#Magyarország hashtag


Nem vagyok meglepve a fejleményeken, de azért el vagyok kicsit keseredve. Történt, hogy az oviban, ahova a gyerekeim járnak ellátogatott a kerületi képviselő és a polgármester, hogy mikulás csokikat osztogassanak a gyerekeknek.

Ez idáig semmi bajom nincs a sztorival, mert támogatom, hogy a gyerekek ilyen alkalmakkor extra mennyiségű ajándékot kapjanak, de úgy tűnik, hogy a jófejségen az eset azért túlmutat. Mégegyszer: nem vagyok naiv, egy politikus mai napság úgy tűnik csak önmagáért és a hatalomért csinál bármit.

Az év elején minden szülővel aláíratnak egy papírt az oviban, hogy szabad fotót készíteni a gyerkőcökről, amit boldogan alá is írtunk, mert a kirándulásokon készült fotókat egy belső levlistán meg szokták osztani a szülőkkel és erről nem szívesen maradsz le, érthető okokból. Viszont ugyanezen a papíron sehol nem adtuk a belegyezésünket arra, hogy bárki felhasználhassa a gyerekeinket háttérként, biodíszletként, bárhogy.

Az, hogy a gyerek arca hol és milyen környezetben jelenik meg a szülők döntése és senki másé.

Szóval Simicskó és Hoffman elmentek az oviba, szétosztottak egy rakás csokit, aztán a gyerkőcök karéjában készítettek róluk egy fénykép sorozatot, amit gyorsan meg is osztottak a Facebook oldalukon. Ez meg nekem nem tetszik. Szóval első lépésként ellátogattam az ominózus bejegyzéshez és egy rövid, határozott, de szerintem barátságos üzenetet küldtem az oldal üzemeltetőjének. Idézem, mert természetesen azóta törölték:

A képeken látható gyerekek közül kettőnek is az apukája vagyok és egyáltalán nem örülök, hogy a Képviselő úr megosztotta a gyerekeimről készült képeket.

Bár az év elején az ovi aláíratott egy papírt, hogy beleegyezünk a gyerekek fotózásába, de nem abba, hogy a fotók nyilvánosságra kerülnek, főleg nem hogy közszereplők fogják felhasználni azt személyes és/vagy kampány célokra. (Itt most a pártállás teljesen mindegy, az elv a lényeg.)

Szeretném én magam megválogatni és meghatározni, hogy a gyerekeimről ki láthat fotókat és melyik fotókat láthatja, milyen környezetben. Úgy érzem, hogy azzal, hogy felhatalmazást adtam az óvodának arra hogy az intézményben fényképek készülhessenek a gyerekemről még nem adtam jogot arra, hogy közszereplők is felhasználhassák biodíszletnek a gyerekeimet.

A fentiekre hivatkozva kérem az oldal üzemeltetőjét, hogy távolítsa el a képeket. Köszönöm.

Facebook (https://www.facebook.com/pg/istvan.simicsko/photos/?tab=album&album_id=1744088582328925)

Szerintem a normális eljárás egy ilyen esetben az lett volna, ha törlik a fotókat, megkérdezik, hogy melyik képekkel van bajom és azokat eltávolítják, miközben annyit kiírnak, hogy oké, vettük és elnézést.

Törlés persze volt. Kitörölték a hozzászólásomat. Ahogy írtam nem vagyok naiv, számítottam erre, ezért is mentettem el magamnak az eredti hozzászólásomat. Jobbat nem tudok tenni: itt tiltakozom, megosztom a Facebookon olyan helyen, ahol nem férnek hozzá és ennyi.

Nagyon-nagyon szomorú, hogy ez egy olyan ország, ahol egy szülő nem tudja érvényesíteni a jogait egy közszereplővel szemben, ha a gyerekéről van szó.


Én szeretem Jókait, de el tudom viselni, ha valakinek nem tetszik. Móricztól például herótom van, sosem tudtam élvezni a műveit és nem egy íróval vagyok így. De az, hogy nem tetszik vagy, hogy éppen mi nem tetszik Vonnegut, Móricz, Nádas (és még sorolhatnám hosszan az írókat) alkotásaiban egy komoly alapon nyugszik: elolvastam pár könyvüket és ez alapján tudtam hozni egy ítéletet. Szubjektívet, persze, de van alapja.

Az Eduline-on megjelent egy cikk a Radnóti gyakorló magyar tanárával, Fenyő D. Györggyel, ahol megint elhangzik, hogy Jókai, de legalábbis a Kőszívű ember fiainak menni kell, ez a sorsa. A pedagógus tett mögé érveket, amiket el tudok fogadni neki, még ha személyesen sajnálnám is, ha igaza lenne. Ugyanez igaz a Bánk bánra is, amit szerinte szintén ki lehet hagyni a kötelező művek közül. Mondjuk itt volt egy olyan bekezdés, amin elégé felháborodtam:

Ami a Radnótiban tanítható, az egyáltalán nem biztos, hogy a többi háromezer iskolában is. Nagyon fontos megéreznie egy tanárnak, hogy milyen az a közeg, amiben mozog, mit értenek a gyerekek és mit nem. Nagyon sok iskolában úgy ahogy van, kihagynám a Bánk bánt. Amit a legjobb harminc középiskolában tanuló gyerek megért, azt azért nem kell rákényszeríteni a másik kétezer iskolára.

