Spiró György: Tavaszi Tárlat

Szülinapomra kaptam meg Zsófitól a kötetet és ahogy kiolvastam a Sapienst helyből bele is kezdtem a Tavaszi Tárlat pár száz oldalába. Sajnos csak ennyi volt, olvastam volna még egy darabig.

Biztos közhelyes dolog, de nekem eddig a legjobban a Fogság tetszett Spirótól és ezen a Tavaszi tárlat sem változtatott. Ebben nagy szerepe van annak is,

  • hogy a Fogságot korábban olvastam,
  • hogy az volt az első Spiró könyvem,
  • hogy a római kor számomra legkedvesebb időszakában játszódik,
  • meg hogy azért jobb könyv is.

Kedvelem az olyan könyveket, amiket jó elkezdeni, ahol nincs az az érzés, hogy túl kell esni az első oldalakon vagy fejezeteken. A Tárlat pont ilyen könyv, kényelmesen bújtam bele, mint egy pizsamába.

Nem akarok nagyon részletesen belemenni a sztoriba, inkább tessék elolvasni, de közben többször eszembe jutott a Kundera-féle Tréfa. Ez egy anti-tréfa, itt a semmit nem csinálás ellenére is özönlenek a bajok, nem hogy egy nyomorult vicc nem volt, de még csak egy izgalmas jellem sem.

A főszereplőben a legérdekesebb a neve, de még azt is elrontották a magyarosításnál.

Aztán úgy a könyv felénél már nem is a Tréfa jutott sokszor eszembe, hanem inkább a Fogság. Ez a szegény Fátray gyakorlatilag Uri csak jó kétezer évvel később éli át a saját kálváriáját. Kicsit más a díszlet, jóval provinciálisabb a helyszín (elvégre vasfüggöny választja el Pannóniát Germániától), de a semmit nem értő, a hatalomtól félő és azt a legnagyobb szívatás idején is kiszolgáló kisember figurája mindkettő. És persze mindketten kopasz, megtört zsidók.

Egyszer olvastam egy cikket arról, hogy ’56 után milyen csodálatosan gyorsan állt talpra az ország. Biztos így volt egy bizonyos szemszögből, de ha Spiró szemüvegén keresztül nézzük a történetet, akkor azért közel sem annyira rózsás. Én meg valahogy Spirónak jobban tudok hinni.

Szerettem olvasni ezt a könyvet, és külön érdekes volt számomra, hogy a főhős azokon a részeken sétálgatott Budapesten (miközben kilátástalan szélmalomharcát vívta a rendszerrel), ahol mostanában én is mászkálok a munkából hazafelé menet. A Rákóczin sétálgatva például többször eszembe jutott, hogy na tessék erre sietett hazafelé Fátray is a kávéházból.

Egy igazán érdekes könyv, jó szívvel ajánlom.

(A címlap fotót a budapest-anno.blog.hu oldalon találtam.)

Megúszós civilek a Balatonnál

Rossz élmény, amikor az ember ráébred, hogy valami, amit jónak, esetleg nemesnek hitt szimplán egy felfújt lufi, egy nagy semmi. Persze jobb később, mint soha.

Egy hete mocorog bennem a felháborodás, de hogy teljesen érthető legyen a történet egy kicsit vissza kell mennem az időben és elmondanom a hátteret, hogy aztán rátérhessek a kb. egy mondatban kifejthető haragomhoz.

A dédapámmal kezdődik a  sztori, aki nagykanizsai volt és a Balaton partján építtetett egy nyaralót a múlt század húszas éveiben. Ez a nyaraló még mindig megvan, a család több generációja töltött már el benne vidám napokat, sőt az Anyukámék ott nőttek fel. A házat a Fonyód üdülőtelepeként funkcionáló Bélatelepen, annak is az Alsóbélatelep részén találjátok. Alsóbélatelepen a dédapámmal nagyjából egy időben mások is építettek nyaralókat és az ottani fürdőközösségben barátságok, szerelmek szövődtek. A társaság egy része máig összejár, sőt jórészt mára mindenki rokona valamilyen szinten egymásnak.

