#OfficeDays hashtag



A GDPR alapvetően a jogászok dolga. Lenne. Pluszban kb. két éve tudja mindenki, hogy jön, nagyjából másfél éve már egyértelmű volt, hogy mi és hogyan lesz, szóval lett volna rá idő, hogy átálljanak a cégek.

Ehhez képest a cégek most, az utolsó pillanatban esnek neki a feladatnak. A jogászok meg egy az egyben tolják át az egészet a dolgozókra. Az elmúlt két napban két kérdőív-sor felett ültünk a kollégákkal és próbáltuk szétszálazni, hogy mi igaz ránk, a cégre, az osztályunkra. Aztán erős fejfájással és mélységes unalommal eltelve felálltunk, hogy na végre: vége. Innentől majd megkapjuk az utasítást, hogy mit programozzunk át és letudtuk a cuccot.

Mire a tárgyalóból az irodába értünk ott várt egy levél, három csatolmánnyal, hogy töltsük ki.

Már az eredeti kérdéssorok is szabvány kérdéseket tartalmaztak, amik csak nagyjából-egészéből passzoltak a céghez, de az utolsó 3 csatolmány olyan kérdéseket és kijelentéseket tartalmaz, amiknek a jó részéről süt, hogy aki írta, annak fogalma nincsen egy weboldal, applikáció vagy program működéséről.

Viszont szeret hangzatos definíciókat kitalálni.

Biztos vannak korrekt jogászok GDPR ügyben, sajnos én még nem találkoztam velük. Viszont úgy tűnik, hogy szerintük az az átállás és felkészülés módja, hogy ők letöltenek egy sablont, amit kiküldenek a cégeknek, hogy töltsék ki, aztán azt beformázva visszaküldik, hogy nesztek, jöhet a zsé érte és csináljátok meg.

Szóval tőlem akár be is kaphatják.


Office days, morning edition. #ruby #compass #scss #workwork #officedays #itsmylife https://t.co/go5HpqDA6U

   Őri András - - hozzászólás

Egyszerűen megőrültem, hogy a Safari hülyesége miatt a Bootstrap 4 ki volt lőve a felhasználható rendszerek listájáról. Biztos voltam benne, hogy az internet sötét bugyraiban találok rá megoldást és valóban, részmegoldások születtek a témában, én ezek nyomán haladva kalapáltam össze egy pár soros css fixet.


.d-flex, .row {
display: -webkit-box !important;
display: -ms-flexbox !important;
display: flex !important;
-ms-flex-wrap: wrap !important;
flex-wrap: wrap !important;
}

Nekem száz százalékosan bevált. Ha bármi kiegészítésed van várom szeretettel.



Kinyitott a cégnél a kávézó kerthelysége. Ki fogok jönni a laptoppal. #work #officedays https://t.co/aVuyaF8A4a


Ha lenne egy elődöm a munkahelyemen, akkor most az ő anyukája csuklana, de így még ez a stresszkezelési módszer sem adatik meg. #faszomértNemFrissítiAjQueryt #itsmylife #officedays #kultúráltStresszOldás



Az elmúlt másfél hét elég mozgalmasan sikerült. A kényszerszabadságom alaposan megnyúlt, a hat munkanap kerek tíz nappá alakult. Március 14.-én kezdődött és holnap reggel, 26.-án kezdek az új melóhelyen.

A múlt hét vége a március 15. jegyében telt. Voltunk felvonulni a randa esős idő ellenére a Kétfarkú kutyapárt békemenetén. Az időjárás miatt a hosszú hétvégén alaposan beszorultunk a lakásba. Pénteken és szombaton zuhogott az eső, a végén a gyerekek már annyira bezombultak, hogy készítettem nekik egy saját játszóházat a kisszobában. Volt mászóka rész, alagút, párnákból készített süppedős út. Ez végül levezette kicsit a feszültségeket.

Vasárnap aztán megjött a hidegfront is és reggelre nagy, vastag hótakaróra ébredtünk. Elmentünk sétálni egyet, az olvadozó és nagyon vizes hóban. A Gárdonyi téren összefutottunk Ivánékkal is. Én folytattam a time laps videóimat. Apuék is becsatlakoztak, velük sétáltunk egyet a Gellért hegyen.

Nagyon vastag hó volt és jótékonyan eltakarta a Gellért hegyen felgyűlt mocskot. Megmaradt az utcákon is, szép kilátás volt a kereszttől, rengeteget fotóztam is.

