#IdiótaVilág hashtag


Azt írja az újság:

A fideszes hisztériakeltés mögött az van, hogy a néppártban igen sok képviselő nem akar az Orbán-kormány megmentésére szavazni, mert maguk is úgy vélik, hogy a magyar jogállamiság súlyosan sérült. Amikor tavaly májusban az EP először szavazott a témában, hogy megrendeljék a Sargentini-jelentés elkészítését, akkor a 216 néppárti képviselőből 67-en támogatták a magyar kormány elleni fellépést, és 40-en tartózkodtak. Az összes néppárti majdnem a fele, illetve ha a fideszeseket leszedjük, akkor több mint a fele nem állt ki az Orbán-kormány mellett. Az erőviszonyok érdemben azóta sem változtak.

Nahát!

Ha emlékeim nem csalnak a jobb helyeken (értsd.: leánynevén illiberális, mostanság keresztény demokráciákban) négy évente április környékén akár a 49%-os eredmény is elég a 2/3-os végeredmény eléréséhez.

Ha már úgyis benne vagyok a napi lapszemlében:

Szerintem Magyarország egyértelműen az előnyére változott. Én ma Magyarországot élhetőbb helynek tartom, mint a nyugat-európai világot. Nem vagyok egy ijedős fiú, de bevallom, hogy szerintem rossz érzés olyan helyeken mozogni, ahol bármelyik pillanatban joggal lehet aggódni amiatt, hogy azt találja ki valamelyik liberális idióta, hogy ő márpedig felrobbantja magát vagy elkezd lövöldözni. Ráadásul most már másolják is egymást. Aggódva várom, hogy mikor jön majd az újabb repülőgépes toronyháztámadás, mert az autós tömegbe hajtás már megvolt jó néhányszor, a felrobbantós is megvolt, de a jól bevált repülőgépes figurának az ismétlése még várat magára.

Hát így.


Az elmúlt órám egy elbaszott érzelmi hullámvasút volt. Azzal kezdődött, hogy a pár nap óta húzódó tökölődés után be tudtam végre fejezni egy viszonylag nagyobb projektet a webáruházon. A back end munkálatokat a kolléga programozta, aki hétfőn – egy nem túl bőbeszédű levélben – átküldte a módosított fájl listát, majd elment 4 napra nyaralni, hogy a front end részét csapjam hozzá.

Ma végre sikerült a csicsázás részével is meglenni (ez külön műsor volt, de most hagyjuk) és előkapartam az ominózus levelet, hogy a repóba feltoljam a fájlokat, no meg az éles szerverre is. Miután megvoltam jött a próba és bebaszott a ménkű. Ami a homokozóban működött az éles szerveren csak egy pofátlanul nem informatív hibaüzenetet dobott: azt hiányolta, hogy egy tömbnek illene legalább egy elemének lennie.

Egyetértettem vele, de kiindulásnak ez elég kevés volt. Innen indult az infarktusok sorozata: fájlonként néztem végig a kolléga munkáját, majd megállapítottam, hogy nincs gond vele. Már éppen azon töprengtem, hogy vissza fogom húzni a repóból a korábbi helyzetet, amikor eszembe jutott egy kávézás közbeni beszélgetés kb. két héttel korábbról, ahol anyázott, hogy egy alap config fájlt is módosítania kell. Visszagörgettem a repót és megtaláltam a bűnöst. Volt benne kettő tömb is, tele adattal, amit miután megkapott a rendszer már vígan muzsikált. Kár, hogy ezt a fájl listát tartalmazó e-mailben nem említette a kedves munkatárs.

Többek között azért is örülök, hogy nem vár rám több órányi túlóra ma, mert mégiscsak ezen a jeles napon van a tizedik házassági évfordulónk és steakezéssel ünneplünk. Kár lenne kihagyni.


Hülye egy helyzet, hogy egy Facebookot védő blogbejegyzést készülök írni. Pont én, aki már nagyon-nagyon régóta igyekeztem a blogjaimon felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire veszélyes gyakorlat, ahogy a vállalkozások, kiadók a Facebookra építenek üzleti modelt.

