János vs. András

Ahogy öregszem egyre többször jövök rá, hogy az egyik legnagyobb hibám a hülye béketűrésem. Mint ez a János-eset is. Nekem igazából már december óta vannak bajaim a taggal, de a jó viszony fenntartása miatt magamban vagy Zsófinak fortyogtam. És nem első alkalommal járok úgy, hogy amikor megelégelem a szívatást és felcsattanok, vagy csak mondok valamit, akkor a másik fél sértődik meg, hogy most mire fel pattogok.

Lehet előbb kéne elkezdenem szívózni és akkor megszoknák.

Mondjuk lehetne az is, erre az adott esetre fókuszálva, hogy a másik fél, esetünkben János, időre elkészíti a vállalt munkát. Ja, és nem sunnyog, meg felveszi a telefont.

Csak, hogy elszakadjak az általánosságoktól ott hagytam el a fonalat tegnap, hogy János újra ígérte magát, de nem jelent meg és a telefont se vette fel. Írtam neki egy smst, de semmi reakció nem jött. Reggel, bár már mélyen utáltam az egész szitut, újra felhívtam és voilá: kiderült, hogy jönnek, befejezik.

Később Zsófi szólt, hogy tényleg megjöttek és, hogy neki gyanús, hogy a könyvespolc sehol nincsen. Jó volt a szimata, azt elfelejtették. Éppen Cilibe próbáltam valami emberi táplálékot diktálni este, mikor jött Jánostól egy sms, hogy reméli megérte a várakozás a polcokra. Amikor ezt megláttam…

…na akkor borult el az agyam.

Ha azt írja, hogy reméli elégedettek vagyunk és elnézést az elfelejtett polcért, de mihamarabb pótolja, akkor semmi gond, mindent elfelejtettem volna neki. De az smsről az ugrott be elsőre, hogy akkor én most dicsérjem meg és lássam be mekkora spíler Ő.

Hogy kvázi mi a szarért kellett nekem annyit ugrálnom a héten.

Mi legyen veled, János?

Az asztalosunkról már írtam korábban, a nyilvános naplóban azóta is említettem már egyszer-kétszer. A kezdetben jól induló kapcsolatunk mostanra odajutott, hogy ha csak a nevét meghallom már felmegy a vérnyomásom.

János szépen megcsinálta a konyhát, csak nem fejezte be. Lehet használni, csak a könyvespolccal és fűszertartókkal lóg még. Hogy pontosak legyünk ezt december közepe óta nem bírja befejezni. Történt már vele minden, lábujj törés, szörnyű szövődményes megfázás, durva élete van, na.

Jó ideje, hogy ha csak rajtam múlik, akkor már nem igen állnánk szóba egymással. Zsófi azonban simulékonyabb és türelmesebb, mint én és az asztalost ő találta, nem szóltam bele a kapcsolatba. Ezen a héten azonban az én dolgom lett, hogy tartsam a kapcsolatot Jánossal. Szombaton megígérte, hogy keddig mindenképpen. Kedden elmondta,

miután órákon át hívogattam

hogy elkészült ám minden, ez remek, de lassan szárad, nagyon lassan. Mikor érdeklődtem, hogy azért szerdára ugye a falunkon lesz megnyugtató választ kaptam. Hát persze,

kvázi: mit gondolok én, szórakozik ő velem?

(ja, pont azt gondolom egyébként)

reggel hívja Zsófit, hogy mikor jöhet. Mondtam, hogy nem kell túltolni, itthon van egész nap. Azzal tettük le, hogy akkor holnap, azaz mostmár: ma.

11 körül hívtam a feleségemet, hogy Jánossal mi van. Mondta, hogy semmi hír róla. Ezekután elkezdtem hívogatni, de estig nem vette fel. Ezzel a húzásával nálam végképp elvágta magát. Jobbat nem tudtam: írtam neki egy sms-t, hogy mennyire csalódott vagyok. Gondolom éppen leszarja.