Elég elitista gondolat.

Mit adtak nekünk a kötelező olvasmányok?

Azt el tudom fogadni, hogy Jókai könyvét esetleg később kéne elolvasni a gyerekeknek, bár a Kőszívű elméletileg kapcsolódik az aktuális történelem tananyaghoz is. Legalábbis az én gyerekkoromban ez így volt, az irodalom órán kötelezővé tett könyvek egy része segített a történelem és társadalomismeret tanításnál. Márpedig a Kőszívű ember fiai a negyvennyolcas eseményekhez bizony sokat tesznek hozzá.

Magamból tudok kiindulni persze, de én miután megtanultam nagyon szerettem olvasni, a mai napig. A társadalomismeret, a töri és az irodalom terén is rengeteget segített az a sok olvasmányélmény, regény, történelmi regény, amit olvastam. Az, hogy végig tudom mondani az Árpád-házi királyokat nem az iskolának köszönhető, hanem Harsányi és Passuth könyveinek. Hogy tisztában vagyok a Bach korszakkal szintén nem az iskola elsődleges érdeme, hanem Jókaié. A principatus rendszerét Gravesnek, a hugenotta üldözés és a vallásháborúk korát Merlenek, a keresztes háborúkat Shelbeynek köszönhetően ismerem úgy mintha ott lettem volna. De a lista folytatható.

Érdemes egy pillantást vetni erre a wikipédia táblázatra: szókincsméretek összehasonlító listája. Jókai Mór a top, nála nagyobb szókincse már csak az enciklopédiáknak van. A kötelező olvasmányok, a Kőszívű is, sokszor régies, esetleg nem könnyen olvasható, de könyörgöm, nem az lenne a lényeg, hogy a gyerekek még fiatalon, amikor a legjobban fog az agyuk a lehető legváltozatosabb tudáshoz jussanak? Attól merte esetleg egy-egy mondatnak kétszer kell nekilátni még semmi bajuk nem lesz. Sőt. Használják az agyukat.

A Kőszívű ember fiait általában az a vád éri, hogy unalmas. Sokan vagyunk, sokfélék, olyik a baszós-kardozós műfaj, olyik a szépirodalom, olyik a klasszikus krimi, a horror, a dráma, a felsorolhatatlan mennyiségű műfaj barátja, a többi untatja. Én például próza barát vagyok, a versek kevésbé kötnek le, bár olykor nagy élvezettel olvasom őket. De nem jut eszembe nap, mint nap verset olvasni, míg elképzelhetetlen hogy ne vegyek könyvet a kezembe.

A Kőszívű ember fiai romantikus kalandregény. Van benne komoly szerelmi szál, van benne megannyi csata és harc, konspirációk, családi drámák. Melyik az a pontja, amelyik nem passzol egy mai fiatal (vagy idős) ember igényeihez? A szerelem? A társadalmi/családi dráma? A háború? A hősiesség? Basszus, ha ugyanezeket máshogy keverjük össze megkapjuk a Pókembert. Vagy a Tróját. A Star Wars-ról nem is beszélve. Mégse mondaná egyikről se senki, hogy nem modern és ne érdekelné a fiatalokat.

Az én sommás véleményem Jókai és a kötelezők ügyében, hogy nem most lett elcseszve a dolog, hanem már elcseszett volt ez az én iskolás éveimben is. Nem Jókaival van baj, hanem az emberekkel és főleg a szülőkkel. A szülők egy kényszernek élték meg, hogy el kellett olvasniuk ezeket az amúgy általában jó és mindenképpen fontos könyveket, mert kötelező volt. Kellett. Ez a baj. Aztán lehetőségük volt tevőlegesen rúgni egyet a rendszeren és az egykori frusztrációjukat enyhíteni azzal, hogy a saját gyerekeiknek elmondhatták: ők nem is értik minek ez az egész. Cinkossá váltak a gyerekeikkel (azok jól felfogott érdekével pont ellentétesen) és hagyták, hogy ne is olvassák el a könyvet. Odaadták videón, megvették nekik a 10 oldalra butított verziót és elégedettek voltak: sikerült megbosszulni magukat.

Fenyő D. Györgynek abban van igaza, hogy frissíteni kéne az olvasmánylistát. Lehetne alternatíva, el kell olvasni a 3 hasonló közül valamelyiket például. Ez megoldás lehet(ne), mindenki elégedett lenne. (Leszámítva a gyerekeket, akiknek ugyanúgy ki kell olvasni egy könyvet, de azért annyit elvárhatunk az oktatástól, hogy valami értéket átadjon.)

Egy biztos, kevés idegesítőbb van, mint azt hallgatni, hogy egy könyv (bármelyik) szar egy olyan embertől, aki arra se vette a fáradtságot, hogy elolvassa. Utána tessék minősíteni. Csak az olvasás után.