A bélatelepi fürdőéletnek éppen 25 éve lett egy civil szervezete, az Alsóbélatelepi Fürdőegyesület, számomra tavalyig ez a szervezet a hallomásból ismerem kategóriába tartozott. Igazából engem gyerekként egyáltalán nem érdekelt a Balatonnál semmi azon kívül, hogy mindenki hagyjon minket békén és azt csinálhassunk egész nyáron, ami nekünk tetszik. Ez az álmom az estek 99%-ban valóra is vált. Akkortájt a fürdőtelepen nem volt olyan, ami rossz lett volna, talán túl sok volt a turista. Működtek a strandok, voltak büfék is, ahol kisgyerekként valami lónyálat később meg hideg fröccsöket lehetett inni. Az út szélén hatalmas nyárfák adtak hűs árnyékot a rekkenő nyárban és két bolt is volt, ahol a gumicukortól kezdve az első ÖKM lapszámokig mindent be tudtunk szerezni.

Napsugaras gyerekkor, a boldog nyolcvanas-kilencvenes évek!

Az elmúlt tíz, de lehet már tizenkét év is egyre inkább a lepusztulás hangulatát hozta el. Az kezdetben mindenkit örömmel töltött el, hogy eltűnnek a turisták, a fenének sem hiányoztak, de aztán kiderült, hogy nélkülük semmi nincs. A strandokon bezártak a büfék, eltűnt a disco, és hosszú kínlódások után bezártak a boltok is. Persze Fonyódon, ami pár kilométerre van csak, mindez megtalálható, de már nincs kéznél.

A legnagyobb csapás engem személy szerint pár éve ért és azóta is mély fájdalommal nézem a pusztítást a sétáim során: módszeresen kivágták az öreg nyárfákat az egész telepen. Két utolsó mohikán maradt, de a múlt hétvégén már azokon is láttam a vörös festékkel ráfújt keresztet.
Amikor az első fákat elkezdték kivágni megpróbáltam a Facebookon felhívni a figyelmet a dologra, felrázni az érintetteket, hogy tegyünk valamit. A közvetlen családtagjaimon kívül senki nem reagált.

Aztán tavaly úgy alakult, hogy hasonlóan Pilátushoz belekeveredtem egy másik fél ügyeibe, nevezetesen a fent említett Alsóbélatelepi Fürdőegyesület honlapját kellett elkészítenem. Amikor fejlesztettem az oldalt megkérdeztem, hogy elkészítsem-e a Facebook oldalukat is. Azt aztán nem, háborodtak fel, minek, ők ilyet nem használnak!

Hadd idézzem fel itt az Egyesület honlapjának a bevezetőjét:

Egyesületünk alapszabályban lefektetett célkitűzése az üdülőtulajdonosok érdekképviseletén és a helyi hagyományok ápolásán túlmenően a közösségi élet építése is, de sajnos ezen a területen értük el a legkevesebbet.

Pedig az idősebbek elbeszéléseiből és a 2009-ben megjelent szerény kiadványunkban, az Egyesületi Tükörben olvasható visszaemlékezésekből kitűnik, hogy valamikor a Bélatelepen nyaralók valódi közösséget alkottak. Tudjuk, más időket élünk, manapság oly mértékű az elidegenedés, hogy legtöbben csak saját magukkal, legfeljebb szűk családi körükkel törődnek.

Állítjuk, hogy ez így nincs jól, valljuk, hogy vannak dolgok, amivel szembe kell, és lehet is menni. Reméljük, hogy a honlap a közösséghez való tartozás érzését is erősíteni fogja. Ezeket a célokat szem előtt tartva az ABFE választmánya őszintén ajánlja mindnyájuknak az alsobelatelep.info honlapunkat.

A fenti sorokat akkor már olvastam, így érthetően meg voltam kicsit lepve.
Aztán pár hete megkértek, hogy frissítsem a beszámolókkal a honlapot, az ilyen elsőre szimpla copy-paste melónak tűnik, de sajnos itt valami olyan Word fájlt kaptam, amit teljesen újra kellett írni, mert valami eszméletlen volt a tördelése. Ha nem kellett volna emiatt végigolvasnom az egészet, akkor valószínűleg még most is azt gondolnám, hogy milyen nagyszerű dolog, hogy létezik egy ilyen lokális szervezet. De a transzparenciának hála kiderült, hogy a telep értékeinek megőrzéséért és a fürdőközönség érdekvédelmében alapított szervezet az éves taggyűlési fogyasztáson kívül az elmúlt években egy helyi üggyel foglalkozott, a templom felújítására gyűjtöttek és adakoztak.

