#OfficeDays hashtag


Még két éve, a kilövése előtt olvastam az Osirix-Rex űrszondáról és beállítottam a naptáramban egy éves figyelmeztetőt, hogy utánanézzek merre jár a galaktikus porszívó. Tavaly nem volt túl sok érdekesség, de idén pár héten belül megérkezik az aszteroidához, amit alaposan át akarnak vizsgálni. Két év alatt beérte az aszteroidát nemsokára megközelíti és ott jön majd az igazán érdekes része az egésznek. 2023 körül fog hazaérkezni a jó öreg földre, ha minden rendben megy.

Az ilyesmik baromi érdekesek szerintem.

Ha érdekel mi ez az egész itt van pár link:


Gondoltam nem nyomom be reggel helyből az irodában a légkondit, hanem kinyitottam a két ablakot. Ez f11-ig remekül működött, akkor elmentem egy megbeszélésre

A megbeszélések elég viccesek tudnak lenni, az elején nagyon célratörően elmagyarázzuk az adott problémáról ki mit gondol, majd magunkévá tesszük, hogy miként is legyen ténylegesen, de pillanatonként kerülnek elő olyan szálak, amik komoly offtopic beszélgetéssé bomolhatnak ki. Az idő előrehaladtával az egyik szükségszerűen át is veszi az uralmat és onnantól vége a világnak. Ez a megfigyeléseim alapjána az eltöltött időt 20-80%-ban metszi. 

és visszatérve a 30°C várt. Szóval innentől jöhet az arktikus időjárás.


A nyaralás rám fog férni, elég húzós pár hét van mögöttem a melóhelyen. A lefejlesztett cuccot egy barátságos levél kíséretében hátrahagytam a kollégáknak, hogy van egy hetük kitesztelni, hogy mit csesztem el, aztán ha visszajövök hiba javítok és mehet élesbe. Vidáman fogadták és elmenőben biztosítottak róla, hogy minden észrevételükről azonnal értesítenek telefonon. Csak, hogy ne unatkozzam nagyon ott a Balatonnál.

Megköszöntem.

Holnap nem lesz egyszerű napunk, becsomagolni egy hétre, betömködni mindent az autóba, pluszban még az újonnan vett tető-csomagtartóra ráeszkábálni a régi bicikli szállító síneket. Sokat fogok káromkodni már érzem. Cserébe végre 5 nap után újra látom a lányomat, aki eddig a nagyanyjával nyaralt. A rendszeres telefonálásaink alapján minekünk ő nagyon hiányzott, de neki kevésbé jutottunk az eszébe. Gondolom ez így van rendben, meg persze sokkal jobb, mintha kisírta volna utánunk a két szemét, de egy kicsit meg vagyok bántva.

A következő nagy kérdés az, hogy vajon a család tényleg megértette-e, hogy azt kértük ezen a héten mienk legyen a nyaraló. Ami azt jelenti, hogy csak mi. Egy hétig. Meglátjuk.


A thaiföldi barlangban rekedt gyerekek drámája és csodálatos megmenekülése körüli internetes felhajtás teljesen olyan volt, mint a Rádió aranykorában a kútba esett gyerek sztorija. Mindenki erről beszélt, olvastuk a híreket. Leszámítva a feleségemet, aki valahogy kimaradt az egészből és értetlenül nézett rám, amikor elkezdtem erről beszélni.

Az Internet aranykora, vicces.

Túl vagyok az első nagy munkámon, az első igazán komoly munkán az új irodában. Olyasmi, mint amikor egy középkori építőmester átvett egy katedrálist a mesterétől és elégedetten nézi, ahogy a saját ötlete belesimul az eredeti épületbe. Határidő előtt 3 nappal lett meg, persze jön a tesztelés meg minden, de alapvetően nagyot húztam vele. A kedvenc kolléga, aki egyben főnök is vagy valami afféle jelezte is, hogy ügyes gyerek vagyok. Ez a vicceskedő hangnembe csomagolt elismerés tőle nagy szó, kellőképpen át is érzem.

