csütörtök – pár szívinfarktus után

Az elmúlt órám egy elbaszott érzelmi hullámvasút volt. Azzal kezdődött, hogy a pár nap óta húzódó tökölődés után be tudtam végre fejezni egy viszonylag nagyobb projektet a webáruházon. A back end munkálatokat a kolléga programozta, aki hétfőn – egy nem túl bőbeszédű levélben – átküldte a módosított fájl listát, majd elment 4 napra nyaralni, hogy a front end részét csapjam hozzá.

Ma végre sikerült a csicsázás részével is meglenni (ez külön műsor volt, de most hagyjuk) és előkapartam az ominózus levelet, hogy a repóba feltoljam a fájlokat, no meg az éles szerverre is. Miután megvoltam jött a próba és bebaszott a ménkű. Ami a homokozóban működött az éles szerveren csak egy pofátlanul nem informatív hibaüzenetet dobott: azt hiányolta, hogy egy tömbnek illene legalább egy elemének lennie.

Egyetértettem vele, de kiindulásnak ez elég kevés volt. Innen indult az infarktusok sorozata: fájlonként néztem végig a kolléga munkáját, majd megállapítottam, hogy nincs gond vele. Már éppen azon töprengtem, hogy vissza fogom húzni a repóból a korábbi helyzetet, amikor eszembe jutott egy kávézás közbeni beszélgetés kb. két héttel korábbról, ahol anyázott, hogy egy alap config fájlt is módosítania kell. Visszagörgettem a repót és megtaláltam a bűnöst. Volt benne kettő tömb is, tele adattal, amit miután megkapott a rendszer már vígan muzsikált. Kár, hogy ezt a fájl listát tartalmazó e-mailben nem említette a kedves munkatárs.

Többek között azért is örülök, hogy nem vár rám több órányi túlóra ma, mert mégiscsak ezen a jeles napon van a tizedik házassági évfordulónk és steakezéssel ünneplünk. Kár lenne kihagyni.

Hétfő (mobiltelefónia 60 felett és 40 alatt)

Úgy tűnik, hogy a hatvan feletti férfiakat kényszeres közlési vágy fogja el, ha utaznak. Maximum a médium változik egyénenként. Apám, ha visz magával megfelelő eszközt, akkor rendszeresen napi összefoglaló leveleket küld haza. Az apósom meg vadul smsezik. Elmentek közel két hétre nyaralni és napi 2-4 sms-t kapunk tőle, a család minden mobillal rendelkező tagja, hogy éppen hol vannak, mit csinálnak, mit esznek és, hogy itthon jól van-e mindenki.

Én 2-3 üzenetenként szoktam Neki válaszolni, hogy éppen mi a helyzet, az utazáshoz képest a dolgos mindennapok kevésbé tartalmasak, ugye. Persze lehetne mondani, hogy nem látom a fától az erdőt, lassan 20 éve, hogy írom ezt a blogot, de a különbség talán annyi, hogy ezt én mindig csináltam ők meg mostanában, a fent említett évforduló után kezdtek neki.

Egyébként ez egy tök jó dolog, egyrészt az ember tudja, hogy merre járnak, minden okés velük – mégiscsak végigzúznak Európán oda és vissza az autópályákon. Más részről pedig amikor gyerek voltam, ja a régi szép időkben: én is öregszem, szóval a mobil előtt ez az egész nem volt elképzelhető és úgy tűnik, hogy senkit nem is nagyon izgatott. Ha valaki elutazott, akkor elmondta, hogy mikor hol lesz nagyjából, mikor ér haza. Ha nem ért haza, akkor kezdtek aggódni. Ha elég hosszú volt az utazás, akkor küldött képeslapot, ami nagy eséllyel jóval őutána érkezett meg, de a gesztus volt a lényeg.

Szóval, hogy valójában szükséges-e az a mértékű kapcsolattartás, amire az internet és a mobiltelefonok szoktattak minket számomra nagyon is kétséges. Viszont van egy új stresszfaktorunk: ha valaki 5 percet késik már halottnak hisszük és közben idegesek vagyunk rá, hogy mi a faszért nem veszi fel azt a kurva telefont.

