Illusztráció: David Hitch

P. G. Wodehouse: Kedélyes ​kastély

– Biztosan keserű. De csak kis falat. Ha a tojást nem ütjük fel, nem lehet rántottát sütni. Ez nem Shakespeare – itt felemelte ujját a tiszteletreméltó Galahad –, ez saját gondolataim egyike. Nemrég hallottam valahol.

P. G. Wodehouse: Kedélyes ​kastély 167. oldal

Az az igazság, hogy két Shadowrun könyv között valami másra vágytam és a tableten hirtelen csak egy Wodehouset találtam. Soha rosszabbat! Nem tűnt ismerősnek, így boldogan kezdtem el az ebédem mellett olvasni a Kedélyes kastélyt.

Pár oldal után ismerős kezdett lenni, aztán rájöttem, hogy év elején én ezt már olvastam. Szerencsére nem emlékeztem pontosan a sztorira, így aztán vidáman végeztem ki két-három nekifutásra ezt a jól megszokott wodehouse-minőségű könyvet.
Ezzel semmi rosszat nem akartam írni, imádom a blandingsi könyveket, de csak kevés kiemelkedően egyedi vagy jó van közöttük. A legtöbb egy kaptafa sztori, nagyjából egyforma szereplőkkel és remek humorral.

A Kedélyes kastély szépen beállt ebbe a sorba, a megszokott szerelmi bajok okozói természetesen a nagynénik. Blandings Császárnője, a díjnyertes koca is megkapja a megszokott mellékszerepét, Emsworth grófja őrültebb, mint egy kakadu és Galahad mindent elintéz. A régi arcok közül Freddie Threepwood tűnik még fel, de már közel sem az a kétbalkezes süvölvény, mint a Psmith lapjain.

Wodehouse könyvről nagyon nehéz újat írni, nem is próbálkozom vele tovább, ugyanolyan tökéletes választás a Kedélyes kastély a vidám kikapcsolódásra, mint bármelyik másik blandingsi ponyva. A lapozás után pár vicces idézetet találsz, amiket megjelölgettem magamnak olvasás közben.

(Az illusztráció David Hitch munkája, az angol kiadás borítójához készült.)

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.