A Fidesz meg fogja nyeri a 2018-as választásokat. Pedig az ellenzék is képes lenne megnyerni a jövő évi választásokat.

Én így gondolom most, szűk hat hónappal a választások várható időpontja előtt.

Négy évente összefogás (és más semmi)

Miközben négy éve a nagy összeborulás látványosan megbukott semmi új ötletet nem bírtak kitalálni az ellenzéki pártok arra, hogy megverjék a Fideszt. Amikor az elmúlt hónapokban valamelyik közvéleménykutató cég kihozta, hogy a kis pártokra Új pólus néven szívesen szavaznának annyian, hogy bejuthatn(án)ak a parlamentbe az egyik megszólított, az MKKP egy nagyon értelmes nyilatkozatot adott. Lényegében annyit mondtak, hogy nem értik miért kéne összefogniuk a többiekkel, úgy látják, hogy az elmúlt négy évben ők dolgoztak egyedül az ellenzékinek nevezett erők közül. És Kovács Gergőnek tökéletesen igaza van.

Az elmúlt négy évben a baloldaliak nem a Fidesszel, a rendszerrel meg a valódi problémákkal foglalkoztak, hanem egymással. Ment a kiszorítósdi, a lejáratás, az árulózás. Hogy ki a Fidesz beépített embere. Külső szemlélőként az elején még nehéz volt elhinni ezt a szűklátókörűséget. Aztán elkezdtem azon töprengeni, hogy melyik a jobb, ha

  • tényleg ilyen alkalmatlanok,
  • vagy ha tényleg megvette őket a Fidesz kilóra.

Az ellenzéki erők (haha) legnagyobb baja úgy tűnik, hogy Gyurcsány Ferenc. Egy olyan politikus, aki már több, mint 8 éve csak azért meghatározó személyiség, mert mindenki más elhatárolódik tőle. Napi szinten. Én sem vagyok nagy Gyurcsány rajongó, sok hülyeséget csinált, de az az igazság, hogy egy dologban el kell ismerni a faszit: borzasztó következetes és a dolgok nagy százalékában egyáltalán nem mond hülyeséget. Sőt. Az más kérdés, hogy annyira utálják, nem csak a szövetségesei, de a választásra jogosultak jelentős része is, hogy komoly eredményekre már nem nagyon számíthat.

Hosszan azt gondoltam, hogy azzal tenné a legjobbat, ha visszavonulna a politizálástól, hátralépne egyet, hagyná, hogy a többiek érvényesüljenek. Most azt gondolom, hogy ezeknek hátralépni? Teljesen igaza van, küzdjön csak és döntsenek a választók. De hagyjuk is Gyurcsányt.

A többi politikus jórészt az elmúlt hónapokban ébredt 3 éves csipkerózsika álmából és jelentkezett be az ország jövőbeni vezetésére. Bár mindannyian azt mondják, hogy meg akarják verni a Fideszt és Orbán Viktort ki kell paterolni a hatalomból (a vérmesebbek még elszámoltatást is emlegetnek) semmilyen forgatókönyvet nem tudtak felmutatni (az egy Botkán kívül), hogy ezt miként szeretnék véghezvinni.

Mindenki tudja, de nem mondja el őszintén, hogy ezzel a hozzáállással nem az a tét, hogy leváltsák a Fideszt, hanem hogy megtudják-e akadályozni egyáltalán az újabb kétharmadot vagy négy ötödöt.

Az az igazság, hogy ebben a buliban az “újfiú” Momentum sem jobb a többinél. Bár én az év elején nagyon sokat vártam tőlük, sőt nagyon szimpatikusak voltak, hogy hosszú időn át előkészítették a színre lépésüket és helyből egy szervezetként jelentek meg nem pedig elszánt civilekként, akik mögött semmi nincsen. Ez egy olyan szervezeti és jövőbeni gondolkodást mutatott, ami a többi pártra nem nagyon jellemző. Viszont azóta sem tudnak többet felmutatni. Bár látszólag nagyon eltökélten építik a szervezetüket és igazából fogalma nincs senkinek, hogy a pártjukat vesztett, de még szavazásra hajlandóak közül mennyi embert tudnak majd mozgósítani a kezdeti lendületük megtört.

A megújult LMP-vel kapcsolatban ugyanolyan balsejtelmeim vannak, mint az MSZP-vel kapcsolatban: hiába cserélődik az első sor, a párt tagsága ugyanaz maradt, mint korábban. Az LMP politikájával sosem tudtam tiszta szívvel egyetérteni, nem látom, hogy most változtak volna. A Szocialistákról meg nagyon nehéz már elhinni, hogy nem a Fidesz fizetett ellenzéke. Már sokadjára játsszák el ugyanazt a forgatókönyvet: hátba szúrják a saját jelöltjüket. Nekem Botka politikája nem volt szimpatikus, de az biztos, hogy az a faszi bele akart állni a versenybe, a pártjának lehető legjobb megoldással. Nem volt sok esélye az elképzelésének, mert miközben összefogást sürgetett a szükséges kompromisszumokra egyáltalán nem volt hajlandó, de nem ettől bukott meg, hanem mert a saját pártja csinálta ki.