Pár éve igyekeztem bemutatni a blogomon a Sans Facebook projektemet, ami arról szólt, hogy mennyire egyszerű elszakadni a Facebooktól és, hogy egyetlen előnye van, a behozhattatlan: szinte mindenki megtalálható rajta.

De a Sans Facebookkal pont azt akartam elmondani, hogyha az emberek megismernék a többi platformot, mert számtalan alternatíva létezik, akkor megtörhetne az egyeduralom. Ami mindenkinek jó lenne, egyszerű felhasználónak és vállalkozásoknak is. Az utóbbiaknak meg főleg.

Kiadó vagy nem kiadó?

Vannak blogok a sikeres Facebook marketingről és kommunikációról, vannak Közösségi Guruk, akik a biztos ezer lájkot ígérik, de hol vannak ezek az emberek a Facebookon túl? Sehol. Hol van a többi lábuk? Ha a Facebook kiesik, mert egyszer ki fog, akkor hova nyúlnak?

Éppen az elmúlt hónapokban látszik, hogy az internetes melók milyen kiszolgáltatottak és törékenyek. A Google pingvinjei és pandája úgy söpört el egy komplett szakmát hónapok alatt, hogy maguk se értik mi történt. A SEO halott, legalábbis úgy, ahogy eddig ismertük. Fejemet fogva dobálom a spam tárolóba a prémium PR cikkeket és linkeket áruló bombabiztos megoldást hirdető leveleket. Ezeknek a népeknek nincs második lábuk, harmadik meg főleg. Én ebbe a hibába nem akarok beleesni.

Egy lábon álló piac (2013) – creativslave.hu

A múlt évben aztán ahogy kezdett elfogyni a levegő a Facebook körül, egyre többször jutott eszembe, hogy az történik, amit pár éve megjósoltam. Amellett, hogy ez persze olyan volt, mintha hájjal kenegetnének elővettem a blogokat és átolvastam, hogy mennyit tévedtem. Nem keveset, főleg az időtartamokat becsültem jócskán alá illetve a Facebook alkalmazkodóképességét és a tőkeerejét. A riválisok egy jó részét azóta megvette és már ők is neki dolgoznak.

A Facebook nem jótékonysági intézmény

De azzal kezdtem, hogy elég hülye érzés, hogy egy felmentő írást akarok lepötyögni. Pár hete kezdtem el vázlatolni ezzel kapcsolatban, amikor Zuckerberg bejelentette, hogy visszavágják a Facebook oldalak természetes elérését, amitől azok a cégek, újságok, akik a Facebookra építették az egész üzleti modelljüket teljesen bevadultak. Az a második-harmadik láb hiánya bukkant elő, amiről 4-5 éve írtam.

Az egyik leghangosabb ebben a témában a Mérce nevű friss sajtótermék főszerkesztője, Jámbor András. Több megnyilvánulása, cikke volt a témában, kvintesszenciáját adta a teljesen érthetetlenül háborgó felhasználónak.

Jámbor azt nehezményezte, több hozzá hasonló vállalkozó társához hasonlóan, hogy a Facebook egyik pillanatról a másikra változtatott a felhasználási lehetőségein. Amit addig lehetett azt másnaptól nem lehet.

A Facebook azonban soha nem volt jótékonysági intézmény, hanem egy nagyon szépen felépített üzlet. Bár az emberek szeretik elfelejteni, de mindannyian fizetünk a Facebook használatáért, lehet, hogy nem dollárban, de a statisztikai adatainkkal, amiket a Facebook az egyik legjobb hirdetési rendszer alapjává tett. Ha valaha próbáltál már Facebookon hirdetni, akkor pontosan tudod, hogy milyen könnyű, olcsó és eredményes rendszert raktak össze.

Persze már az elmúlt években is fokozatosan letolták az oldalak elérését, de ez egy olyan piaci verseny volt, ahol a legjobbak túl tudtak élni. Most nem ezt kínálja a Facebook, hanem a fokozatos eltüntetését ezeknek az oldalaknak a hírfolyamból.Az egészet olyan cukormázas tartalommal öntötte le Zuckerberg, mint hogy több helyet akar a vitának, kevesebb figyelemvadász tartalmat és kevesebb álhírt akar.De valójában nem szól ez másról, mint a pénzről, arról, hogy azt akarják elérni,  hogy az a szervezet, amely látszódni akar a Facebookon, az hirdessen,  fizessen. Fordítva, az maradjon fenn, akinek van pénze. És a Facebook monopolpozíciójának és erőfölényének hála ezt minden akadály nélkül meg is tehetik.