Este olvasgattam a két évvel ezelőtti naplóimat, akkor éppen beszokóban voltam egy másik munkahelyre, próbaidő meg minden és nagyon aggódtam. Már el is felejtettem, hogy mennyire nehezen indult ott az évadom, hogy mennyire bizonytalan voltam, nem szerettem, azt hiszem féltem. Pedig jó hely volt, csak anyagilag gyenge, meg a meló is mondjuk. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jó hangulat és kedves kollégák vettek körül. Sokat dobtak a tudásomon és az önbizalmamon meg végképp. Amit most 3 hét alatt lezavartam, az egy sokkal nagyobb volumenű munka volt, mint amikkel ott bemelegítésnek találkoztam és majd beszartam tőlük.

A lányom lement Anyuval a Balatonra kedden, hárman vagyunk itthon, de eddig ez az első este, hogy valóban itt ültünk mindhárman. Hétfőn a feleségem ment el a szüleivel meg a nővérével egy búfelejtő kávézásra, vasárnap meghalt a dédpapa, márhogy a gyerekeinknek dédpapa, nekik nagypapa és apuka. Gyorsan és hirtelen ment el, a mi családunkban ő volt az utolsó a rokoni generációból, elmentek a dédszülők. Szomorú dolog. A harmadik vonalból a másodikba kerültünk. Ez meg kicsit ijesztő.

Szóval tegnap meg a fent említett kolléga vágott hátba, hogy este ugyan menjek már el velük sörözni. Mondom, hogy oké, szívesen, de hova. Mindegy az, mondta, nézzük a meccset. VB van éppen,, a franciák játszottak a belgák ellen. Én eddig sikerrel kimaradtam az egészből, a Google napi doodle-ök voltak az egyetlen engem is érintő események a VB-vel kapcsolatban. Óvatosan mondtam, hogy elmegyek szívesen, de én nem nézek soha focit, nem is értek hozzá. Megnyugtattak, hogy legalább nem fogom bánni, hogy háttal ülök a TVnek.

Így is lett és nagyon jól szórakoztam. Kb hárommal több sört ittam meg, mint terveztem, de a foci csak a meccs végén tolakodott be a képbe, addig a kollégákkal beszélgettünk, utána ettünk egy gyrost és mindenki nagyon vidáman indult haza. Reggel kicsit rogyadozva találkoztunk, de előre nyújtották a kezüket, szóval úgy tűnik, hogy a beilleszkedés utolsó fázisa is pipa.

Egyébként meg vágom a centit: még 2 nap és jön a vakáció!


A feleségem kicsit aggódva kérdezte a hétvégén, hogy nem bánt-e, hogy én nyolc órában dolgozom, ő meg részmunkaidőben.

Engem igazán nem zavar. A rövid verzió szerint azért, mert úgy gondolom, hogy ez jó a gyerekeknek és nekem is, de még neki is. A gyerekeknek egyértelmű, hogy miért, nekem egy csomó dolgot nem kell csinálnom azzal a felkiáltással, hogy ez az ő dolga, azért van otthon. De szerintem jó ez neki is, mert valahogy nem találta még meg azt a munkát, amit igazán szeretne, így legalább letudhatja rövidebb idő alatt a kötelezőt.

Aztán meg ha őszintén megnézzük: egyáltalán nem dolgozik Ő kevesebbet, mint én, csak még ki sincs fizetve érte.

Van ugye a munkája, amit délelőtt meg kora délután el kell végeznie. Home office, oké, de annak nem csak előnye van. Viszont, amikor végez akkor nem Isaurát néz a tévében vagy shoppingol a butikban, hanem takarít, főz, mos meg hasonló nőinek vélt princípiumait teljesíti ki. Aztán oviba rohan a gyerekekért, orvost, gyógytornát, külön órákat intéz. Meg közüzemekkel hadakozik. Ami szintén nem egy leányálom.

