke volt a témában, kvintesszenciáját adta a teljesen érthetetlenül háborgó felhasználónak.

Jámbor azt nehezményezte, több hozzá hasonló vállalkozó társához hasonlóan, hogy a Facebook egyik pillanatról a másikra változtatott a felhasználási lehetőségein. Amit addig lehetett azt másnaptól nem lehet.

A Facebook azonban soha nem volt jótékonysági intézmény, hanem egy nagyon szépen felépített üzlet. Bár az emberek szeretik elfelejteni, de mindannyian fizetünk a Facebook használatáért, lehet, hogy nem dollárban, de a statisztikai adatainkkal, amiket a Facebook az egyik legjobb hirdetési rendszer alapjává tett. Ha valaha próbáltál már Facebookon hirdetni, akkor pontosan tudod, hogy milyen könnyű, olcsó és eredményes rendszert raktak össze.

Persze már az elmúlt években is fokozatosan letolták az oldalak elérését, de ez egy olyan piaci verseny volt, ahol a legjobbak túl tudtak élni. Most nem ezt kínálja a Facebook, hanem a fokozatos eltüntetését ezeknek az oldalaknak a hírfolyamból.Az egészet olyan cukormázas tartalommal öntötte le Zuckerberg, mint hogy több helyet akar a vitának, kevesebb figyelemvadász tartalmat és kevesebb álhírt akar.De valójában nem szól ez másról, mint a pénzről, arról, hogy azt akarják elérni,  hogy az a szervezet, amely látszódni akar a Facebookon, az hirdessen,  fizessen. Fordítva, az maradjon fenn, akinek van pénze. És a Facebook monopolpozíciójának és erőfölényének hála ezt minden akadály nélkül meg is tehetik.

Jámbor András @ https://merce.hu/2018/01/12/a-mai-az-a-nap-amikor-zuckerberg-elkezdte-kivereztetni-a-civileket-es-a-fuggetlen-sajtot/

Ők ebből élnek. És teljesen érthető, hogy a saját érdeküket helyezik előtérbe. Az tavaly kiderült, hogy az ahogy eddig engedték a tartalommegosztást a továbbiakban nem mehet tovább. Kellett valamit kezdeni a dologgal és érthető, hogy úgy alakították a dolgot, hogy nekik anyagilag is jövedelmezőbb legyen. Ha azt szeretnéd, hogy ezekután is lássák a cikkeidet, termékeidet a Facebookon, akkor fizess érte, azaz hirdess.

De igazából ez az egész sokkal kevésbé lenne húsbavágó, ha az újságok, a blogok, a webáruházak nem csak a Facebookot használták volna. A hangsúly a nem csak kitételen van.

Úgy tűnik nem érte meg ellustálkodni az elmúlt éveket

Ha nekem feltűnt 2013-ban már, hogy ez az egész egyszer gondot jelenthet, akkor azok a szereplők, akik ebből élnek hogy nem vették észre a dolgot? 2013 régen volt, 5 év alatt a Jámborhoz hasonló újságírók, de a kiskereskedők és a többi tartalomgyártó is megtehette volna, hogy edukálja a felhasználóit. Nem lett volna nagy dolog átvezetni a felhasználókat másik felületekre (is). Egy online újság esetében például lehetnének twitter exkluzív tartalmak, ahogy a webshopok is csinálhatnának Pinterest akciókat, meg twitter kuponokat.

És ez nem plusz munka lenne, illetve lett volna. Ez csak a céges életbiztosítás alapja: hogyha a mézesmázos Zuck egyszercsak elkezdi tartani a markát, akkor legyen egy olyan menekülési útvonal, amit helyből aktiválni tudok. A Zuck meg sírjon magában.

Az egyik céges ügyfelünk, akit szintén elég durván érintett a januári változás (webáruháza meg online újságja is van) azt mondta nekem a telefonban, hogy ő nem nagyon gondolkodik a Twitterben például, mert azt úgysem használja senki Magyarországon. Hasonlóan vélekedett a Pinterestről is meg a többi hasonló felületről. Nem tudom, én használom egy jó részüket és úgy látom, hogy egyáltalán nem vagyok egyedüli magyar.

Az való igaz, hogy sokkal több az informatika közeli, meg a marketinges, de azért egyre többen vannak mások is. És a Twitter például egy kifejezetten érdekes felületté nőtte ki magát. Rengeteg érdekes ember van rajta, akik nap, mint nap olyan tartalmakat írnak, amiket nem csak unottan átgörgetek, hanem élvezettel végigolvasom.

