20 éves a Holdfényexpressz

Reggel amikor kerestem valami zenét a mai munka mellé eszembe jutott, hogy milyen régen hallgattam meg úgy igazán, odafigyelve a Holdfényexpresszt, pedig éveken keresztül a kedvenc albumom volt. Így aztán előkerestem a Play Musicon a zenetárból és elhűlve vettem észre, hogy basszus ez az album idén 20 éves.

Érdekes, hogy senkinek nem jutott eszébe erről írni idén, pedig ez a lemez nem csak a Kispál életműnek, hanem a magyar rock történetének is az egyik kiemelkedő pontja. A Kispálnak ez a legjobb albuma, valószínűleg. (Szerintem.) A Bálnák ki a partra a Csinibabával együtt meghozta a teljes, országos ismertséget a zenekarnak és a Holdfényexpressz épp a legjobb formájában találta a zenekart. Ugyanez a lendület a Velőrózsákra kezdett megtörni, ami a Holdfényexpresszhez képest már nagyon túlgondolt album lett.

Emlékszem, hogy hazavittem a boltból a CD-t és egyedül voltam otthon, leültem a foszladozó szövetű barna csíkos kanapéra és csendben végighallgattam az egészet. Elsőre egyáltalán nem voltam tőle elájulva, a szövegeket nagyon nehezen lehetett kisilabizálni a szövegkönyvből és valahogy a Bálnák után lassú volt az egész. Aztán később, este lefekvéskor betettem a Discmanbe (helló, kilencvenes évek!) és akkor jöttem rá, hogy mennyire nagyszerű lett az összes szám. Akkor 18 éves voltam, de ahogy ültem ma délelőtt a kódsorokat írva és közben szólt a Kólagép ugyanaz a borzongás futott rajtam végig, mint tiniként. Ez az album máig tökéletes és mert időtlenül a szerelemről szól valószínűleg az is marad majd.

Itt maradt az idő – Lezárult egy újabb Európa Kiadó korszak

Több, mint öt éve már, hogy felhagytam a rendszeres koncertlátogatásokkal, moziba járással. Jött Cili, aztán Dávid a pénzünket és az időnket máshogy kellett csoportosítani. De főleg a pénzzel áll(t)unk csehül. Egy kivétel volt, elhatároztam, hogy amikor csak tehetem elmegyek az Európa Kiadó koncertjeire. Itt maradt az idő – Lezárult egy újabb Európa Kiadó korszak részletei…

Európa Kiadó a B32-ben

Vasárnap este életem első olyan Európa Kiadó koncertjén vettem részt, ahol ülni kellett. Nagyon fura élmény volt, de miközben üldögéltem a B32 színház termében az oldalsó pódiumon (rohadt kényelmetlen volt) a zene mellett jutott időm kicsit nosztalgiázni is.

Az elmúlt pár évben, mióta a lányunk megszületett se az időm, se az anyagi helyzetünk megváltozása nem tette lehetővé, hogy olyan élénken kövessem a magyar rockzene mindennapos életét, mint korábban tettem. Pár éve még rengeteget jártunk koncertre. Lovasi aktuális projektjeire, Vad Fruttik, Quimby, Satöbbi, Timur Lenk, Európa Kiadó, Pluto, Biorobot, az időszakosan vissza-visszatérő Hiperkarma. Néha egy-egy Rammstein, ha épp itt jártak. Jó volt, és a hirtelen felsorolásból egy csomó minden kimaradt.

Mostanában arra megyek el, aminél van esély rá, hogy nem sokszor játszik már és ezzel egy életre hagynám ki a lehetőséget. Ha Európa Kiadó van a városban, akkor tuti, hogy én ott vagyok. Azt hiszem szép lassan a kedvenc zenekarom lett.

Szóval, amíg üldögéltem és figyeltem ahogy Menyhárték tüzelik a kezdetben fegyelmezetten üldögélő közönséget, az járt az eszemben, hogy milyen is volt életem első koncertje. Ehhez megint kell egy kis körítés, nézzétek el nekem.

