Nyilvános napló kategória

Ebben a kategóriában olyan írások, képek és videók vannak, amik kicsit személyesebb hangvételűek.


Fürdőszobából hallom a következő párbeszédet:

Apja:  -Miért nem fogadsz szót?
Cili: – De most kedves vagyok!
Apja: – Lehet, hogy kedves vagy, de nem fogadsz szót.
Cili hallhatóan durcásan rácsap a kád szélére.
Apja: – Te ne ingerkedj itt nekem!!
Cili: (mérgesen) – Én csak magamat próbálom védeni!

Nehéz néha nevetés nélkül gyereket nevelni. :)


Cili egy IKEA-s botos játék lovon (nem tudom, mi a neve) “nyargal” a szobában.

Cili: – Nézzétek milyen gyojsan száguldok a lóval!!
Én: – Csak meg ne vaduljon az a ló!
Cili: (kacajt hallat) – Heh! Nem fog, mejt ez plüssből van!


Apja: – Na gyere, adok annak a lónak egy kis kockacukrot.
Cili: – Ő nem szejeti a kockacukjot!!
Apja: – Minden ló szereti a kockacukrot!
Cili: – Ő nem!! (Elengedi, az nagy puffanással landol a földön.) Nézd meg!!! Eldől tőle!!




A miért korszak…

– Apu, nem baj, ha ebben a cipőben megyek ki?
– Nem.
– Miért nem?

– Cilike, mindjárt szirénázni fog a mentőautó. Ne ijedj meg!
– Miért ne?

‪#‎cilimondta‬



Ebéd után viszem ki a mosogatóhoz a csetrest az étkezőből, közben vidáman csevegünk Ildikóval, mikor Gábor felviharzik a lépcsőn és minden kérdés nélkül, dúlt fejjel berohan az irodámba. Nézek Ildire bután, aztán utána megyek. Éppen a dobozhalmot dobálja szét és némileg ingerült hangon von felelősségre, hogy hol van a Märklin játék doboza.

Mit tudom én, válaszolom ingerülten, Ti hagytátok szerte szét a cuccaitokat erre.

Még dúlt egy kicsit, aztán csúnyán káromkodva, hogy “ebben a kibaszott kócerájban minden eltűnik” köszönés nélkül távozott. Én kislattyogtam – csöndben forrva magamban – a konyhába, ahol Ildi csak annyit mondott: nem egy alomban nevelkedtünk.

Hát nem, hálistennek.


4 percnyi négykézlábalós gyerek. Valószínűleg a szűkebb családon kívül elvétve akad csak, akit érdekel, viszont jó kis U2 megy alatta. Annyit még a mentségemre, hogy borzasztó nehéz egy kézzel fókuszt állítgatni és kamerát tartani, miközben a másikkal az enyhén nyálas-taknyos gyerek kezet igyekszel az objektívtől eltessékelni. Szóval lett, amilyen lett, a kölök egy cukor, sok lájkot kérek. :)

https://oriandras.hu/wp-content/uploads/2015/01/david-4kezlab.wmv


Fekszünk az ágyon, mesét olvasok Cilinek, Dávid csörgőt ráz mellettünk. Egyszer csak eldobja a csörgőt és rástartol a könyvre. Már nyúl érte, mire Cili elhúzza a könyvet ès felkiált:
– Jaj! Megpillantotta!




Cilivel orvososat játszunk, most én vagyok soron, hogy az orvos legyek.
– Nagyon beteg jagyok…
– Hol fáj, hol vagy beteg?
– (nyögve, sziszegve, szenvedő képpel mutatja) Itt a hátam megöjegedett…