Részben ide kapcsolódik, hogy valami idióta rohamomban feltelepítettem az Outlook appot a telefonomra, hogy ha gond van a cégnél helyből tudjak róla hétvégén is. Na most szombaton éppen a két gyerekkel csavarogtam a Budai-hegységben és amikor térerőt kaptam helyből nyolc e-mail fogadott, hogy mi működik szarul az aktuális hétvégi kampányban. Ott, az ősbükkös közepén semmi eszközöm nem volt amivel segíthettem az ügyet, leszámítva azt, hogy legalább én is idegeskedtem egy csomót.

Le kéne törölni.

Szerda

A thaiföldi barlangban rekedt gyerekek drámája és csodálatos megmenekülése körüli internetes felhajtás teljesen olyan volt, mint a Rádió aranykorában a kútba esett gyerek sztorija. Mindenki erről beszélt, olvastuk a híreket. Leszámítva a feleségemet, aki valahogy kimaradt az egészből és értetlenül nézett rám, amikor elkezdtem erről beszélni.

Az Internet aranykora, vicces.

Túl vagyok az első nagy munkámon, az első igazán komoly munkán az új irodában. Olyasmi, mint amikor egy középkori építőmester átvett egy katedrálist a mesterétől és elégedetten nézi, ahogy a saját ötlete belesimul az eredeti épületbe. Határidő előtt 3 nappal lett meg, persze jön a tesztelés meg minden, de alapvetően nagyot húztam vele. A kedvenc kolléga, aki egyben főnök is vagy valami afféle jelezte is, hogy ügyes gyerek vagyok. Ez a vicceskedő hangnembe csomagolt elismerés tőle nagy szó, kellőképpen át is érzem.

Este olvasgattam a két évvel ezelőtti naplóimat, akkor éppen beszokóban voltam egy másik munkahelyre, próbaidő meg minden és nagyon aggódtam. Már el is felejtettem, hogy mennyire nehezen indult ott az évadom, hogy mennyire bizonytalan voltam, nem szerettem, azt hiszem féltem. Pedig jó hely volt, csak anyagilag gyenge, meg a meló is mondjuk. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jó hangulat és kedves kollégák vettek körül. Sokat dobtak a tudásomon és az önbizalmamon meg végképp. Amit most 3 hét alatt lezavartam, az egy sokkal nagyobb volumenű munka volt, mint amikkel ott bemelegítésnek találkoztam és majd beszartam tőlük.

A lányom lement Anyuval a Balatonra kedden, hárman vagyunk itthon, de eddig ez az első este, hogy valóban itt ültünk mindhárman. Hétfőn a feleségem ment el a szüleivel meg a nővérével egy búfelejtő kávézásra, vasárnap meghalt a dédpapa, márhogy a gyerekeinknek dédpapa, nekik nagypapa és apuka. Gyorsan és hirtelen ment el, a mi családunkban ő volt az utolsó a rokoni generációból, elmentek a dédszülők. Szomorú dolog. A harmadik vonalból a másodikba kerültünk. Ez meg kicsit ijesztő.

Szóval tegnap meg a fent említett kolléga vágott hátba, hogy este ugyan menjek már el velük sörözni. Mondom, hogy oké, szívesen, de hova. Mindegy az, mondta, nézzük a meccset. VB van éppen,, a franciák játszottak a belgák ellen. Én eddig sikerrel kimaradtam az egészből, a Google napi doodle-ök voltak az egyetlen engem is érintő események a VB-vel kapcsolatban. Óvatosan mondtam, hogy elmegyek szívesen, de én nem nézek soha focit, nem is értek hozzá. Megnyugtattak, hogy legalább nem fogom bánni, hogy háttal ülök a TVnek.

Így is lett és nagyon jól szórakoztam. Kb hárommal több sört ittam meg, mint terveztem, de a foci csak a meccs végén tolakodott be a képbe, addig a kollégákkal beszélgettünk, utána ettünk egy gyrost és mindenki nagyon vidáman indult haza. Reggel kicsit rogyadozva találkoztunk, de előre nyújtották a kezüket, szóval úgy tűnik, hogy a beilleszkedés utolsó fázisa is pipa.

Egyébként meg vágom a centit: még 2 nap és jön a vakáció!

Hétfő

A feleségem kicsit aggódva kérdezte a hétvégén, hogy nem bánt-e, hogy én nyolc órában dolgozom, ő meg részmunkaidőben.