A hét eleje főpróbázás volt az új reggeli rutinra. Később lehet kelni, nyugisabban lehet oviba vinni a gyerkőcöket. Minden reggel én vittem őket, utána hazasétáltam Zsófihoz, reggeliztünk, ő nekilátott dolgozni én maszekoltam, játszottam valamit, eltöltöttük az időt. Azt reméltük, hogy lesz egy kis időnk közösen is, de úgy alakult, hogy Zsófinak olyan rengeteg munkája volt, hogy alig maradt bármire is.

Bár gondolom ez végképp érdektelen lesz pár év múlva, de az egyik legjobb élményem az volt, hogy maradt időm kreatívan főzni. Vettem egy nagy adag afrikai harcsát, leveles tésztában egy kis medvehagymás-spenótos krémmel betöltöttem és jól megsütöttem. Egész héten ettük, általában salátával. Nagyon finom volt. Állatira szeretek főzni, sütni, de egyre kevesebb időm van rá, amit állatira sajnálok.

Séta a budai hegyekben

Az idő elég ocsmány volt, esős, hideg, de szerdára elkezdett kisütni a nap és csütörtökre hat fokos kánikulát ígértek, napsütéssel, szóval felkerekedtem és az oviból nem haza indultam, hanem elbumliztam a Fenyőgyöngyéig és onnét felsétáltam a Hármashatár hegyre. Nagy meglepetés volt, hogy amikor leszálltam a hegy derekán a buszról, akkor havas volt az erdő. Már felfelé láttam, hogy a hó mellett sár is akad bőséggel. Az eredeti tervem az volt, hogy leereszkedek a hegyről a reptér felé és Hűvösvölgy érintésével felmászok a gyerekvasút pályája mellett a János hegyre. Onnét meg lebuszozok hazáig.

Ahogy a hegy tetejéről körbenéztem, hogy az öregapámat idézzem, fejben megmódosítottam a terveket. A racionális döntés az lett volna, hogy visszafordulok és a betonúton visszaereszkedem a városba. Dehát ez a nap nem a racionalitásról szólt, hanem arról, hogy egymagam ki akartam ereszteni a gőzt magamból miután minimum három hónap igazán megpróbáltató időszak vár rám. Szóval úgy döntöttem, hogy az új cél a hűvösvölgyi villamos lesz, a továbbiak annak függvényében valósulnak meg, hogy milyenek az utak.

Nem sokan voltak fent a hegyen, átsétáltam a kilátóig és újra felvettem a kabátomat, mert bár felfelé nem akartam beleizzadni a hegytetőn a nap önmagában, úgy hogy csak ácsorogtam kevés volt. Rajtam kívül a katasztrófavédelem, a vízügyesek és két rendőr napozott. Kihasználták a munkájukban rejlő kiskaput és feljöttek nézni ahogy a tavasz bekúszik a városba. Csendesen diskuráltak, cigiztek és sztorizgattak, fél szemmel engem néztek ahogy az objektívekkel bénáztam. Miután kifényképeztem magam elővettem a zsákomból a colámat, amit a Kolosy téren szereztem be és megettem a reggel otthon megkent zsömlémet. A cola felét meghagytam a séta további részére aztán elindultam a hegyről lefelé.

Az az igazság, hogy az elmúlt években a legtöbb lejárót már bejártam nagyjában-egészében, de a sárga jelzés kimaradt. Így aztán hamar jobbra fordultam és a bokrok közt átbújva egy tiszta téli erdő fogadott. Az ösvény meredek volt és sok helyen meg-megcsúsztam a jégen vagy a vékony hó alatti olvadozó sárrétegen, de pár perc után az olvadástól a hó inkább tapadni kezdett és biztonságosan tudtam járni. Ekkor vettem észre, hogy csak madárszót hallok, semmi mást. Ide a város zajai már nem jutottak el, csak az erdő neszei. Nagyon szép volt. Sehol senki rajtam kívül.

Hamar leértem a reptér feletti részre és az út elágazott. Kimentem a lejtő szélére és lenéztem a következő útszakaszra, hogy mi vár rám. ezen a szinten az olvadás erősebb volt már, de a rétet beborította a hó, viszont az utak jó része sártól barnálott. Van valami Árpád-kori templom jellegű épület, amit szerettem volna már többször megnézni, gondoltam kerülök arra egyet. A sárga út is arra kanyarodott és ahogy végignéztem a tájon az tűnt a legjobb állapotúnak. Hogy nem volt igazam az csak később derült ki.

