Oszták Söröző, fotó: Őri András 2016

Osztrák sörház a Bartók Béla úton

Hosszú évekig az egyik kedvenc vendéglőm volt a Bartók Béla úton a Nevada. Kicsit vadnyugati hangulattal, remek étlappal és a legtöbb alkalommal halk élőzenével várt. A Nevada tavaly bezárt, a helyén Osztrák Söröző néven nyílt új étterem. Kipróbáltam: nagy csalódás volt.

Könnyű vacsorára érkeztünk Zsófival (házassági évfordulót ünnepelni), pár perccel az asztalfoglalás időpontja előtt. A pulthoz lépve a csapos rutinosan az éppen elfoglalt pincérhez irányított, aki befejezte a kiszolgálást és aztán foglalkozott velünk. Asztal volt bőséggel, így ránk bízta a választást. Rövid tanakodás után a galériára mentünk, ahonnét jól be lehetett látni a vendéglő nagy részét és még a forgalmas utcát is.

Miután leültünk helyből körbenéztünk: vajon mi változott. Több, mint egy éve jártunk itt utoljára, így nem emlékeztünk pontosan, hogy miként volt berendezve a Nevada, de az Osztrák Söröző hangulata egyértelműen ridegebb és puritánabb. Festés helyett fröccsöntött-érdes vakolat, ami valahogy koszos érzetet kelt. Nagy, üres falfelületek mindenfelé és a galériáról szomorú látványt nyújtott a – valószínűleg megörökölt – légkondicionáló, ami a régi idők nikotinjától sárgára mocskolódott, de egyébként is nagyon koszos benyomást keltett.

Reklám (x)

Remek pincér, felejthető konyha

A pincér nagyon felkészült volt, ahogy a feleségem megjegyezte öröm volt egy olyan pincérrel találkozni, aki mindig jó ütemben érkezett, sosem kellett várni rá, sosem jött túl korán. Talán kissé nagyot hallott, de ezt hangerővel kompenzáltuk. Kedves volt, udvarias.

Sajnos nem vagyok kiművelve az osztrák konyhaművészet tárgyában, de napközben megnéztem a különböző ajánlásokat a közösségi oldalakon és előre elhatároztam, hogy a sokak által méltatott kolbászok közül fogok rendelni. Előtte mindketten egy-egy cipós levest kértünk. Finomak voltak, az enyém raguleves volt, Zsófi francia hagymalevest választott. Sajnos nagyon takarékosan bántak a levessel, bár a cipó meggyőző méretű volt, de nem vájták ki elégé, talán ha egy háromnegyed merőkanál leves fért bele. Hamar eltűnt és aztán elrágcsáltuk – az egyébként finom  – kenyér egy részét. Csalódás volt, pedig a java még csak utána következett!

Az én rendelésem tehát a kolbászkák voltak, salátával. Már írtam, hogy fogalmam sincs a bécsi szeleten túl az osztrák konyháról, de átverve éreztem magam, mert sült-minivirsliket kaptam, négyet. Csoffatag kis rudak voltak, amik egy közepes méretű Tesco saláta-mixen feküdtek. Legalábbis annak tűnt. És ízre se volt jobb.

Sört ittunk, mi mást ittunk volna egy Osztrák Sörház nevű helyen? Stiegl a ház söre, amit még nem ittam és többet nem is igen fogok. Nekem gyenge és édeskés ital volt, nem az esetem. Az évfordulónkra tekintettel kértünk a koccintáshoz két rövidet is, azok rendben voltak.

A kaja után a hangulat, a hely nem marasztalt további ücsörgésre, beszélgetésre, netán egy újabb italra. Fizettünk, az ételek minőségéhez képest nagyon sokat, életem legdrágább virslijét ettem több, mint 2000 forintért.

Mi igazán megpróbáltuk, de az Osztrák Sörház nem lesz a kedvencünk.

A söröző honlapját erre találod, ide kattintva a Facebook oldaluk jön be.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.