Menyhárt Jenő a színpadon 2016. május 22.-én
Menyhárt Jenő a színpadon 2016. május 22.-én

Pécsen születtem és életem első 24 évét ott is éltem le. A szüleimen kívül a családból csak anyai nagynénémék éltek velünk egy városban, de amikor hét éves lettem ők is elköltöztek Budapestre, így teljesen egyedül maradtunk Anyuékkal hárman. Ha a szüleim moziba akartak menni, akkor az egyikük elment a délutáni előadásra, a másik meg az estire és engem a mozi bejáratánál átadtak egymásnak. Koncertek esetében ez a módszer persze nem működött, de amíg a nagynénémék is a városban éltek ezzel nem volt gond. Utána viszont nem nagyon maradt más választás, mint hogy én is mentem velük.

Hát így jutottam el életem első koncertjére (de legalábbis arra, amire emlékszem). Az ANK mozitermében minden hónapban volt Hobo klub, én egy ilyen előadáson voltam. Korán érkeztünk, a színpad szélénél kapaszkodva figyeltem ahogy a zenészek hangolnak, meg rendezgetik a hangszereket. Nem is nagyon vettem észre, hogy mennyire megtelt a terem, aztán egyszer csak elkezdődött a zene. Anyuék mellett álldogáltam, közel a színpadhoz, körülöttünk meg főleg gimnazisták és egyetemisták csápoltak buzgón. Remekül szórakoztam, elképesztett, hogy mennyire jó, ha a zene hangos.

Mi panellakásban éltünk és a zenék persze nem voltak ismeretlenek, mert Apuék mindig ilyesmiket hallgattak, de otthon ez a hangerő, vagy a nagyobb hangerő elképzelhetetlen volt. És én akkor ott rájöttem, hogy a rock lényege abban van, hogy hangos. Ha letekered a “volumét” megölöd a rockzenét.

Hobo egyébként nagy népnevelő volt a koncerteken és mivel onnantól kezdve én is rendszeresen jártam a szüleimmel, ezért az ő iránymutatásai alapján szocializálódtam koncert ügyileg. Fiatal voltam, így Földesnek egy csomó manírja máig úgy belém égett, hogyha más koncerten meglátom mindig görcsbe rándul a gyomrom. Például évekbe telt megszoknom, hogy más zenészek szerint nem ciki tapsoltatni a közönséget. Hobo anno keményen cikizte a kartársait, jó húsz évvel később éppen ezért volt nagy csalódás, amikor egy IH koncerten nekilátott tapsoltatni. Azóta nem szeretek Hobora menni, talán kétszer voltam még.

De Hobo volt az, aki a hangerőn kívül a szövegekre is felhívta a figyelmemet (és mellékesen ellökdösött a vers olvasás irányába is, amiért örökké hálás lehetek). Számomra azóta is vannak remek rockzenék, meg az igazán kiváló darabok, amiknek nem csak a zenéje, hanem a szövege is megfog.

Az első koncert vége felé aztán Hobo is kiszúrta, hogy a színpad szélébe csimpaszkodva figyelem a koncertjüket és a szám közben odatérdelt mellém és megsimogatott. Emlékszem, hogy Anyám ex-tanítványaiban ez mély irigységet váltott ki én meg csak szimplán zavarba jöttem.

Szóval ilyen mosztalgikus emlékek jártak a fejemben tegnap este, amíg hallgattam, ahogy a Jenő anekdotázik a környékről, az első számok születéséről és természetesen elcitálja, hogy az Európa Kiadó nem az a zenekar, akitől csak úgy számokat lehet kérni.

Az Európa Kiadót is gyerekkoromban hallottam először, Apunak volt egy piros BASF kazettája, aminek az egyik oldalán Méhes Marietta és a Trabant számok voltak, aztán valamelyik közkézen forgó EK lemez. Sokat hallgatta és így aztán én is. Szerettem a dalok lüktetését, de akkortájt még inkább az A oldalon levő Trabant számok, például a Ragaszthatatlan szív jobban tetszettek. Aztán ahogy kezdtem felnőni elkezdtem menőnek érezni a megfogtam egy pincérnő mellét jellegű sorokat és főleg ezek okán hallgattam a Popzene albumot.

Kirschner Péter a B32-ben
Kirschner Péter a B32-ben

Igazából mindegyik akkortájt hallgatott album minősége szar volt. Másolt kazetták, amiken főleg magnóval felvett koncertek szóltak. Vagy olyan “stúdiófelvételek”, mint a Love 82, ami már eredetileg sem volt igazán jó hangzású. Érdekes, hogy a Popzene album is ezer sebből vérzik, de még mindig a leghallgathatóbb minőségű.