A home office meg jól hangzik, de én például megőrülnék tőle nap, mint nap. Az irodába járás egy olyan dolog, ami nem csak keretet ad a munkának, de el is határolja a nap többi részétől. Amikor ott vagyok, akkor az van. Másra nem kell figyelni, kódolhatok, beszélgethetek a kávézóban a kollégákkal, puffoghatok a felesleges meetingek miatt. Az egy felnőtt, önálló élet egy csomó másik emberrel, ami nagyon utálatos is lehet, de alapvetően egy jó dolog. Már ha szereted a munkádat, de én szeretem. Már a munkát, amikor csinálhatom.

Persze van egy dolog, amiben cserélnék vele: a reggelek.

Az én reggelem egy percre pontosan kiszámított rohanás.

Amikor csörög az ébresztő nincs idő nyújtózkodni, meg ébredezni. Ki kell bújni az ágyból, csattogni a wc irányába, aztán irány a konyha, hogy a két gyereknek kakaót főzzek. Az elkészített kakaókat szervírozom a nappaliba, ahol a kölykök ébredeznek a reggeli mesecsatorna és a Legók előtt. Amíg Zsófi igyekszik öltözködésre bírni őket én nekilátok a reggelinek. Kávé főzés (ezt utálom), a tejet bekészítem a mikróba, amikor elkezd forrni a lágytojás alatt a víz benyomom a mikrót, ami így kettős célt szolgál: főz és időt mér a tökéletes lágy tojáshoz. Másfél percem van megkenni a pirítósokat vajjal és sonkát dobni rá, mert közben visít a mikró. Az én tojásomnak leütöm a tetejét, hogy ne főjön tovább a héjában, de Dávidnak ki kell kanalazni egy csészébe és sóval elkeverni. Utána Zsófi tejét le kell fölözni (mert utálja) és tejeskávévá alakítani. Mindez terítéssel együtt 10-15 perc. Ez alatt a többiek oda jutnak, hogy a gyerekek még mindig csesznek öltözködni, de Zsófi meg el kezd sminkelni, amitől én ideges leszek mert kihűl a kávé, meg a tojás, a fasznak igyekeztem tökéletesre csinálni, ha nem bírnak jönni…

Szóval érted, van bennem egy feszültség.

A reggeli végén sietek öltözni, mosakodni, fogat mosni. Aztán rájövök, hogy nem csomagoltam el az ebédemet. Vissza a konyhába. Aztán eltenni a laptopot, a töltőt, az egeret, a plüsst, a macit, a legót, az alvós tigrist, a váltó gatyát, meg ami épp akad. Közben Zsófi sorolja, hogy mit mondjak meg és kinek, aminek a felére egy perc múlva már nem is emlékszem. Vicces kavarodások lesznek később belőle. Aztán jön az, hogy bejutok a nappaliba és a kölykök az esetek nagy részében még nem vagy csak félig öltöztek fel. Nem voltak pisilni, nem szedték össze a cuccaikat amiket visznek magukkal. Ilyenkor úgy érzem, óhatatlanul, hogy egész álló reggel csak én dolgoztam bármit is.

Persze biztos nem így van, szívesen meghallgatnám a feleségem verzióját ugyanerről.


Vannak még igazi basszameg pillanatok a munkában, amik pár perccel (órával) később visszatekintve leköröznek egy hosszú hétvégés-bebaszós csapatépítést.

Egyszerű feladat, a webáruház egyik funkcióját új böngésző ablak helyett egy kis ajaxos modalban kell megjeleníteni. Rövid előkészítés után jött a pofára esés: desktopon minden okés, de mobilon csak egy üres popupot kaptam. Fél óra keresgélés után csak egyre zavarosabb lett az egész, beszállt a kolléga is. Friss erő, látszott rajta, hogy most majd jól megmutatja.