Engem igazán nem zavar. A rövid verzió szerint azért, mert úgy gondolom, hogy ez jó a gyerekeknek és nekem is, de még neki is. A gyerekeknek egyértelmű, hogy miért, nekem egy csomó dolgot nem kell csinálnom azzal a felkiáltással, hogy ez az ő dolga, azért van otthon. De szerintem jó ez neki is, mert valahogy nem találta még meg azt a munkát, amit igazán szeretne, így legalább letudhatja rövidebb idő alatt a kötelezőt.

Aztán meg ha őszintén megnézzük: egyáltalán nem dolgozik Ő kevesebbet, mint én, csak még ki sincs fizetve érte.

Van ugye a munkája, amit délelőtt meg kora délután el kell végeznie. Home office, oké, de annak nem csak előnye van. Viszont, amikor végez akkor nem Isaurát néz a tévében vagy shoppingol a butikban, hanem takarít, főz, mos meg hasonló nőinek vélt princípiumait teljesíti ki. Aztán oviba rohan a gyerekekért, orvost, gyógytornát, külön órákat intéz. Meg közüzemekkel hadakozik. Ami szintén nem egy leányálom.

A home office meg jól hangzik, de én például megőrülnék tőle nap, mint nap. Az irodába járás egy olyan dolog, ami nem csak keretet ad a munkának, de el is határolja a nap többi részétől. Amikor ott vagyok, akkor az van. Másra nem kell figyelni, kódolhatok, beszélgethetek a kávézóban a kollégákkal, puffoghatok a felesleges meetingek miatt. Az egy felnőtt, önálló élet egy csomó másik emberrel, ami nagyon utálatos is lehet, de alapvetően egy jó dolog. Már ha szereted a munkádat, de én szeretem. Már a munkát, amikor csinálhatom.

Persze van egy dolog, amiben cserélnék vele: a reggelek.

Az én reggelem egy percre pontosan kiszámított rohanás.

Amikor csörög az ébresztő nincs idő nyújtózkodni, meg ébredezni. Ki kell bújni az ágyból, csattogni a wc irányába, aztán irány a konyha, hogy a két gyereknek kakaót főzzek. Az elkészített kakaókat szervírozom a nappaliba, ahol a kölykök ébredeznek a reggeli mesecsatorna és a Legók előtt. Amíg Zsófi igyekszik öltözködésre bírni őket én nekilátok a reggelinek. Kávé főzés (ezt utálom), a tejet bekészítem a mikróba, amikor elkezd forrni a lágytojás alatt a víz benyomom a mikrót, ami így kettős célt szolgál: főz és időt mér a tökéletes lágy tojáshoz. Másfél percem van megkenni a pirítósokat vajjal és sonkát dobni rá, mert közben visít a mikró. Az én tojásomnak leütöm a tetejét, hogy ne főjön tovább a héjában, de Dávidnak ki kell kanalazni egy csészébe és sóval elkeverni. Utána Zsófi tejét le kell fölözni (mert utálja) és tejeskávévá alakítani. Mindez terítéssel együtt 10-15 perc. Ez alatt a többiek oda jutnak, hogy a gyerekek még mindig csesznek öltözködni, de Zsófi meg el kezd sminkelni, amitől én ideges leszek mert kihűl a kávé, meg a tojás, a fasznak igyekeztem tökéletesre csinálni, ha nem bírnak jönni…

Szóval érted, van bennem egy feszültség.

A reggeli végén sietek öltözni, mosakodni, fogat mosni. Aztán rájövök, hogy nem csomagoltam el az ebédemet. Vissza a konyhába. Aztán eltenni a laptopot, a töltőt, az egeret, a plüsst, a macit, a legót, az alvós tigrist, a váltó gatyát, meg ami épp akad. Közben Zsófi sorolja, hogy mit mondjak meg és kinek, aminek a felére egy perc múlva már nem is emlékszem. Vicces kavarodások lesznek később belőle. Aztán jön az, hogy bejutok a nappaliba és a kölykök az esetek nagy részében még nem vagy csak félig öltöztek fel. Nem voltak pisilni, nem szedték össze a cuccaikat amiket visznek magukkal. Ilyenkor úgy érzem, óhatatlanul, hogy egész álló reggel csak én dolgoztam bármit is.

