A bűnös szelfi

A Digitális család felületén jelent meg egy cikk a szelfi és a gyerekek kapcsolatáról. Igazi olvasócsalogató cím és téma, hiszen bár mindenki csinálja illik cikinek érezni a szelfit. Én most megvédeném.

A szelfi mindig volt csak most könnyebb elkészíteni, de ezzel nagyon nincs egyedül. Napló, újságcikk, tájfotó, rövid film, videó klip és még hosszan sorolhatnánk azt a rengeteg, pár éve még csak a profik által elérhető technológiát, ami ma mindenkinek ott lapul a farzsebében.

Az internet és az okos eszközök az életünket alapjaiban változtatták meg, mert elmosták az éles határvonalat a publikáló média és a befogadó közönség között. Mindannyian fotósok, újságírók és filmrendezők lettünk.

Az egy másik kérdés, hogy milyen minőségű a nem profik által generált tartalom. Egy olyan téma, ami nagyon messzire vezetne, most hagyjuk, térjünk vissza a szelfihez.

Ahogy azt a Digitális család is írta mindig is volt szelfi, legfeljebb mást kértünk meg az elkészítésére:

A 90-es években ismeretlen embereket kértünk meg arra, hogy készítsenek rólunk egy fotót egy-egy híres, ikonikus épület előtt. Hogy miért tettük ezt, annak talán az volt a legfőbb oka, hogy maradjon egy emlékünk. Egy emlék, ami azt bizonyítja, ott voltunk, és amit megmutathatunk a családnak, barátoknak, kollégáknak, igazolhatjuk, milyen jól éreztük magunkat ott. Időközben a technológia sebesen fejlődött, és nemcsak a fényképezésre alkalmas eszközök nyitottak meg új utakat a dokumentálni vágyó hobbifotósok előtt, de az internet, és az ezzel együtt megjelenő közösségi oldalak, fotós applikációk is. Egy nagyon fontos emberi igényt szolgáltak ki, sőt, emeltek piedesztálra, ez pedig nem más, mint az önigazolás vágya, amely az önértékeléssel, az önbizalomhiánnyal van összefüggésben.

Állandó toposz, hogy a közösségi média felületein mindig maszkot viselünk, álságos módon jobbnak akarunk tűnni, boldogabbnak, mint a valóságban. Szerintem ez nem igaz – legalábbis nem száz százalékosan.

Egyrészről az emberek elég jelentős része használja a felháborodása vagy negatív véleményének publikálására a közösségi média felületeit. A Twitter, a Facebook tele van politikai véleménycsatákkal, hírekkel és olyan fotókkal, amik a nyomorra, az elesettek helyzetére, az ember- és állatkínzásra hívják fel a figyelmet. Nem mondhatni, hogy ez a tartalom a napsugaras életről, a mindenki happy életérzésről szólna.

A szelfi: jó

Másrészt meg valahol érthető, hogy a velünk megeső pozitív dolgokat kicsit felülprezentáljuk. Ha bajban vagyunk, segítséget kérünk vagy csak felhívjuk valami rosszra a figyelmet azt általában egyszer tesszük meg. A pozitív dolgoknál meg hajlamosak vagyunk kicsit elszabadulni a kollektív öröm jegyében. (Mindenki vágyik rá, hogy az örömét megossza másokkal.)

Saját példa. A hétvégi strandolásunk nagyon jól sikerült, jól éreztük magunkat a barátunkkal, a családunkkal és Zsófi is meg én is a megszokottnál sokkal több fotót osztottunk meg. Emlékraktárként is funkcionálnak ezek a képek, de biztos, hogy benne van az is, el akartuk mesélni a barátainknak: jól vagyunk.

A szelfi meg egy bonyolult műfaj. Az emberek nagy része állandóan elégedetlen önmagával, soha nem tetszünk igazán magunknak. A digitális technológia viszont a kezünkbe adta annak a lehetőségét, hogy kijavítsuk a látványt arra, amilyennek látni/láttatni szeretnénk magunkat.



Hiúságok hiúsága.