A végén már a stackoverflow poklait bújtuk, hogy ugyan mi a pöcs lehet, végigtúrtuk a szerver logot is, de semmi. Aztán végül, a legnagyobb elkeseredés pillanatában, amikor csak bután néztünk egymásra, a Laravel fájlok közt feltűnt egy picinyke feltétel: ha nem mobil.

Hogy a tanult kollégát idézzem: baszics!


A GDPR alapvetően a jogászok dolga. Lenne. Pluszban kb. két éve tudja mindenki, hogy jön, nagyjából másfél éve már egyértelmű volt, hogy mi és hogyan lesz, szóval lett volna rá idő, hogy átálljanak a cégek.

Ehhez képest a cégek most, az utolsó pillanatban esnek neki a feladatnak. A jogászok meg egy az egyben tolják át az egészet a dolgozókra. Az elmúlt két napban két kérdőív-sor felett ültünk a kollégákkal és próbáltuk szétszálazni, hogy mi igaz ránk, a cégre, az osztályunkra. Aztán erős fejfájással és mélységes unalommal eltelve felálltunk, hogy na végre: vége. Innentől majd megkapjuk az utasítást, hogy mit programozzunk át és letudtuk a cuccot.

Mire a tárgyalóból az irodába értünk ott várt egy levél, három csatolmánnyal, hogy töltsük ki.

Már az eredeti kérdéssorok is szabvány kérdéseket tartalmaztak, amik csak nagyjából-egészéből passzoltak a céghez, de az utolsó 3 csatolmány olyan kérdéseket és kijelentéseket tartalmaz, amiknek a jó részéről süt, hogy aki írta, annak fogalma nincsen egy weboldal, applikáció vagy program működéséről.

Viszont szeret hangzatos definíciókat kitalálni.

Biztos vannak korrekt jogászok GDPR ügyben, sajnos én még nem találkoztam velük. Viszont úgy tűnik, hogy szerintük az az átállás és felkészülés módja, hogy ők letöltenek egy sablont, amit kiküldenek a cégeknek, hogy töltsék ki, aztán azt beformázva visszaküldik, hogy nesztek, jöhet a zsé érte és csináljátok meg.

Szóval tőlem akár be is kaphatják.


Egyszerűen megőrültem, hogy a Safari hülyesége miatt a Bootstrap 4 ki volt lőve a felhasználható rendszerek listájáról. Biztos voltam benne, hogy az internet sötét bugyraiban találok rá megoldást és valóban, részmegoldások születtek a témában, én ezek nyomán haladva kalapáltam össze egy pár soros css fixet.


.d-flex, .row {
display: -webkit-box !important;
display: -ms-flexbox !important;
display: flex !important;
-ms-flex-wrap: wrap !important;
flex-wrap: wrap !important;
}

Nekem száz százalékosan bevált. Ha bármi kiegészítésed van várom szeretettel.



Kinyitott a cégnél a kávézó kerthelysége. Ki fogok jönni a laptoppal. #work #officedays https://t.co/aVuyaF8A4a


Ha lenne egy elődöm a munkahelyemen, akkor most az ő anyukája csuklana, de így még ez a stresszkezelési módszer sem adatik meg. #faszomértNemFrissítiAjQueryt #itsmylife #officedays #kultúráltStresszOldás



Az elmúlt másfél hét elég mozgalmasan sikerült. A kényszerszabadságom alaposan megnyúlt, a hat munkanap kerek tíz nappá alakult. Március 14.-én kezdődött és holnap reggel, 26.-án kezdek az új melóhelyen.

