#SeanBean hashtag


Mindig kedveltem Sean Beant, szerintem egy tök jó színész, az meg külön roppant szórakoztató, hogy állandóan kinyírják a filmekben. Amikor leültünk a The Frankenstein Chronicles első epizódja elé helyből az jutott eszembe, hogy na vajon most is? A blogból kiderül, meg ez most amúgy is spoileres lesz, óvatosan.

A The Frankenstein Chronicles remekül egyensúlyoz a legvégsőkig a misztikum és krimi határmezsgyéjén. Amikor végül letette a hatodik epizóddal a garast a misztikum mellett teljesen átírta az első öt részt. És ez piszok jó volt. Sean Bean remekül játszik és a többi szereplő is korrektül teszi a dolgát. Jó volt látni, ahogy Bean, John Marlott karakterében végre hosszan játszhat, kiteljesedhet, kifuttathatja teljességében a figurát.

De Marlott rendőrnyomozó buldog szívósságán kívül a sorozatot a rendkívül tömény és nyomasztó londoni miliő tette remekké. Olvasgattam a sorozatról, bár magyarul meglepően kevés blog és portál foglalkozott eddig vele, és mindenhol kiemelték, hogy William Blake, Mary Shelley és Dickens szerepeltetése milyen sokat adtak a sztorihoz. Tudja fene én ezt pont nem éreztem, sőt. Ezek azok a szálak, amiket szinte nyugodtan megoldhattak volna máshogy is, főleg Shelley sztoriját kellett nagykalapáccsal beleerőltetni a történetbe. (De végül sikerült.)

És London! Micsoda bűn és mocsok és kilátástalanság. Másrészről meg szép és rendezett, viktoriánus kirakat.
Állati jól dolgoztak a díszletesek, a kulisszák vitték el a fél sorozatot. Néhol lassú volt, néhol kicsit kanyargós, de az első pillanattól az utolsóig izgalmas maradt és ezzel már megvert egy csomó konkurens tévéadást.

Na, itt jön a spoiler, szóval óvatosan kattints

És igen, Sean Bean meghal, de új Frankenstein szörnyként gyorsan fel is élesztik!
A sorozat azzal ér véget – legalábbis eddig, nem tudom lesz-e még évad – hogy meglóg a főgonosztól.

Bosszút állni. Ismerős? Na, ugye.

Izgalmas krimi volt, amihez a műfajban megszokott önmarcangoló rendőrt Sean Bean remekül szállította, sőt sikerült kilépnie a a megszokott keretekből. Ehhez ügyesen a kezére játszottak a forgatókönyv írók a szifiliszes szállal, az ebből eredő bűntudattal és a folyamatos szörnyű haláltól való félelemmel.

Hat epizód után úgy ért véget az évad, hogy az akár egy befejezés is lehet. Hogy lesz-e új évad nem tudom, az IMDB-n még semmi infó róla, de ha lesz mindenképpen megnézem. Ha nem, akkor azt mondom:

ez így volt tökéletes.

 


Amikor Andy Weir könyvét elolvastam elhatároztam, hogy a tavaly elkészült film változatot is megnézem. Olyan sztori, ami szinte könyörög a mozi verzióért. Háááát… egynek nem volt rossz, de a film sokkal gyengébb lett, mint a könyv.

Kezdjük ott, hogy kinek lehetett az az agyalágyult ötlete, hogy Mentőexpedíció címen magyarítja a filmet? Amiatt az állat miatt baromi hosszan kellett vadásznom a magnet linket. Zsófi szerint, aki nem olvasta a könyvet, jó film volt. Én nem tudok elvonatkoztatni a tényleg jól sikerült könyv verziótól és azzal összevetve a film egy gyenge közepes.

A Marsi nagy erénye volt, hogy viszonylag tömören, hisz nem hosszú könyv, borzasztó jól érzékeltette azt a rengeteg időt és versenyfutást az idővel, amit Mark Watney a Marson kénytelen tölteni. A Mentőexpedíció ennek pont az ellentéte volt, filmnek rohadt hosszú, 2 és fél óra, miközben a sztori kurtább lett. Jóval.

Illetve ez nem 100%-ig igaz, hiszen inkább elmozdultak a súlyok. A könyv egyértelműen Mark Watney tetteiről, gondolatairól szól. Robinzonád a javából. A film sokat elhagy Markból, nem mutatja be mennyire okos és, hogy képes pillanatok alatt felkelni a földről. A Mentőexpedícióban Marknak sokkal könnyebb dolga van, kevesebb nehézsége, rengeteget támaszkodik a földi segítségre.

És a film sokkal nagyobb teret is ad a NASA szereplőinek.

(Sean Bean nem hal meg!!!)

A játékidő nagy részében a földön vagy a Hermes űrhajón vagyunk, míg a könyvben szinte minden a Marson történik, a többi helyszínről főleg Mark kommentárjaiból értesülünk.