Hát ezért nem gondolom, hogy a Facebook lenne a hibás ebben a helyzetben. Elsődlegesen az emberek a hibásak, akik csak ezt az egy felületet használják, de ugyanolyan hibásak, a fent vázoltak miatt, a tartalomgyártók is. Kényelmes volt elhinniük, hogy ez egy ingyen kiadó, aki csak szívjóságból segíti őket.

Viszont talán érdemes lenne levonni a következtetéseket és végre elkezdeni növeszteni azokat a plusz lábakat. Bármikor bármi történhet. És ezt most komolyan nekem kell elmondanom olyanoknak, mint Jámbor András egy ilyen országban, mint a mienk?

Ez egy vicc.

Robert N. Charrette: Jól ​válaszd meg az ellenségeidet

A Sose kezdj sárkánnyal kritikámat azzal zártam, hogy remélem a második rész, a Jól válaszd meg az ellenségeidet majd jobb lesz. Jobb lett, de még mindig nem egy LX-IR.

A második kötetnél már biztos voltam benne, hogy én ezt olvastam korábban. Egyre több dolog jött vissza, ahogy haladtam előre. Abban még mindig nincs változás, hogy borzasztó tablószerűen akarja megmutatni a Shadowrun kiberpunk világát, de legalább eltávolodunk Amerikától és az egykori Nagy-Britannia a helyszín. Elvétve tudunk meg infókat Londonról és a nagyvárosokról, olyanokat, amik sokkal érdekesebb hátteret vázolnak fel, mint Seattle megszokott árnyvilága. Jól sikerül felvezetni a rituális mágia területileg változó megjelenéseit, a szigetországban nem sámánok, hanem druidák vannak. Nekem ez nagyon tetszett.

A szereplők viszont, ha lehet fokozni, tovább egyszerűsödtek, pedig a főszereplő, Sam Verner alias Csavar, eleve nem volt egy sokrétű figura. Kicsit zavaró volt számomra, hogy az eredeti önmagához képest egyre idegenebb dolgokat művel. Arra gondoltam, hogy ezt szerette volna karakter fejlődésnek képzelni az író, de köztünk maradjon: nem sikerült. A többi szereplő igazából még Samnél is egyszerűbb, a sztorijuk pedig a dekás tündét, Svindlert leszámítva teljesen érdektelen.

A tablónk folytatja az előző könyvben elkezdett útvonalat és egyre mélyebbre kalauzol a mágia, főleg a sámáni vonal világába. Igazából ez és a druidák mentik meg a kötetet, attól, hogy teljesen elkaszáljam, így kap egy kegyelem kettest.

Borítókép: Pinterest

Piktoria (beta) – Instagram és Pinterest kezelés

Az elmúlt hetekben kezdtem tudatosan építgetni az Instagram fiókomat ehhez a bloghoz, így bukkantam rá a Piktoria nevű appra. A Piktoria Instagram és Pinterest fiókok kezelésére van kitalálva és egy hirdetésben 7 napos próba verziót ajánlott én meg éltem a lehetőséggel. Igazából a Pinterest fiókom nagyon régi és elég rendezetlen, de mindig visszariadok attól, hogy nekilássak kitakarítani, újra rendszerezni. Így aztán a Pinteresthez készült kezelőfelületet nem is vettem igénybe csak az Instagram szekcióhoz adtam meg az adataimat. Piktoria (beta) – Instagram és Pinterest kezelés részletei…

Google Fitnesz (A nagy lépésszámláló app teszt 2.)

A Google Fitnesz pont a napokban esett át egy nagyobb ráncfelvarráson, ami nem ártott neki, bár a legnagyobb hibáját sajnos nem sikerült megoldani, nevezetesen, hogy elég átláthatatlan felülete van.

A Google Fitneszt már 2015 tavaszán telepítettem egyszer a telefonomra, de nem győzött meg igazán, hasonlóan a Walkloggerhez úgy éreztem, hogy kicsit felülméri a lépéseimet. Azóta több appot próbáltam már ki és egyre inkább úgy tűnik, hogy a Moves mért alul, de ez majd egy későbbi téma lesz.

Telefon és rendszer

Jelen teszt, hasonlóan a korábbi Walklogger cikkhez Androidos telefonon készült, egy Galaxy Core Prime készüléken.

Google Fitnesz: pro és contra

Előnyök

  • Könnyen konfigurálható
  • Nem zabálja az erőforrásokat
  • Könnyen integrálható más Fitnesz appokkal és rendszerekkel
  • Könnyen felvehető rengeteg egyéb mozgás, testedzés
  • Nem csak lépésszámláló, hanem komplett Fitnesz alkalmazás





Hátrányok

  • Zavarba ejtően kusza felület
  • Elég szegényes widget lehetőség
  • Sajnos többször tapasztaltam adatvesztést

Bővebb vélemény és élménybeszámoló a lapozás után.