Ha végigpörgeted az ismerőseid Instagram fiókját, a Facebook falát vagy a Flickr fiókokat eléd tárul mindenki pőrén és esendően: ilyen szeretnék lenni. Ugyanazt a képet ezerszer elkészítik, különböző helyeken, kicsit változtatva, de ha egyszer egy mosoly, egy pillantás, egy grimasz bejött, akkor az megmarad. Tudják, hogy így előnyös.

Miért lennének mások a gyerekek?

Szerintem a gyerekek egyáltalán nem azok az ártatlan lények, akiknek hajlamosak vagyunk látni őket. Pont ugyanúgy foglalkoztatja őket is, hogy mit vesznek fel, hogy néznek ki, hogy mit gondolnak róluk. Látom a lányomon, hogy állandóan kéri a visszacsatolást. Tudni akarja, hogy büszke vagyok rá, hogy szép, hogy cuki, hogy ő a minden. Amikor fotót készítek róla – és az alig több, mint két éves öccse is így van ezzel – helyből látni akarja. Cili, aki már tud beszélni, többször jelzi is, hogy ez nem jó, készítsek újat.

Ugyanúgy viselkedik, mint a felnőtt barátnőim, akik nyafognak, ha kicsit előnytelenebbnek vélnek magukról egy képet.

Veszélyesebb-e, ha a gyerek csinálja, mint ha mi felnőttek? Szerintem nem. A szelfi jó dolog, megerősítés, hogy tessék szép vagyok. Megerősítésből meg sosem lehet elég.

Google Fitnesz (A nagy lépésszámláló app teszt 2.)

A Google Fitnesz pont a napokban esett át egy nagyobb ráncfelvarráson, ami nem ártott neki, bár a legnagyobb hibáját sajnos nem sikerült megoldani, nevezetesen, hogy elég átláthatatlan felülete van.

A Google Fitneszt már 2015 tavaszán telepítettem egyszer a telefonomra, de nem győzött meg igazán, hasonlóan a Walkloggerhez úgy éreztem, hogy kicsit felülméri a lépéseimet. Azóta több appot próbáltam már ki és egyre inkább úgy tűnik, hogy a Moves mért alul, de ez majd egy későbbi téma lesz.

Telefon és rendszer

Jelen teszt, hasonlóan a korábbi Walklogger cikkhez Androidos telefonon készült, egy Galaxy Core Prime készüléken.

Google Fitnesz: pro és contra

Előnyök

  • Könnyen konfigurálható
  • Nem zabálja az erőforrásokat
  • Könnyen integrálható más Fitnesz appokkal és rendszerekkel
  • Könnyen felvehető rengeteg egyéb mozgás, testedzés
  • Nem csak lépésszámláló, hanem komplett Fitnesz alkalmazás





Hátrányok

  • Zavarba ejtően kusza felület
  • Elég szegényes widget lehetőség
  • Sajnos többször tapasztaltam adatvesztést

Bővebb vélemény és élménybeszámoló a lapozás után.

Dukan diéta 1. nap

És már megint itt tartunk, kezdem elölről a dolgot. Sajnos kiderült, hogy a szervezet metabolizmusa meg az ilyen lózungok csak marhaságok. Ha nem akarod visszaszedni a leadott kilókat, akkor kénytelen vagy meghatározott étrendet követni.

A Dukan diéta meg már egyszer bejött, úgyhogy újrakezdjük Zsófival.

Reggelire sikerült egy pohár tejet innom, mert vagy nekilátok kajálni joghurtot, vagy nem marad időm a sétára. A kaja rovására a mozgás mellett tettem le a voksomat. Ironman vagyok! Ennek eredményeképpen 11:45-kor már nem bírtam tovább és elvonultam enni a konyhába. Sült csirke volt joghurtos öntettel, amibe Zsófi hagymát vágott meg talán még valamit, amit nem tudtam megfejteni.

A mai ebéd. Sült csirke joghurtos mártással.
A mai ebéd.

Isteni finom volt. Viszont most 16:04 van és mindjárt kilyukad a hasam. Elszoktam ettől, na. A Dukan egyébként király lenne, hiszen ehetsz a megadottból amennyit akarsz, csak az a probléma, hogy nincs az a pénz (legalábbis nekem) amivel jól lehetne lakni, ha a választékod:

  • zsírszegény hús
  • zsírszegény tejtermék
  • tojás

A zsírszegény húsnál csak a zsírszegény tejtermék drágább, szóval marad a koplalás.