De, hogy én ennek az embernek mégegyszer megrendelést nem adok az is biztos.

Elmehet a sunyiba.

9/4 – a János (az asztalos) elmehet a sunyiba

Költözködünk ezerrel, a hétvégén átcuccoltuk a nagyját, azóta takarítunk. Meg várunk az asztalosra.

Ott hagytam el a költözködős blogot, hogy Anyuékkal ablakot mostunk és az asztalos megjelent majd elment. Mivel az utóbbi úriemberről több szó lesz a következőkben ezért egy gyors összefoglalás róla. A lakásfelújításban volt pár csúszó dolog, ami miatt az asztalos nem tudta időben elkezdeni a konyhát. Mivel tényleg nem az ő hibája volt ezért nem piszkáltuk miatta, amikor dolgozott alapvetően minden rendben volt vele.

Aztán a múlt héten eltűnt minden akadály és ő mégse jött. Ígérte magát keddre, aztán szerdára és így tovább. Aztán szombaton odajött, hogy felméri a maradékot. Eredetileg úgy volt, hogy marad is és befejezi a melót, akkor már legalább 5 napja csúszott, de nem: elment. Hétfőre ígérte, hogy végez.

És akkor most el is értünk a blogban aktuális időpontig. Hétfőn bevittük Cilit az oviba és hármasban vonultunk be a lakásba. Dávidnak kipakoltunk pár játékot, összeraktam neki az IKEAban vásárolt gyerek sátrat, jól elvolt. Leginkább utánam vagy az Anyja után mászkált és élénken kommentálta, ahogy takarítunk. Zsófi a fürdőt és a WC-t ganézta tovább én meg az ablakokat fejeztem be és radiátort mostam.

Hoztam Dávidnak egy sajtos kiflit, amivel boldogan mászkált fel-alá, hol azt rágta, hol a kisautóját tologatta, hol velünk “beszélgetett”.

Egy idő után felhívtuk az asztalost, hogy ugyan hol van már. Kiderült, hogy csak kedden tud jönni, anyagot vásárol vagy mi. Én eléggé morogtam, de nem akartam nagyon összeugrani vele, szóval csak Zsófit boldogítottam a gondolataimmal (ő ezt elégé unta). Viszont ebéd előtt megjött Zsófiék gyerekkori barátja, aki villanyt szerel nálunk. Mi vittünk két szelet rántott húst meg cukkinit, de köretünk nem volt hozzá. Zoli mondta, hogy ő is ebédelne és kínaira gondolt így ketten elsétáltunk a kínaihoz és én köretet meg salátát vettem, ő meg mindenféle finomságokat. Dávid közben elaludt és megágyaztunk neki a sátorban, ő boldogan pihent, míg mi egy ládát toltunk a nagszoba közepére amit én a karácsonyi terítővel fedtem le (épp megtaláltam, Zsófi annyira nem örült), körberaktuk párnákkal és lekuporodtunk mellé. Szépen sütött a nap a szobába és nagyon vidám ebédet költöttünk el.

Ebéd után aztán Zoli nekilátott a villanyszerelésnek, mi visszatértünk a takarításhoz. Egész addig dolgoztunk, míg Ciliért nem mentünk az oviba. Utána még vásároltunk hazafelé és vártuk Zsófi szüleit akik Londonból repültek haza. Rengeteg ajándékkal lepték meg a gyerekeket, Dóri is küldött mindenkinek valamit, nagy örülés volt. (Lapozás után folytatódik!)

9/1

Az idei évben még rengeteg szabadságom van, már csak 2,5 hetet kell dolgoznom. Az első adagot a jövő héten veszem ki, így 9 napig semmi nem vonja el a figyelmemet a költözésről.

Igen, csuda egy dolog ez, két hét múlva már az új lakásban ébredünk ilyenkor. Ma viszont az az öröm ért, hogy 8-ig szunyálhattam, ha nem is megszakítások nélkül, de ez már így is remek.

Ma takarítani fogunk, fürdőszoba, wc ilyenek. Holnap átcuccolás: első kör.

