Hétfő – szünnap

A gyerekek rávettek, hogy játsszak velük rendőröset. Én vagyok a bűnöző. (Dávid terminológiája szerint “a bűnös”.) Nem örültem elsőre, de beadtam a derekam.

Mégis jól jártam, mert hamar elfogtak, megbilincseltek és becsuktak a dutyiba. A dutyi a kanapé, elmenőben közölték ádáz pofával, hogy ebédig ott kell maradnom.

Most senyvedek.

Szerda – elmélkedés az új telefonról

Másfél hete sikeresen pofára ejtettem a telefonomat. A gyerekek nagy aztaaa ordítása közben felemeltem és nem láttam rajta semmi különöset. Még meg is jegyeztem magamban, hogy mennyit kibír és megnyugodva tettem le az asztalra. Alig fél órával később elkezdtem meggyanúsítani a lányomat, hogy összefestékezte, mert fura, vízfestékszerű lila csík jelent meg a kijelzőn. Ő tagadott és hamar felmentettem, mert látványosan nőtt. A tokból kiráncigálva láttam, hogy rengeteg hajszálrepedés van a kijelzőn.

Hát így adta meg magát a készülék majdnem két év után. Szerintem még legalább egy év simán benne volt, ha el nem ejtem, de így jártam. Egy hétre újra belaktam a korábbi Samsung telefonomat, amit nagyon szerettem a mérete miatt. Ez volt az utolsó olyan teló, ami nem egy péklapátra hajazott. Sajnos ezzel aztán vége is volt az összes pozitívumnak vele kapcsolatban, nagyon öregecske már.

Az az egy hét, amíg új telefont szereztem magamnak nagyon tanulságos volt. Egyrészt az első két napban idegbeteg lettem attól, hogy mennyire lassú és kényelmetlen az egész. Nekem a telefonomon van minden authenticator, egy csomó app, ami a napi rutinomat segíti (és monitorozza). Ezek láthatatlanul könnyítik meg az életemet és most lassúak voltak, nyögvenyelősek.

Ott van például az olvasás. Mostanában inkább e-bookot olvasok, a telefonon. Mindig ott van a zsebemben, ha épp időm engedi folytatom ahol korábban abbahagytam. (Ez extrán igaz mióta letöröltem a Facebookot és nem baszok el vele egy csomó időt.) Ezen a kis telefonon nagyon vacak volt olvasni, így aztán a könyvespolc előtt találtam magam és újra papír könyvet kezdtem olvasni.

Aztán végül a Glamour napokon lecsaptam egy olyan telefonra, amit már régóta figyelek, mert nincs rajta gyártói felület módosítás, csak az alap Android. Én meg már nagyon untam a Sony meg a Samsung üzletpolitikáját, akik teleszemetelték a telefon – amúgy is véges – memóriáját egy csomó olyan alkalmazással, amikre soha a büdös életbe nem volt szükségem, viszont ne lehetett letörölni őket. Így aztán most egy Xiaomi Mi A2 telefont vettem, amin Android One fut és amikor bekapcsoltam alig volt rajta valami.

Szépen feltelepítettem annyi cuccot rá, amennyi valóban szükséges nekem és még mindig bőven van helyem mindenre. Egy ideje már igyekszem úgy intézni a dolgaimat (ez talán valahogy sejthető a fentiekből is), hogy a jelenlegi telefonos túlpörgés csak a szükséges mértékben befolyásolja az életemet. Egy rakás alkalmazásnál letiltottam az értesítéseket, úgy használom őket, mint régen az e-mailt, ha eszembe jut megnézem mi a helyzet. Ez nagyon jó arra, hogy a telefon nem ráncigál el egy csomó szituációból, például munka közben is csak az igazán fontos dolgok zavarnak meg.