Ez lehet az oka annak is, hogy amikor megpróbáltam később másoknak megmutatni az Európa Kiadót, akkor egyáltalán nem érezték át a nagyszerűségét az egésznek, nem hallottak mást csak hogy ez csörömpöl és szarul szól.

Élőben az Európa Kiadót az EU csatlakozási koncerten láttam, pontosabban utána volt egy turnéjuk az országban és játszottak Pécsen is, az Egyetemi Klubban. Egészen meglepő élmény volt, hogy milyen jól szól az egész. A Romolj meg például egy olyan felvételen volt meg nekem, amin ugrott a tű, máig ha hallgatom a dalt várom azt az ugrást. Ott meg tisztán szólt minden. Hatalmas élmény volt.

Azóta rendszeresen járok az EK koncertjeire és igyekeztem a lehető legjobb minőségben megszerezni a dalaikat, de még mindig a legjobb a koncert. Nagyon jó lenne, ha szépen kiadnák valami 2-3 lemezes koncert válogatáson a régi dalaikat is, mert ezek a számok mostanra lettek igazán jók. A zenekar is szépen összeszokott, sokkal profibban játszanak, mint korábban és az áthangszerelések is jót tettek a daloknak. A szövegeknek meg az tett jót, hogy mostanra nem csak az tetszik bennük, hogy megfogják a pincérnő mellét, hanem az érzések, amiket keltenek bennem. Nem versek, remek dalszövegek.

A rock zene akkor jó, amikor állsz a színpad előtt és elsöpör a hangerő, átmos a zene és kilúgoz belőled minden más érzést, csak a lüktetés marad és a többi ember ahogy ritmusra mozdul. Ilyenkor lehunyom a  szemem és nem is látok semmit, teljesen nirvana közeli állapot. Az Európa Kiadó vasárnap este újra elvitt erre az utazásra, igaz nem álltam, csak ültem, de a legtöbben nem tudtak megmaradni a fenekükön a teremben.

Amikor vége lett a ráadásnak és kisétáltam a langyos újbudai éjszakába Pajor Tamás sora jutott az eszembe: a rock and roll az nem egy tánc.

Géczi János: A Bunkerrajzoló (Likó Marcell)

Fiatal embernek önéletrajzi (jellegű) könyvet kiadni eleve kockázatos vállalkozás. Már a Lovasi könyvnél se igazán értettem ezt a kapkodást. A Bunkerrajzoló esetében persze előfordulhat, hogy nem nagyon lesz később érdeklődés erre az életútra. Bennem most sem volt sok, aztán mégis elolvastam.

Azt hiszem tavaly előtt vettem meg a könyvet Zsófinak születésnapjára vagy karácsonyra. Jó ajándéknak gondoltam, mert a családba ő hozta be a Vad Fruttikat és egy időben sokat hallgatta. Mindig azt mondta, hogy Likó énekében nagyon szereti, hogy szépen artikulál, kimond teljesen minden szót. Szóval ezekből azt gondoltam, hogy egy jó ajándékot vettem neki, de már az átadáskor sem volt túl lelkes és azóta se nézett rá. Szóval ajándékként megbukott a könyv, legalábbis nálunk.

Engem nem igazán érdekelt. Szeretem a zenekart, a zenéjüket, de sosem éreztem túl érdekes embernek a frontembert. A könyv felkerült a polcra, aztán a tavalyi költözésnél leporoltuk, elcsomagoltuk. Decemberben pont az első kibontott könyvek közt volt és így előkelőbb helyre került az új lakásban, mert még nincsenek elrendezve azóta sem a könyveink, csak feldobáltuk a nagyját a polcokra. Szóval oda akarok kilyukadni, hogy márciusban amikor nem tudtam hirtelen mit olvasni ott vigyorgott rám pirosan és megszántam. Na, gyere legalább egyszer olvasson el valaki.

Hát ez majdnem meghiúsult.
Olvastam mostanság egy-két zenész életút könyvet, de messze a legrosszabb volt mindközött. Ami azért is fura, mert korban a legközelebb hozzám Likó áll, de minden másban egy világ választ el minket. Hiába nőttem fel én is egy lakótelepen, soha nem éltem át azt a tömény szocialista atmoszférát és a kilencvenes évek lecsúszását, mint Ő. Ezért azt hiszem örökké hálás lehetek a családomnak.