A múlt hét vége a március 15. jegyében telt. Voltunk felvonulni a randa esős idő ellenére a Kétfarkú kutyapárt békemenetén. Az időjárás miatt a hosszú hétvégén alaposan beszorultunk a lakásba. Pénteken és szombaton zuhogott az eső, a végén a gyerekek már annyira bezombultak, hogy készítettem nekik egy saját játszóházat a kisszobában. Volt mászóka rész, alagút, párnákból készített süppedős út. Ez végül levezette kicsit a feszültségeket.

Vasárnap aztán megjött a hidegfront is és reggelre nagy, vastag hótakaróra ébredtünk. Elmentünk sétálni egyet, az olvadozó és nagyon vizes hóban. A Gárdonyi téren összefutottunk Ivánékkal is. Én folytattam a time laps videóimat. Apuék is becsatlakoztak, velük sétáltunk egyet a Gellért hegyen.

Nagyon vastag hó volt és jótékonyan eltakarta a Gellért hegyen felgyűlt mocskot. Megmaradt az utcákon is, szép kilátás volt a kereszttől, rengeteget fotóztam is.

A hét eleje főpróbázás volt az új reggeli rutinra. Később lehet kelni, nyugisabban lehet oviba vinni a gyerkőcöket. Minden reggel én vittem őket, utána hazasétáltam Zsófihoz, reggeliztünk, ő nekilátott dolgozni én maszekoltam, játszottam valamit, eltöltöttük az időt. Azt reméltük, hogy lesz egy kis időnk közösen is, de úgy alakult, hogy Zsófinak olyan rengeteg munkája volt, hogy alig maradt bármire is.

Bár gondolom ez végképp érdektelen lesz pár év múlva, de az egyik legjobb élményem az volt, hogy maradt időm kreatívan főzni. Vettem egy nagy adag afrikai harcsát, leveles tésztában egy kis medvehagymás-spenótos krémmel betöltöttem és jól megsütöttem. Egész héten ettük, általában salátával. Nagyon finom volt. Állatira szeretek főzni, sütni, de egyre kevesebb időm van rá, amit állatira sajnálok.

Séta a budai hegyekben

Az idő elég ocsmány volt, esős, hideg, de szerdára elkezdett kisütni a nap és csütörtökre hat fokos kánikulát ígértek, napsütéssel, szóval felkerekedtem és az oviból nem haza indultam, hanem elbumliztam a Fenyőgyöngyéig és onnét felsétáltam a Hármashatár hegyre. Nagy meglepetés volt, hogy amikor leszálltam a hegy derekán a buszról, akkor havas volt az erdő. Már felfelé láttam, hogy a hó mellett sár is akad bőséggel. Az eredeti tervem az volt, hogy leereszkedek a hegyről a reptér felé és Hűvösvölgy érintésével felmászok a gyerekvasút pályája mellett a János hegyre. Onnét meg lebuszozok hazáig.

Ahogy a hegy tetejéről körbenéztem, hogy az öregapámat idézzem, fejben megmódosítottam a terveket. A racionális döntés az lett volna, hogy visszafordulok és a betonúton visszaereszkedem a városba. Dehát ez a nap nem a racionalitásról szólt, hanem arról, hogy egymagam ki akartam ereszteni a gőzt magamból miután minimum három hónap igazán megpróbáltató időszak vár rám. Szóval úgy döntöttem, hogy az új cél a hűvösvölgyi villamos lesz, a továbbiak annak függvényében valósulnak meg, hogy milyenek az utak.

Nem sokan voltak fent a hegyen, átsétáltam a kilátóig és újra felvettem a kabátomat, mert bár felfelé nem akartam beleizzadni a hegytetőn a nap önmagában, úgy hogy csak ácsorogtam kevés volt. Rajtam kívül a katasztrófavédelem, a vízügyesek és két rendőr napozott. Kihasználták a munkájukban rejlő kiskaput és feljöttek nézni ahogy a tavasz bekúszik a városba. Csendesen diskuráltak, cigiztek és sztorizgattak, fél szemmel engem néztek ahogy az objektívekkel bénáztam. Miután kifényképeztem magam elővettem a zsákomból a colámat, amit a Kolosy téren szereztem be és megettem a reggel otthon megkent zsömlémet. A cola felét meghagytam a séta további részére aztán elindultam a hegyről lefelé.

