Óh Te, János (kórház)

Szombat este Dávid belapátolta a megszokott adag kajáját, aztán elkezdtem altatni. Nagyon vergődött, aztán elcsitult és azt hittem túl is vagyunk rajta. Ilyenkor még a karomban marad, amíg a nővére is elalszik, csak aztán teszem a kiságyba. Most hirtelen felriadt és egetverő, panaszos sírásba tört ki. Időről időre fájdalmasan sírt, panaszkodott. Látszott rajta, ahogy hullámokba érkezik a fájdalom. Aztán hányt egyet és mi kezdtünk komolyan aggódni. Zsófi feltúrta az internetet, hogy mit mond az ilyen panaszokról, mindkettőnkben a vakbél gyulladás félelem mozgolódott.

Nem tudom jó-e a sok webbeteg oldal, mert az ember hajlamos a legkisebb, legegyszerűbb hascsikarásban is vastagbél rákot látni, de ha a kezedben visít a gyerek, azért megnézed, hogy most mi van.

Végül a becsatlakozó nagymamával hárman úgy döntöttünk, hogy bevisszük a Jánosba az ügyeletre. A gyerkőc elaludt a kezemben, beburkolva a vastag pokrócokba és nem tűnt kimondottan betegnek, mindkettőnkben felmerült, hogy forduljunk meg és menjünk haza vele. De ha már ott voltunk, akkor megmutatjuk egy orvosnak, győzött a józan ész.

Az ügyeleten

Bár végig azt gondoltam, hogy biztos hülye-aggódós szülőnek néznek majd, az ügyeletes orvos kedvesen megvizsgálta a gyerkőcöt, aki elég hangos nem tetszését fejezte ki az atrocitások ellen. Elkérték az adatait, Zsófi adatait, a gyerek kórtörténetét. Miután az orvos mindezt bepötyögte a számítógépbe felénk fordult és mondta, hogy ő puhának találja a hasát, szóval nem irányíthat át a gyerek sebészetre, de azt ajánlja, hogy az ő papírjával azért próbáljunk bepofátlankodni, mert a szimptómák alapján lehet bélbetüremkedés is. (Remélem jól emlékszem a betegség nevére, az a lényeg, hogy a kisgyerek izomzata még nem elég fejlett és a bele, mint a ruha ujja, magába visszacsúszik. Elég vacakul hangzik.) Megmutatta melyik épület, majd elindultunk.

Ez volt az a pillanat, mikor újra elgondolkodtunk, a vidáman nézelődő Dávidot látva, hogy szükség van-e az egészre egyáltalán. Aztán újra a már fenti logika szerint döntöttünk, ha már itt vagyunk csináljuk végig.

Bekerülünk a rendszerbe

A gyerek sebészeten hamar fogadtak és nem érdekelte őket a beutaló hiánya, megnézték Dávidot. Nekik is gyanús volt az ügy és alapos vizsgálódás után a doki azt javasolta, hogy maradjunk bent a gyerekkel, mert ha ez tényleg bélbetüremkedés, vagy mi, akkor szükség lehet sürgős beavatkozásra. Ki kell vizsgálni, kizárni, satöbbi. Kicsit hezitáltunk, de kedvesen rábeszéltek, végül az döntött, hogy ők az orvosok, csak jobban tudják.

A vizsgálat után felvették az adatokat, Dávid, Zsófi, lefutottuk újra ugyanazt a kört: kórelőzmény, allergia, satöbbi, satöbbi. Mivel Dávid Zsófinál volt én írtam alá, és egy kis ajtón átvezettek a fekvőbetegekhez. Én maradtam bent első éjszaka Dáviddal, aki kapott egy infúziót és mondták, hogy tegyem le aludni. Jó vicc volt, Dávid altatós baba, szóval leültem egy kis fotelbe, odahúztam az infúziós állványt és elringattam a vizsgálatok megpróbáltatásaitól zilált kölyköt. Nagyon sajnáltam szegényt és nagyon aggódtam érte. Közben Zsófi mielőtt elindult volna harmadszor is elmondott, kitöltött és aláírt mindent.

A photo posted by oriandras.hu (@oriandras) on

Az éjjel fennmaradó 5-6 órája egy megadott minta ismétlődésével telt, elaltattam Dávidot, megpróbáltam letenni, de a bekötött infúzió miatt az első fordulásnál felébredt és óbégatott. Ekkor ki az ágyból, elcsitít, elaltat, és újra. A harmadik alkalom után elaludtunk ketten a fotelben, Dávid a  kezemben, a nyakam hátrabicsaklott, szóval 40 perc múlva erős tarkótáji fájdalmakra ébredtem, folytattuk tovább a fenti programot. Így talált a reggel, Zsófi korán érkezett vissza, a vizit előtt leváltott.

Az én éjszakám se volt egyszerű, Dávidé sem, de tisztelettel figyeltem a nővéreket, akiknek megállásuk sem volt, állandóan sírt valaki, jött új beteg, segítettek mindenkinek. Ismerve az anyagi helyzetüket, meg az egész rendszer szörnyű állapotát, amiben dolgoznak nap, mint nap: le a kalappal előttük.

Fázósan sétáltam ki a kora-májusi reggelbe, éjjel csak egy pólót és egy vékony pulóvert vettem az autóúthoz, ami most nem volt elég. Kisétáltam a Fogas felé, de a tábla szerint 24 percet kellett volna várnom rá, szóval elindultam hegynek fel. 22 perc múlva már otthon voltam, közben ki is melegedtem, azt hiszem azért is jó döntés volt, mert egy megfázást sikerült kikerülnöm így. Igaz, egy porcikám se kívánta a hegymenetet akkor. Otthon lezuhanyoztam és örömmel nyugtáztam, hogy Cili még vidáman alszik, bebújtam mellé az ágyba és másfél boldog órát aludtam a lányom mellett. Arra ébredtem, hogy közelről az arcomba bámulva a testvéréről és az anyjáról érdeklődik. Az egész éjszakai hercehurcából semmire nem emlékezett.