Fogyókúra vagy életmódváltás

Vannak szerencsés emberek, ilyen például Apám és a Nagybátyám, akik ehetnek amennyit akarnak és meg sem látszik rajtuk. És vannak olyan emberek is, akik kifejezetten szerencsétlenek, ha csak annyit esznek, mint egy átlagos ember már elkezdnek hízni. Én talán nem vagyok egy az egyben az utóbbi, de nem könnyű a súlyomat kontrollálni.

Olyannyira, hogy nem is sikerült. Kisiskolás koromig vézna voltam, mert nem ettem. Már orvosnál is jártunk, aki szerint vérszegény voltam, de igazság szerint csak olyan voltam mint a lányom most: nem szerettem enni.
Ez aztán gyökeresen megváltozott egy betegségem alkalmával. Emlékszem a pontos pillanatra, amikor rájöttem, hogy éhes vagyok. Betegségből lábadoztam otthon, a Gyűrűk Urát olvastam és annál a résznél tartottam, ahol leírják, hogy milyen fejedelmi kajával vendégeli meg a hobbitokat Bombadil Toma. És akkor megéheztem, arra is emlékszem, hogy vajas-mézes kenyeret kezdtem el falni.

Nem volt jó ötlet.

Innentől nem is volt megállás, egyre többet ettem és kezdetben szolidan, de aztán egyre gyorsabban kezdtem felszedni magamra. Gimi alatt már pocakos voltam, de szerencsére rengeteget kirándultunk, túráztunk és bicikliztem is, így ennél durvább nem lettem. Viszont már ez is kövérnek számított és ez frusztrált is sokszor.

Már a húszas éveimben jártam, amikor egy tél végén elhatároztuk Anyuval, hogy közösen fogunk fogyókúrázni. A híres 90 napos diétát kezdtük el. Mint később kiderült egy sokkal durvább verzióját toltuk, mert Anyu csak a leírás felét kapta meg, a másik fénymásolt papír lemaradt.
Nem volt egyszerű menet, de mindketten egész jó eredményt értünk el. Persze elkövettük azt a hibát, hogy a nyaralás megkezdésekor elkezdtünk úgy enni, mint korábban. Nem kellett volna, hamar visszaszedtem mindent.

Ahogy elkezdtem dolgozni és saját életet élni elmaradtak a túrák, a biciklizés és ez egyre inkább meglátszott az alakomon is. Harminc éves korom utánra már kifejezetten nagydarab voltam.

Másfél éve viszont nekiláttam újra a fogyókúrának. Több oka is volt, de elsősorban szerettem volna egészségesebb lenni. Pár éve már sikerült a hízást megállítanom azzal, hogy minden nap gyalog mentem a munkába, majd haza. Sőt ezzel pár kilót permanensen le is dobtam.

Szóval 2014 szeptemberében nekiláttunk családilag a Dukan-diétának. Hát ettől borzasztóan tartottam, elhagyni a kenyeret az teljes lelehetetlenségnek tűnt. Melegszendvics? Szendvics? Halászlé 3-4 szelet fehér kenyérrel? A következő gyomrost a tészták és a krumpli elhagyása hozta. Az se lesz? Basszus!

Aztán kiderült, hogy ez az egész nem is hiányzik annyira. Teljesen jól sikerült kivezetnem az életemből ezeket a kajákat. Átálltam egy könnyű reggelire, zöldséges-húsos ebédre és valami szintén könnyű vacsorára. Ez a táplálkozás, amiben szabadon kezeltem az öreg Pierre tanait egy év alatt nagy eredményt hozott. Leadtam több, mint 25 kilót. Kezdtem jól érezni magam a bőrömben.

Télen aztán elkezdtem lassan, de biztosan visszaengedni a tiltólistás kajákat az életembe. Amikor még finoman, heti egy-két kifli vagy köretnek valami krumpli volt az még jónak tűnt. Aztán kezdtek alattomosan felkúszni újra a kilók. Pár hónap után rájöttem, hogyha nem akarok újra elhízni akkor kénytelen leszek visszatérni a tavalyi étrendemhez és azt életmódként tartani. Eltérések csak sátoros ünnepek esetén lehetségesek.