Persze biztos nem így van, szívesen meghallgatnám a feleségem verzióját ugyanerről.

Csütörtök

Vannak még igazi basszameg pillanatok a munkában, amik pár perccel (órával) később visszatekintve leköröznek egy hosszú hétvégés-bebaszós csapatépítést.

Egyszerű feladat, a webáruház egyik funkcióját új böngésző ablak helyett egy kis ajaxos modalban kell megjeleníteni. Rövid előkészítés után jött a pofára esés: desktopon minden okés, de mobilon csak egy üres popupot kaptam. Fél óra keresgélés után csak egyre zavarosabb lett az egész, beszállt a kolléga is. Friss erő, látszott rajta, hogy most majd jól megmutatja.

A végén már a stackoverflow poklait bújtuk, hogy ugyan mi a pöcs lehet, végigtúrtuk a szerver logot is, de semmi. Aztán végül, a legnagyobb elkeseredés pillanatában, amikor csak bután néztünk egymásra, a Laravel fájlok közt feltűnt egy picinyke feltétel: ha nem mobil.

Hogy a tanult kollégát idézzem: baszics!

Bootstrap 4 és Safari flexbox hiba megoldása

Egyszerűen megőrültem, hogy a Safari hülyesége miatt a Bootstrap 4 ki volt lőve a felhasználható rendszerek listájáról. Biztos voltam benne, hogy az internet sötét bugyraiban találok rá megoldást és valóban, részmegoldások születtek a témában, én ezek nyomán haladva kalapáltam össze egy pár soros css fixet.


.d-flex, .row {
display: -webkit-box !important;
display: -ms-flexbox !important;
display: flex !important;
-ms-flex-wrap: wrap !important;
flex-wrap: wrap !important;
}

Nekem száz százalékosan bevált. Ha bármi kiegészítésed van várom szeretettel.


Szabadúszás /off

Az elmúlt tizenévben nem kevés szabadidőt basztam el arra, hogy másoknak weblapokat csináljak. Mire fel ez az offenzív hangnem, húzhatja most fel a T. Olvasó a szemöldökét, ez a munkája neki. Ja, csak ez nem a munkaköri leírásban szereplő honlapokat jelentette, hanem egyéb, munkaidőn kívüli melókat.

Őszinte leszek: sosem szerettem.

Alapvetően az a baj, hogy bár szeretem a munkámat, de nem ez az életem fő célja. Márminthogy dolgozzak. A munka a szükséges rossz, amit el kell végezni azért, hogy azt csinálhassak, amit szeretnék (mínusz a szülői kötelezettségek vadabb fele). Viszont mindig szarul kerestem. Nagyon, így aztán szükség volt arra, hogy munkaidő után is honlapokat gyártsak.

Ha már így alakult, akkor egyébként egész szerencsés vagyok: egy csomó érdekes munkám volt. Beleláttam például a keresztény teológia egyik reform ágába, a mediációs folyamatokba, a kurva nagy vastartály építésekbe, a játszóház szervezésbe meg ilyen dolgokba. Amit mindig utáltam az a webáruházak építése volt. Ha van még egy undorító elfoglaltság, akkor a maszek webáruház készítés az az.

A maszekolás egyik rákfenéje az volt, hogy a megrendelőnek is a szabadidejéből megy a dolog, de ő ezt örömmel, hobbiból/haszonszerzésből csinálja. Konkrétan:  nem sajnálja rá az időt. Te meg ülsz, hallgatsz és két mondatonként igyekszel visszaterelni a klienst a feladatok felé. Elárulom: sikertelenül.

Igyekeztem ezt én már leépíteni, de aztán a közgazdaság újra beleköpött a levesbe és fel kellett venni a fonalat. Viszont most úgy tűnik, hogy megint abbahagyom, azzal az elképzeléssel, hogy végleg.

Éppen befejeztem egy melót reggel, ami miatt az elmúlt 2 hétben 20 percenként csippant a Gmail, hogy meló van. Most órák óta semmi. Csak azt tudom remélni, hogy ez így marad mostantól örökre.

Facebook Instant Articles vs Forgalomterelés

Az Instant Articles a Facebook egyik legnagyobb és legsunyibb húzása a tartalom készítők felé, amit mostanában elkövetett, miközben tagadhatatlan, hogy a felhasználók jól járnak vele.