Miközben az egész fürdőélet a bejegyzés elején leírt társaságon kívül megszűnt a telepen. (És ennek a társaságnak a jó része alkotja az egyesületet.)

Én tényleg nem sokat tudok az Egyesületről, nagyjából annyit, ami a honlapjukról kiderül. Ezen kívül meghallgattam pár nagyívű tervet tavaly, mikor a honlapról tárgyaltunk. Igazából nem is nagyon érdekelt az egész. Aztán a múlt hétvégén megláttam azt a két vörös ikszet az utolsó fákon, miközben végigsétáltam a teljesen lepukkant és kihalt nyaralótelepen. Arra jöttem rá, hogy ez a szervezet semmit nem csinált, legalábbis láthatólag, ami hasznos lenne a településnek.

A szabad strand melletti egykori üdülőt felparcellázták és építési telekként értesítették. A vízparttól 10 méterre már házak állnak és gombamód szaporodnak. Nemsokára elfogy majd a terület és előre látható, hogy a település legjobb strandja lesz a következő felparcellázható rész.

Kíváncsi lennék, hogy felmerül-e majd ezzel kapcsolatban bármi az augusztusi taggyűlésen.

Naprendi pont lesz-e vajon, hogy módszeresen eltüntetik a közel évszázados fákat?

A közgyűlés elé kerül-e, hogy nincsen egy normális, nyitott WC a strandokon.

Van egy tippem.
Aztán ahogy a parton álltam eszembe jutott, hogy egy régi nyáron az egyik bejárónak eltört a lépcsője. A nagynéném nem tudta és csúnyán felvérezte a lábát. Látta ezt egy rokonom, aki mindig is agilis ember volt, bement az önkormányzathoz Fonyódra, közölte a nevét, és hogy ő fel van háborodva és azonnal csináljanak valamit ezzel a veszélyes lépcsővel. Másnap reggel, amikor a hajnali fürdésre mentünk már két munkás emelte ki a bejárót és rakták rá az új lépcsőfokot.

Nem várnék én csodákat el ettől az Egyesülettől, de a szép frázisok helyett, vagy mellett, ha csak ennyi kiállást mutatnának már lenne értelme a működésüknek.

Holazaforradalom?

A Webtervezés egy ellustult, minden kreativitást nélkülöző szakmává kezd válni. Akárhová nézek mindenhol ugyanaz a sablonos grid rendszer, ugyanazok az ikonok, a nagy egyediséget és önmagvalósítást az egyedi stock photo hátterekben élheted ki.

Legalább a kurva grid rendszerek lehetnének 12 helyett valami másmilyen osztatúak. Miért lenne istentelen egy 9 rácsos rendszer, vagy egy 22?

Miért, ó miért?

Janet Evanovich-Lee Goldberg: A Nagy Zsákmány

Fogalmam nincs, hogy mi csípett meg, amikor a Nagy zsákmány e-bookot beszereztem. Hónapokkal ezelőtt történt, lehet hogy ajánlotta valaki? Fogalmam nincs, mindenesetre most elolvastam és elhatároztam, hogy megpróbálok róla egy nem túl lehúzós kritikát írni.
Ebből adódóan rövid leszek.

Nagy hiányosságom lehet(?), hogy eddig még soha a büdös életben nem találkoztam Janet Evanovich nevével és munkásságával, pedig a moly.hu törzsgárdája szerint érdemes lenne megismerkednem valami Plum nevű nőszemély kalandjaival. Minden kritika úgy kezdődött, hogy várták és előre imádták a könyvet, mert Evanovich fergeteges stílusa és humora kihagyhatatlan.

Aztán elszomorodva írták, hogy valószínűleg a szerzőtárs, bizonyos Lee Goldberg közreműködésével sikerült kigyomlálni a humort a műből. Ezt én is tapasztaltam, bár itt-ott felütötte a fejét némi poénkodás, de ha nem fogadom meg a bejegyzésem elején, hogy csak jót írok, akkor erről is lehetne pár bekezdést elmélkedni.

