Azért gyerek, hogy üvöltsön

Tömött 112-es busz, hőség. Két kisgyerek az anyukájával és annak barátnőjével felszáll. Helyet adunk a gyerekeknek, az anyuka és a barátnő vígan trécselnek.

A két gyerek egy ideig figyeli az elsuhanó házakat, aztán a kislány fertelmes visító hangon ordítani kezd: gyorsabban busz, gyorsabban!

A két nő rá se bagózik, rövid szünet után kitartóan újra rákezd, abba se hagyja.

– Gyorsabban, busz! Gyorsabban!

A tömeg feszeng, egy idő után a két felnőtt zavartan, száját eltakarva vihog. A barátnő azt véli, hogy nem szokták a buszt, azért üvölt. Mire az anyja közli, hogy nem is kell zavarni, azért gyerek, hogy üvöltsön.

Beteg egy világ ez.

Nincs olyan, hogy liberális nevelés – válasz blog Mosolygónak

Liberális nevelés. Ha meghallom ezt a kifejezést, akkor már feláll a hátamon a szőr, mert tudom, hogy a következő mondatban valami irtózatosan nagy baromságot fogok hallani vagy olvasni. Nincs olyan, hogy liberális nevelés – válasz blog Mosolygónak részletei…

Nem eszik a gyerek

Mindig azt hittem, hogy a mindennapi dolgok maguktól működnek. Amikor elképzeltem magam apaként a képben ott volt, hogy milyen szép családom van és mindenki boldogan ül le az asztalhoz és vidáman csacsognak a gyerekek, amíg együtt eszünk és jól érezzük magunkat.
Ja, a kezem meg belelóg a bilibe.

Nem eszik a gyerek részletei…

Eljutottunk arra a szintre, amikor bunkónak lenni nem ciki

Évek óta nem írtam blogot arról, hogy mit gondolok az emberek műveltségéről és ezzel kapcsolatban az oktatásról is. Nem tettem, mert minden alkalommal azon kaptam magam, hogy a környezetem félreérti amit mondok, jobb esetben szimplán fölényesnek tart, rosszabb pillanatokban magukra vették a szavaimat. Ma azonban olvastam egy hírt az Origon, Fekete György gondolatairól műveltség és közoktatás terén. Ez a cikk elérte, hogy feladom évtizedes önmérsékletemet.

A felvezető alapján azért sejthető, hogy nem túl sok pozitívumot fogok írni.

Ha dióhéjban akarnám summázni a véleményemet, akkor valahogy így hangzana: az alapvető probléma ott van, hogy eljutottunk arra a szintre, amikor bunkónak lenni nem ciki.

Életem egyik meghatározó élménye volt amikor a suliban az osztályelső srácnak (aki jó cimborám volt) felajánlottam egy megmaradt színházjegyet estére. Jóformán kiröhögött, hogy minek menne ő színházba. És itt van a kutya eltemetve, a srác nem sok inspirációt kapott otthonról és pechére úgy ment végig a közoktatáson (kitűnő eredménnyel), hogy nem olvasott (szép)irodalmat, nem járt színházba, a mozi pedig az akciófilmek és idétlen vígjátékok szintjén merült ki.

De irodalomból is jeles volt. Ez nonszensz.

A félműveltség halmozódása szerintem egyrészt az iskolarendszer hibája. Nincs meg az a kellő rugalmasság, amivel az oktatásügy ki tudná válogatni a szükséges és átadandó tudást. Ha tudtál biflázni, akkor nyert ügyed volt. Visszautalnék az osztálytársam sztorijára. A mi tanításunkban legalább volt valami egységes vezérelv, de a rendszerváltás óta nincs keretrendszer sem, igen a NAT hiányáról beszélek, és ez már 25 elbaltázott évet jelent. Ez alatt a rengeteg idő alatt 2-4 évente új koncepciókat dolgoztak ki és kezdtek el megvalósítani. És egyet sem fejeztek be. Több olyan volt köztük, amivel még így jártunk jobban.