Nem egyszer írtam már le: ennek az országnak az MSZP eltűnése legalább akkora jótétemény lenne, mint a Fidesz leváltása.

Mindezek ellenére egy dolog biztos: az összefogósdira a legjobb kezdeményezés Botkától jött. A közös indulás rendesen szétosztott pozíciókkal egy valóban gáláns ajánlat volt, aminek lehetett volna eredménye. (Bár a kormányváltáshoz kevésnek tűnt.)

Hogy mi lenne a Fidesz leváltására az egyetlen esély? Nem vagyok politológus, sem politikus, de józan ésszel azt gondolom, hogy a jelenlegi rendszerben a teljes összefogás lenne az egyetlen járható út, igen, a teljes: benne a szarvas-patás Jobbikkal. Egy deklarált koalíció, aminek meghatározott célja van: egy új választási rendszer életbe léptetése és az új választások kiírása. Ha sikerülne a rendes mederbe terelni a voksolást utána már lehetne egyéniben darabolni a tortát, döntsenek a választók.

Persze van egy dolog, amiről mindenki hajlamos megfeledkezni, miközben ócsárolja a pártokat: nem csak a pártok voltak vétkesen passzívak az elmúlt években, főleg a választók a hibásak. Orbánékat nem a pártok tartják hatalomban, hanem az elkötelezett kemény magjuk mellett mindenki más, aki nem hajlandó végiggondoltan dönteni, sőt ott van az a rengeteg ember aki egyáltalán nem is hajlandó a politikával foglalkozni. Legalább négy évente fél óráig.

A jelenlegi pártok gyengék és céltalanok, ha csak azt nem tekintjük célnak, hogy legalább valami leessen nekik a NER asztaláról. De a választóknak igenis meglenne az eszközük, hogy ezt büntessék és a sorsukat alakítsák. Folyamatosan, nem nyolc, nem tizenhat, de inkább 27 éve abba  hibába esünk (a többesszám itt a magyar választópolgárokat jelöli), hogy megelégedünk a kisebb kupac szar választásával. Hogy ez hova vezet azt pontosan látjuk,  egészségügy, oktatás, gazdaság, korrupció, nem akarom sorolni, sőt nem is tudnám. Ezt a pártok cseszték el, de egy eset volt, amikor büntették érte őket a választók: Gyurcsány után.

Szóval ezért gondolom, hogy a Fidesz leváltható lenne, de nem tesszük meg jövőre sem. Kár.


Mi a probléma?

Ha ezt majd évek múlva olvasod (akkor inkább kattints el, már semmi értelme) talán nem emlékszel vagy nem is tudod mi volt ez az egész. Álljon itt egy pár sorban összefoglalva a lényeg.
A 8. és 9. kerületi önkormányzatok bekeményítettek a bulihelyek nyitva tartásával kapcsolatban, így aztán a 7. kerületre helyeződő nyomás egyre nagyobb lett. Ezzel párhuzamosan a 7. kerületi lakosok is reménykedni kezdtek, hogy az önkormányzati szabályozás átterjed majd az ő városrészükre is.

A lakók szerint a kocsmák hangosak, a zene hangos, a főleg külföldiekből álló vendégkör pedig bárdolatlanul viselkedik és reggelre egy gusztustalan szeméthalom és köztéri wc keverékévé válik a kerület. Ők nem tudnak aludni aztán kialvatlanul kell átugrálniuk a mocskon, és egyébként is rajtuk kívül mindenki tirpák-bunkó paraszt.

Ezzel szemben a vendéglősök szerint a bulinegyed Budapest egyik turisztikai látványossága, a város bevételeihez extrán nagy mértékben járul hozzá és rengeteg munkavállalót foglalkoztat. Egyébként meg akinek nem tetszik a zaj az vagy büdös nyugger vagy menjen lakni a külvárosba (úgyis annyira felértékelődtek a lakás árak, hogy könnyedén válthat).

Úgy tűnik mindkét oldal elvesztette már a mértéket és eljutottunk a belvárosi szeméthegyhez hasonló színvonalig.

Miért van igaza a lakóknak?

Mindig azt gondoltam, hogy egy városban lakni jelentős előnyökkel és hátrányokkal jár. Egyrészt ott van a remek lehetőség, amit a városi kulturális élet, a szórakozóhelyek jelentenek, másrészről meg el kell viselni, hogy rengeteg különféle ember él szorosan egymás mellett. Utáltam, amikor az önkormányzat lekapcsolta a Quimby színpadán az áramot, mert a lakók betelefonáltak, hogy nem tudnak aludni. Utáltam, amikor a XI. kerület a kocsmák nyitva tartását akarta jó tíz évvel ezelőtt szabályozni. A fentiek alapján én nem tűnök a lakók nagy barátjának ebben a sztoriban, pedig együtt érzek velük.

