2016. november 17. 12:38

Helló, 2017!

Az elmúlt hónapokban több célkitűzésem is volt, amiket még ebben az évben szerettem volna megvalósítani. Egész jól haladok velük, az egyik például éppen most lett kész: megkapta a blog a 2017-es ruháját.

Mit? Bizony a jövő évit.

Igen a jövő évit. Hiába határoztam el ugyanis januárban, hogy mihamarabb kap egy normál kinézetet a blogom nem jött össze. A saját gridemen elkészített előző sablon majdnem az volt, amit akartam, de menet közben kiderült, hogy nem képes megmutatni, hogy mennyi minden van a blogon. (Én például már több, mint 1000 bejegyzést tettem ki az elmúlt két év alatt.)

Így aztán hiába nem kedvelem túlzottan váltottam gridet és a Bootstraphez menekültem. Az új sablon ebben készült, de egyébként teljesen saját elképzelés. Azt fogadtam meg, hogy csak javítgatni fogom és 2018-ig nem lesz lecserélve. (Nehéz lesz megállni, de ez is egyfajta újévi fogadalom.)

Igyekeztem könnyűre készíteni, nagyon mobil barátra és van benne pár olyan funkció, amik szerintem hasznosak. Értékelni tudod a cikkeket, és a rendszer jelzi neked, hogyha az utolsó látogatásod óta új tartalom került fel.

A hozzászólásoknál megszűnt a Disqus, ami túl sok adatot használt fel a mobilokon és a kicsit barátságosabb Facebook rendszerre álltam át.

Használjátok, olvassátok, szeressétek. Köszi.