Ne tudom más hogy van vele, de én rühellek visszafordulni, a sárga jelzéshez meg kb 100 métert kellett volna a már megtett irányban menni. Gondoltam inkább keresztülvágok a mezőn.

Ahol álltam éppen valami bicikli-pálya nyomai törtek át a havon, a vékony kerekek kis csapást csináltak a réten keresztül. Jó pár percig követtem vígan, amikor egy mélyedéshez értem. Nem tűnt magasnak, maximum 50 centis hupli, de hirtelen öregnek éreztem magam a leereszkedéshez. Közeledek a negyvenhez morfondíroztam a szédítő mélység felett, kínos lenne itt egy bokaficam vagy annál is rosszabb. Így aztán megfutamodtam és a megtett úton mégis visszamentem a sárga jelzésig.

A sárga jelzés az első pár méteren nem volt rosszabb, mint az eddigi út, de egy éles kanyarnál nagy tócsa állta el az utamat. Szerencsére a tócsát egy kis kaptatóval meg lehetett kerülni, úgy tűnt erre rendszeresen és sokan járnak lóval, azok taposták ki a kerülőt. A lovak azonban nem csak ezt a kis kerülőt taposták ki, hanem a teljes ösvényt a továbbiakban. Pár lépés után a talpamra tapadt sártól már úgy éreztem, mintha gólyalábon járnék. Kihúzódtam az ösvény szélére, de nem volt sokkal jobb a helyzet. A mezőtől, bal felé szúrós bokrok választottak el, néhol volt egy talpnyomnyi átjáró. Jó negyed kilométer után végre két nagyobb nyílást találtam. Kicsúszkáltam hozzájuk és egy megfagyott fűcsomóra állva átnéztem a helyzetet.

A lovak által feldagasztott sárga ösvény még jó hosszan tekergett előttem és mögöttem is. Egy valamit tudtam én ezen nem akarok egyik irányban sem haladni. Egy utam maradt, a hóval borított, árkokkal és szúrós cserjékkel tarkított mező. Végülis, gondoltam, alapvetően arra akartam indulni eredetileg is és ennél az útnál semmi nem lehet vacakabb.

A hó keményre fagyott és be-beszakadt a lábam alatt, aminek nagyon örültem, mert pár méter után teljesen letakarította a bakancsomat. Vidáman haladtam a havas réten, de úgy voltam, mint a Frodó és társai az Öregerdőben, tudták, hogy a nem kívánt irányba haladnak, de másfelé nem volt lehetőség menni. Így jutottam el egy fájóan ismerős pontra, annak a rézsűnek az aljára, ahol a bicikli út miatt visszafordultam korábban. Lentről sokkal kevésbé tűnt vészesnek az egész és egy nagy lépéssel a tetején is voltam. Visszanéztem, követtem a nyomaimat a hóban, ahogy csináltam egy közel kilométeres nagy kört. Teljesen feleslegesen. Vállat vontam és a negyed órával korábban hátrahagyott saját nyomaimban lépkedve visszatértem az erdei ösvényre. Folytattam az utamat tovább, a reptér felé, amerre nem akartam menni.

Ekkor kezdtem el egyre több emberrel találkozni. Kutyát sétáltató párok, idősebb nordic walkingosok. Egyre közelebb kerültem a város széléhez és enmsokára a régi hangártól már a házakat is láttam. Alattam az a rét terült el, ahol tavaly nyáron Bandival és Anival feküdtünk, néztük a felettünk elhúzó felhőket. Most sehol nem volt az elefánt fű, csak zsombékos talaj, lovasokkal, kutyákkal. Mögöttem a hegyek, a lanka alján meg a város.

Szép komótosan sétáltam le és a házak közé érve elővettem a telefonomat, hogy ugyan merre is vagyok pontosan. Fél kilométerre lyukadtam ki a hűvösvölgyi villamos végállomástól. Leballagtam az üres utcákon és elkaptam egy 56-os villamost. Leültem az ablak mellé és a Móriczig kiolvastam a Tutanhamon sír feltárásáról szóló ebook egy jelentős részét.