Jámbor András @ https://merce.hu/2018/01/12/a-mai-az-a-nap-amikor-zuckerberg-elkezdte-kivereztetni-a-civileket-es-a-fuggetlen-sajtot/

Ők ebből élnek. És teljesen érthető, hogy a saját érdeküket helyezik előtérbe. Az tavaly kiderült, hogy az ahogy eddig engedték a tartalommegosztást a továbbiakban nem mehet tovább. Kellett valamit kezdeni a dologgal és érthető, hogy úgy alakították a dolgot, hogy nekik anyagilag is jövedelmezőbb legyen. Ha azt szeretnéd, hogy ezekután is lássák a cikkeidet, termékeidet a Facebookon, akkor fizess érte, azaz hirdess.

De igazából ez az egész sokkal kevésbé lenne húsbavágó, ha az újságok, a blogok, a webáruházak nem csak a Facebookot használták volna. A hangsúly a nem csak kitételen van.

Úgy tűnik nem érte meg ellustálkodni az elmúlt éveket

Ha nekem feltűnt 2013-ban már, hogy ez az egész egyszer gondot jelenthet, akkor azok a szereplők, akik ebből élnek hogy nem vették észre a dolgot? 2013 régen volt, 5 év alatt a Jámborhoz hasonló újságírók, de a kiskereskedők és a többi tartalomgyártó is megtehette volna, hogy edukálja a felhasználóit. Nem lett volna nagy dolog átvezetni a felhasználókat másik felületekre (is). Egy online újság esetében például lehetnének twitter exkluzív tartalmak, ahogy a webshopok is csinálhatnának Pinterest akciókat, meg twitter kuponokat.

És ez nem plusz munka lenne, illetve lett volna. Ez csak a céges életbiztosítás alapja: hogyha a mézesmázos Zuck egyszercsak elkezdi tartani a markát, akkor legyen egy olyan menekülési útvonal, amit helyből aktiválni tudok. A Zuck meg sírjon magában.

Az egyik céges ügyfelünk, akit szintén elég durván érintett a januári változás (webáruháza meg online újságja is van) azt mondta nekem a telefonban, hogy ő nem nagyon gondolkodik a Twitterben például, mert azt úgysem használja senki Magyarországon. Hasonlóan vélekedett a Pinterestről is meg a többi hasonló felületről. Nem tudom, én használom egy jó részüket és úgy látom, hogy egyáltalán nem vagyok egyedüli magyar.

Az való igaz, hogy sokkal több az informatika közeli, meg a marketinges, de azért egyre többen vannak mások is. És a Twitter például egy kifejezetten érdekes felületté nőtte ki magát. Rengeteg érdekes ember van rajta, akik nap, mint nap olyan tartalmakat írnak, amiket nem csak unottan átgörgetek, hanem élvezettel végigolvasom.

Hát ezért nem gondolom, hogy a Facebook lenne a hibás ebben a helyzetben. Elsődlegesen az emberek a hibásak, akik csak ezt az egy felületet használják, de ugyanolyan hibásak, a fent vázoltak miatt, a tartalomgyártók is. Kényelmes volt elhinniük, hogy ez egy ingyen kiadó, aki csak szívjóságból segíti őket.

Viszont talán érdemes lenne levonni a következtetéseket és végre elkezdeni növeszteni azokat a plusz lábakat. Bármikor bármi történhet. És ezt most komolyan nekem kell elmondanom olyanoknak, mint Jámbor András egy ilyen országban, mint a mienk?

Ez egy vicc.


Nem vagyok meglepve a fejleményeken, de azért el vagyok kicsit keseredve. Történt, hogy az oviban, ahova a gyerekeim járnak ellátogatott a kerületi képviselő és a polgármester, hogy mikulás csokikat osztogassanak a gyerekeknek.