Az elmúlt héten aztán megtanultam, hogy hiába küzdök én se tudom magam normálisan függetleníteni a telefontól. Ahogy megjött az új kütyü örültem neki, mint gyerekkoromban a karácsonyi ajándéknak és azóta is próbálgatom az új funkcióit, például a lassított felvételes videózást, amiben nagyon egymásra találtunk a gyerekekkel. Buzgón ugrálnak mindenhonnét, aztán közösen örülünk a látványos felvételeknek.

Szóval a telefon menthetetlenül eluralkodott a világ nagy részén, de azért meg lehet próbálni, hogy kicsit visszavegyük a kontrollt felette. Aztán már a részsikereknek is lehet örülni.

hétfő (vége a vénasszonyok nyarának)

Az elmúlt hetekben sikerült átállni az új napi ritmusra, az iskolakezdés alaposan felforgatta az életünket. Korán kelés, korán fekvés, rohangálás a városban, hogy mindenki időben bejusson ahová kell és aztán hazaérjen.

Az iskola kezdés persze nem csak az időnket forgatta fel, hanem a pénztárcára is súlyos ütéseket mért. Miközben nap, mint nap azt olvassuk, hogy az oktatásban minden rendben van és az iskolák zökkenőmentesen indították a tanévet a valóság kissé mást mutat. Azért megvagyunk, szerencsére és úgy tűnik, hogy nem csak a leánynak sikerült zökkenőmentesen belesimulni az új közösségbe, de nekünk, szülőknek, is. Bár Zsófi most nem vállalt SZMK tisztséget, de azért vettünk magunkra egy rakás feladatot, például tablót fogok készíteni, meg ilyesmik.

Az idő meg gyönyörű volt, inkább nyár, mint ősz, persze mikor kezdett elromlani? Amikor lementünk egy jó kis kirándulós hétvégére a Balatonra. Azt terveztük, hogy elsétálunk a sztupához Zalaszántón, de mire odaértünk és leparkoltuk az autókat elkezdett csöpögni az eső. Ez Dávidot, Zsófit és Anyut elkedvetlenítette, ők visszafordultak Bélatelepre, de mi hárman: Cili, Apu meg én felsétáltunk a hegyre. Néha csöpögött, de nem volt vészes. Szedtünk diót meg gombákat, beszélgettünk, kellemes volt.

Amikor új volt a sztupa Apuékkal hamar meglátogattuk, ott állt vakító hófehéren a hegyen, csillogott-villogott és egy-egy szerzetes járt mellette néha. Többször sétáltunk arra, egy nagyon nyugodt, csendes hely volt. Meglepetésként ért, hogy most több ház állt mellette, ebből kettő szuvenír bolt. Hogy úgy mondjam a békés, nyugodt jellegét teljesen elvesztette. És míg a boltok és az imaház makulátlanul nézett ki én szomorúan konstatáltam, hogy maga a sztupa bizony málladozik, a fehér ragyogása megtört, az arany szobor egy karcos plexi mögött elmosódva látszik csak. Számomra kifejezetten nagy csalódás volt az egész.

Cili élvezte, vettünk műanyag szélforgókat, ittunk forró, sós-vajas tibeti teát, ami mindannyiunknak nagyon ízlett. Átfagyva sétáltunk le a hegyről és nagyon jól esett Bélatelepen a felmelegített rántott hús.

Vasárnap meg sétáltunk egy nagyot a strandokon, a gyerekek köveket dobáltak, kagylót gyűjtöttek és igyekeztem megtanítani őket kacsázni, nem sok sikerrel. Hideg volt, hideg van, egy nap alatt elfújta az ősz a nyarat. Hosszú ruhák, zárt cipő, pulóverek és nátha mindenkinél. Az utóbbi ki fog tartani jövő júniusig, ahogy ismerem. Szép hosszú vénasszonyok nyara van mögöttünk, kellemes volt.

csütörtök – pár szívinfarktus után

Az elmúlt órám egy elbaszott érzelmi hullámvasút volt. Azzal kezdődött, hogy a pár nap óta húzódó tökölődés után be tudtam végre fejezni egy viszonylag nagyobb projektet a webáruházon. A back end munkálatokat a kolléga programozta, aki hétfőn – egy nem túl bőbeszédű levélben – átküldte a módosított fájl listát, majd elment 4 napra nyaralni, hogy a front end részét csapjam hozzá.