Az az igazság, hogy az elmúlt években a legtöbb lejárót már bejártam nagyjában-egészében, de a sárga jelzés kimaradt. Így aztán hamar jobbra fordultam és a bokrok közt átbújva egy tiszta téli erdő fogadott. Az ösvény meredek volt és sok helyen meg-megcsúsztam a jégen vagy a vékony hó alatti olvadozó sárrétegen, de pár perc után az olvadástól a hó inkább tapadni kezdett és biztonságosan tudtam járni. Ekkor vettem észre, hogy csak madárszót hallok, semmi mást. Ide a város zajai már nem jutottak el, csak az erdő neszei. Nagyon szép volt. Sehol senki rajtam kívül.

Hamar leértem a reptér feletti részre és az út elágazott. Kimentem a lejtő szélére és lenéztem a következő útszakaszra, hogy mi vár rám. ezen a szinten az olvadás erősebb volt már, de a rétet beborította a hó, viszont az utak jó része sártól barnálott. Van valami Árpád-kori templom jellegű épület, amit szerettem volna már többször megnézni, gondoltam kerülök arra egyet. A sárga út is arra kanyarodott és ahogy végignéztem a tájon az tűnt a legjobb állapotúnak. Hogy nem volt igazam az csak később derült ki.

Ne tudom más hogy van vele, de én rühellek visszafordulni, a sárga jelzéshez meg kb 100 métert kellett volna a már megtett irányban menni. Gondoltam inkább keresztülvágok a mezőn.

Ahol álltam éppen valami bicikli-pálya nyomai törtek át a havon, a vékony kerekek kis csapást csináltak a réten keresztül. Jó pár percig követtem vígan, amikor egy mélyedéshez értem. Nem tűnt magasnak, maximum 50 centis hupli, de hirtelen öregnek éreztem magam a leereszkedéshez. Közeledek a negyvenhez morfondíroztam a szédítő mélység felett, kínos lenne itt egy bokaficam vagy annál is rosszabb. Így aztán megfutamodtam és a megtett úton mégis visszamentem a sárga jelzésig.

A sárga jelzés az első pár méteren nem volt rosszabb, mint az eddigi út, de egy éles kanyarnál nagy tócsa állta el az utamat. Szerencsére a tócsát egy kis kaptatóval meg lehetett kerülni, úgy tűnt erre rendszeresen és sokan járnak lóval, azok taposták ki a kerülőt. A lovak azonban nem csak ezt a kis kerülőt taposták ki, hanem a teljes ösvényt a továbbiakban. Pár lépés után a talpamra tapadt sártól már úgy éreztem, mintha gólyalábon járnék. Kihúzódtam az ösvény szélére, de nem volt sokkal jobb a helyzet. A mezőtől, bal felé szúrós bokrok választottak el, néhol volt egy talpnyomnyi átjáró. Jó negyed kilométer után végre két nagyobb nyílást találtam. Kicsúszkáltam hozzájuk és egy megfagyott fűcsomóra állva átnéztem a helyzetet.

A lovak által feldagasztott sárga ösvény még jó hosszan tekergett előttem és mögöttem is. Egy valamit tudtam én ezen nem akarok egyik irányban sem haladni. Egy utam maradt, a hóval borított, árkokkal és szúrós cserjékkel tarkított mező. Végülis, gondoltam, alapvetően arra akartam indulni eredetileg is és ennél az útnál semmi nem lehet vacakabb.