Dávid két anyukája

Nem mondom, hogy egyszerű eset a fiam, egyre okosabb és egyre több az akarata. Vannak elképzelései, szórakozásai, amik óhatatlanul súrlódásokat okoznak a környezetében élőkkel. Például ő szeretne mindent megenni, amit mi is. Eldobálni fémtárgyakat, teli tenyérrel ütni az ablaküveget, nagy csattanással szekrényeknek tolni a dömpert vagy rágni és nyalni az utcai cipőket.

Ezek mind olyan szórakozásai, amikben határozott gátló tényezők lépnek fel. Jelesül a szülei. Ilyenkor ordít, morcos, sértetten totyog fel-alá és igyekszik folytatni a rosszalkodást mindaddig míg valaki el nem unja és felkapja, elteszi egy másik szobába, elviszi autókat nézni vagy betömi a száját egy adag piskótával.




Zsófival reggeliztünk ma, éppen a joghurtunk vége felett beszélgettünk a lakásfelújításról, amikor az előszobából hangos szóváltásra lettünk figyelmesek. Cili, aki a cipősszekrény beugrójában éppen valami mesekönyvet tanulmányozott, elkezdte nevelni az öccsét:

– Azt nem szabad Dávvvid! Piszkos cipő!
– ööö Grrr búú – ellenkezett a fiatalember
– Tedd le azonnal! Nem szabad jágni a cipőket!

Elkezdtük magyarázni a lánynak, hogy bár teljesen igaza van, de hagyja ránk a gyerek nevelését, majd mi megoldjuk. Ezzel visszatértünk a kávéhoz és a csevejhez, Cili a könyvéhez. Dávid meg a cipőhöz. Éppen kezdtük újra felvenni a fonalat, amikor Cili újra pörölni kezdett. Megint leállítottuk, rászóltunk Dávidra és igyekeztünk folytatni a témánkat.

Aztán kénytelenek voltunk kezünkbe venni az ügyet, mert a végén szinte már többet vegzáltuk Cilit, hogy ne nevelje az öccsét, mint a kis gazembert, aki közben büntetlenül fogyasztotta tovább a nagyanyja lábbelijét. Márpedig ez nem tett volna jót a nevelőtestület egységének.

kényeztessük a gyereket

Kényeztessük azt a gyereket! – via mediaciok.hu

Érdekes a fent linkelt cikk, mert megerősít egy olyan elgondolásomban, amivel sokszor egyedül maradok. Amióta apa lettem óhatatlanul megtalálnak ismerősök, munkatársak a nevelés témájával. Úgy tapasztaltam, hogy a férfiak alapvetően macsónak gondolják a magára hagyom, hadd ordítson nevelési elvét.

Engem aztán nem fog ugráltatni a gyerek!

Mondjuk ők a fenti cikket pont elintéznek azzal, hogy: baromság, de nekem jól esett olvasni.

(Úgy meg különösen, hogy látom, ahogy egy általam protezsált weboldal remekül él, nő, fejlődik. Dupla öröm.)

Digitális gyereknevelés hat pontban

Mostanában egyre jobban kedvelem a LinkedInt. A kapcsolati háló része kevésbé izgat, a Pulse viszont baromi jó. Mindenféle témában gyakorló, ettől kompetensnek tűnő emberek írásai, ömlesztve. Bár érdekesek a “celebek” (itt értsd: nagy cégek vezetői, véleményvezérek, stb) blogjai is, de a legjobb írásokat számomra teljesen ismeretlen emberek követik el. Nos a Pulse a forrása ennek a blognak is, ami a digitális világban ad tippeket a szülőknek. Azért fordítom le, mert több ismerős, akit érdekelne jelezte, hogy nem tud annyira angolul, hogy megértse.

Ne várjatok műfordítást, de a lényeg azért remélem megmarad.

 The 6 Steps To Good Digital Parenting – Stephen Balkam 

Digitális gyereknevelés hat pontban részletei…