Ma végre sikerült a csicsázás részével is meglenni (ez külön műsor volt, de most hagyjuk) és előkapartam az ominózus levelet, hogy a repóba feltoljam a fájlokat, no meg az éles szerverre is. Miután megvoltam jött a próba és bebaszott a ménkű. Ami a homokozóban működött az éles szerveren csak egy pofátlanul nem informatív hibaüzenetet dobott: azt hiányolta, hogy egy tömbnek illene legalább egy elemének lennie.

Egyetértettem vele, de kiindulásnak ez elég kevés volt. Innen indult az infarktusok sorozata: fájlonként néztem végig a kolléga munkáját, majd megállapítottam, hogy nincs gond vele. Már éppen azon töprengtem, hogy vissza fogom húzni a repóból a korábbi helyzetet, amikor eszembe jutott egy kávézás közbeni beszélgetés kb. két héttel korábbról, ahol anyázott, hogy egy alap config fájlt is módosítania kell. Visszagörgettem a repót és megtaláltam a bűnöst. Volt benne kettő tömb is, tele adattal, amit miután megkapott a rendszer már vígan muzsikált. Kár, hogy ezt a fájl listát tartalmazó e-mailben nem említette a kedves munkatárs.

Többek között azért is örülök, hogy nem vár rám több órányi túlóra ma, mert mégiscsak ezen a jeles napon van a tizedik házassági évfordulónk és steakezéssel ünneplünk. Kár lenne kihagyni.

kedd (ez most hosszú lesz)

Augusztusban kezdték játszani a Meg című filmet a mozik, amit én kb. egy éve már kinéztem magamnak. Óriáscápa meg minden, pont az a fajta gagyi, amin jól szoktam szórakozni. Még tavasz táján viccből bedobtam Zsófinak, hogy ezt majd menjünk el megnézni, viccből mert tudom, hogy ő nem nagyon szereti az ilyeneket. Legnagyobb meglepetésemre azt mondta, hogy jó, menjünk. Volt egy kis sakkozás, hogy ki és mikor tud vigyázni a gyerekekre, és Zsófi vett is jegyet. 4DX moziterembe, amiről halvány lila fogalmunk sem volt, hogy micsoda.

Végül szombaton délután beültünk a filmre, másoknak valószínűleg nem újdonság ez a 4DX mozi élmény, én őskövület vagyok és megragadtam a szimpla, szemüveges 3D mozinál. Ha esetleg Te is hasonló fazon vagy, mint én, akkor tőmondatokban annyit kell tudni a cuccról, hogy nem csak egy 3D filmet látsz, hanme van hozzá szélgép, mozgó székek, vízfröccskölés, meg jeleztek még szagot és habot is, az utóbbi kettő szerencsénkre a Meg-ből kimaradt.

Azt kell mondanom, hogy érdemes volt egyszer kipróbálni a technológiát, mert így legalább bizton állíthatom, hogy nem éri meg foglalkozni vele. Többet árt a mozi élménynek, mint használ. Azt hittem, hogy lenyelem a szívószálamat, amikor pofán spricceltek egy nagy adag vízzel, mert a főhős épp belevetette magát a tengerbe. Én már ugrottam bele a tengerbe és tényleg nem ugyanaz az érzés. Itt tenném hozzá, örülök, hogy nem egy hordó vizet öntöttek rám, nem azt hiányolom. A 3D-nek már eleve megvan az a hátránya, hogy a grafikusok imádnak nagytotálban gondolkozni. Teszem azt repül egy helikopter, hatalmas tájkép mögötte, a helikopter az effektnek köszönhetően mintha az arcod előtt suhanna. Igen ám, de a 3D moziban az a helikopter olyannak tűnik, mint egy makett.

