Ingatlanos kamugépek

Tegnap éjjel feltettük két helyre a lakás hirdetését, és ma reggel elözönlöttek a telefonok. Valódi vásárlónak egy tűnik, de ingatlanosból akkora forgalmam van, hogy már töltőre kellett tennem a mobilt.

Hallottam már minden szépet és jót: fél órával a lerázós telefon után pánikkal a hangjában hívott egy nő, hogy nagyon kéri, könyörög, hogy gondoljam meg, mert itt van a vevő, lobogtatja készpénzt. De erre fel voltam készülve, hallottam már ilyet.

Viszont most tettem le az OTP ingatlan második munkatársának hívását, az elsőnek már reggel nyolc tájban elmondtam, hogy nem szeretnénk irodával dolgozni. Na, egy a lényeg, telefonál, hogy ő az OTP ingatlantól van és érdeklődne, hogy még megvan-e a lakás. Mondtam neki, hogy köszönöm megvan, ahogy nemrég a kollégájának is mondtam. Habogni kezdett, hogy igen-igen látja, hogy múlt csütörtökön kerestek minket.

Ez volt az a pillanat, mikor legszívesebben teleszájjal röhögtem volna,

de csak közöltem a nővel, hogy nagyon meg lennék lepve, mert tegnap éjjel kezdtük árulni a lakást. Ilyen gyorsan és kimérten még egyik telefonálóm se búcsúzott. Hazug disznó.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

13 thoughts on “Ingatlanos kamugépek”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.