Ez idáig semmi bajom nincs a sztorival, mert támogatom, hogy a gyerekek ilyen alkalmakkor extra mennyiségű ajándékot kapjanak, de úgy tűnik, hogy a jófejségen az eset azért túlmutat. Mégegyszer: nem vagyok naiv, egy politikus mai napság úgy tűnik csak önmagáért és a hatalomért csinál bármit.

Az év elején minden szülővel aláíratnak egy papírt az oviban, hogy szabad fotót készíteni a gyerkőcökről, amit boldogan alá is írtunk, mert a kirándulásokon készült fotókat egy belső levlistán meg szokták osztani a szülőkkel és erről nem szívesen maradsz le, érthető okokból. Viszont ugyanezen a papíron sehol nem adtuk a belegyezésünket arra, hogy bárki felhasználhassa a gyerekeinket háttérként, biodíszletként, bárhogy.

Az, hogy a gyerek arca hol és milyen környezetben jelenik meg a szülők döntése és senki másé.

Szóval Simicskó és Hoffman elmentek az oviba, szétosztottak egy rakás csokit, aztán a gyerkőcök karéjában készítettek róluk egy fénykép sorozatot, amit gyorsan meg is osztottak a Facebook oldalukon. Ez meg nekem nem tetszik. Szóval első lépésként ellátogattam az ominózus bejegyzéshez és egy rövid, határozott, de szerintem barátságos üzenetet küldtem az oldal üzemeltetőjének. Idézem, mert természetesen azóta törölték:

A képeken látható gyerekek közül kettőnek is az apukája vagyok és egyáltalán nem örülök, hogy a Képviselő úr megosztotta a gyerekeimről készült képeket.

Bár az év elején az ovi aláíratott egy papírt, hogy beleegyezünk a gyerekek fotózásába, de nem abba, hogy a fotók nyilvánosságra kerülnek, főleg nem hogy közszereplők fogják felhasználni azt személyes és/vagy kampány célokra. (Itt most a pártállás teljesen mindegy, az elv a lényeg.)

Szeretném én magam megválogatni és meghatározni, hogy a gyerekeimről ki láthat fotókat és melyik fotókat láthatja, milyen környezetben. Úgy érzem, hogy azzal, hogy felhatalmazást adtam az óvodának arra hogy az intézményben fényképek készülhessenek a gyerekemről még nem adtam jogot arra, hogy közszereplők is felhasználhassák biodíszletnek a gyerekeimet.

A fentiekre hivatkozva kérem az oldal üzemeltetőjét, hogy távolítsa el a képeket. Köszönöm.

Facebook (https://www.facebook.com/pg/istvan.simicsko/photos/?tab=album&album_id=1744088582328925)

Szerintem a normális eljárás egy ilyen esetben az lett volna, ha törlik a fotókat, megkérdezik, hogy melyik képekkel van bajom és azokat eltávolítják, miközben annyit kiírnak, hogy oké, vettük és elnézést.

Törlés persze volt. Kitörölték a hozzászólásomat. Ahogy írtam nem vagyok naiv, számítottam erre, ezért is mentettem el magamnak az eredti hozzászólásomat. Jobbat nem tudok tenni: itt tiltakozom, megosztom a Facebookon olyan helyen, ahol nem férnek hozzá és ennyi.

Nagyon-nagyon szomorú, hogy ez egy olyan ország, ahol egy szülő nem tudja érvényesíteni a jogait egy közszereplővel szemben, ha a gyerekéről van szó.


Én szeretem Jókait, de el tudom viselni, ha valakinek nem tetszik. Móricztól például herótom van, sosem tudtam élvezni a műveit és nem egy íróval vagyok így. De az, hogy nem tetszik vagy, hogy éppen mi nem tetszik Vonnegut, Móricz, Nádas (és még sorolhatnám hosszan az írókat) alkotásaiban egy komoly alapon nyugszik: elolvastam pár könyvüket és ez alapján tudtam hozni egy ítéletet. Szubjektívet, persze, de van alapja.