Persze nem ezért rossz a könyv, hanem mert stílusában töredezett, sokszor követhetetlen, csapongó. Nem tudom hogyan készült, de olyan, mintha valaki egy borozás közben mesélne az életéről. Lehet, hogy így is volt, de ez esetben nem sok nyomát látom Géczi János munkájának, nincs szerkesztve, nincs rendezve és láthatólag nem is nagyon irányította a beszélgetést. halad halad a történet a maga útján előre, van amit kétszer-háromszor is megtudhatunk és vannak hatalmas üres foltok, amiket úgy ki kell töltögetni vagy hiányérzettel eltelve át kell lépni.

(…) egyformán utáltuk a diszkót, egyformán szerettük a Kispált. A zenei ízlés a legfontosabb a tiniknél, ha ugyanazt kedveled, akkor valószínűleg barátok lesztek. A zene megmutatja a hasonló gondolkodást. – A Bunkerrajzoló 141. oldal

Olyan könyv ez, ami túl korán jelent meg. Folytatni kellett volna még 30-40 évig ezeket a borozós beszélgetéseket és ha még akkor is van érdeklődés Likó sztorijára, na akkor kiadni. (De előbb megszerkeszteni rendesen.)

Egy valamiért ajánlanám bárkinek is olvasásra, a Vad Fruttik szövegei sok helyen teljesen új értelmeket nyernek, ha ismered az itt leírt sztorit. Dehát az is igaz, hogy a szövegekkel eddig sem volt általában gond.

(A borítóképet az irodalmijelen.hu oldalról nyúltam. Köszi érte!)

Cili meg a zene

Mindig aggódtam, hogy a gyerekek vajon milyen zenét fognak szeretni. Persze bármilyet fognak én egy rossz szót  nem szólok majd, de izgalmas.

Eddig azt mondhatnám minden rendben van, Cili elég korántól muzikális, az Alma együttesen kívül Halász Judit zenei munkásságában mélyedt el elsőre, amit hamar kiegészített a Biorobottal. Az ő első és egyetlen albumuk az abszolult favorit a Vad Fruttik Fénystopposa mellett.

Az elmúlt estéken azonban Lou Reed is beette magát a mindennapjainkba. Esténként a fürdés közben Cili a Velvet Underground best of lemezét kéri, és amíg a Perfect Day, a Pale Blue Eyes és hasonló slágerek szólnak az esküvői képeinket nézegeti.

Ha igy haladunk tovább az ő részéről nincs miért aggódni. Persze a meccs még nem lefutott.

A hangnemváltás álboldogsága

Persze, hogy a Facebookon botlottam bele egy zenei blogba, ahol egy dúr-moll hangcserével igyekeznek bemutatni, hogy lehet szomorú dalból vidámat játszani.

Ahogy hallgattam a három számot az a vélemény alakult ki bennem, hogy: sehogy.

A Loosing My Religion sikerült a legjobban, valóban sikerült több helyen is átértelmezni a hangulatát a dalnak, de összességében nem lett vidámabb. (Viszont sokkal rosszabbul szól, bár tudom ez most nem számít.) A Riders on the Storm hallgathatatlanná vált. Az ének és a zene disszonanciája túl erős lett. Hiába igyekeztek, ez a dal egyszerűen nem tud vidámabb lenni. A Nothing Else Matterst legalább végigtudtam hallgatni. Szörnyű volt, mintha agyon tömörített mp3 szólna, nem éreztem vidámabbnak a dalt.

Kétségtelen, hogy mindhárom szám alaposan megváltozott a váltástól. Még hallottam is, hogy mit akartak prezentálni az egésszel, de egyszerűen nem működik. Jó számokból (mindhárom darab kitűnő eredetiben) borzasztóak lettek.

Emil.RuleZ! – Az 50 legjobb magyar dal

Valamikor a 2000-es évek elején a Pécsi Egyetemi Klubba mentünk Kispál és a Borz koncertre Zsófival. Már akkortájt is az volt a bevett rutinom, hogy az előzenekarról inkább kések, mert az mindig csapnivaló. Azon az estén valahogy mégis úgy értünk be az épületbe, hogy az egyre jobban terjedő füstből még vidáman szólt az aktuális előzenekar, a plakátokon “hálózati jazzbitangnak” aposztrofált Emil.RuleZ!

Lehetne ez innentől egy olyan sztori, hogy abban a pillanatban átjött a zene nagyszerűsége, Hajós idiotizmusa, de ennek csak a fele volt igaz. Sajnos az utóbbi.