Én már évek óta rinyálok azon, hogy milyen elképesztően ki vagyunk szolgáltatva a Facebooknak. Nem, nem civil felhasználóként, hanem tartalomkészítőként. Amikor elkezdtem blogolni a blogoszférának megvoltak a bejáratott közösségi terei, ahol bemutatkozhattál és ahol a potenciális olvasóid rád találhattak. Akkoriban a blogok legfőbb visszajelzési forrása a bejegyzés alatt található komment rendszer volt.

Ez a felállás remekül működött. És nem kívánom, hogy minden változatlan maradjon, de a békés egymás mellett élést azért hiányolom. A Facebook előretörése Magyarországon leradírozta a komolyan vehető forgalomterelő közösségek összességét. Bár egyre több embernek van Twitter fiókja, meg sok fórum van, amit még látogatnak, de a márkák és a hírek nagy részét a Facebookon keresztül követjük. Már, aki online tájékozódik.



Hogyan osztja újra a forgalmat a Facebook?

A következőkben a saját blogomon megfigyelhető hatásokat fogom bemutatni.

1. grafikon: Honnan érkezik a forgalom?
1. grafikon: Honnan érkezik a forgalom?

A Google Analytics elég szépen bemutatja, hogy milyen forrásokból érkezik a forgalom a blogra. A kék vonal jelzi a teljes látogatói munkamenetek számát, a narancssárga a teljes közösségi forgalmat, a zöld a keresőkből érkező nem fizetett forgalmat, a lila a közvetlen elérést (beírod a webcímet), a sárga a többi hivatkozó weboldal forgalomterelését és van halvány lila egyéb kategória, a resztli.

Ahogy látod a blog forgalma attól függ, hogy milyen hatásosan terel éppen a közösségi média. Ha nem húzok bele, akkor egy állandó és nagyon csendes forgalom mérhető. A statisztikában látható kiugrást egy Facebook csoport eredményezte, ahol megosztottam fotót és letettem mellé a galériához vezető hivatkozást.

Ha ezzel tisztában vagy, akkor akár kényelmes is lehet, hogy jórészt egy lábra kell koncentrálni, ha ott jól megy minden, akkor nincs gond. Ehhez persze el kell fogadni, hogy szinte teljes mértékben kiszolgáltatod magad egy tőled független szereplőnek.

Pár éve imádtuk a munkahelyemen a Facebook oldalunkat, pár száz követővel hatalmas forgalomterelést lehetett elérni. Aztán elkezdték átírni az algoritmust és a dolog egyre kínkeservesebb lett. Önként dugtuk a hurokba a fejünket persze, de ki ne tette volna.

Gyorsítsuk a betöltést: jöjjön az Instant Articles

Nagy eséllyel ezeket a sorokat te is a Facebookon keresztül olvasod és ha ez így van, akkor arra is van esély, hogy el sem navigáltál a blogomra, hanem az Instant Articles felületen keresztül találtál erre a cikkre.

Az Instant Articles egy állati jó ötlet, ha felhasználója vagy a Facebooknak vagy ha a részvényese. Egyébként egy igazi nagy cumi. A lényege, hogy a blogod, weboldalad dinamikusan generált tartalmát becsatornázod a Facebook rajongói oldaladba, ott ő feldolgozza és Facebook kompatibilis megjelenésűvé teszi. Ha te megosztod a cikket az oldalon, akkor a Facebook a mobilos és táblagépes felhasználóinak nem nyitja meg a Te weboldaladat, hanem ezt az előre átgenerált és nagyon mobilbarát felületet hozza be, az Instant Articlest.

Egy korábbi blogbejegyzésem az Instant Articles felületén
Egy korábbi blogbejegyzésem az Instant Articles felületén

Hogy ki nyer ezzel?

  • Az olvasód. Gyorsan és emészthető formában kapja meg a tartalmat.*
  • A Facebook. Nem navigálnak el a felületéről, a külső tartalmat teljesen egészében benyelte, ő kezeli.
  • Valahol még te is nyersz egy kicsit, hiszen elolvassák az írásodat.**

*Ez nem rossz, tekintve hogy még mindig rengeteg nem reszponzív vagy mobil optimalizált weboldal van. A meglevők között meg rengeteg teljesen hasznavehetetlen, szóval ez előny, ha csak nem olyan a weboldalad, amire odafigyelsz, mobilra optimalizáltad és azt várod, hogy mindenki minden eszközről élvezze.