És itt kanyarodnék vissza a bevezetőre: az emberek nagyon könnyen ítélik meg a másikat a súlya miatt, pedig rengetegen vagyunk akiknek egy kevés tiltólistás étel is halmozza a kilókat. Ha ránézel egy dobostortára már híztál egy keveset.

Ezeknek a szerencsétlen anyagcserével megvert sorstársaknak sokszor kijut a dagadék jelző és a lesajnáló mondatok, pedig lehet, hogy nem is esznek többet, mint az aki megítélte éppen őket. Félreértés ne essék, vannak persze, akik nagy zabások és azért híznak el, de nem mindenki az.

Egyébként meg kövérnek lenni nem jellemhiba, ahogy túl vékonynak sem. Nem betegség, bár mindkettő okozhat súlyos bajokat.

Viszont, aki belefog egy fogyókúrába az sokszor abban reménykedik, amit a fogyókúrás könyvek írói szeretettel pufogtatnak, ha végigcsinálod a programot, akkor majd megváltozik a szervezeted metabolizmusa és utána úgy élhetsz, mint bárki más. A saját tapasztalataim és a környezetemben megfigyelt emberek történetei alapján ez egy faszság. Ilyen nincs, a szervezeted metabolizmusa nem változik meg, ha a fogyókúra előtt hízásra hajlamos voltál, akkor utána is az leszel. Az első, amit fel kell ismerned és amivel meg kell barátkoznod, hogy akkor éri meg belevágni egy fogyókúrába, ha utána hajlandó vagy azt egy életen át életmódként követni.

És itt kell elhatároznod, hogy táplálkozásilag és mozgásilag milyen utat követsz. Ahogy elnézem gyakorlatilag mindegy, a legtöbb fogyókúra ugyanis az adagokkal operál. Nekem például a Dukan bejött. Szeretem a húsokat, a tejtermékeket és megtaláltam azokat a kajákat, amikből kedvemre falatozhatok, nem érzem túl nagy veszteségnek a lemondást a többiről.

Szóval én azt szűrtem le az első hosszabb távon is sikeres fogyókúrámból, hogy sosem hagyhatom már abba, ha szeretném megtartani az eredményeket.

Ha sorstárs vagy, akkor sok sikert kívánok. Meg főleg kitartást!

Füge lekvár

A nyáron Tetiék fügefáján rengeteg édes, szottyos gyümölcs termett. Én már nagyon régóta tudom, hogy a füge jó, de a családommal meg kellett szerettetni. Dávid állatira rákapott, amint hazaértem a munkából már mászott ki a homokozóból, hogy szedjünk fügét.

A nyár elmúlt, de a fa rendületlenül terem tovább. Sajna a nap és a meleg már kevés neki és inkább savanyú a termése. Japi hozott egy vödörrel, de mindenki csak kerülgette. Végül az én javaslatomra füge lekvár készül. Kíváncsi vagyok milyen lesz!

Korrekt nagyi

Állok a hintánál és monoton ritmusban lököm Dávidot, közben elhülve hallgatom a szomszéd hintában ülő kisfiú és a nagymamája társalgását.

– Milyen arca van a múmiáknak? – kérdi a gyermek

– Kicsit aszott, mint a szilva.

Kis ideig még tárgyalnak a témáról, majd lezárásként a nagyi ezzel fejezi be:

– Apád is előreszalad ezzel, neked inkább fákról, virágokról kéne mesélnie.

– Hány éves vagyok?

– Négy és fél.

– Ennyi? – mutatja a gyerek az ujjain

– Meg egy fél.

– De jó, nemsokára szülinapom lesz és Elementary Ninja Go Legot akarok. Az ekkora dobozban van, és ekooooooraaa sárkány…

– Azt majd a másik nagyapád vesz, annak van pénze.

Remekül szórakoztam.

Miért kell nekem idegen nők mellét néznem?

A végén még be kell látnom, hogy igaza van a feleségemnek és prűd vagyok, de annyira utálom már a nyilvános szoptatás körüli hypeot, mint kevés mást.