Töprengtem a film alatt, hogy miért és arra jöttem rá, hogy a túl sok fény és a szemüveg teszi. Egy rendes, tisztességes és gondolom felettébb idejétmúlt moziban tök sötét van, csak a filmet látod egy nagy-széles vásznon. Nem látsz mást, a tekinteted és a képzeleted be van vonzva. A 3D moziban a szemüveg miatt mindent látsz, a függönyt, a széksorokat, mindent. Hiába hatalmas a vászon mégis összezsugorodik. És ebben repked az a pici helikopter, hosszan. Túl hosszan. Régen egy helikopter repült, a kamera meg valószínűleg félkört tett körülötte majd jött a snitt és már a leszállóhelyet láttuk, ahol rohannak lehajolt emberek a lassuló rotorok alatt. Most megmutatják a gépet minden oldalról, ha már le van rendereleve akkor miért ne, és közben a tájat a háttérben szintén 360°-ban lehetőleg. Az egész egy dioráma szintjére süllyed le.
A 4D moziban ehhez még jár az is, hogy a széked dülöngél, hogy a kólád majd kiborul, és közben a két füled mellett felváltva pumpálnak levegőt, mintha a rotor szelét éreznéd. Teljesen felesleges az egész.

Aztán még van az is, hogy galád módon a szék lerúgdosta a veséimet. A hátadnál van két izé, ami néha, szerintem gyáva sunyisággal, hátba vert. Nem értettem miért jó ez. Fájjon a vásznon a főhős háta én nem kérek belőle. Na mindegy, disznó elé szórták a gyöngyöt.

Más. Tegnap volt az iskolakezdés, a lányom elsős, ez volt az első tanítási napja. Persze csináltunk róla egy csomó fotót, iskolatáskával meg az első óra előtt a padban. Délután, amikor vittük hazafelé kérdeztük, hogy tetszett neki az iskola. Azt mondta tetszett, de aztán megunta, mert csak ilyen iskolás dolgokról beszéltek egész nap. Hát igen, nem lomboztam le, hogy ez lesz még 16 évig.

Mindenesetre elképesztő érzés, hogy ez  a fruska most iskolás. Este segítettünk neki bepakolni a könyveit, bekötöttük a füzeteit (erről majd még írok, mert a világ ilyen téren sem a jó irányba halad véleményem szerint), reggel meg korán kelés, rohanás, és évek óta először hallom, hogy el fogunk késni az iskolából.

Nem tudom mondtam-e már mostanság, de attól tartok, hogy öregszem. (A bíztató és tagadólagos hozzászólásokat nagy tömegben várom itt lentebb.)

Hétfő (mobiltelefónia 60 felett és 40 alatt)

Úgy tűnik, hogy a hatvan feletti férfiakat kényszeres közlési vágy fogja el, ha utaznak. Maximum a médium változik egyénenként. Apám, ha visz magával megfelelő eszközt, akkor rendszeresen napi összefoglaló leveleket küld haza. Az apósom meg vadul smsezik. Elmentek közel két hétre nyaralni és napi 2-4 sms-t kapunk tőle, a család minden mobillal rendelkező tagja, hogy éppen hol vannak, mit csinálnak, mit esznek és, hogy itthon jól van-e mindenki.

Én 2-3 üzenetenként szoktam Neki válaszolni, hogy éppen mi a helyzet, az utazáshoz képest a dolgos mindennapok kevésbé tartalmasak, ugye. Persze lehetne mondani, hogy nem látom a fától az erdőt, lassan 20 éve, hogy írom ezt a blogot, de a különbség talán annyi, hogy ezt én mindig csináltam ők meg mostanában, a fent említett évforduló után kezdtek neki.