A hó keményre fagyott és be-beszakadt a lábam alatt, aminek nagyon örültem, mert pár méter után teljesen letakarította a bakancsomat. Vidáman haladtam a havas réten, de úgy voltam, mint a Frodó és társai az Öregerdőben, tudták, hogy a nem kívánt irányba haladnak, de másfelé nem volt lehetőség menni. Így jutottam el egy fájóan ismerős pontra, annak a rézsűnek az aljára, ahol a bicikli út miatt visszafordultam korábban. Lentről sokkal kevésbé tűnt vészesnek az egész és egy nagy lépéssel a tetején is voltam. Visszanéztem, követtem a nyomaimat a hóban, ahogy csináltam egy közel kilométeres nagy kört. Teljesen feleslegesen. Vállat vontam és a negyed órával korábban hátrahagyott saját nyomaimban lépkedve visszatértem az erdei ösvényre. Folytattam az utamat tovább, a reptér felé, amerre nem akartam menni.

Ekkor kezdtem el egyre több emberrel találkozni. Kutyát sétáltató párok, idősebb nordic walkingosok. Egyre közelebb kerültem a város széléhez és enmsokára a régi hangártól már a házakat is láttam. Alattam az a rét terült el, ahol tavaly nyáron Bandival és Anival feküdtünk, néztük a felettünk elhúzó felhőket. Most sehol nem volt az elefánt fű, csak zsombékos talaj, lovasokkal, kutyákkal. Mögöttem a hegyek, a lanka alján meg a város.

Szép komótosan sétáltam le és a házak közé érve elővettem a telefonomat, hogy ugyan merre is vagyok pontosan. Fél kilométerre lyukadtam ki a hűvösvölgyi villamos végállomástól. Leballagtam az üres utcákon és elkaptam egy 56-os villamost. Leültem az ablak mellé és a Móriczig kiolvastam a Tutanhamon sír feltárásáról szóló ebook egy jelentős részét.

Meló búcsúztató buli (helyett)

Pénteken az eredeti elképzelések szerint délután az MC kollégákkal buliztunk volna. Búcsú buli Attilának és nekem. Úgy beszéltük meg, hogy fél hatkor találkozunk a Morrisons 2-ben (mamám!), onnan megyünk 8-ra a Gödörbe az Európa Kiadó koncertre.

Én a helyszínen voltam a megadott időben, egyedül. Jó tíz perc után érkezett Norbi ex-kolléga és Gábor nevű haverjuk, aki még régebbi alkalmazott volt. Mivel mindenkire várni kellett Gábor meg akart enni valamit, hogy megágyazzon az italoknak és bekísértük a Szerájba. Így esett meg, hogy mi értünk utolsónak be a buliba.

Sajnos a társaság jó része az irodában már nekilátott a bulinak, boroztak egyet, így a tetthelyre érve már nem sok hiányzott nekik. Az eredmény az lett, hogy két és fél óra múlva egyedül találtam magam a Gödörben. Egy korsó sör és egy sonkás szendvics társaságában olvasgattam a Tutanhamon ebookot amíg a koncertre vártam.

Erős késés volt az este, így jó másfél órát ücsörögtem a Gödörben, míg végre Frenk felkerült a színpadra és belekezdett az egyszemélyes előzenekar hálátlan feladatába. Jól játszott és előzenekarhoz képest meglepően hosszan, a közönség is szerette, aminek nagyon örültem, mert igazán tehetséges, de kissé elfeledett zenész.

Az Európa Kiadó a megszokott remek formát mutatta. Az új felállás nagyon erős lett és a négy új szám, aminek a kislemez bemutatója volt egyértelműen jobbak, mint az előző két lemez termése. A közönség kissé vegyesebb volt, mint szokott. Egy benga srác mindenképpen pogózni akart, ami kevés lelkesedésre talált a többiek körében. Nekem legalább három számot tett tönkre azzal, hogy a zene helyett arra figyeltem, hogy ne tiporjon el vagy lökjön le a padlóra.