Míg az elképzelhetetlen ízű vörösboros colát ittuk (nem, nem szégyellem, ma is innék) elhűlve találgattuk, hogy ezek tényleg azt éneklik, hogy egészség meg térerő? Szomorúan ingattuk a fejünket, hogy ma már nincs jó zene.

Bár az EmilRulez itt van a legjobb magyar dalok versenyében, és az évek múlásával én nagyon megszerettem, de azért valahol inkább az akkori zenei alterpiac slágerpopjához tartoznak. Jó, fülbemászó zenék, de a szövegeik jobbak. Egy olyan zenekar, akit szeretni lehet. A koncertjeik átmenetet képeztek egy koncert és Hajós oneman showja közt, ami például a lánytársaságom számára sokszor taszító volt.

Itt írtam a 2013-as Budapest park koncertről.

Szerintem az első albumuk a legjobb, az egésznek van egyfajta hangulata, ezt sikerül végig fenntartani. Nem gyors, nem vidám és nem bús, de nagyon kellemes. Remekül lehet séta közben hallgatni. Vagy kicsit odafigyelősebb munka idején a fülesbe tenni. A Hisztis című második lemez már sokkal gyengébb lett, a harmadik meg teljesen felejtős. Mindenesetre az én huszas éveim, a házibulik egyik meghatározó színfoltja volt a Zazie, a Térerő és természetesen a Hello Tourist. Soha nem tudok úgy menni a rakparton, hogy ne nézném a hajó neveket, hátha szembejön a Hapci.

A 111 legjobb szám közé, minden további kommentár nélkül, a következők kerültek fel:

  • Rabolónő
  • Kerti parti
  • Térerő (a kockás abrosz féle remix)

After Crying – Az 50 legjobb magyar dal

Nem mondhatnám, hogy az After Crying zenéjébe helyből beleszerettem. Sőt! Még tinédzser voltam, amikor Apu egy hétvégén hazahozta a Megalázottak és Megszomorítottak című albumukat. Éppen nálunk volt vendégségben Samu unokatesóm és elkínzottan hallgattuk végig többször, Apunak nagyon tetszett, nekünk nagyon nem. Nem fukarkodtunk a csípős megjegyzésekkel sem, de Apámat a dolog nem hatotta meg. Sokat hallgattuk aztán autóban is, akkortájt őszinte utálattal fogadtam én is és Anyu is, bár lehet, hogy ő csak kiállt a fiacskája mellett, nem tudom.

Valóban nem könnyű zene, de aztán kezdtem felnőni és egyszer csak a kezembe akadt az akkor már évek óta nem hallott CD és betettem a számítógép lejátszójába. Frenetikus élmény volt, valami borzasztót vártam és egy gyöngyszemre leltem. Ahhoz még jó pár évnek kellett eltelnie, hogy megkövessem Apámat is, aki szokásos szűkszavúságával csak annyit mondott, hogy “Én tudtam”.

Az After Crying szeretetét nem várom már el a közvetlen környezetemtől, ha a Rammstein is ki van tiltva a lejátszókból mi lenne a Gadarai megszállott hegedűtépésével?! Magamban, az irodámban, utcán sétálva viszont sokszor hallgatom ezt az egy albumot. Sosem próbáltam másikat tőlük, mert ez az 5 dal teljesen kielégít. Egyszerűnek nem nevezhető 5 kis remekmű, nem hinném, hogy bármikor megunnám őket. Könnyű dolgom volt, 5 dalból hármat nem munka kiemelni.

A Gadarai Megszállott, a Noktürn és a címadó Megalázottak és Megszomorítottak lettek a 111-es lista legújabb tagjai. Az egyszerűsítés kedvéért készítettem egy YouTube lejátszási listát, amin meghallgathatod őket. Ezzel egy időben arra biztatnálak, hogy iratkozz fel a blog csatornájára is, ha már lett.

Quimby – Az 50 legjobb magyar dal

A Quimby számomra éveken át egy név volt a plakátokról és a fesztivál műsor füzetekből. Bár mérsékelten érdekelt, hogy milyen lehet, soha nem jutottam el a koncertjükre, és valahogy albumot se találtam tőlük. Így visszatekintve egyébként nagyon meglepő, mert abból a zenei körből válogattam magamnak a hallgatni valót, amiben ők is mozogtak. A HS7 például egyáltalán nem volt ismeretlen előttem, de már akkor is sláger zenekarnak tartottam őket, ahogy most is.

