Tél Újbudán

Amikor 11, bocsánat lassan 12 éve, Budapestre költöztem minden reggel keresztülvágtam a Feneketlen-tó melletti parkon. Akkor még a játszótér jóval szerényebb, a Park Színpad nem szabadtéri kocsma, hanem kulturális létesítmény volt. A tó körül, ahogy Zsófi Nagymamája mindig elmondta, a diákok eldobálták a joghurtos flakonokat és még nyoma sem volt futópályának.

Az egész hangulata azonban ugyanolyan volt akkor is, mint ma, ahogy már a munkából hazafelé tartva végigsétáltam a park mentén. A fák közül előbukkanó tó, a templom két tornyának a tükörképe ez az igazi 11. kerületi hangulat. Gyönyörű minden évszakban és nem telik el úgy nap, hogy elhaladtomban ne érezzek késztetést arra, hogy lefényképezzem.

A hétvégén nem is álltam ellen neki. Épp alkonyodott, ahogy Zsófival, Dáviddal és Bandival arra sétáltunk. Bandit kísértük a buszhoz, indult Fehérvárra. Épp csak egy pillanatra álltunk meg, de Zsófi is helyből fotózni kezdett.

Korrekt nagyi

Állok a hintánál és monoton ritmusban lököm Dávidot, közben elhülve hallgatom a szomszéd hintában ülő kisfiú és a nagymamája társalgását.

– Milyen arca van a múmiáknak? – kérdi a gyermek

– Kicsit aszott, mint a szilva.

Kis ideig még tárgyalnak a témáról, majd lezárásként a nagyi ezzel fejezi be:

– Apád is előreszalad ezzel, neked inkább fákról, virágokról kéne mesélnie.

– Hány éves vagyok?

– Négy és fél.

– Ennyi? – mutatja a gyerek az ujjain

– Meg egy fél.

– De jó, nemsokára szülinapom lesz és Elementary Ninja Go Legot akarok. Az ekkora dobozban van, és ekooooooraaa sárkány…

– Azt majd a másik nagyapád vesz, annak van pénze.

Remekül szórakoztam.

Kinek hiányzik még a nyilvános wc?

Mindig is tudtam, hogy elég csehül állunk nyilvános WC témában, úgy országosan, de az elmúlt pár évben – Cili miatt – sokkal több inger ért, mint korábban. Fiúnak ez az egész egyszerű, veszel egy nagy levegőt, gyorsan pisilsz egyet, örülsz, ha folyik a kézmosóból a víz, boldog vagy, ha maradt valami szappan, és meglepődsz ha még kézszárítási lehetőséged is van. Mindig azt hittem a női mosdók nem olyan ótvar állapotúak, mint a férfi társaik. Na, ez a mítosz megdőlt bennem, néha úgy tűnik, hogy még koszosabbak, mint a fiúké.

De az igazán szomorú a témában az, hogy örülsz, ha egyáltalán találsz egy ilyen büdös-koszos intézményt.

Milyen ország az, ahol ritkább a köztéri illemhely, mint a fehér holló? Igénytelen. Pár hete elmentünk a gyerekekkel a XII. kerületi önkormányzat által kiemelten támogatott játszótérre. Nagyon szép, nagyon jópofa játékok mindenhol, egy ismerőssel is összefutottunk, aki mondta, hogy azért járnak ide, mert itt van WC és pelenkázó. Sőt, még tiszta is!!! Helyből eszembe jutott, hogy hány alkalommal vittem el a fa mögé Cilit a játszótereken, hogy pisilhessen egyet. Vagy a pelenkázások, autókban, padokon, földön görnyedve. Teljesen mindegy hova mész, sehol nem megoldott a probléma. És főleg egy játszótéren, ez a minimum lenne. (A köztéri ivóvíz kérdése egy másik misét érne meg.)