Egyébként ez egy tök jó dolog, egyrészt az ember tudja, hogy merre járnak, minden okés velük – mégiscsak végigzúznak Európán oda és vissza az autópályákon. Más részről pedig amikor gyerek voltam, ja a régi szép időkben: én is öregszem, szóval a mobil előtt ez az egész nem volt elképzelhető és úgy tűnik, hogy senkit nem is nagyon izgatott. Ha valaki elutazott, akkor elmondta, hogy mikor hol lesz nagyjából, mikor ér haza. Ha nem ért haza, akkor kezdtek aggódni. Ha elég hosszú volt az utazás, akkor küldött képeslapot, ami nagy eséllyel jóval őutána érkezett meg, de a gesztus volt a lényeg.

Szóval, hogy valójában szükséges-e az a mértékű kapcsolattartás, amire az internet és a mobiltelefonok szoktattak minket számomra nagyon is kétséges. Viszont van egy új stresszfaktorunk: ha valaki 5 percet késik már halottnak hisszük és közben idegesek vagyunk rá, hogy mi a faszért nem veszi fel azt a kurva telefont.

Részben ide kapcsolódik, hogy valami idióta rohamomban feltelepítettem az Outlook appot a telefonomra, hogy ha gond van a cégnél helyből tudjak róla hétvégén is. Na most szombaton éppen a két gyerekkel csavarogtam a Budai-hegységben és amikor térerőt kaptam helyből nyolc e-mail fogadott, hogy mi működik szarul az aktuális hétvégi kampányban. Ott, az ősbükkös közepén semmi eszközöm nem volt amivel segíthettem az ügyet, leszámítva azt, hogy legalább én is idegeskedtem egy csomót.

Le kéne törölni.

Péntek – támogassuk a szabad sajtót

Messziről kezdem, de így lesz teljes a kép. Néhány online közvélemény kutatónál be vagyok regisztrálva, azoknál, ahol nem sorsolnak a résztvevők között, hanem gyűjtögetni kell pénzt vagy pontot, amiket egy idő után pénz formájában megkapsz. Az esetek nagy részében ez a Paypal számlámra megy, így marad meg a legtöbb belőle. Ebből szoktam a tárhelyet fizetni, vagy kínai boltokból vásárolni. Nem nagy pénzek, de erre pont jó.

Aztán, hogy az elmúlt napokban a Fidesznek végre összejött az amit már olyan régen akartak és csak nekik van tévéjük az országban (plusz az RTL), szóval elhatároztam, hogy a számlán levő maradékot átutalom egy újságnak. Idén már rendszeresen kérnek adományokat az online lapok is, hvg, 444, stb. Gondolkoztam kicsit, hogy melyik fájna a legjobban, ha eltűnne és rövid töprengés után a 444-nél kezdtem el kutakodni. Szerencsére volt náluk Paypal Donate opció. Nem nagy összeg, de ha legközelebb utal valamelyik közvélemény kutató, akkor majd megint továbbítok.

Jelen pillanatban azt hiszem ez a legkézzelfoghatóbb dolog, amit a normális Magyarország megmaradásáért tenni lehet.

Kedd – Osiris-Rex

Még két éve, a kilövése előtt olvastam az Osirix-Rex űrszondáról és beállítottam a naptáramban egy éves figyelmeztetőt, hogy utánanézzek merre jár a galaktikus porszívó. Tavaly nem volt túl sok érdekesség, de idén pár héten belül megérkezik az aszteroidához, amit alaposan át akarnak vizsgálni. Két év alatt beérte az aszteroidát nemsokára megközelíti és ott jön majd az igazán érdekes része az egésznek. 2023 körül fog hazaérkezni a jó öreg földre, ha minden rendben megy.

Az ilyesmik baromi érdekesek szerintem.