Hihetetlen.

Festés & meleg

Néha már teljesen szkeptikusan állok a lakáshoz, beköltözünk-e valaha. Ma is nyomasztó gondolatok közt baktattam a szitáló esőben munka után, hogy ellenőrizzem mi haladt. Már a bejárati ajtó is fura volt, félig nyitva várt. Épp megfogtam volna mikor rájöttem, hogy frissen van mázolva: gyönyörű fehér.

Beóvatoskodtam az ajtón és meleg volt. A radiátorok ontották a hőt. Szárad a festék, alakul a fűtés, jövő héten készül a konyha, aztán parketta. Utána költözhetünk. Nem szeptember, mint vártuk, de nem is karácsony, ahogy károgták a “jószándékú” ismerősök.

És akkor ne igyak 2.: A 80/80 szűkítő

A lakásfelújítás nem egy leányálom, legalább 3 ember idegrendszerével kell rendelkezni ahhoz, hogy az ember ép ésszel túlélje.

Az első napon, mikor a munka után elballagtam a kecóhoz már helyzet volt. Nyitom az ajtót és a kulcs elforog. Mint kiderült “valahogy” elromlott a zár. A telefonálásomra a munkások visszakanyarodtak az autóval, hogy segítsenek bejutni. Kicsit csodálkoztak, hogy nahát ez eddig jó volt, de aztán sztoikusan mondták, hogy semmi pánik bemásznak az ablakon és kinyitják belülről. Mert onnan megy. A szalajtott fiatalember egy macskába oltott hegyi-zerge ügyességével kapaszkodott fel az utcáról az ablakunkba és láss csodát az ajtó belülről nyílt. Mondták, hogy nagyon jó, hogy nyitva hagyták az ablakot, mert így reggel is be tudtak volna menni. A következtetéseket a fantáziádra bízom, Kedves Olvasó.

Eddig azért alapvetően mázlink volt. Rendesek a kivitelezők, tartják magukat a megállapodáshoz. Kevés okom van morogni, nem is teszem. Egészen a kéményesig. Most a Főkétüszt kihagyom, mert a káromkodás blokkolóm nem bírná, maradjunk annyiban, hogy ha van még egy utolsó, rohadt, kiskirály banda az országban… Jó, hagyjuk tényleg. Szóval a kémény béleléshez kell a kazán, amit a kéményes fel is tesz. Megrendeltem a kazánt, felhívtam a kéményest, hogy mikor jön, elmondta mi kell még a kazánhoz, bizonyos indító idom. Megkért, hogy azt is rendeljek a nagykertől. Azt diktálta a telefonban, hogy 80/80-as indító idomra lenne szüksége. Én ezt feljegyeztem, elküldtem a rendeléssel együtt, jött a nagykertől a telefon, hogy ez értelmezhetetlen, ilyen indító nincs. Van 60/100, 120/80, 60/80 és így tovább. Mondtam, hogy én nem értek hozzá szóval összekapcsoltam a nagykert és a kéményest, hogy boxolják le ők. Két enervált telefont kaptam utána, mindkét fél azt magyarázta, hogy a másik hülye és nem érti amit mond.

Kezdtem aggódni.

A nap további részében a kéményes hívogatott és összefüggéstelenül beszélt az idomokról, meg arról, hogy micsoda hülye a nagykeres. Én mondtam neki, hogy segítenék szívesen, de nem értek hozzá, nem tudom miről beszél. Egyszer kifakadt, hogy értsem már meg egy 80/80-as szűkítőről lenne szó.
Ez egy olyan dolog amiről még én is tudom, hogy nem létezik. Egy szűkítő egyik oldala X méret, a másik oldala Y. Ahol mindkét méret X, az cső, kapcsoló idom, nipli, mittudoménmi, de nem szűkítő.

Balra egy nipli, jobbra egy szűkítő látható
Balra egy nipli, jobbra egy szűkítő látható

Abban maradtunk, hogy ő majd megoldja. Rettegek.