Úgy általában elég undorítónak találom azt a bizniszt, ami ráül a szerencsétlen otthon ragadt nőkre és kismamává formálja őket. Uniformisként viselt hordókendő, kicsit megengedő hangnem a “pasikkal” szemben, szoptatás ovis korig. A Bezzeganyák. Félreértés ne essék, nálam kevesen tisztelhetik jobban a gyerekeket nevelő nőket, hatalmas meló és a legmonotonabb mind közül. Pont ezért tartom szomorúnak, hogy ebből divatot csinálnak.

Szóval meg volt ágyazva már ennek a Facebook eseménynek nálam:

szoptass-szabadon

Néztem, olvastam és eszembe jutott néhány, számomra zavaró pillanat, amikor szoptató nőket láttam. Igen, zavarba jöttem, nem tagadom. Magamból tudok kiindulni, de azt hiszem nem tévedek nagyot, ha úgy gondolom, hogy sokan mások is így vannak a kérdéssel, férfiak is nők is. A szoptatás lehet a világ legszebb aktusa két ember között, meghitt és jó, de a mondat elején van a lényeg: két ember közt. Az anyán és gyerekén kívül csak ritka az a helyzet, amikor szükség van mások jelenlétére. És azt gondolom, hogy az utcán, kávéházban vagy baráti társaságban ez nem odaillő.

Találkoztam olyannal, aki ezt normálisan kezelte, elvonult a gyerekkel egy kicsit, félrehúzódott és nem erőszakolta rá anyaságát a többiekre. De volt olyan eset is, amikor egy ismerősünk vendégségben volt nálunk, és amíg én a konyhába kimentem nekilátott szoptatni. Ahogy visszatértem a nappaliba gyakorlatilag fordultam is ki helyből.

Szóval itt van ez a szöveg, ahol bátorítanák a nőket, hogy ne féljenek a rosszalló tekintetektől. Bárhol útközben. Gratulálok az önzéshez!

Az ember igyekszik úgy élni, legalábbis én igyekszem, hogy ne zavarja a másikat. Hogy lehetőleg mindenki jól érezze magát. Ez néha kompromisszumokkal jár. Én elhiszem, hogy ez a legjobb módja egy baba táplálásának (pár hónapig), de ettől még lehet úgy csinálni, hogy az olyan prűd alakok, mint én, se érezzék magukat feszélyezve.

Higgyétek el, kedves Bárhol Szoptató Aktivisták, én is meghúzom magam egy csomó mindenben, amit szívesen tennék, de másokat zavarna. Ilyen a civilizált társadalom.

Címlapkép: Getty Images

Szagok vs illatok

Valószínűleg elég vacak lehet a szaglásom, jöttem rá ma délután. A buszmegállóban egy idősebb, jól szituált hölggyel várakoztam. Olvasás közben, mikor jött egy szellő, mindig megcsapott a kölnije illata.

Illatot írok, de csak tiszteletből teszem, mert ritkamód utálom az ilyen pacsulikat, nekem ezek inkább szagok. Számomra teljesen mindegy milyen márka, milyen aroma, az az igazság, hogy sosem éreztem a különbséget. Indul valami alattomos illatdömpinggel, ami olyan intenzív, hogy esélytelen vagyok bármit kiérezni belőle, de ennek a csillapultával mindig ugyanaz jön, enyhe alkoholos aroma, és kicsit száraz kesernyés íz a szájban.

Utálom. Ha hosszan kell szagolnom mindig fejfájást kapok.

A buszon egy sorral messzebb ültem le, de leszállásnál megint megcsapott a parfüm illat. Hazafelé ezen töprengve azon csudálkoztam, hogy az ellenérzés a mesterséges szagok/illatok mindegyikére igaz nálam. A gyárak jellegzetes szaga, a tömény műanyag és sorolhatnám tovább, mind ugyanúgy zavar, mint a kölniaurás nő.

És közben semmi bajom a természetes szagokkal. Még a büdössel is megbírkózom általában, bár néha felkavarja a gyomromat. Az embereknek van saját szaguk, amivel általában nincs is baj, bár van akinek már a “szagát sem bírom”. A feleségem, a gyerkőcök bőrének illatát kifejezetten szeretem, de az utóbbiaknál utálom mikor idegenek összepuszilgatják őket és a parfümjük a bőrükre kerül.