A Lágymányosi utca, ahol lakunk, a BME szomszédságában van, ami persze nem olyan mennyiségű bulizóval jár együtt, mint egy belvárosi utca, de a falkákban vonuló koleszosok is elég idegesítőek tudnak lenni. Nyáron a földszinti lakásban nyitott ablaknál alszunk és az utca hangjai olyanok, mintha a szobában lennének. Hallgattunk már végig cigizés közbeni párkapcsolati válságot, kiadós hányást az ablak alatt és nehéz megérteni, hogy miért kell fejhangon üvöltve vonulni az utcán, dehát ilyen ez az alkohol.
Borzasztó lehet ugyanaz minden éjjel, egész reggelig és felszorozva a százszorosára.

Illusztráció (forrás: pexels.com)
Illusztráció (forrás: pexels.com)

Igazuk van abban, hogy hiába bulinegyed a helyi erőkre is tekintettel kell lenni. Van aki nem szeretne elköltözni, mert imád ott lakni. Közel van a munkahely, az iskola, az élete odaköti. (Olvastam olyan hozzászólásokat a neten, hogy mindenki az életkorának megfelelő helyen lakjon. Hát a lófaszt! Az elmúlt 13 évben költöztem négyszer és öregedtem tőle 20 évet, ez egy baromság. Mindenki éljen ott, ahol szeretne.) Az se normális, hogy a népek mindent összehugyoznak és szemetelnek, behánynak a kapualjakba. Aki szerint ez így rendjén van az egy hülye.

Miért van igaza a vendéglátósoknak?

A romkocsmák és pezsgő éjszakai élet az egyik legjobb dolog, ami a várossal történt az elmúlt években. Bár én kimaradtam a gyerekek miatt az éjszakai városi életből, de azon ritka alkalmakkor, amikor valami program miatt kimenőm van újra és újra meglep az a forgatag, a rengeteg idegen szó és a zsúfolt kocsmák hangulata. Tök jó!

Az is elég megszokott dolog, hogy a nagyvárosokban van egy olyan rész, ahol bulizni lehet, miért éppen Budapest maradjon ki ebből? Ez a pár utcányi szórakozóhely áradat nagyban hozzájárult, hogy Budapest felkerült a turisztikai térképre.

Ez főleg szabályozásbeli probléma

Igazából az a legnagyobb baj, hogy ezt az egészet a lakók és a kocsmatulajdonosok harcolják le. Egy normálisan működő városban ez tipikusan önkormányzati szabályozású dolog kéne, hogy legyen. Ha a mélyére nézünk nem a kocsmákkal van a gond, hanem a zajjal és a szeméttel, amit okoznak, pontosabban, amit a totál részeg vendégeik okoznak.

Egyrészről kéne valamit kezdeni azzal, hogy hatalmi szóval kiszorították a dohányosokat az utcára a kocsmákból. Ez véleményem szerint legalább megduplázza egy esti társaság zajkeltését. Régen mi volt? Bement a csapat a kocsmába, leült és pár órán át bent mulatott, ivott, zajongott. Most 10-20 percenként a társaság dohányzó része felkerekedik és kivonul az intézmény elé minimum 5-8 percre, de inkább többre. Minden kocsma előtt folyamatosan beszélgető, nevetgélő és zajongó emberek vannak. Lehet, hogy bent jobb a levegő, megvédtük a passzív dohányosokat, de új problémát generáltunk. Úgy tűnik nem is kicsit.

Viszont az önkormányzatok megtehetnék, hogy a kocsmákat és a hangoskodókat is szankcionálják. Ebben én nem látnék semmi rosszat. Érdekelté kéne tenni a kocsmárosokat, hogy figyelmeztessék a hangoskodókat. És, ha valaki nem hallgat rájuk, akkor jöhetne a bírság este 10-11 után. Nincs az a részeg angol legénybúcsú tag, aki ne józanodna ki, ha a pénztárcájába kell mélyen nyúlnia.

És szerintem hasonló módszerekkel megoldható lenne a szemét, a hányás, a kapuba vizelés is. (Bár az utóbbi esetben az is sokat segítene, ha lennének utcai WC-k.) Lehet, hogy naív vagyok, de szerintem senki nem szeret bírságot fizetni, így aztán ez megoldaná a dolgot.

Nem a szórakozóhelyeket kell bezárni, hanem a valódi problémát, az embereket kell kezelni. Kéne.


A Kéjutcát azért olvastam el, mert érdekelt, hogy a Google algoritmusa miért ajánlgatja olyan kitartóan a számomra. Nem bántam meg.

Minden alkalommal, amikor a telefon megnyitom a könyvolvasót van egy kis könyvajánló sáv, ahova az algoritmus – számomra érthetetlen módon – tesz be könyveket. Azt gondolnám, hogy az ember ízlését igyekszik kiszolgálni az olvasott könyvek alapján, de a kínálat ezt nem nagyon fedi. Egy sportolónő erotikus kalandjai, valami Romana jellegű regény és egy ideje a Kéjutca volt a szentháromság, amivel az ajánlósáv indult.

