Stephen King: 11/22/63

Egy évvel ezelőtt néztük meg Zsófival a 11/22/63-ból készült TV sorozatot (11.22.63 címen), ami nagyon tetszett. El is határoztam, hogy idővel elolvasom az eredeti regényt, mert volt benne pár karakter, akiről az volt a tippem, hogy vagy nincs a könyvben vagy sokkal jelentősebb figura. Kíváncsi voltam, hogy jól tippeltem-e.

Bár az alapsztori nem változott, de azt jól gondoltam, hogy bűn lett volna kihagyni az eredeti regény verziót. Stephen King a 11/22/63-ban visszatér ahhoz a stílusához, amit annyira szeretek a könyveiben: aprólékosan és módszeresen leír mindent, bemutat mindenkit. Nagyjából 1200 oldal terjedelemben időzünk el Jake Epping (a múltban George Anderson) kalandjaiban.

11/22/63 dióhéjban
Az alap történet annyi, hogy egy kisvárosi angol tanárt (bizonyos Jake Epping) a helyi hamburger árus felvilágosít, hogy az üzlet raktár ajtaja nem egy sötét helyiségbe, hanem a múltba vezet, méghozzá 1958-ba. Ha átlépsz az ajtón ott élhetsz, de ha visszajössz akkor, a múltbeli cselekedeteid hatásai megmaradnak míg újra át nem mész. Minden újabb időutazás egy teljes resettel jár. Jake Epping elvállalja, hogy átmegy a múltba és megakadályozza a JFK elleni merényletet. Azt remélik, hogy nem lesz vietnámi háború, meg hasonló pozitív módokon változik majd meg a történelem. Jake a múltba utazva találkozik egy lánnyal, akibe fülig beleszeret és ez roppant sok kalamajkához vezet.

A sorozatban a sztorit sok ponton egyszerűsítették a könyvhöz képest, de a regény befejeztével sem érzem azt, hogy a sorozat rossz, vagy rosszabb, lenne. Jó sorozat volt, egy kifejezetten jól sikerült feldolgozás. A könyv lassan halad, sok minden ismétlődik benne, sok szálon fut a sztori és az idősíkok. Jake Epping egyre dörzsöltebb időutazóvá válik és közben egyre többet tudunk meg az ötvenes évek végi és hatvanas évek eleji Amerikáról.

Egy toleránsabb világ

King nagy hangsúlyt fektet arra, hogy megmutassa mennyivel toleránsabb és liberálisabb lett ’58 óta a világ, mennyivel elfogadóbbak vagyunk. Az is remekül átélhető, hogy például a fekete polgárjogi harcok milyen lassú és kitartó munkával érték el azt az eredményt, hogy az Államok elnökének már két alkalommal is fekete férfit választottak. 1958-ban ez még utópiának is erős lett volna.

Számomra éppen ezért a könyv egy roppant pozitív üzenetet hordozott, arról, hogy legyünk bizakodóak a jelen igazságtalanságai a jövőben – természetesen kitartó küzdelem eredményeként – megszűnhetnek. Talán (és remélem) nem kell 50 év már ahhoz, hogy végképp elfogadjuk az egynemű párokat, törvényileg és társadalmilag is. Vagy, hogy tovább ne menjek a nőket ne csak elvek szintjén tartsuk egyenlőnek a férfiakkal.

A megváltoztathatatlan idő

A könyv másik része természetesen az időutazás és annak problémái körül forgott. Az idő, Stephen King világában könyörtelen entitás, aki foggal-körömmel küzd a befolyásolás ellen. Jake/George persze eléri a célját, de a pillangó hatásnak köszönhetően nem azt az eredményt kapja az alternatív jövőtől, mint várta, így kénytelen resetet nyomni és hagyni az időt, a történelmet, hogy haladjon a maga eredeti medrében tovább.

Persze, ha az ember előre alaposan átgondolja a dolgot rájöhet, hogy nincs is jó alternatíva. Jake Epping azért települ át öt évre a múltba, hogy befolyásolja a jövőt. Az az irány, amit el akar érni, azok az eszmék, azonban a kegyetlennek és célszerűtlennek tűnő múlt termékei. Ha az megváltozik értelemszerűen megváltozik minden, velük a kiinduló eszmék is. Nincs már miért elkezdeni a változtatást. És így tovább egy végtelen ciklus könyörtelen logikájával bele a semmibe.

A korrekció felesleges, az élet, az emberiség, a történelem sosem lesz jobb ilyen módon.

A mindenekfelett álló szerelem

A 11/22/63 a fenti két szál mellett egy nagyon jó szerelmes, romantikus sztori is. Benne van minden, ami a stílushoz kell, az első találkozás bizsergése, a lassú körtánc a két fél részéről, a szakítás, a bizalmatlanság az újraegyesülés, az önfeláldozás. A szerelmi szál keserédes romantikája egyensúlyozza ki számomra tökéletesen a regényt. Lehet, hogy a múlt egy könyörtelen gyilkos, kegyetlen vadállat, de a szerelem és a korábban már kifejtett lassú és kitartó küzdelem lehetősége megváltoztathat mindent, jó irányba. A boldogság elérhető.

Lehet, hogy ez nem túl nagy mondanivaló, elcsépeltnek is tűnhet, de nem baj, ha az ember időről időre felidézi. Főleg mostanában, amikor éppen egy vacakabb periódust élünk meg. (Nekem legalábbis úgy tűnik.) Mindemellett a 11/22/63 egy remek könyv. Jó stílusa van, letehetetlenül izgalmas és el lehet benne merülni, kiszakadva a mai világból. George Amberson kocsijában ülve, átszáguldhatunk az ötvenes évekből a hatvanas évekbe. Igazi időutazás, minden veszély nélkül.