De ha kilépünk kicsit a családos rinyálásból, az is nevetséges, hogy kiránduláskor azért ülsz be egy kávézóba, hogy elmehessen a társaság a WC-re. Remek országimázs lehet, amikor a turisták igyekeznek egy WC-t találni és maximum a 30-40 éve bezárt, lelakatolt és csövesek lakta lyukakkal találkoznak. Pedig ez a probléma nem elsősorban pénz, hanem az igényesség hiányából fakad.

Vasárnapi zárvatartás

Kevés károsabb, undorítóbb förmedvény van ebben az országban, mint a KDNP.

Egy ilyen szép tételmondathoz persze történet is jár.
Miután szép meleg vasárnapra virradtunk, úgy határoztunk, hogy a két kölköt elvisszük a diószegi játszótérre, mert ott van tér arra, hogy a nagyobbik az új biciklitudományát tökéletesíthesse. Előnye még a rengeteg árnyas fa is. Mire odaértünk én kissé kitikkadtam, de semmi baj, gondoltam, veszek egy hideg Colát és minden vidám lesz. Aztán rájöttem, hogy a pár hónappal korábban még egyértelmű tervemet hatalmas kérdőjel támadta be: hol veszem meg azt a gyöngyözően hideg palack üdítőitalt?

Azt reméltem, hogy a Bocskai úton, a kedves kínai család által irányított Reál élelmiszer nyitva lesz. Kínai is, Reál is, családi vállalkozás is. 5 perc baktatás után egy szomorú ZÁRVA tábla fogadott. A nyitvatartási rend fekete filccel javítva a hetedik napra vonatkozóan.

Végignéztem a Bocskai hosszán, vibrált a melegben a beton, és a Pingvin teraszát leszámítva csak egy zöldséges volt nyitva. A Pingvin éppen nem játszott, nekem olyan ital kellett volna amit magammal tudok vinni. Dühös szomorúsággal telve töröltem gyöngyöző homlokomat, és a melegben kullogva azon töprengtem, hogy miként juthattunk el idáig.

Itt vagyok én, egy derék legény, zsebemben a megfelelő mennyiségű fizetőeszközzel, hogy magamnak, kedves feleségemnek és két utódomnak hideg italt vegyek egy kánikulai napon. És nem tudok, mert valami gyepes fejű, a való élettől elrugaszkodott nímand kitalálta, hogy ez rossz. Hétfőn nem rossz, ahogy a hét még másik öt napján sem, de vasárnap ez kifejezetten káros lenne.

Hát szeretném minden tisztelet nélkül felszólítani a baromságban közreműködő összes illetékest, hogy kapják be!

Óh Te, János (kórház)

Szombat este Dávid belapátolta a megszokott adag kajáját, aztán elkezdtem altatni. Nagyon vergődött, aztán elcsitult és azt hittem túl is vagyunk rajta. Ilyenkor még a karomban marad, amíg a nővére is elalszik, csak aztán teszem a kiságyba. Most hirtelen felriadt és egetverő, panaszos sírásba tört ki. Időről időre fájdalmasan sírt, panaszkodott. Látszott rajta, ahogy hullámokba érkezik a fájdalom. Aztán hányt egyet és mi kezdtünk komolyan aggódni. Zsófi feltúrta az internetet, hogy mit mond az ilyen panaszokról, mindkettőnkben a vakbél gyulladás félelem mozgolódott.

Nem tudom jó-e a sok webbeteg oldal, mert az ember hajlamos a legkisebb, legegyszerűbb hascsikarásban is vastagbél rákot látni, de ha a kezedben visít a gyerek, azért megnézed, hogy most mi van.

Végül a becsatlakozó nagymamával hárman úgy döntöttünk, hogy bevisszük a Jánosba az ügyeletre. A gyerkőc elaludt a kezemben, beburkolva a vastag pokrócokba és nem tűnt kimondottan betegnek, mindkettőnkben felmerült, hogy forduljunk meg és menjünk haza vele. De ha már ott voltunk, akkor megmutatjuk egy orvosnak, győzött a józan ész. Óh Te, János (kórház) részletei…