Ha érdekel mi ez az egész itt van pár link:


Gondoltam nem nyomom be reggel helyből az irodában a légkondit, hanem kinyitottam a két ablakot. Ez f11-ig remekül működött, akkor elmentem egy megbeszélésre

A megbeszélések elég viccesek tudnak lenni, az elején nagyon célratörően elmagyarázzuk az adott problémáról ki mit gondol, majd magunkévá tesszük, hogy miként is legyen ténylegesen, de pillanatonként kerülnek elő olyan szálak, amik komoly offtopic beszélgetéssé bomolhatnak ki. Az idő előrehaladtával az egyik szükségszerűen át is veszi az uralmat és onnantól vége a világnak. Ez a megfigyeléseim alapjána az eltöltött időt 20-80%-ban metszi. 

és visszatérve a 30°C várt. Szóval innentől jöhet az arktikus időjárás.

Hétfő

Sokféle undorító időjárás létezik, de a párás meleg mindegyiknél elviselhetetlenebb. Az idei nyár meg a párás melegről szól, sajnos. valamikor májusban volt 2-3 hét igazi nyár, kánikulával meg minden, ami ahhoz tartozik, azóta szinte mindig esik és 26-35 között mozog a hőmérséklet.

Szombaton például úgy jártam, hogy elhatároztam a Normafától az Erzsébet kilátó és a Hárs-hegyi kilátó érintésével átsétálok Hűvösvölgybe. A gyerekek meg Zsófi ugyanezt fogaskerekűvel és gyerekvasúttal tervezték megtenni. A Normafa és a János-hegy közt félúton ért el a zivatar. Az ősbükkösben voltam éppen és elkezdtek csapkodni a villámok, a mennydörgés mintha mellettem szólalt volna meg. Ijesztő volt. Az egyik (kisebb) villám tőlem pár méterre csapott le.

Szóval elrobogtam a kilátóig és ott meghúztam magam, reménytelenül figyelve ahogy egyre újabb és újabb felhők jönnek Zsámbék felől. Egyébként remek kilátás nyílt a városra, amit szétvert alattam éppen a vihar, csináltam is pár fotót majd megnézem, hogy sikerültek.

Egy szó, mint száz nem volt egy kéjhömpöly. A Hárs hegyre már nem másztam át, mert zúdult le róla a saras esővíz, a Szépjuhásznénál elcsíptem a vonatot, amivel a többiek döcögtek és csatlakoztam hozzájuk. Szeretném hozzátenni, hogy a hűvösvölgyi állomáson már sütött a nap és azóta sem hagyja abba.

Vasárnap így aztán lementünk Dorogra, Bandival és Anival és igyekeztünk nem szétégni a perzselő napon. Fura hely ez a dorogi öböl, egy csomó tetovált szlovák és magyar család, egy közepes konyhájú büfé és egész nap csak pancsolsz meg fekszel a homokban, mégse unod meg. Ugyanez a Balatonnál teljesen kiakasztana.

Elég zilált hétvége volt ez így, de annyi minden történt, hogy olyan mintha egy kis önálló nyaralás lett volna. Most kipihenem magam az irodában a héten. :)

Szerda – bélatelepi nyaralás

A szombati napom jó részét a tetőcsomagtartó és a biciklisín felszerelésével töltöttem (előzmények itt). A Duster egy remek autó, de a tetőcsomagtartóhoz a két oldalsó, gyárilag beszerelt izé… rúd, szóval a tervezésekor feláldozták a funkcionalitást a design oltárán. Elvileg a két keresztrúd között 70 cm helynek kell lennie, hogy biztonságosan szállíthassunk bármit az autó tetején. Ezt sikerült kicentizni. Nem mintha nem lenne még kb 70 centi hely, de az alap rudakat a két végükön brutális nagy műanyag házakba vezették be. Értem én hogy terepjáró és ettől masszívabb hatást kelt az egész, de akkoris.