Stephen King: Csontkollekció

A Csontkollekció egy olyan Stephen King kötet, amiről eddig nem sok jót hallottam/olvastam. Úgy tűnik a kificamodott ízlésem megint megtréfált, mert nekem tetszett.

Lehet, hogy nem a legjobb King történetek, de a Csontkollekció még így is teljesen jó könyv. Borzasztó fantáziája van ennek az embernek, hogy juthatnak ilyen képtelenségek az eszébe?

Pár dolgot emelnék ki:

Egyrészt gyerekkoromban ezekből a novellákból egy csomót olvastam, de nem a kötetben, hanem külön-külön. A Tutaj például vagy az a sztori, amikor a nő egyre rövidebb idő alatt jut el A-ból B-be is ismerős volt. Sőt ezek olyan novellák, amiket évek óta szeretnék újra elolvasni és most nagy élvezettel vetettem újra beléjük magamat. Aztán ott van a nyitódarab, a Köd, amit láttam moziban és most a regény verzió sokkal jobban tetszett, pedig a film sem volt rossz. Szóval egyrészt ezek miatt is jó élmény volt a Csontkollekció.

Másrészt nagyon jó volt Stephen Kingtől egy kicsit sci-fi jellegű írást olvasni. A Jauntban volt valami olyan íz, amitől helyből a 70-es és 80-as évek nagy sci-fi mesterei jutottak eszembe és Kingnek ez is jól állt. Úgy tudott beilleszkedni a hangulatban, hogy a saját védjegyeit is megtartotta. Szerintem ez nagy tett, nem egyszerű feladat.

Tetszett a keretes szerkezet, ahogy az elején és a végén is egy-egy hosszabb lélegzetvételű darab volt. Mindkettő kifejezetten jó volt és énnekem tetszett az utószó is, ami kicsit hasonlított az írásról című könyvére.

Összességében én 5 csillagot adok ennek a könyvnek a molyon, mert nekem nagyon tetszett, jól szórakoztam miközben olvastam és sajnáltam, hogy már vége, amikor becsuktam.

Hát kell ennél több?

11.22.63. első évad

A 11.22.63.-at Zsófi találta, aztán ahogy kezdtek lezárulni az idei sorozatok az üres helyekre betettük ezt. Remek döntés volt, bár az eredeti Stephen King könyvet még nem olvastam, de a sorozat kifejezetten jó lett.

Az időutazásos történetek amúgy is nagy kedvenceim, de eddig általában a nagyon régmúltba tett utazásokról olvastam csak (vagy a jövőről, természetesen). A hatvanas évek eleje azért még mostanában volt, akik akkor éltek jórészt még ma is köztünk vannak. Így a 11.22.63. a közelmúlt bemutatása miatt is érdekes volt.

Az időutazásnak mindig vannak kliséi, mint a pillangóhatás például, amire ez a sorozat is ráépül. De eddig bármilyen a témával eljátszadozó történetet láttam, abban a múltba érkező ember a pillangóhatással azt az eredményt éri el, amit előre kiszámított. Nem vették sehol figyelembe, hogy a tárgyalt effektus nem csak egy irányba hat. Nem tudsz csak egy dolgot megváltoztatni.
Hát Stephen King nem esett ebbe a hibába, az biztos.

Emlékszem, hogy gyerekkoromban, amikor bejöttek a C64, ZX spektrum meg hasonló számítógépekre írt játékok, akkor elbűvölt minket a mentés/visszatöltés funkció. Amikor nem sokkal később elkezdtünk csajozni mindig hiányoltuk ezt a remek lehetőséget, az első próbálkozás előtt egy mentés jól jött volna.

Persze semmi értelme nem volt az álmainknak, hiszen ha a lehetőség adott is, amikor visszatöltesz elvesztesz minden infót, amit az utolsó mentés óta megszereztél. Amikor a főszereplőnek előadják a sorozatban az időutazás Kingi törvényeit helyből ez a gyerekkori élmény jutott eszembe.

Nem akarok spoileres lenni, de azért a következőkből biztos, hogy több kiderül, mint akarnám, szóval óvatosan folytasd a lapozás után.

Stephen King: Minden sötét, csillag sehol

A múlt heti kényszerszabadság alatt rengeteg időm volt olvasni, nem csak Stanislaw Lemben sikerült csalódni, hanem újra felfedezhettem, hogy Stephen King mennyire jó író.

Elég fiatalon akadtam össze King műveivel, az unokatesóm, Samu nyomta az elsőt a kezembe azzal a felvezetéssel, hogy itt van István király egyik legjobb regénye. Nem tudom már melyik lehetett, de az évek folyamán a szüleim legnagyobb elkeseredésére egyre több vaskos Stephen King regényt szereztem be. Vannak olyanok, mint nagy kedvencem a Rémkoppantók, amit többször is elolvastam.

Nekem King nem egyszerű horror író, az ő regényei és novellái miatt érdekelne közelről a vidéki Amerika. Elképesztően alapos faszi és ha kicsit is szeretnéd komolyan venni az írást, pontosabban az Írást, akkor érdemes az ő zsebkönyvével kezdeni, amit kezdő íróknak szánt.

A Minden sötét, csillag sehol négy rövidebb regényt vagy hosszabb novellát tartalmaz. Mindegyik egy témát boncolgat, a bosszút. És ennél többet egyszerűen nem lehet és kell róla írni, mert azzal már valamit elárulnék a regényekről. Egy valamit kell biztosan tudnod: ezt nem hagyhatod ki.

Borítókép: https://horrornovelreviews.com/2013/01/31/an-extensive-examination-of-stephen-kings-full-dark-no-stars