A Quimby szinte percre pontosan a széles sávú interneteléréssel együtt tört be az életembe.

(Ezen a héten sokat írok az Internethez kötődő élményeimről, eljövendő életrajz íróim érdekes adalékokat tudhatnak meg.)

Emlékszem arra a júniusi délutánra Pécsen. Nem sokkal korábban költöztünk be az új házunkba a Tettyén és a Matáv meghozta az ADSL modemet. Közel fél óra tökölés után beizzítottam a netet és az első utam kacsalla Kispál és a Borz honlapjára vezetett, ahonnét kb 20 perc alatt szedtem le azt a sok zenét, amiket addig jól átgondolva, számonként töltögettem csak le. 60 perccel korábban a 3-5 mb méretű, Ha ez a vég kb. 2 órányi várakozást jelentett és rengeteg pénzt. Most rákattintottam és meglepetésemre lent volt mire rácsodálkozhattam volna a gyorsan növő indikátor csíkra. Ez volt az a pillanat, amikor egy új világ nyílt meg előttem.

Pár perc múlva a teljes Kispál bootleg boldog tulajdonosa voltam és kerestem az újabb előadókat, dalokat. Így jutottam el a bahia.hu (azóta megszűnt) letöltési részlegébe. Volt ott pár zene, de három Quimby szám úgy elragadott, hogy meg is álltam a letöltögetéssel. A Halleluja, az Androidő és a Pedofíling volt elérhető. Perceken belül a második katarzist éltem át. Mondom: jó nap volt.

Quimby: lejtmenet

Nem akarok abba a hibába esni, amibe elég sok együttes rajongói szoktak: mikor a kezdeti nehézségek után a banda populárissá válik elkezdik lesajnálni. Én mindig örültem, amikor a kedvenc zenekaraim sikeresek lettek. Szerintem az alternatív és underground kategóriák szimplán az ismeretlenséget és a küzdelmet jelölik. A Quimby például ma is ugyanazt a zenét játssza, mint 15 éve és nekem pont ez a bajom vele. Mert hiába tetszett meg annyira 2001-ben a Quimby, 2009 májusában már elég kemény blogbejegyzést írtam róluk. És ahogy ott is kiderült már nem új keletű aggodalmaimat pötyögtem be egy adatbázisba.

Az a jókora baráti társaság akikkel tegnap voltunk koncerten erős Quimby fanatikus lányokból állt, így gondoltam jobb ha meghúzom magam és nem kritizálok, de ők kezdtek neki, és megnyugodtam, hogy nem csak arról van szó, hogy szokás szerint csak morgok. Az új számok senkinek nem jöttek be, a legtöbb ami elismerést kaptak, hogy jó hallgatni. De volt aki azt mondta, hogy akár Zorán vagy Republic is lehetne. Én ezt nem osztom. Szerintem az a bajuk, hogy Quimby számok.

Ez most hülyén hangzik, mi? De van ám benne logika. Rakjál fel egy bármelyik korábbi Quimby lemezt, mindegyik más, egyéni ízzel, igaz egy erőteljes bélyeggel, amit a hangzásvilág ad nekik. No, hát a mostani számok olyanok, hogy a hangzásvilág ott van, de az egyéni íz hiányzik. Mindegyik szám olyan “lemaradt az előző albumokról” hangulatú. Semmi új. Szerintem érezték, hogy kéne újat csinálni, de valódi ötletük nem volt rá, viszont profik és megcsináltak pár számot, mert az könnyű, csak az akarás hiányzott, az isteni szikra ami eddig mindig megvolt.

De ez még túlélhető, ha időben rájönnek. Csak akarni kell, ugye… – KiLáTó blog: Quimby: Akarva az újat (2009 május)

Nem jöttek rá. A Quimby mára az egyik legsikeresebb hazai zenekarrá nőtte ki magát, és a tíz-húsz évvel ezelőtti énjük ezt teljesen megérdemli, sajnos a mai egyáltalán nem. Hosszú és kínos agóniák közepette kijött azóta még két stúdió album, az Ajjajjaj és a Kicsi ország amikről inkább nem is beszélek, mert minősíthetetlenül szarok. Tavaly húztak egy jobbat a Kaktuszligettel, amin vannak jó számok, de azokat hallgatva folyamatosan úgy érzed, hogy ezt már megírták legalább egyszer. Elkészítették a saját tribute lemezüket, ami nem kis teljesítmény, ha úgy vesszük. Mindezzel együtt a Kaktuszliget őszintébb, mint két elődje, már meg se próbál újat mutatni, erőlködés nélkül fut a bejáratott sínen.