Mondjuk ezzel még meg tudtam volna békülni, de a másik probléma az, hogy a tető és a keresztrudak közt alig 10 centi hely van, na ott csavarozzál, komám. Szombaton hét ágra sütött a nap és én meg csak izzadtam a nyitott ajtóban állva

A Duster másik tervezési hibája, hogy a hátsó ajtóknál az ülés kilóg teljesen, nem gondoltak arra a mérnökök, hogy valaki majd felállna a peremére, hogy a tető közepén egy csavart meghúzzon. Kénytelen vagy ráálni így aztán az ülésre, amin persze ott van még a gyerekülés is, az élet nem könnyű.

a tetőn igazítva a rudakat, hogy meglegyen a 70 centiméter, egyenes és párhuzamos is legyen. Ha oda-odaért a könyököm vagy a karom, akkor kicsit káromkodtam, mert rohadt forró volt a kocsi lemeze. Tipikusan az a szituáció volt, amikor éreztem, hogy a legjobb barátom a racsnis csavarhúzó lesz. Ebből az állatfajból most van két verzióm is, örököltem egyet a feleségem nagypapájától. Sajnos mindkét racsnis készlet feltételezte, hogy vagy lesz 10 centinél nagyobb helyem a kezeléséhez vagy nem egy menetes szár hosszúságú U-elemet szeretnék megfogni vele. Szóval maradt a kis 12-es csavarkulcs. Éppen túl voltam a csalódásomon amikor megjelent az apósom és megkérdezte, hogy miért nem a racsnis kulccsal szerelem a rudakat. Nem nagyon hitte, hogy ez nem megoldható, így aztán megint végigjátszottuk a teljes sztorit, egyik készlet, másik készlet végül sajnálkoztunk egy sort, hogy sajnos a kis 12-es csavarkulcs maradt.

Strandolás
Strandolás

A hét további részében viszont tényleg sikerült kikapcsolódni. Vasárnap elmentünk Gyulakeszire a barátainkhoz és az ebédelésen kívül a kertben ültünk és beszélgettünk. Aztán a napi program a továbbiakban abból állt, hogy reggeliztünk valamit, lesétáltunk a strandra, fürödtünk egy nagyot, hazasétáltunk és ebédig pihengettünk, ebéd után lesétáltunk a strandra és fürödtünk, aztán szabad foglalkozás, vacsi, fürdetés, altatás. Esetleg egy filmnézés. Az az igazság, hogy alig használtam a telefonomat viszont kiolvastam két könyvet. Több ilyenre lenne szükség.

Most három hét munka, aztán majd megint egy hét Balaton. Utána meg lassacskán véget ér ez a nyár is.

Péntek

A nyaralás rám fog férni, elég húzós pár hét van mögöttem a melóhelyen. A lefejlesztett cuccot egy barátságos levél kíséretében hátrahagytam a kollégáknak, hogy van egy hetük kitesztelni, hogy mit csesztem el, aztán ha visszajövök hiba javítok és mehet élesbe. Vidáman fogadták és elmenőben biztosítottak róla, hogy minden észrevételükről azonnal értesítenek telefonon. Csak, hogy ne unatkozzam nagyon ott a Balatonnál.

Megköszöntem.

Holnap nem lesz egyszerű napunk, becsomagolni egy hétre, betömködni mindent az autóba, pluszban még az újonnan vett tető-csomagtartóra ráeszkábálni a régi bicikli szállító síneket. Sokat fogok káromkodni már érzem. Cserébe végre 5 nap után újra látom a lányomat, aki eddig a nagyanyjával nyaralt. A rendszeres telefonálásaink alapján minekünk ő nagyon hiányzott, de neki kevésbé jutottunk az eszébe. Gondolom ez így van rendben, meg persze sokkal jobb, mintha kisírta volna utánunk a két szemét, de egy kicsit meg vagyok bántva.