Az Eduline-on megjelent egy cikk a Radnóti gyakorló magyar tanárával, Fenyő D. Györggyel, ahol megint elhangzik, hogy Jókai, de legalábbis a Kőszívű ember fiainak menni kell, ez a sorsa. A pedagógus tett mögé érveket, amiket el tudok fogadni neki, még ha személyesen sajnálnám is, ha igaza lenne. Ugyanez igaz a Bánk bánra is, amit szerinte szintén ki lehet hagyni a kötelező művek közül. Mondjuk itt volt egy olyan bekezdés, amin elégé felháborodtam:

Ami a Radnótiban tanítható, az egyáltalán nem biztos, hogy a többi háromezer iskolában is. Nagyon fontos megéreznie egy tanárnak, hogy milyen az a közeg, amiben mozog, mit értenek a gyerekek és mit nem. Nagyon sok iskolában úgy ahogy van, kihagynám a Bánk bánt. Amit a legjobb harminc középiskolában tanuló gyerek megért, azt azért nem kell rákényszeríteni a másik kétezer iskolára.

Elég elitista gondolat.

Mit adtak nekünk a kötelező olvasmányok?

Azt el tudom fogadni, hogy Jókai könyvét esetleg később kéne elolvasni a gyerekeknek, bár a Kőszívű elméletileg kapcsolódik az aktuális történelem tananyaghoz is. Legalábbis az én gyerekkoromban ez így volt, az irodalom órán kötelezővé tett könyvek egy része segített a történelem és társadalomismeret tanításnál. Márpedig a Kőszívű ember fiai a negyvennyolcas eseményekhez bizony sokat tesznek hozzá.

Magamból tudok kiindulni persze, de én miután megtanultam nagyon szerettem olvasni, a mai napig. A társadalomismeret, a töri és az irodalom terén is rengeteget segített az a sok olvasmányélmény, regény, történelmi regény, amit olvastam. Az, hogy végig tudom mondani az Árpád-házi királyokat nem az iskolának köszönhető, hanem Harsányi és Passuth könyveinek. Hogy tisztában vagyok a Bach korszakkal szintén nem az iskola elsődleges érdeme, hanem Jókaié. A principatus rendszerét Gravesnek, a hugenotta üldözés és a vallásháborúk korát Merlenek, a keresztes háborúkat Shelbeynek köszönhetően ismerem úgy mintha ott lettem volna. De a lista folytatható.

Érdemes egy pillantást vetni erre a wikipédia táblázatra: szókincsméretek összehasonlító listája. Jókai Mór a top, nála nagyobb szókincse már csak az enciklopédiáknak van. A kötelező olvasmányok, a Kőszívű is, sokszor régies, esetleg nem könnyen olvasható, de könyörgöm, nem az lenne a lényeg, hogy a gyerekek még fiatalon, amikor a legjobban fog az agyuk a lehető legváltozatosabb tudáshoz jussanak? Attól merte esetleg egy-egy mondatnak kétszer kell nekilátni még semmi bajuk nem lesz. Sőt. Használják az agyukat.

A Kőszívű ember fiait általában az a vád éri, hogy unalmas. Sokan vagyunk, sokfélék, olyik a baszós-kardozós műfaj, olyik a szépirodalom, olyik a klasszikus krimi, a horror, a dráma, a felsorolhatatlan mennyiségű műfaj barátja, a többi untatja. Én például próza barát vagyok, a versek kevésbé kötnek le, bár olykor nagy élvezettel olvasom őket. De nem jut eszembe nap, mint nap verset olvasni, míg elképzelhetetlen hogy ne vegyek könyvet a kezembe.

A Kőszívű ember fiai romantikus kalandregény. Van benne komoly szerelmi szál, van benne megannyi csata és harc, konspirációk, családi drámák. Melyik az a pontja, amelyik nem passzol egy mai fiatal (vagy idős) ember igényeihez? A szerelem? A társadalmi/családi dráma? A háború? A hősiesség? Basszus, ha ugyanezeket máshogy keverjük össze megkapjuk a Pókembert. Vagy a Tróját. A Star Wars-ról nem is beszélve. Mégse mondaná egyikről se senki, hogy nem modern és ne érdekelné a fiatalokat.

