2019. Január 21., Hétfő

Mindig voltak fenntartásaim azokkal a kiadványokkal és megmondóemberekkel szemben, akik biztos receptet kínáltak a gyereknevelés nehézségeire. Az egyik állandóan visszatérő toposz, hogy a hiszti megelőzésére kínáljunk alternatívákat előre, amik közül választhat. Meg, hogy beszéljük meg. Hát ma este empirikus úton bizonyítottam (újfent), hogy ezek pont ugyanannyit érnek, mintha üvöltenék a kölyökkel: semmit.

Ugyanis megeresztettem a fürdővizet és jeleztem a kölyköknek, hogy ideje elpakolni a könyveket, ceruzákat és legókat a földről. A lányom rezzenéstelen arccal nézte tovább a tévét, a fiam elkezdte az idegcincáló nyavalygást:

- Apu nem akarok pakolni, Apu nem akarok pakolniiii, Apuuuneeem akaaaroook paaakooolni.

És ezt így tovább. Na ekkor jutott eszembe a vekerdysta filozófia és szépen lefeküdtem az ágyunkon tekergő gyerekhez. Elmeséltem neki, hogy úgy alakult a hét, hogy minden reggel később mehet az oviba, mert itthonról dolgozom és így reggel is lesz egy kis ideje játszani. Felvázoltam mindazt a nagyszerűséget, ami rá várhat, de ő egy pillanatnyi töprengés után rákezdett újra a fenti verklire.

Azóta eltelt lassan negyed óra és úgy látom ideje lesz elindulnom és ordítani, hogy végre összerakják a szobát (menet közben a TV-t már kikapcsoltam, ami szintén felháborodásra adott okot).