Nigel D. Findley: Árnyjáték
Az Árnyjáték Nigel D. Findley 1993-as Shadowrun regénye. Seattle a helyszín és egy ezredfordulós elfeledett technológia rúgja fel a kialakult hatalmi egyensúlyt. Egy Sly nevű árnyvadász kezében a megoldás kulcsa, no meg az elfelejtett technológia, de úgy érzi, hogy túl sok neki a feladat.
Jó pár hónap kihagyással folytattam a Shadowrun sorozat végigolvasását. Nem is volt baj a kihagyás, így nagyobb élmény volt a jövő Seattlejébe visszatérni. A sorozat legjobb könyve még mindig az LX-IR, így az író újabb kötetét nagy várakozással vettem a kezembe. Az Árnyjáték sajnos nem ütötte meg az LX-IR szintjét, de Findley sokkal jobb könyveket hoz össze, mint a többi író.
Az Árnyjáték visszatér a multik és az észak-amerikai árnyvadászok világába. Otthonosan simultam bele ebbe a környezetbe, láthatóan az író is így volt ezzel. Olyannyira, hogy ismerős arcok is feltűntek a sztoriban, még Dirk Montgomeryről is van szó pár mondat erejéig, de a Mentőosztag megmaradt tagjai újra előkerülnek. (Most sem járnak jól.)
A könyv legjobb momentuma, hogy a jövő high-tech világának tudását gyengébbnek mutatja, mint az Összeomlás előttiét. A probléma gyökere pont egy olyan technológia megjelenése, ami a jelenlegi status quo előtt készült és felrúg mindent. A főhős, a kalandregények kliséi szerint, véletlenül kerül az egészbe és úgy érzi, hogy túl sok ez neki. Szerencsére a sztori végére kiderül, hogy azért megbirkózik a feladattal. Sőt a Shadowrun világban egyedülálló módon teljes happy endet kapunk.
Nem szégyellem: élveztem.
Az Árnyjáték, ha objektíven nézzük egy elég gyenge könyv, de a Shadowrun sorozatban egy rajongónak olyan, mint a filmek között a Star Wars első része: sosem ismernéd be, hogy igazából egy vacak az egész.
(Borítókép: Deviantart)