Meló búcsúztató buli (helyett)

Pénteken az eredeti elképzelések szerint délután az MC kollégákkal buliztunk volna. Búcsú buli Attilának és nekem. Úgy beszéltük meg, hogy fél hatkor találkozunk a Morrisons 2-ben (mamám!), onnan megyünk 8-ra a Gödörbe az Európa Kiadó koncertre.

Én a helyszínen voltam a megadott időben, egyedül. Jó tíz perc után érkezett Norbi ex-kolléga és Gábor nevű haverjuk, aki még régebbi alkalmazott volt. Mivel mindenkire várni kellett Gábor meg akart enni valamit, hogy megágyazzon az italoknak és bekísértük a Szerájba. Így esett meg, hogy mi értünk utolsónak be a buliba.

Sajnos a társaság jó része az irodában már nekilátott a bulinak, boroztak egyet, így a tetthelyre érve már nem sok hiányzott nekik. Az eredmény az lett, hogy két és fél óra múlva egyedül találtam magam a Gödörben. Egy korsó sör és egy sonkás szendvics társaságában olvasgattam a Tutanhamon ebookot amíg a koncertre vártam.

Erős késés volt az este, így jó másfél órát ücsörögtem a Gödörben, míg végre Frenk felkerült a színpadra és belekezdett az egyszemélyes előzenekar hálátlan feladatába. Jól játszott és előzenekarhoz képest meglepően hosszan, a közönség is szerette, aminek nagyon örültem, mert igazán tehetséges, de kissé elfeledett zenész.

Az Európa Kiadó a megszokott remek formát mutatta. Az új felállás nagyon erős lett és a négy új szám, aminek a kislemez bemutatója volt egyértelműen jobbak, mint az előző két lemez termése. A közönség kissé vegyesebb volt, mint szokott. Egy benga srác mindenképpen pogózni akart, ami kevés lelkesedésre talált a többiek körében. Nekem legalább három számot tett tönkre azzal, hogy a zene helyett arra figyeltem, hogy ne tiporjon el vagy lökjön le a padlóra.

Kornél 40

Szombaton volt Kornél szülinapja, amire csak ketten mentünk Zsófival, a gyerkőcöket letettük Éváéknál egy éjszakára. A Kazimír nevű intézményben volt bérelt terem és én remekül éreztem magam. Sokat dumáltunk Kornéllal, Tamással és Andiékkal, cigiztünk és söröztünk. Hazafelé meg a lakásig sétáltunk az éjszakai hidegben.

Alaposan kihasználtam ezt a kényszerszabadságot, jöhet az új munkahely. Nagyon izgalmas.


Nem rossz dolog ha az embernek nem kell ébresztőórára kelnie.

Reggel teljes nyugiban magunktól ébredtünk, a gyerekeket is hagytuk nyugiban készülődni. Én vittem el őket az oviba, már nyolc után és így kimaradt a reggeli idegeskedés, rohanás és veszekedés is. Miközben integettem nekik elmenőben arra jöttem rá, hogy az új melóhellyel ez így is lesz minden nap. Ráérek nyolc után behozni őket és utána még lesz időm egy rövid sétára, esetleg egy gyors reggelire valahol. Tök jó.

A sétám innen a Villányi út felé vezetett, átvágtam az önkormányzat felé és élveztem a tavaszi kék eget és az egyre jobban erőlködő napsütést. Még csak langyosított, de már benne van az ígéret, hogy lesz ez jobb is.

A nagy nyugi annak köszönhető, hogy otthagytam az M.C. Directet és új melót találtam a Vamosi Milano nevű bútorgyártónál. Itt Laravel fejlesztéssel meg a webáruházak üzemeltetésével kell majd foglalkoznom. Tegnap este amikor a TB könyvemet lapozgattam azon töprengtem, hogy nekem csak ilyen idióta nevű munkahelyeim vannak: Lamarking, Vasútmodell Centrum, M.C. Direct, Vamosi Milano. A legjobb még a Szonda Ipsos volt.

Szerettem a melómat az MC-nél és bár én léptem, de nehéz döntés volt. Nyár vége óta morfondíroztam és a karácsonyi hangulat, a szarul zárt év, az egyre erősebb lejtmenet, az elmaradt jutalom természetesen, szóval ezek együtt feltették az i-re a pontot, elkezdtem nézelődni. Számomra meglepően könnyen találtam új munkahelyet és most itt állok hat szabadnap választ már csak el a kezdéstől.