A következő nagy kérdés az, hogy vajon a család tényleg megértette-e, hogy azt kértük ezen a héten mienk legyen a nyaraló. Ami azt jelenti, hogy csak mi. Egy hétig. Meglátjuk.

Szerda

A thaiföldi barlangban rekedt gyerekek drámája és csodálatos megmenekülése körüli internetes felhajtás teljesen olyan volt, mint a Rádió aranykorában a kútba esett gyerek sztorija. Mindenki erről beszélt, olvastuk a híreket. Leszámítva a feleségemet, aki valahogy kimaradt az egészből és értetlenül nézett rám, amikor elkezdtem erről beszélni.

Az Internet aranykora, vicces.

Túl vagyok az első nagy munkámon, az első igazán komoly munkán az új irodában. Olyasmi, mint amikor egy középkori építőmester átvett egy katedrálist a mesterétől és elégedetten nézi, ahogy a saját ötlete belesimul az eredeti épületbe. Határidő előtt 3 nappal lett meg, persze jön a tesztelés meg minden, de alapvetően nagyot húztam vele. A kedvenc kolléga, aki egyben főnök is vagy valami afféle jelezte is, hogy ügyes gyerek vagyok. Ez a vicceskedő hangnembe csomagolt elismerés tőle nagy szó, kellőképpen át is érzem.

Este olvasgattam a két évvel ezelőtti naplóimat, akkor éppen beszokóban voltam egy másik munkahelyre, próbaidő meg minden és nagyon aggódtam. Már el is felejtettem, hogy mennyire nehezen indult ott az évadom, hogy mennyire bizonytalan voltam, nem szerettem, azt hiszem féltem. Pedig jó hely volt, csak anyagilag gyenge, meg a meló is mondjuk. Maradjunk annyiban, hogy nagyon jó hangulat és kedves kollégák vettek körül. Sokat dobtak a tudásomon és az önbizalmamon meg végképp. Amit most 3 hét alatt lezavartam, az egy sokkal nagyobb volumenű munka volt, mint amikkel ott bemelegítésnek találkoztam és majd beszartam tőlük.

A lányom lement Anyuval a Balatonra kedden, hárman vagyunk itthon, de eddig ez az első este, hogy valóban itt ültünk mindhárman. Hétfőn a feleségem ment el a szüleivel meg a nővérével egy búfelejtő kávézásra, vasárnap meghalt a dédpapa, márhogy a gyerekeinknek dédpapa, nekik nagypapa és apuka. Gyorsan és hirtelen ment el, a mi családunkban ő volt az utolsó a rokoni generációból, elmentek a dédszülők. Szomorú dolog. A harmadik vonalból a másodikba kerültünk. Ez meg kicsit ijesztő.

Szóval tegnap meg a fent említett kolléga vágott hátba, hogy este ugyan menjek már el velük sörözni. Mondom, hogy oké, szívesen, de hova. Mindegy az, mondta, nézzük a meccset. VB van éppen,, a franciák játszottak a belgák ellen. Én eddig sikerrel kimaradtam az egészből, a Google napi doodle-ök voltak az egyetlen engem is érintő események a VB-vel kapcsolatban. Óvatosan mondtam, hogy elmegyek szívesen, de én nem nézek soha focit, nem is értek hozzá. Megnyugtattak, hogy legalább nem fogom bánni, hogy háttal ülök a TVnek.

Így is lett és nagyon jól szórakoztam. Kb hárommal több sört ittam meg, mint terveztem, de a foci csak a meccs végén tolakodott be a képbe, addig a kollégákkal beszélgettünk, utána ettünk egy gyrost és mindenki nagyon vidáman indult haza. Reggel kicsit rogyadozva találkoztunk, de előre nyújtották a kezüket, szóval úgy tűnik, hogy a beilleszkedés utolsó fázisa is pipa.

Egyébként meg vágom a centit: még 2 nap és jön a vakáció!