Reggeli után játszottunk kicsit a kisvonattal, rajzoltunk anyák napi ajándékot Zsófinak, majd elmentünk a játszótérre, ahol én leginkább ücsörögtem egy fatörzsön míg ő fel-alá rohangált. Elég nyúzott voltam.

Délután a János kórházban

Ebéd után váltottam Zsófit a János kórházban, Dávid már lekerült az infúzióról és nagyon vidámnak tűnt. Az, hogy nincs bélbetüremkedése már a délelőtti röntgenen kiderült, az ultrahangot ezért le is mondták: vírusfertőzés lesz. Miután átvettem a kölyköt elég nehéz délutánom volt, mert szegényke mászkált volna. Szóval fel-alá sétálgattam a karomon a gyerekkel aki hangos nyögésekkel és heves kézmozdulatokkal instruált, hogy merre akar menni. Aztán két kézen fogtam és jó fél órát maga totyogott a hosszú folyosón. Egyet nem bírt 5 percnél tovább: megülni a rácsos ágyban.

Csatlakozz a Facebookon!

A körök alatt kiismertem az osztályt és a jó benyomásom fokozódott. Látszik, hogy nincs sok pénzük, de kedvessé igyekeztek tenni a környezetet. Vidám színek, sok rajz, játszó szoba, az épület előtt játszótér. Látszik, hogy amit tudnak, azt megteszik. Valószínűleg Dávid már nem volt túl érdekes eset, hisz alapvetően úgy tűnt nincs baja, de nekem egyre gyanúsabb volt, hogy lázas. Jeleztem a nővéreknek, egy idő után került egy lázmérő, de az nem mutatott rossz értéket. Gyanakodva pusziltam meg újra a homlokát, aztán annyiban hagytam. Elaludt a gyerkőc és amikor felébredt még mindig melegnek tűnt. Addig rágtam a személyzet fülét míg került egy lázmérő, amit a kezembe nyomtak, hogy én mérjem meg a gyerek fenekében vele a lázát. A nővér állt mellettem. Ez nekem fura volt, oké, otthon megmérném én, dehát azért vagyunk kórházban, hogy ők csinálják. Mindenesetre láza volt, amit felírtak. Azt furának tartom, hogy nélkülem a hőmérés nem jutott volna eszükbe. Morgolódtam is Anyámnak, aki bejött meglátogatni az unokát.

A másik furcsaság az volt, hogy a három (és fél) foggal rendelkező, pár nap híján egy éves gyereknek reggelire vajas zsemlét, vacsorára májkrémes kenyeret adtak. Egyszerűen esélytelen, hogy ezen megéljen a kekszeket nemrég kezdte rágcsálni, de leginkább csak pépesíti és kiköpdösi. Vittünk be neki mindent, hiszen semmit nem tudtak adni, így aztán kaját is, de gyakorlatilag a kórház csak orvosi ellátást tudott biztosítani, egyebet nem.

Akkor ez mégis fülgyulladás

Az az igazság, hogy egy idő után én már kezdtem hülyének érezni magam, a gyereknek valami egyszerű vírusos baja van, aztán itt bohóckodunk vele a kórházban. Ennyi erővel otthon is lehetnénk. De olyan 5 körül, az egyre nyugtalanabb és nyűgösebb Dávid füléből kifolyt valami feketés zselé és én már tudtam mi a baja, már megint fülgyulladása volt. Itt a fájdalmas sírás, a láz, a nyűgösség oka. Visszanézve egyszerű volt a diagnózis, és én piszok dühös lettem.

Háromszor vették fel az összes adatunkat, kórelőzményt, ahol mindenhol elmondtuk, hogy másfél hete náthás, és hogy novemberben a náthája fülgyulladásba fordult. Mindezek ellenére egy szűk nap alatt ez nem tűnt fel egyetlen orvosnak sem. Ha ehhez még hozzáveszem a lázméréses tapasztalatokat, akkor azért az ellátás színvonala sem olyan rózsás, mint ahogy elsőre éreztem. Nem nagyon foglalkoztak aztán azzal, hogy most kifolyt a cucc a gyerek füléből, ja akkor fülgyulladás jött az első reakció.

Nem akarok túl nagy feneket keríteni a dolognak, valószínűleg mi is túl pánikoltuk kicsit, de ez érthető talán ha ott ordít a gyereked és nem tudod mi a baja. Emellett az ügyeletről, de legkésőbb a sebészetről át kellett volna irányítani a Heim Pál füll-orr-gége ügyeletre és nem felvenni tök feleslegesen Dávidot. Aki végül hétfő reggel jutott el egy szakorvoshoz, két éjszakával a panasz után, egy éjszakával az után, hogy az egész ellátás okafogyottá vált. Kapott antibiotikumot és jöjjön vissza pár nap múlva, erre minek a befekvés, az infúzió, az egész hacacáré.

Szóval sok baj van az egészségüggyel, kevés a pénz is, de az ellátás is hagy kívánni valót maga után. Ambivalens élményeim voltak a János kórházban, hol nagyon ügybuzgónak tűntek, hol meg úgy éreztem, hogy le vagyunk szarva. Ha ehhez hozzávesszük a körülményeket, az aggódást meg a fáradtságot: istentelen vacak egy élmény volt az egész.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

21 thoughts on “Óh Te, János (kórház)”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.