El is határoztam, hogy kihasználom a szabadságot. Egyrészt készülök kicsit az új helyre másrészt szeretnék magamnak is adni ebből a pár napból egy jelentősebb részt. Szeretnék nagyokat sétálni, talán kirándulni egyet a hegyekben. Kikapcsolni, mert látom előre, hogy kemény hónapok várnak rám.

Volt 11 tájt egy találkozóm a Blahán, a McDonaldsban ültünk le megbeszélni egy honlapot a megrendelőmmel.

Épp jókor jött meló ez, nem akarok már maszekolni ez az utolsó honlap, amit így csinálok. Az új fizetés mellett erre már nem lesz szükség. A maszek életemből megmarad az a pár honlap, amit felügyelek, pesztrálok és ezek remélem majd szép lassan kikopnak.

Visszafelé sétáltam, keresztül a belvároson, ahogy közel két éve minden nap. Rákóczi út, Astoria, Múzeumkert, Kálvin tér, Fővám tér, a Szabadság híd és végig a Bartók felé a Gellért téren keresztül. Nagyon szeretem ezt a sétát és nagyon fog hiányozni is, sikerült lezárni egy újabb, váratlanul rövid szakaszt az életemben.

A Lidlben rajtam kívül jóformán csak nyugdíjasok tolták a kocsikat. Elég idegesek voltak, tolakodtak, örültem, amikor kijutottam közülük. Hazacipeltem a szatyrokat és bekapcsoltam a Big Bang Theoryt az ebédhez. Elnyúltam a kanapén, hasamon a tányér és csak heverésztem. Jó volt.


Újabb teszt. Kikérem a választási irodától, hogy hány pártnál írtam alá. (Kettőnél.) Első körben a https://t.co/OSeUOnA5m6 segítségével kikerestem a rám vonatkozó választási iroda kapcsolati adatait. Emailből két különböző is volt, a telefont azt nem veszik fel. #folytköv #ujbuda


Mi a probléma?

Ha ezt majd évek múlva olvasod (akkor inkább kattints el, már semmi értelme) talán nem emlékszel vagy nem is tudod mi volt ez az egész. Álljon itt egy pár sorban összefoglalva a lényeg.
A 8. és 9. kerületi önkormányzatok bekeményítettek a bulihelyek nyitva tartásával kapcsolatban, így aztán a 7. kerületre helyeződő nyomás egyre nagyobb lett. Ezzel párhuzamosan a 7. kerületi lakosok is reménykedni kezdtek, hogy az önkormányzati szabályozás átterjed majd az ő városrészükre is.

A lakók szerint a kocsmák hangosak, a zene hangos, a főleg külföldiekből álló vendégkör pedig bárdolatlanul viselkedik és reggelre egy gusztustalan szeméthalom és köztéri wc keverékévé válik a kerület. Ők nem tudnak aludni aztán kialvatlanul kell átugrálniuk a mocskon, és egyébként is rajtuk kívül mindenki tirpák-bunkó paraszt.

Ezzel szemben a vendéglősök szerint a bulinegyed Budapest egyik turisztikai látványossága, a város bevételeihez extrán nagy mértékben járul hozzá és rengeteg munkavállalót foglalkoztat. Egyébként meg akinek nem tetszik a zaj az vagy büdös nyugger vagy menjen lakni a külvárosba (úgyis annyira felértékelődtek a lakás árak, hogy könnyedén válthat).

Úgy tűnik mindkét oldal elvesztette már a mértéket és eljutottunk a belvárosi szeméthegyhez hasonló színvonalig.

Miért van igaza a lakóknak?

Mindig azt gondoltam, hogy egy városban lakni jelentős előnyökkel és hátrányokkal jár. Egyrészt ott van a remek lehetőség, amit a városi kulturális élet, a szórakozóhelyek jelentenek, másrészről meg el kell viselni, hogy rengeteg különféle ember él szorosan egymás mellett. Utáltam, amikor az önkormányzat lekapcsolta a Quimby színpadán az áramot, mert a lakók betelefonáltak, hogy nem tudnak aludni. Utáltam, amikor a XI. kerület a kocsmák nyitva tartását akarta jó tíz évvel ezelőtt szabályozni. A fentiek alapján én nem tűnök a lakók nagy barátjának ebben a sztoriban, pedig együtt érzek velük.