Satöbbi – Az 50 legjobb magyar dal

A múlt hét végi nagy beharangozó után, akkor kezdem is az egyik legérdekesebb zenekarral, a Satöbbivel.

A Satöbbi olyan zenekar, ami deklaráltan nem veszi komolyan magát. És pont ez bennük a nagyon jó, szinte egyedülállóak azzal, hogy maradéktalanul vidám a zenéjük és a szövegük. Lehet, hogy lököttek, de egyszerűen szórakoztatni akarnak és ebben tökéletesek.

Én a Satöbbit 15 éve ismertem meg, mikor Zsófival járni kezdtünk. Volt egy koncert/bootleg kazettája tőlük, amit az unokatesójától másolt át. Szörnyű nyúzott felvétel volt, az akkori szerény eszköztáramat igénybe véve digitalizáltam a cuccot. Elsősorban azért, hogy Zsófinak örömet szerezzek vele, de közben nagyon megtetszett a zenekar nekem is. Akkortájt már létezett a mai értelemben vett warez, de a kínálat sokkal szegényebb volt mint ma. Jó ideig csak ez a kazetta volt az egyetlen kiadványom tőlük. Én meg olyan vagyok, ha valamire rákattanok, akkor azt elég szívósan begyűjtöm. Pár év alatt sikerült megszerezni a Live albumot is, a Világ legszebb dalait CD-n. Akkortájt elég sokszor koncerteztek is, ezekre is eljárogattunk. Volt egy nagy szülinapi koncertjük, talán az A38-on, ami egészen felejthetetlen élmény volt.

1. Túszok

Mindig imádtam az ilyen lüktető ritmusú zenéket, így került első helyre a Túszok, kiszorítva Nemecseket és a Jó éjszakát is. Különösen szeretem ezt a dalt koncerten, itt most az album verzió hallgatható meg.

https://youtu.be/1-a3tXYJ7xg

Túszokat szedtem az éjjel, de jól megszöktek
A portás azt mondja, tőle még elköszöntek
Ugrott a váltságdíj, úgy látszik dolgoznom kell
Jó lenne tudni, hogy a sorsom vajh’ hol romlott el?

Sok pénz áll a házhoz holnap éjjel
A nyomdagép már készen áll
Addig nyomtatunk majd, míg miénk lesz
Nagyjából a fél világ

Tegnap egy kommandó próbált meg jól elfogni
Úgy látszik, állami autót stoppolt zokni
Szagot fogtak és elárult a gazember
Jó lenne tudni, hogy a sorsom vajh’ hol romlott el?

2. Richard Burton

Amikor először hallottam egy koncerten a “szeretek élni veled élni itt a Földön, szerintem jó fej ez a Richard Burton” sort akartam ezt a dalt a gyűjteményembe. Ez a dal nagyon Satöbbis, egyszerre humoros, dallamos, jól táncolható és vidám.

https://youtu.be/yTECUvtQTT8

A karácsony rég elmúlt, tudod
A mikulás jól belém rúgott
Nem volt ez másképp veled sem
A télapó szenilis kedvesem

Lakóit emészti már a ház
A vezeték macskabölcsőt ráz
A falakon letépett poszterek
Zuhannak a páternoszterek

Ha neked ez kell,
Szerethetlek szerelemmel
Ha pedig nem,
Megmarad pumpának a szívem.

Szeretek élni veled itt a Földön
Szerintem jó fej ez a Richard Burton
Szerepem én is néha magamra öltöm
Szeretlek én

Lehet, hogy majd űrhajón érkezem
Fény csillan a tonettszékeken
Hangszálam a szélben megrezeg
Ilyen ez a perverz szervezet

3. Búzamező

Ez a koncerteken fél-playbackben előadott szám az egyik kedvencem. Sokáig vacilláltam a Gubancok és e között, hasonló hangulatúak, talán ez egy fokkal jobb. Talán.

https://youtu.be/svYlZjtRjOA

Búzamező, szekér és jászol,
a kerítés előtt csikóval játszol
Azt mondták, hogy ilyen a nép
és boldog lehet, aki ide belép