Szóval a kölni nem az esetem, ennyit akartam mondani.

diéta 365. nap

Életemben a leghosszabb fogyókúra, amit végigcsináltam a 90 napos volt, 11-12 évvel ezelőtt. Egészen tavalyig, mert éppen egy éve kezdtünk bele Zsófival a Dukan diétába.

Egy éve ilyenkor azt gondoltam, hogy mostanra jóval előbbre járok. Azt hittem ugyanúgy fogok kajálni kb, mint korábban. És azt is hittem, hogy ennyi idő alatt lefogyok 90 kilóra. Tévedtem.

Egyrészt a 90 kg álomsúlyt nem értem még el, bár szépen megközelítettem, 95 körül vagyok. Tekintve  hogy 118-ról, indultam és, hogy mindenki gratulál nem zavar az ügy. Nem vagyok biztos abban sem, hogy tudok-e még fogyni a jelenlegi életvitelemmel. Szerintem nem. Annyira már nem is mozgat.

Ami jobban érdekel, hogy megtartsam magam itt, ezen a szinten. Az elmúlt hónapban elkezdtem fokozatosan átalakítani az étrendemet, nem zárom ki teljesen az édességet és a kenyérféléket. Néha veszek kiflit például. Jól esik, de egy kiflinél megállok és igyekszem nem bűnözni mással aznap. Úgy tűnik ez működik, nem kezdtem el hízni.

Tavalyhoz képest azt is tudom, hogy ezt sosem hagyhatom abba. Ha újra úgy kezdenék enni, mint régen ismét elhíznék. Amellett, hogy egészségileg se lenne jó, utálnám elcseszni egy év munkáját.

Megtanultam elhagyni ezt-azt, de főleg találtam olyan kajákat, amiket korábban nem tudtam napi szinten elképzelni az étrendemben. Szóval érdekes év áll mögöttem, remélhetőleg a segítségével megnőtt az előttem állók sora.

Tényleg eltűntek a különlegesen jó fagyizók?

Pár éve írtam egy elég kesergő blogot arról, hogy gyerekkorom kedvenc fagyizója, a bélatelepi Nosztalgia már nem a régi. Az eltelt több, mint két év alatt azonban rájöttem, hogy nem jó irányból közelítettem meg a kérdést.

fagyi-mindmegette

Ahogy a 2013-as blogból is látszik az én életemben kiemelt szerepe volt ennek a fagyizónak, nagyon mély kötődésem volt hozzá. Komolyan gondoltam egész gyerekkorom és fiatalkorom során, hogy ott kapni a világ legjobb fagyiját, de a legkülönösebbeket biztosan. Két éve a fagyizó hanyatlásának tartottam, hogy más intézmények hasonló, olykor jobb élményt nyújtottak, pedig ez tévedés, nem a Nosztalgia fagyizó lett rosszabb, csak nyílt egy csomó hasonló színvonalú cukrászda.

Most, hogy már hetek óta iszonyú meleg van sokszor nyalok el egy vagy két gombóc fagyit. A hét elején nem akartam elsétálni a Kosztolányi térig, hogy az igen olcsó (128 Ft/gombóc) és világbajnok ízű fagyiból vásároljak, így megálltam a Bocskai söröző fagyis pultjánál. (A Bocskai söröző konyhájáról is 2013-ban írtam.) Nos, az a fagyi, amit ott adtak újra emlékeket idézett fel bennem. Rájöttem, hogy gyerekkoromban ez az ízvilág, a vizes, poros, szörp jellegű jéggömb jelentette a fagylaltot. Jahn néni mesterművei úgy magasodtak föléjük, mint a Mount Everest.

Ha ma fagyizni mész, akkor jó eséllyel normális alapanyagból készült, krémes, ízes finomságot kapsz. Nem meglepő, ha vannak különleges, rendhagyó ízek is. Ez ma már nem csak a Nosztalgia fagyizó kiváltsága. Nem tudnám tíz ujjamon megszámolni azt a rengeteg cukrászdát, ahol az elmúlt pár évben kiváló fagylaltot ettünk. Viszont egy intézmény van, ahol az ár évről évre nem, vagy csak alig változik, a fent már említett Kosztolányi Dezső téri fagyizó.

Szóval megkövetem a két éve megbántott fagyizót, jók voltatok mindig, csak a konkurencia is összekapta magát.

(Címlapkép: mindmegette.hu)