Satöbbi zenekar
2015. március 16. 16:33

Satöbbi – Az 50 legjobb magyar dal

A Satöbbi olyan zenekar, ami deklaráltan nem veszi komolyan magát. És pont ez bennük a nagyon jó, szinte egyedülállóak azzal, hogy maradéktalanul vidám a zenéjük és a szövegeik. Lehet, hogy lököttek, de egyszerűen szórakoztatni akarnak és ezt maradéktalanul teljesítik.

A múlt hét végi nagy beharangozó után, akkor kezdem is az egyik legérdekesebb zenekarral, a Satöbbivel.

A Satöbbi olyan zenekar, ami deklaráltan nem veszi komolyan magát. És pont ez bennük a nagyon jó, szinte egyedülállóak azzal, hogy maradéktalanul vidám a zenéjük és a szövegük. Lehet, hogy lököttek, de egyszerűen szórakoztatni akarnak és ebben tökéletesek.

Én a Satöbbit 15 éve ismertem meg, mikor Zsófival járni kezdtünk. Volt egy koncert/bootleg kazettája tőlük, amit az unokatesójától másolt át. Szörnyű nyúzott felvétel volt, az akkori szerény eszköztáramat igénybe véve digitalizáltam a cuccot. Elsősorban azért, hogy Zsófinak örömet szerezzek vele, de közben nagyon megtetszett a zenekar nekem is. Akkortájt már létezett a mai értelemben vett warez, de a kínálat sokkal szegényebb volt mint ma. Jó ideig csak ez a kazetta volt az egyetlen kiadványom tőlük. Én meg olyan vagyok, ha valamire rákattanok, akkor azt elég szívósan begyűjtöm. Pár év alatt sikerült megszerezni a Live albumot is, a Világ legszebb dalait CD-n. Akkortájt elég sokszor koncerteztek is, ezekre is eljárogattunk. Volt egy nagy szülinapi koncertjük, talán az A38-on, ami egészen felejthetetlen élmény volt.

1. Túszok

Mindig imádtam az ilyen lüktető ritmusú zenéket, így került első helyre a Túszok, kiszorítva Nemecseket és a Jó éjszakát is. Különösen szeretem ezt a dalt koncerten, itt most az album verzió hallgatható meg.

Túszokat szedtem az éjjel, de jól megszöktek
A portás azt mondja, tőle még elköszöntek
Ugrott a váltságdíj, úgy látszik dolgoznom kell
Jó lenne tudni, hogy a sorsom vajh’ hol romlott el?

Sok pénz áll a házhoz holnap éjjel
A nyomdagép már készen áll
Addig nyomtatunk majd, míg miénk lesz
Nagyjából a fél világ

Tegnap egy kommandó próbált meg jól elfogni
Úgy látszik, állami autót stoppolt zokni
Szagot fogtak és elárult a gazember
Jó lenne tudni, hogy a sorsom vajh’ hol romlott el?

2. Richard Burton

Amikor először hallottam egy koncerten a „szeretek élni veled élni itt a Földön, szerintem jó fej ez a Richard Burton” sort akartam ezt a dalt a gyűjteményembe. Ez a dal nagyon Satöbbis, egyszerre humoros, dallamos, jól táncolható és vidám.

A karácsony rég elmúlt, tudod
A mikulás jól belém rúgott
Nem volt ez másképp veled sem
A télapó szenilis kedvesem

Lakóit emészti már a ház
A vezeték macskabölcsőt ráz
A falakon letépett poszterek
Zuhannak a páternoszterek

Ha neked ez kell,
Szerethetlek szerelemmel
Ha pedig nem,
Megmarad pumpának a szívem.

Szeretek élni veled itt a Földön
Szerintem jó fej ez a Richard Burton
Szerepem én is néha magamra öltöm
Szeretlek én

Lehet, hogy majd űrhajón érkezem
Fény csillan a tonettszékeken
Hangszálam a szélben megrezeg
Ilyen ez a perverz szervezet

3. Búzamező

Ez a koncerteken fél-playbackben előadott szám az egyik kedvencem. Sokáig vacilláltam a Gubancok és e között, hasonló hangulatúak, talán ez egy fokkal jobb. Talán.

Búzamező, szekér és jászol,
a kerítés előtt csikóval játszol
Azt mondták, hogy ilyen a nép
és boldog lehet, aki ide belép

Szép ez a táj, üde és bájos,
zsíros a föld, mint a falusi lángos
A polgármester meg a titkár bátyja
a közelben vadásznak szarvasbikára

A gond elillan – ezt értem
A napfény csillan a szekerceélen
És a napok úgy szállnak – ezt is értem
Ahogy a küllők járnak a szekérkeréken

Itt nincsen váltás jobb esetben
Vadászok állnak méla lesben
És a sofőr közben a patakban
Gyönyörködik a tavaszban

Mert a gond elillan…

Az első három dalt a lenti listából válogattam ki, minden számhoz kerestem YouTube videót, hogy ha nem ismered a zenéket meghallgathassad őket. Ajánlom figyelmedbe még a Satöbbi Facebook oldalát, nemsokára lesz koncertjük is!

A teljes Satöbbi (best of) listám:

Ha van Google fiókod, Play Music hozzáférésed (ingyenes), akkor tedd el kedvencekbe a 111 legjobb magyar dal* lejátszási listámat, amire folyamatosan kerülnek majd fel a számok. (*Azért 111, mert mind a 37 zenekartól három dal kerül rá, ebből lesz kiemelve az 50 legjobb.)