Mielőtt indultunk nyaralni betáraztam magamnak pár könyvet, a Pesti barokkot, egy számomra ismeretlen sci-fit és ha már annyira ajánlgatta, akkor a Kéjutcát. Gondoltam a nyaraláshoz ez jó lesz. Végül úgy alakult, hogy a Balatonnál egyáltalán nem volt időm olvasni, a tengerparton meg a Pesti barokk terített le. Így aztán már benne jártunk az augusztusban mikor előkerült az e-könyv olvasó és a Kéjutca.

A Kéjutca kellemes csalódás

Őszinte leszek: egyáltalán nem vártam sokat tőle. Ez azért nem volt baj, mert stílusában nem is túl erős kötet, viszont a tartalmában kellemesen csalódtam. Énnekem elég halvány elképzeléseim voltak a prostituáltakról, a legközelibb viszony az a két alkalom volt, amikor megpróbáltak leszólítani. Voltak/vannak elképzeléseim és prekoncepcióim, amiket aztán ez a könyv finoman és értelmesen tett helyre.
Munk Veronika ugyanis nagyon jól, őszintén írta meg a riportjaiból a könyvet. Leírta a saját előítéleteit miközben ügyesen mutatja be a prostituáltak, a stricik és a madámok szempontjait is. Olyan szemszöget mutat ezzel, amit magamtól egyáltalán nem is találtam volna meg. Igaz, nem is érdekelt a téma.

Könnyű ítélkezni mindegyik résztvevő felett és azt hiszem, hogy Magyarországon ezt a társadalom nagyrészt meg is teszi. Nagyon érdekes, hogy mennyire máshogy állnak hozzá a németek, a svájciak mint mi, itthon.
A könyv szereplői Németországban dolgoznak egy kijelölt utcában. Az ember, ha prostikra és piros lámpás negyedre gondol, akkor öntudatlanul is mocskot meg lezüllött alakokat vizionál (vagy legalábbis én biztosan). A bremerhaveni Lessingstrasse viszont egy jól felépített és menedzselt cégcsoportnak tűnik a könyv lapjain. Laza kötődéssel különböző üzletfelek mindenhol, de szervezetten, rendőri és alvilági felügyelettel.

A röpködő – nem kis – összegek olvastán azt számolgattam, hogy ez egy nagyon jövedelmező ipar lehet. Érdekes, hogy a sztorik szerint nincsen olyan lány, aki képes lenne megtartani ezt a pénzt és legalább rövid távon előre tervezni. Nagyon-nagyon más világ ez, de miután a könyv egy kis bepillantást engedett a mindennapjaiba már örültem, hogy több dolgom nincs is vele. Eloszlatott egy csomó előítéletet bennem, de összességében így is nagyon nyomorult életeket mutatott be.

Az mindenesetre biztos, hogy a Google ajánló algoritmusa megnyugodott és végre kikoptak a hasonló könyvek a rendszerből (mostanában Minecraft bibliákat és ilyesmiket tukmál, megőrülök tőle).


Mélységes mély a… nem most nem a múltnak kútja, hanem az ember hülyesége. Van ez az eset, hogy a szülők nem engedték el az osztálykirándulásra a busszal a gyerekeket, mert tükörsimára volt kopva a gumija. Pontosabban a szülők rendőrt hívtak az meg nem engedte sehova a buszt.

Kezdődik az osztálykirándulás szezon. A negyedikes gyermekem ma reggel indult 3 napra Visegrádra, busszal. Ez a busz…

Közzétette: Nora Vaszil – 2017. május 15.

Tök jó, hogy így elrendeződött az ügy, de valami baromi elszomorító a hozzászólások egy jelentős része. Elkezdik felmenteni a buszos céget, azzal, hogy biztos ez volt a legolcsóbb, akkor meg mit várunk. Van aki kvázi azt mondja, hogy meg is érdemlik a szülők, akik biztos nem akartak sokat fizetni.

Hát álljon már meg a menet! Van olyan, hogy árverseny, meg alkudozás, de ha – tegyük fel és hangsúlyozzuk, HA – valóban nem akartak sokat fizetni a buszért, a cégnek akkor is be kell tartania a törvényeket, az abban lefektetett biztonsági előírásokat. Ez nem pénzkérdés. Ha nem éri meg anyagilag egy út, akkor nem vállalják el. Ennyi.

De erről szó sincs itt. Ez szimplán annyi, amennyit látunk: idióta és felelőtlen cégvezetők, akiknek többet ér pár tízezer forint megspórolása, mint egy busznyi utas élete. Állati mázlijuk van és mélységesen hálásak lehetnek azért, hogy ezzel a hírrel kerültek be a napi hírekbe. Ez holnapra eltűnik, de ha a busz balesetet szenved és az emberek megsérülnek, ne adj isten valaki(k) meghalnak, akkor sokkal nagyobb bajuk lett volna.

Aki ezt nem érti meg az vagy végtelenül cinikus vagy sík hülye.  Válassza ki kedvére, hogy melyiket veszi magára.





Egészen elszomorító, hogy vannak politikai erők, akik arra biztatnak, hogy a választópolgár ne éljen a szavazati jogával. A kvóta népszavazás alapvetően veszélyes játék, de ezt passzivitással megfejelni egészen elképzelhetetlen.
Szerintem.