Az én sommás véleményem Jókai és a kötelezők ügyében, hogy nem most lett elcseszve a dolog, hanem már elcseszett volt ez az én iskolás éveimben is. Nem Jókaival van baj, hanem az emberekkel és főleg a szülőkkel. A szülők egy kényszernek élték meg, hogy el kellett olvasniuk ezeket az amúgy általában jó és mindenképpen fontos könyveket, mert kötelező volt. Kellett. Ez a baj. Aztán lehetőségük volt tevőlegesen rúgni egyet a rendszeren és az egykori frusztrációjukat enyhíteni azzal, hogy a saját gyerekeiknek elmondhatták: ők nem is értik minek ez az egész. Cinkossá váltak a gyerekeikkel (azok jól felfogott érdekével pont ellentétesen) és hagyták, hogy ne is olvassák el a könyvet. Odaadták videón, megvették nekik a 10 oldalra butított verziót és elégedettek voltak: sikerült megbosszulni magukat.

Fenyő D. Györgynek abban van igaza, hogy frissíteni kéne az olvasmánylistát. Lehetne alternatíva, el kell olvasni a 3 hasonló közül valamelyiket például. Ez megoldás lehet(ne), mindenki elégedett lenne. (Leszámítva a gyerekeket, akiknek ugyanúgy ki kell olvasni egy könyvet, de azért annyit elvárhatunk az oktatástól, hogy valami értéket átadjon.)

Egy biztos, kevés idegesítőbb van, mint azt hallgatni, hogy egy könyv (bármelyik) szar egy olyan embertől, aki arra se vette a fáradtságot, hogy elolvassa. Utána tessék minősíteni. Csak az olvasás után.


Tömött 112-es busz, hőség. Két kisgyerek az anyukájával és annak barátnőjével felszáll. Helyet adunk a gyerekeknek, az anyuka és a barátnő vígan trécselnek.

A két gyerek egy ideig figyeli az elsuhanó házakat, aztán a kislány fertelmes visító hangon ordítani kezd: gyorsabban busz, gyorsabban!

A két nő rá se bagózik, rövid szünet után kitartóan újra rákezd, abba se hagyja.

– Gyorsabban, busz! Gyorsabban!

A tömeg feszeng, egy idő után a két felnőtt zavartan, száját eltakarva vihog. A barátnő azt véli, hogy nem szokták a buszt, azért üvölt. Mire az anyja közli, hogy nem is kell zavarni, azért gyerek, hogy üvöltsön.

Beteg egy világ ez.


A sztori viszonylag nevetséges: van egy átutalási megbízásom a Vodafone mobil appon keresztül, ami a számlámról leemeli a telefon díjat minden hónapban a tárgynapon. Ez remekül működik, hónapok óta rá se kellett nézni csak jött az sms, hogy indítják a tranzakciót.

(tovább…)


Mélységes mély a… nem most nem a múltnak kútja, hanem az ember hülyesége. Van ez az eset, hogy a szülők nem engedték el az osztálykirándulásra a busszal a gyerekeket, mert tükörsimára volt kopva a gumija. Pontosabban a szülők rendőrt hívtak az meg nem engedte sehova a buszt.

Kezdődik az osztálykirándulás szezon. A negyedikes gyermekem ma reggel indult 3 napra Visegrádra, busszal. Ez a busz…

Közzétette: Nora Vaszil – 2017. május 15.

Tök jó, hogy így elrendeződött az ügy, de valami baromi elszomorító a hozzászólások egy jelentős része. Elkezdik felmenteni a buszos céget, azzal, hogy biztos ez volt a legolcsóbb, akkor meg mit várunk. Van aki kvázi azt mondja, hogy meg is érdemlik a szülők, akik biztos nem akartak sokat fizetni.

Hát álljon már meg a menet! Van olyan, hogy árverseny, meg alkudozás, de ha – tegyük fel és hangsúlyozzuk, HA – valóban nem akartak sokat fizetni a buszért, a cégnek akkor is be kell tartania a törvényeket, az abban lefektetett biztonsági előírásokat. Ez nem pénzkérdés. Ha nem éri meg anyagilag egy út, akkor nem vállalják el. Ennyi.