Tanítanék tüntetés és bizonyítványosztás

Nagyon jó ötlet volt a szervezőktől, hogy felkérték a résztvevőket kötözzék mindenhová fel a kockás szöveteket, amiket hoztak a megmozdulásra. Az Erzsébet-híd végig lett kötözve, voltak olyan lelkes tüntetők, akik csimpánzokat megszégyenítő módon másztak fel magasabb pontokra, hogy elérhetetlenebb legyen a tiltakozásukat szimbolizáló drapéria.

Jó volt látni, hogy megint mennyi ember eljött. Jóval homogénebb sokadalom volt ez, mint a március 15.-én felsorakozó tömeg. Szerintem főleg tanárok voltak jelen és diákok. Főleg idősebbek és nagyon fiatalok. Hiányoltam a tömegből a generációmat, az aktív harmincasokat és negyveneseket, a potenciális szülőket.
Én újra ugyanazért mentem ki, mint eddig is minden Tanítanék megmozdulásra: a két gyerekem jövőjét féltem, szeretnék mindent megmozgatni azért, hogy ne egy elcseszett iskolában vegyék el a jövőjüket. Szülőként a minimumnak érzem, hogy ott legyek.

Enyhe meglepetéssel fogadtam, hogy a tanításról és iskolákról már elég kevés szó esett, legalábbis amik eljutottak hozzám az esőben, zivatarban és az erre az időjárásra alkalmatlan hangosításban. A Tanítanék mozgalom eljutott oda, ahova 2012-ben már más civil szervezetek is, hogy nem tetszik a rendszer. Nem meglepő módon ebben a helyzetben ugyanazt a választ találták maguknak, amit anno a milla is: Orbánéknak menniük kell.

Ezt egyébként megmondtam volna ingyen és bérmentve előre is. Az első Tanítanék tüntetéseken volt is egy mondat, amire már akkor felkaptam a fejemet. A tömeg elkezdte skandálni az Orbán takarodjot, mire Pukli kiszólt nekik, hogy nem erről van szó, még. Nekem a Várkert Bazár előtt ma nagyon úgy tűnt, hogy már nincs is másról szó. És ez egyszerre félelmetes és jó is.

Jó, mert a Tanítanék mozgalom az eddigi próbálkozók közül a legintellektuálisabb, legátgondoltabb és legtökösebb szerveződés. Viszont minden eddigi erejét és elképesztően széleskörű támogatottságát abból nyerte (jórészt), hogy szakmai célokért küzdött.

Félelmetes, mert újra ott állunk, hogy valaki belekezd a Fidesz rezsim bontásába. Mekpökdöste a tenyerét és azt mondta, hogy utánam. Dehát az elmúlt években ilyenre már akadt sok példa, egytől egyig csúfos kudarccal. Én féltem a Tanítanék mozgalmat ettől a váltástól és féltek kicsit mindenkit, aki most fellelkesült, mert a Tanítanék sem lépett tovább a következő, az elsőnél is lényegibb lépésre, hogy mi lesz azután, ha a rendszer már nincs.
Erőteljes és lelkesítő, ahogy beleállnak a küzdelembe, de mielőtt beleállnak jó lenne tudni, hogy mit akarnak elérni.

Kíváncsian várom.

Tél Újbudán

Amikor 11, bocsánat lassan 12 éve, Budapestre költöztem minden reggel keresztülvágtam a Feneketlen-tó melletti parkon. Akkor még a játszótér jóval szerényebb, a Park Színpad nem szabadtéri kocsma, hanem kulturális létesítmény volt. A tó körül, ahogy Zsófi Nagymamája mindig elmondta, a diákok eldobálták a joghurtos flakonokat és még nyoma sem volt futópályának.

Az egész hangulata azonban ugyanolyan volt akkor is, mint ma, ahogy már a munkából hazafelé tartva végigsétáltam a park mentén. A fák közül előbukkanó tó, a templom két tornyának a tükörképe ez az igazi 11. kerületi hangulat. Gyönyörű minden évszakban és nem telik el úgy nap, hogy elhaladtomban ne érezzek késztetést arra, hogy lefényképezzem.

A hétvégén nem is álltam ellen neki. Épp alkonyodott, ahogy Zsófival, Dáviddal és Bandival arra sétáltunk. Bandit kísértük a buszhoz, indult Fehérvárra. Épp csak egy pillanatra álltunk meg, de Zsófi is helyből fotózni kezdett.