Lépjünk túl azon, hogy egyáltalán miről szavazhatunk és, hogy lehetett idáig eljutni. De ne lépjünk túl azon, hogy az elmúlt napokban megerősödtek nálunk is az EU szkeptikus beszólások, egészen magas körökből.

Egyértelmű, hogy Orbánék se akarják elhagyni az EU-t, hiszen a pénzük, a lenyúlható vagyonok onnét érkeznek. Az, hogy rájátszanak egy réteg EU szkepticizmusára tisztán cinikus politika, semmi más. Egyébként nevetséges, hogy a Brexit után még van politikus, aki ezt jó stratégiának érzi. Okos fiúk ezek, na.



De az ellenzéket végképp nem értem.

Az elmúlt évek tüntetésein volt egy olyan állandó jelkép, amit ügytől függetlenül rengetegen hoztak magukkal, az EU kék-csillagos zászlója. Emlékszem, hogy az első alkalmakon mennyire meg is nyugtatott engem, hogy az EU ennyire stabilan beépült a gondolatainkba, az életünkbe.

És azt gondolom, hogy a jelenlegi rendszerrel kritikus gondolkodású emberek többségénél ez igaz is. Jó eséllyel mindegy a pártokhoz való kötődésük, hogy egyáltalán létezik-e ilyen, az ő esetükben Európa nem pártpolitikai kérdés.

A nép, a hősök és a paprikajancsik esete

A jelenlegi ellenzéki pártoknak arra lenne szükségük, hogy minél több embert tudjanak egy ügy mentén maguk mellé állítani. Orbánék feldobtak egy olyan labdát, amit nem túl nagy erőfeszítéssel könnyen le lehetne csapni, ismerve a szavazók gondolkodását.

De ehhez keményen bele kéne állni a sztoriba.

Ha egy párt azt üzeni a választóknak, a szimpatizánsoknak, hogy ne menjenek el szavazni, mert a távolmaradás is szavazást jelent az nagyon el van tévedve. És kifejezetten káros tevékenységet folytat. Ekkora esélyt kihagyni, a választások előtt két évvel: érthetetlen.

Már, ha nyerni akarnak.

A címlap fotót 2015-ben készítettem valamelyik tüntetésen. Úgy ide illet.


Az elmúlt két hétben három alkalommal sikerült vonatra ülnöm, egyszer Balatonra utaztam (csak oda) és volt most a pécsi retúr út. Egész megrendítő a vonatok állapota.

A balatoni utazás során a körülmények elsőre fel sem tűntek, hiszen igazából alig változtak gyerekkoromhoz képest. A sebesnek titulált vonat, most tényleg gyors volt, viszont a textilre cserélt zöldes szürke műbőr üléseken kívül csak egy dolog változott: kisebb lett a szemetes. Visszatekintve nem is bánom a kevés változást, hiszen ha melegben is, de elviselhető körülmények között utazhattunk: le tudtuk húzni az ablakot.

Pécsre viszont IC pótjegyes utam volt. Az IC valaha egy nagyon modern dolog volt, amikor elindult Pécs és Budapest viszonylatban csak az induló állomások “elővárosában” állt meg (Szentlőrinc és Kelenföld). Gyors volt, új volt és volt étkezőkocsi is.

Aztán elkezdtek leadni a dologból. Egy csomó helyen megáll, étkezőkocsi már régen nincsen és igazából úgy viselkedik, mint a korábbi gyorsvonatok. Csak drágább. És nyáron kibírhatatlan hőség van bent, mert én még nem utaztam olyan IC-n, ahol működött volna a légkondi. (Ahogy a matricák írják: légjavító berendezés.)

Légkondi: a MÁV szégyene

Pécsre menet Kelenföld után elkezdett ömleni a víz a plafonon levő légkondicionálóból egyenesen egy nő hátára. Nagyot kiáltva ugrott fel. A víz percekig folyt, aztán abbahagyta és a hűtés sem üzemelt onnantól. Az igazi tragédia, hogy a légkondi miatt nem lehet kinyitni az ablakokat sem. Megsültünk, mire Pécsre értünk.

Hazafelé úton korán értem a vonathoz, leültem a helyemre és kellemes idő volt. Halkan jött a hűs levegő a lábamnál, egészen megnyugodtam.  Aztán ahogy elkezdett megtelni a kocsi egyre kevésbé bírta a szerkezet temperálni a levegőt, hamarosan irtó meleg lett.

Megkérdeztük a kalauzt, hogy nem tudna-e tenni valamit, de közölte, hogy sajnos nem tudják erősebbre állítani a szerkezetet, ez ennyit tud.

Ha ez ennyit tud, akkor az azt jelenti, hogy nem tud semmit igazából. Embertelen, ahogy órákig a saját izzadságodba fürödve kell ülnöd, extra pénzért a vonaton. Ez a MÁV szégyene.


A vasárnapi zárva tartás számomra egy nagyon értelmetlen, nagyon fájdalmas és éktelenül dühítő intézkedés volt. Nem egy alkalommal küldtem el Semjént és generációkra visszamenőleg a felmenőit a sunyiba, amikor a hét utolsó napján valami hiányzott a kamrából. De eszembe jutott ez megannyi szombati bevásárláskor is, szóval számomra egyértelműen jó dolog, hogy eltörölték a rendeletet.