De erről szó sincs itt. Ez szimplán annyi, amennyit látunk: idióta és felelőtlen cégvezetők, akiknek többet ér pár tízezer forint megspórolása, mint egy busznyi utas élete. Állati mázlijuk van és mélységesen hálásak lehetnek azért, hogy ezzel a hírrel kerültek be a napi hírekbe. Ez holnapra eltűnik, de ha a busz balesetet szenved és az emberek megsérülnek, ne adj isten valaki(k) meghalnak, akkor sokkal nagyobb bajuk lett volna.

Aki ezt nem érti meg az vagy végtelenül cinikus vagy sík hülye.  Válassza ki kedvére, hogy melyiket veszi magára.


Van most egy nő, akinek webshopot kell felújítani, na ő akasztott ki rendesen. Azzal kezdte, hogy ő e-mailben hajlandó csak egyeztetni, leír mindent csináljuk meg. Persze leírt 5 mondatot pontozott listában, aztán amikor azt megcsináltam kiderült, hogy ő máshogy akarta és még ez is meg az is, a megszokott sztori. Ezen még felül is emelkedek, egyszer majd ha én rendelek weblapot valakitől én se fogom elmondani mit akarok, hiszen az egyértelmű. Viszont ő updatet kér a munka állásáról és feedbacket a leveleire, amin bár megakadt a szemem, de amikor elkezdett telefonálni (mégis), akkor is ezt mondta és rájöttem, hogy tényleg ilyen modoros. Van persze hozzá egy nagyon nyomulós, igen ellenszenves stílus. Mindent jobban tud mindenkinél, természetesen.

Az ilyen munkával egy dolgot lehetne csinálni, minél hamarabb letudni aztán ne is lássuk egymást többet, de sajnos pont az ilyen megrendelők szoktak újra és újra megjelenni. Megeszik az ember életét.

Jól van, kinyavalyogtam magam, megyek nyomok egy updatet a feedbackre, hogy jól induljon a napja. Legalább neki.


8-as busz, reggeli csúcs.

– Olyan lelkiállapotban vagyok, Tesó, ha valaki hozzámszól: leütöm.

A másik kicsit halkabban, szenvedőre fogott hangon.

– Én is lelkis vagyok ma.


Kaptam ma egy kérdőívet, az Éva magazin készít valami Apa magazin kiadványt. A véleményemet kérték, apai minőségben.

Első kérdések:

  • Név
  • Nem

A kollégáim szerint nem kéne ezen meglepődni, felkészültek a magazinnál csak azt cseszték el, hogy a férfi és nő mellett egyéb nincs.


Már sokszor káromkodtam csendesen a DVD távirányítóval a kezemben, de lejött az a pillanat, amikor a dühömet átvezetem ide a nyilvánosság elé. A világ egyik legundorítóbb lehúzásáról szeretnék morogni pár szót.

Az, hogy az ingyenességet reklámokkal fizetjük meg igazából nem zavar. Ugyan így már nem ingyenes az adott dolog, de egy jó kompromisszum. Viszont vannak esetek, amikor az ember kökemény ezreseket fizet és pofátlan módon mégis idióta reklámokkal zargatják. Ilyenek a műsoros DVD lemezek. Kifizetsz 1500-6000 forintig terjedő összegeket a filmért, de mire hozzájutnál a menühöz egyáltalán jó 10 percnyi reklámon kell átrágnod magad.

Jobb esetben a reklámok persze átugorhatóak, de akkor is rohadt idegesítő, hogy állsz, nyomogatod a skip gombot a távirányítón és csak tölti és tölti az újabb ajánlókat és hirdetéseket. Mondjuk nálam ilyenkor a skip gomb is hajlamos rendetlenkedni, három-négy ideges és egyre erősödő nyomkodás kell, hogy reagáljon. Aztán vannak olyan filmek, ahol a reklám kötelező. Nem tudom már melyik DVD film előtt van egy komplett Suzuki Wagonr+ reklám. Átugorhatatlan darab, ősrégi, nem tudom az autót egyáltalán gyártják-e még, de nekünk újra és újra lejátsszák.

Csak annyit tudok elmondani, hogy fel vagyok háborodva. De tényleg.

 

És monnyanak le.

Most.