A piacon

Kicsit meglepő, de már két hete lassan, hogy ezt a képet készítettem. Vasútmodell kiállításon voltam három napig Gödöllőn két kollégámmal. Szombat reggel megkértek, hogy hozzak valami reggelit, amíg ők a stand kipakolásával végeznek. 

Mindig én járkálok kajáért, mert ők alapvetően lusták hozzá, hogy nagyobb távot gyalogoljanak. Én meg örülök neki, mert ilyenkor kicsit körbenézek, csámborgok, kitörök az unalmas melóból. És sétálni meg szeretek.

A kastély jó tíz percre van a piactól, és két hete már hideg reggelek voltak, de közel sem a téli fajtából, mint az elmúlt napokban, hanem a ködös, igazi őszi típusúak. Szóval végigbattyogtam az út szélén és figyeltem a ködből sejtelmesen előbukkanó várost. Mire a kollégák által áhított disznótoros elkészült, és egy nejlon zacskóban – rendkívül gusztusosan elhelyezve – átvehettem már ilyen szép tiszta idő volt, amit a képen is látni. Elbóklásztam a standok közt, meg-megkérdezve a néniket, hogy lefotózhatom-e  a zöldségeiket. Nagyon készségesek voltak, de azt hiszem jobban örültek volna, ha vásárolni akarok.

Zöld bimbók

 

A múltkor írtam arról, hogy nem nagyon szeretek belenyúlni Photoshoppal vagy más képmanipuláló eszközökkel a fényképeimbe. Ebbe azért lehetett volna pár dolgot retusálni, de alapvetően a gépem volt szar, és készített ilyen csúnya, zajos képet. Kár érte, de szerintem még ennek ellenére is értékelhető, számomra vállalható fotó lett.

Egyébként eszméletlen, hogy éveken át micsoda szörnyű, kompaktnak nevezett fényképezőgépekkel voltam megverve. Az első digitális fényképezőgépem egy Sony DSC-32 volt, na az volt az első és utolsó jó kompakt gépem. Gyönyörű színei voltak és ahhoz képest, hogy 13 éve vettem, tehát elég korai digitális gépről van szó, elég rugalmasan kezelte a rossz fényviszonyokat.

Évekig nyűttem, imádtam, aztán egyszer kölcsönadtam Anyunak valami hajós utazására és mire visszaért már vacakolt, hamarosan komplett bedöglött. Borzasztóan nehéz volt pótolni. Volt utána két gépem is, az egyik a fenti képet produkáló Olympus, na az egy igazi szar volt, már elnézést. Nézd meg ezt a fotót is, ragyogó napsütésben készült és ahhoz képest, mintha legalább 1600-as ISO értéken villant volna.

A fényképezőgép kálvária egyébként két éve ért véget, amikor szert tettem a jelenlegi tükörreflexes Canon D100-ra és azóta boldog vagyok.

Fekete-fehér parlament

A fekete-fehér fényképezést a digitális gépek megjelenése óta értelmetlennek tartom. Inkább fotózok mindent színesben aztán egy gombnyomással átkonvertálom a képet fekete-fehérbe. Ahogy tettem ezt most a Parlamentes fotóval is.

Tavaly februári a kép, és borzasztóan hidegek voltak a színei, viszont a kristálytiszta időben nagyon szép, éles képet sikerült készíteni a várból a Parlamentről.

Füge lekvár

A nyáron Tetiék fügefáján rengeteg édes, szottyos gyümölcs termett. Én már nagyon régóta tudom, hogy a füge jó, de a családommal meg kellett szerettetni. Dávid állatira rákapott, amint hazaértem a munkából már mászott ki a homokozóból, hogy szedjünk fügét.

A nyár elmúlt, de a fa rendületlenül terem tovább. Sajna a nap és a meleg már kevés neki és inkább savanyú a termése. Japi hozott egy vödörrel, de mindenki csak kerülgette. Végül az én javaslatomra füge lekvár készül. Kíváncsi vagyok milyen lesz!

Tárgyfotózás közben: egy modell mozdony

Ezt a modellt az egyik kollégám készítette, nem értem pontosan, hogy mi benne az igazán különleges, csak megkért, hogy fotózzam le neki. Ez a kép a fénysátor beállítása közben készült, nem is lenne jó termékfotónak, hisz homályos a mozdony hátsó része, de nekem megtetszett. Olyan sokat foglalkozom nap, mint nap ezekkel a játékszerekkel és olyan kevés szó esik ehhez képest róluk a blogon, hogy gondoltam legalább így becsempészem ide őket.