**Elolvassák, de nem ott ahol te szeretnéd.

A hét elején írtam egy Pokémon Go blogot, gondoltam felülök vele a divathullámra és terelek egy kis forgalmat a blogra. Nem sokat, 200 forintot engedélyeztem a Facebook számára a bankkártyámról, kiemeltem a bejegyzést.

Ezzel két napig futott a bejegyzés és mit tesz isten 99%-ban mobil eszközökről nézték meg. A weboldalra terelendő forgalom így 99%-ban a Facebookon maradt. Nem kaptam remarketinghez közönséget, nem pörgették meg az Adsense hirdetéseimet, nem nőtt az oldalon a látogatottság. (A felső grafikonon az utolsó pötty előtti részt nézd: lefelé tartó tendenciát mutat, miközben fizetett forgalomterelés volt az oldalon.)

Fontos, hogy több lábon álljunk!

Miközben én folyamatosan sírok, hogy a gonosz Facebook miként veszi el a forgalmat azért nem teszem ölbe a kezemet és várom az elkerülhetetlent. Egyrészt tisztában vagyok a Facebookkal és használom, szeretem-nem szeretem: ez van.

Másrészt még ha szélmalom harcnak is tűnik én igyekszem több lábat növeszteni a közösségi színtéren. Minden bejegyzésem megjelenik Twitteren, Google Pluson is, ha nem felejtem el, akkor Ello-ra is szoktam néha kitenni cuccokat, ez mondjuk ritka. Passzívan használom a Pinterestet, az Instagramot és a Flickr fotó szolgáltatásait. (Passzív alatt azt értem, ha az egyikre tartalom kerül, akkor az automatice megjelenik a többiben is.)

Ezek a felületek hosszan csak vitték el az időmet, de lassacskán kezd beérni a munka gyümölcse. Az 1. grafikon közösségi szereplőit kiemeltem és szétbontottam. Az Analytics által mért hat legnagyobb forgalmú csatornát láthatjátok a 2. grafikonon.

2. grafikon: közösségi forgalomterelés csatornákra bontva
2. grafikon: közösségi forgalomterelés csatornákra bontva

Egyrészt látható, hogy a Facebook a hat legforgalmasabb forrásból helyből elvisz négyet. (Az első 11 helyezettet, nem csak közösségi forgalomról, a 3. grafikonon láthatod.) Mert van a Facebook asztali verzió, a mobil app, a mobil verzió, a kilépő oldal, a mobil kilépő oldal. A narancssárga trendvonal egyben tartalmazza a mobil app forgalmat és az asztali forgalmat.

Lenyűgöző, ugye? Hát még ha összeadjuk a zöld trendvonallal és akkor már majdnem 100% fedésbe kerül a teljes forgalom.

3. grafikon: A teljes forgalmi források
3. grafikon: A teljes forgalmi források

De csak majdnem. A 3. grafikon (ami inkább táblázat) azért árnyalja a képet. A blog oldal látogatottsága ugyanis másodsorban a Google felől érkezik, elsődlegesen természetes keresési találatokból, másodsorban meg a Plus terel ide rendszeres forgalmat. És a Google Plus a 7,3%-os forgalmával főleg állandó, visszatérő látogatókat szállít.

A Twitter 3,12%, de a Disqus és a WordPress saját felülete is felkapaszkodott az első 10 közé a 2% körüli értékekkel.

Két-három százalék! Siralmas!

A fentiek fényében érthető, hogy miért szeretem én jobban ezeket a Facebookhoz képest töredékes teljesítményű oldalakat: mert hozzám jönnek. Az általam készített tartalom az én felületemen kerül a felhasználó elé. Az én hirdetéseim is lefutnak, az én számlálómban is pörög a számláló. És még ők is jól jártak.

Ahogy azt már sokszor elmondtam a Facebook nem átfolyatja magán az Internetet, hanem bekebelezi azt. Az Instant Articles szinte tökéletesre fejlesztette ezt a filozófiát és ez felettébb bosszantó. Ha kikapcsolod lemaradsz, ha bekapcsolod kimaradsz.