Szép ez a táj, üde és bájos,
zsíros a föld, mint a falusi lángos
A polgármester meg a titkár bátyja
a közelben vadásznak szarvasbikára

A gond elillan – ezt értem
A napfény csillan a szekerceélen
És a napok úgy szállnak – ezt is értem
Ahogy a küllők járnak a szekérkeréken

Itt nincsen váltás jobb esetben
Vadászok állnak méla lesben
És a sofőr közben a patakban
Gyönyörködik a tavaszban

Mert a gond elillan…

Az első három dalt a lenti listából válogattam ki, minden számhoz kerestem YouTube videót, hogy ha nem ismered a zenéket meghallgathassad őket. Ajánlom figyelmedbe még a Satöbbi Facebook oldalát, nemsokára lesz koncertjük is!

A teljes Satöbbi (best of) listám:

Ha van Google fiókod, Play Music hozzáférésed (ingyenes), akkor tedd el kedvencekbe a 111 legjobb magyar dal* lejátszási listámat, amire folyamatosan kerülnek majd fel a számok. (*Azért 111, mert mind a 37 zenekartól három dal kerül rá, ebből lesz kiemelve az 50 legjobb.)

Az 50 legjobb magyar dal – Zenekarok

Van egy blog projektem, amit a szokásosnál is hosszabb ideig készítettem elő, közel két éve kezdtem. Két blogsorozat indul egymás után, az én kedvenc 50 magyar dalom és az 50 kedvenc külföldi.

Rengeteg portál, blog és zenei folyóirat készített már ilyen listákat és nincsen két ember, akik egyetértenének ebben a kérdésben. Én nem is gondolom, hogy az enyém lenne a tökéletes megfejtés, de egy embernek, név szerint nekem, a legjobb lesz. Nektek, olvasók meg érdekes lehet más szemszögéből (ez esetben inkább fülével) megvizsgálni a világ egy aspektusát. Éppen ezért bár szeretettel fogadom a kritikákat, de nem veszem őket figyelembe, viszont érdekelne mások hasonló listája. Csak szólok előre, hogy borzasztó nehéz az előszűrés is.

Hogy fog ez menni?

Közel 200 dalt választottam ki az elmúlt két évben, pontosan 195-öt. Biztos vagyok benne, hogy így is kimaradt pár, aminek szerintem is itt lenne a helye, de úgy érzem valahol megálljt kell parancsolni. A listát az elmúlt időszakban csak növeltem, de nagyon megfontoltam, hogy rákerülhet-e egy dal.

37 előadó indul versenybe, van aki csak egy vagy két dallal, van akik tíznél is többel. Az első menetben végignézzük egy egy blogbejegyzésben az előadókat, a kiválasztott dalokat, ismerve csapongó stílusomat bele fogom keverni a saját élményeimet a dologba. Ezt majd nézzétek el nekem. A cikk végén igyekszem leszűkíteni a listát minden előadónál maximum 3 dalra. Az így kapott, már szűrt listából valami random generátorral párokra fogom bontani és elkezdem egymással megversenyeztetni a dalokat. Ez addig fog menni, míg marad 50 darab. Mivel a jelenlegi 195-öt is egyformán jónak gondolom a nyertes 50 sorrendbe állítása se lesz egyszerű feladat.

Ha nem akarsz lemaradni a cuccról, akkor iratkozz fel a blogsorozat saját értesítőjére!

[wysija_form id=”2″]

Az előadók listája

  1. A.E. Bizottság
  2. After Crying
  3. Amorf Ördögök
  4. Anima Sound System
  5. Balaton
  6. Básti Juli
  7. Belga
  8. Biorobot
  9. Bohemian Betyars
  10. Cabaret Medrano
  11. Cseh Tamás
  12. Dés László
  13. Emil.RuleZ!
  14. Európa Kiadó
  15. Frenk
  16. Jazz+Az
  17. Heaven Street Seven
  18. Hiperkarma
  19. Hobo Blues Band
  20. Kern András
  21. Kiscsillag
  22. Kispál és a Borz
  23. A kutya vacsorája
  24. Kistehén
  25. Lovasi András
  26. Neurotic
  27. Pál Utcai Fiúk
  28. Péterfy Bory & Love Band
  29. Pluto
  30. Quimby
  31. Satöbbi
  32. Sickratman
  33. Syrius
  34. Udvaros Dorottya
  35. Vad Fruttik
  36. Vidámpark
  37. Zuboly