Kornél 40

Szombaton volt Kornél szülinapja, amire csak ketten mentünk Zsófival, a gyerkőcöket letettük Éváéknál egy éjszakára. A Kazimír nevű intézményben volt bérelt terem és én remekül éreztem magam. Sokat dumáltunk Kornéllal, Tamással és Andiékkal, cigiztünk és söröztünk. Hazafelé meg a lakásig sétáltunk az éjszakai hidegben.

Alaposan kihasználtam ezt a kényszerszabadságot, jöhet az új munkahely. Nagyon izgalmas.


Nem rossz dolog ha az embernek nem kell ébresztőórára kelnie.

Reggel teljes nyugiban magunktól ébredtünk, a gyerekeket is hagytuk nyugiban készülődni. Én vittem el őket az oviba, már nyolc után és így kimaradt a reggeli idegeskedés, rohanás és veszekedés is. Miközben integettem nekik elmenőben arra jöttem rá, hogy az új melóhellyel ez így is lesz minden nap. Ráérek nyolc után behozni őket és utána még lesz időm egy rövid sétára, esetleg egy gyors reggelire valahol. Tök jó.

A sétám innen a Villányi út felé vezetett, átvágtam az önkormányzat felé és élveztem a tavaszi kék eget és az egyre jobban erőlködő napsütést. Még csak langyosított, de már benne van az ígéret, hogy lesz ez jobb is.

A nagy nyugi annak köszönhető, hogy otthagytam az M.C. Directet és új melót találtam a Vamosi Milano nevű bútorgyártónál. Itt Laravel fejlesztéssel meg a webáruházak üzemeltetésével kell majd foglalkoznom. Tegnap este amikor a TB könyvemet lapozgattam azon töprengtem, hogy nekem csak ilyen furcsa nevű munkahelyeim vannak: Lamarking, Vasútmodell Centrum, M.C. Direct, Vamosi Milano. A legjobb még a Szonda Ipsos volt.

Szerettem a melómat az MC-nél és bár én léptem, de nehéz döntés volt. Nyár vége óta morfondíroztam és a karácsonyi hangulat, a szarul zárt év, az egyre erősebb lejtmenet, az elmaradt jutalom természetesen, szóval ezek együtt feltették az i-re a pontot, elkezdtem nézelődni. Számomra meglepően könnyen találtam új munkahelyet és most itt állok hat szabadnap választ már csak el a kezdéstől.

El is határoztam, hogy kihasználom a szabadságot. Egyrészt készülök kicsit az új helyre másrészt szeretnék magamnak is adni ebből a pár napból egy jelentősebb részt. Szeretnék nagyokat sétálni, talán kirándulni egyet a hegyekben. Kikapcsolni, mert látom előre, hogy kemény hónapok várnak rám.

Volt 11 tájt egy találkozóm a Blahán, a McDonaldsban ültünk le megbeszélni egy honlapot a megrendelőmmel.

Épp jókor jött meló ez, nem akarok már maszekolni ez az utolsó honlap, amit így csinálok. Az új fizetés mellett erre már nem lesz szükség. A maszek életemből megmarad az a pár honlap, amit felügyelek, pesztrálok és ezek remélem majd szép lassan kikopnak.

Visszafelé sétáltam, keresztül a belvároson, ahogy közel két éve minden nap. Rákóczi út, Astoria, Múzeumkert, Kálvin tér, Fővám tér, a Szabadság híd és végig a Bartók felé a Gellért téren keresztül. Nagyon szeretem ezt a sétát és nagyon fog hiányozni is, sikerült lezárni egy újabb, váratlanul rövid szakaszt az életemben.

A Lidlben rajtam kívül jóformán csak nyugdíjasok tolták a kocsikat. Elég idegesek voltak, tolakodtak, örültem, amikor kijutottam közülük. Hazacipeltem a szatyrokat és bekapcsoltam a Big Bang Theoryt az ebédhez. Elnyúltam a kanapén, hasamon a tányér és csak heverésztem. Jó volt.