Sehogy se jó.

Bosstaktika

Bár a blogom mindig is a szívem csücske volt, de ismertségben és látogatottságban a bosstaktika nevű webes projektem volt eddig a csúcstartó. Mivel mostanában lenne a születésnapja, a nyolcadik, gondoltam leírom amire még emlékszem, hogy ez is megmaradjon.

Bosstaktika.hu logó
Bosstaktika.hu logó

A bosstaktika projekt, bosstax néven még a patito.hu egyik aldomainjén indult el. A Szonda ipsosban dolgoztam akkor és egy igen forró nyár volt, a 2008-as, de a havi omnibusz kutatáson kívül nem sok melóm volt. Ültem Szabrina nevű kollégámmal az irodában és leginkább unatkoztam. Akkortájt regisztráltam a Facebookra is, mert unaloműzésként valami zombis játékot toltam rajta.

Esténként viszont keményen toltam a World of Warcraftot, már lassan 3 éve és az akkori guild társaim közül kettővel megbeszéltük, hogy készítünk egy magyar nyelvű raid taktika leírásokat bemutató oldalt, mert akkor ilyen még nem volt. Létezett egy csomó külföldi leírás, angolul és németül főleg, de sok magyar játékos abból nem igazodott el.

Így aztán installáltam egy WordPresst és hármunk között felosztottuk a legnagyobb angol honlap szövegeit és nekiláttunk fordítani. Alig egy hét alatt el is készültünk mindennel és elindítottuk az oldalt, 2008 július 8.-án. Szerettünk volna nagyot dobni vele, így helyből meghirdettük a worldofwarcraft.hu fórumán és én írtam egy bemutatkozó e-mailt a Black Ravens klán blogjára, a Frostshockra is.

A Frostshockos srácok nagyon jó fejek voltak, mert helyből írtak rólunk és így az első estére már több, mint 5000 látogatónk volt, amiből jó 3000 fixen meg is maradt.
Igazából akkor kellett volna reklámokat elhelyezni az oldalon, de valamiért ettől ódzkodtunk. Nagy hülyeség volt.




A bosstaktika.hu (és elődje) egész működése alatt megfigyelhető volt egy ciklikusság. Erre a típusú honlapra akkor volt szüksége a WoW játékosoknak, mikor új raid tartalom került a játékba és még gyakorolták a harcokat. Így aztán a blog forgalma is szépen követte a kiegészítők és patchek változásait. De kicsit előre szaladtam, egyelőre ott tartunk, hogy elindult a honlap, meglepően jól.

A probléma ott volt, hogy pár hét után már kezdett elülni a kezdeti lelkesedés és nagyjából mindenki be is tanulta az aktuális harcok taktikáit így kezdett visszaesni a forgalom. Megpróbáltunk beta meghívót kapni a következő patch teszt szerverére, de ez sajnos nem jött össze. Viszont egyik nap, már a Szondás felmondási időm alatt, jött egy e-mail, hogy van pár vállalkozó kedvű ember, aki szeretne egy komplex WoW portált készíteni és szeretnék beleintegrálni a bosstaxot is. Megbeszéltük a bosstax szerkesztőségében, ami közben háromról két főre csökkent (előrevetítve a jövőbeni problémákat) és úgy éreztük, hogy ez remek lehetőség nekünk.

Az új arcokkal normális szerkesztőségként kezdtünk el működni, voltak határidők és tervek, idővonal, grafikus, programozó, satöbbi. Egy valami nem volt nekik: tartalom. A tartalmat, a kezdetekhez gyakorlatilag a mi taktikáinkból akarták nyerni meg némi lore fordításból. Sok ember vágott bele a portál megvalósításába, legalább nyolcan voltunk, de hétről hétre morzsolódott le mindenki. A végén, az indulás előtt a buffspot.hu szerkesztősége nagyjából négy fő volt, ebből mi ketten a bosstaxtól.

Igazából aznap bukott meg a projekt, ahogy elindult. A megállapodásunk szerint ahogy a buffspot.hu elindult a mi régi bosstax weboldalunk megszűnt és átirányított rájuk. Viszont a nyitó nap után soha többé nem került ki semmilyen tartalom a weboldalra, az egész hamvába holt. Mi meg bakot lőttünk.