2016. március 1. 21:22

Hogyan lett Ivettből rossz kislány?

Fürdetés van, éppen befejeztem Cilivel a közös játékot, labdáztunk, igyekezve elkerülni, hogy az egész fürdőszoba ússzon és Zsófi infarktust kapjon a látványtól. (Nekem úgy tűnik, hogy mindig éppen aznap mosott fel és nem vagyunk képesek tisztelni a munkáját. A kurzív szövegek idézetek.) Szóval egyszer csak Cili megszólal, hogy

– Az Ivett azt mondta az oviban, hogy a kujva Isten faszát! – és elégedetten pillog rám, énbennem a hang is bennem reked – A kujva Isten faszát, ezt mondta az Ivett. – kezdi újra
– Mit mondott? – mire engedelmesen kezdené újra, de rájövök, hogy hibát követtem el és leállítom

Elmagyaráztam neki, hogy ez csúnya, hogy csak a rossz kislányok beszélnek így és nem szabad. Elég konstruktívnak bizonyult a leány, de ki is használta, hogy a kezdetti megrökönyödésemben nem tudtam igazán flottul reagálni és fogalmazni, mert a következő témánk az volt, hogy most az Ivett akkor rossz kislány. Igyekeztem helyesbíteni, de ha nem akartam tönkretenni a korábbiakat, akkor Ivettet sajnos be kellett áldozni.

Mindenesetre annak nagyon örülök, hogy nem én vagyok az apukája. 🙂