A Lágymányosi utca, ahol lakunk, a BME szomszédságában van, ami persze nem olyan mennyiségű bulizóval jár együtt, mint egy belvárosi utca, de a falkákban vonuló koleszosok is elég idegesítőek tudnak lenni. Nyáron a földszinti lakásban nyitott ablaknál alszunk és az utca hangjai olyanok, mintha a szobában lennének. Hallgattunk már végig cigizés közbeni párkapcsolati válságot, kiadós hányást az ablak alatt és nehéz megérteni, hogy miért kell fejhangon üvöltve vonulni az utcán, dehát ilyen ez az alkohol.
Borzasztó lehet ugyanaz minden éjjel, egész reggelig és felszorozva a százszorosára.

Illusztráció (forrás: pexels.com)
Illusztráció (forrás: pexels.com)

Igazuk van abban, hogy hiába bulinegyed a helyi erőkre is tekintettel kell lenni. Van aki nem szeretne elköltözni, mert imád ott lakni. Közel van a munkahely, az iskola, az élete odaköti. (Olvastam olyan hozzászólásokat a neten, hogy mindenki az életkorának megfelelő helyen lakjon. Hát a lófaszt! Az elmúlt 13 évben költöztem négyszer és öregedtem tőle 20 évet, ez egy baromság. Mindenki éljen ott, ahol szeretne.) Az se normális, hogy a népek mindent összehugyoznak és szemetelnek, behánynak a kapualjakba. Aki szerint ez így rendjén van az egy hülye.

Miért van igaza a vendéglátósoknak?

A romkocsmák és pezsgő éjszakai élet az egyik legjobb dolog, ami a várossal történt az elmúlt években. Bár én kimaradtam a gyerekek miatt az éjszakai városi életből, de azon ritka alkalmakkor, amikor valami program miatt kimenőm van újra és újra meglep az a forgatag, a rengeteg idegen szó és a zsúfolt kocsmák hangulata. Tök jó!

Az is elég megszokott dolog, hogy a nagyvárosokban van egy olyan rész, ahol bulizni lehet, miért éppen Budapest maradjon ki ebből? Ez a pár utcányi szórakozóhely áradat nagyban hozzájárult, hogy Budapest felkerült a turisztikai térképre.

Ez főleg szabályozásbeli probléma

Igazából az a legnagyobb baj, hogy ezt az egészet a lakók és a kocsmatulajdonosok harcolják le. Egy normálisan működő városban ez tipikusan önkormányzati szabályozású dolog kéne, hogy legyen. Ha a mélyére nézünk nem a kocsmákkal van a gond, hanem a zajjal és a szeméttel, amit okoznak, pontosabban, amit a totál részeg vendégeik okoznak.

Egyrészről kéne valamit kezdeni azzal, hogy hatalmi szóval kiszorították a dohányosokat az utcára a kocsmákból. Ez véleményem szerint legalább megduplázza egy esti társaság zajkeltését. Régen mi volt? Bement a csapat a kocsmába, leült és pár órán át bent mulatott, ivott, zajongott. Most 10-20 percenként a társaság dohányzó része felkerekedik és kivonul az intézmény elé minimum 5-8 percre, de inkább többre. Minden kocsma előtt folyamatosan beszélgető, nevetgélő és zajongó emberek vannak. Lehet, hogy bent jobb a levegő, megvédtük a passzív dohányosokat, de új problémát generáltunk. Úgy tűnik nem is kicsit.

Viszont az önkormányzatok megtehetnék, hogy a kocsmákat és a hangoskodókat is szankcionálják. Ebben én nem látnék semmi rosszat. Érdekelté kéne tenni a kocsmárosokat, hogy figyelmeztessék a hangoskodókat. És, ha valaki nem hallgat rájuk, akkor jöhetne a bírság este 10-11 után. Nincs az a részeg angol legénybúcsú tag, aki ne józanodna ki, ha a pénztárcájába kell mélyen nyúlnia.

És szerintem hasonló módszerekkel megoldható lenne a szemét, a hányás, a kapuba vizelés is. (Bár az utóbbi esetben az is sokat segítene, ha lennének utcai WC-k.) Lehet, hogy naív vagyok, de szerintem senki nem szeret bírságot fizetni, így aztán ez megoldaná a dolgot.

Nem a szórakozóhelyeket kell bezárni, hanem a valódi problémát, az embereket kell kezelni. Kéne.