Nagy erénye volt a könyvnek, hogy nem nyúlt a sztori, mint a rétestészta, hamar kiolvastam és ezért hálás vagyok. Mai felgyorsult világunkban ennél több időt eltölteni egy hasonló színvonalú művel megfizethetetlen lenne.

Könnyen emészthető mű, ahol nem kell sokat agyalnod azon hogy megértsd és kielemezd a karaktereket. Nem éled át azt a zavaró élményt, hogy a szereplőid egyszer csak elkezdenének élni:

  • a főhősnő végig szexi, céltudatos és erőszakos,
  • a főszereplő végig szexi, céltudatos és megbízhatatlan,
  • a főhősnő apukája végig egy jófej, céltudatos Superman.

A többi szereplőre a legnagyobb szerencsénkre nem is nagyon kell odafigyelni, mert összesen, ha egy oldalnyit pazarolnak el a könyv takarékos lapfogyasztásából. (Örüljünk, ha ez ki lenne nyomtatva, nem pedig e-bookban kerül hozzám, akkor megnyugodhatnánk az őserdők végett.)

A Nagy zsákmány sztorija kellemes volt, nem kellett túlságosan megerőltetni a napi munka után megfáradt agysejtjeimet olvasás közben. Támogatom, hogy az írópáros nem vesződött az úgynevezett mellékszálak kidolgozásával és az alaphoz sodrásával. Ha, és ezt vastaggal húznám alá, ha tudna ilyet a html nyelv, ha egyáltalán használják ezt az oly ósdi eszközt, amivel csak felesleges mellékalakok és helyszínek kerülnek a könyvekbe, akkor sem bosszantanak minket azzal, hogy hozzácsatolják a főhősök sztorijához. Nem vesznek el olyan részletekben, mint karakterépítés, hanem mindezt inkább az olvasó fantáziájára bízzák.

Szerettem volna legalább ötszáz karaktert írni erről a regényről, de nem nagyon tudok többet hozzátenni érdemben a kritikámhoz. Nem is húzom tovább az idegeidet, Kedves Olvasóm csak annyit tennék még hozzá, hogyha kiolvastad a kötetet, akkor ne feledkezz meg a folytatásáról sem. Jómagam még nem jutottam a nyomára, de majd talán megpróbálom.

Nem ígérem, de ki tudja mit hoz a jövő.

Az első sprint után

A Reblog friss versenye sokkal jobban feküdt nekem, mint a tavalyi Maraton. A Sprint két hetes etapokból áll, ahol egy-egy megadott téma köré kell írni blogbejegyzéseket.

Az első etapnak most lett vége és legnagyobb örömömre sikerült a két pénzdíj egyikét elvinném. A téma is jó volt, az első, erre rengeteg mindent lehet ráhúzni. Eredetileg többet akartam írni, de így is lett pár bejegyzés.

A Maraton egy sokkal nehezebb menet volt és még sikerült a szabályok közé betenni egy olyan kiskaput, amivel gyakorlatilag a nagyoknak sokkal könnyebb dolguk volt, nagyobb esélyük. A Maraton esetében ugyanis lehetett áthozni már működő blogokat a Reblog felületére és azokkal pályázni. Mivel annál a versenynél a megosztások és látogatások számítottak, a kommentekről nem is beszélve így a blog.hu indexes blogketrecéből átcuccolt bloggerek letarolták a díjakat. Nekem rövidtávon el is ment a kedvem az egésztől.

Az első sprint

A Sprint viszont sokkal tisztább versengés, nem a látogatók, a számok, hanem az Origo zsűrije dönt. Így megérte újabb és újabb blogokat írni és nevezni velük, hiszen egyre több esély volt rá, hogy valamelyik megtetszik nekik.

Egyébként meg tetszik a kihívás is. Adott tartalomról írni kifejezetten szórakoztató időtöltés. El is határoztam, hogy folytatom a következő etapban is a versengést, első sorban az írás öröméért, másodsorban talán nyerhetek még egyszer.

Bármi előfordulhat.

Ezúton is szeretném megköszönni a zsűrinek, hogy díjazta a munkámat, nem is tudják, hogy mennyire jókor jött ez az összeg. No meg az elismerés is igen jól esik.
Köszi, tényleg!