Viszont mintha nem mindenki lenne annyira lelkes most, mint mikor háborogni lehetett miatta. Én az elmúlt egy évben egy embertől hallottam következetesen, hogy szerinte ez egy jó dolog: G. kollégámtól, aki bolti eladó.
Le lehetne tudni ezzel a dolgot, bolti eladó, jó hogy tetszett neki a szabadnap, de ennél árnyaltabb a kép. G. azzal visz minden munkatársat a sírba, hogy időről időre bedobja kedvenc bon motját:

a kereskedelemben nincs szünnap!

G. munkamániás és az a típusú ember, aki a saját érdekeit következetesen a Cég érdekeinek rendeli alá. Meg is becsülik érte a főnökök, mindegyik, a munkatársak véleménye ennél már árnyaltabb azért.

Jövő hét csütörtökig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy olyan cégcsoportnál dolgozom, ahol két kereskedelmi egység is üzemel, négy érintett alkalmazottal. Bár ezek a boltok sosem voltak nyitva vasárnap, de én azt képzeltem, hogy nekik még fájdalmasabb a boltzár, hiszen ők pont vasárnap tudnának csak vásárolni. Hogy mi az igazság? Inkább megkérdeztem őket.

Én soha nem politizáltam a munkahelyemen az elmúlt nyolc évben, ha ilyesmi beszélgetésbe keveredtem persze nem rejtettem véka alá a véleményemet, de külön tudom kezelni a két dolgot. Így aztán kicsit fura érzéssel kezdtem el faggatózni a három delikvensemnél, hiszen erre a témára súlyosan rátelepedett a politika és ez a válaszokból szépen le is szűrhető.

Háromból három esetben azt a választ kaptam, hogy szerintük a boltzár egy nagyon jó intézkedés volt, amit sajnálnak, hogy megszűnt. Még ha őket közvetlenül nem is érinti. Az átpolitizált nézőpontra viszont gyönyörű volt az első reakció, ahol a (idézet következik) “cigány Orbán statáriális intézkedése” már ideje volt, hogy megbukjon. Aztán amikor a mellette ülő kollégája felhívta a figyelmét, hogy jó, de ez a politikai álláspontja én meg a véleményét kérdeztem, akkor ő is azt mondta, hogy kár érte. De az Orbán megérdemelte.

Nagyon szétszórt beszélgetések voltak és számomra az derült ki belőle, hogy az emberekben az egyes intézkedések, a rendszer egymástól önálló és független elemei már nem különülnek el, hanem egyetlen hatalmas és ellenséges masszává állnak össze.

  • Egységesen azt gondolták, hogy a vasárnapi boltzár alapötlete a családok érdekében, a közös szabadidő érdekében volt bevezetve.
  • Egységesen azt gondolták, hogy a pénzügyi háttéremberek, multinacionális vállalatok lobbija (egyszerre jobb és baloldalról) vezetett a bukáshoz.
  • Mindannyian rossznak tartják a vasárnap Plázában eltöltött időt.
  • Ketten kilyukadtak oda a beszélgetés során, hogy bár őket személyesen nem érintette, hogy nem tudnak élelmiszert vásárolni bárhol, de azért az élelmiszer boltok legyenek nyitva! (Egy helyről itt megtörtént az alap élelmiszerek felsorolása is, ami kedves hungarikumnak tekinthető: sör, tömény, só és kenyér.)
  • Mindhárman úgy gondolják, hogy az emberek könnyen alkalmazkodtak az új rendhez, ami a legtöbbjüknek fiatalabb korából már ismerős volt és most nagyobb szívás lesz visszaállni, mint amennyit az egész megért.
  • Végezetül mindhárman úgy vélik, hogy a bolti eladók csak szívnak majd a nyitva tartással, mert ugyanúgy nem kapják meg a plusz pénzüket, mint korábban (max. papíron), de valószínűleg a hétköznapi hosszabb nyitvatartási idők se fognak érdemben csökkenni.

Nem tudom, hogy hány bolti eladó van az országban, de ők mind szavazópolgárok. Ezeknek az embereknek a nagy része valószínűleg nem tapsikolt örömében tegnap, ahogy az én kollégáim sem. Bár személy szerint én örülök a fejleményeknek, de azért kíváncsi lennék egy reprezentatív kutatásra, hogy igazából mit gondolnak az emberek erről az egészről. Őszintén sajnálom, hogy nem lett belőle népszavazás.

Az lett volna a legjobb, ha a bevezetéskor tartanak róla valami igazi konzultációt, minden érintett bevonásával. Akár népszavazást.
Csak azért, mert az újságok tudósításai alapján az áruházláncok nem tűnnek felszabadultnak a hírtől, a fentiek alapján az eladók sem tudnak őszintén lelkesedni. A vásárlókról meg semmi hír. Most akkor örülünk neki vagy fanyalgunk, igazítsatok el! :)