#Balaton hashtag


via Instagram

Az elmúlt időszakban elég sok fényképet osztunk meg Zsófival #enyemabalaton hashtaggel. Nem véletlen, hiszen még nyár elején beneveztünk erre a játékra és nagyon tetszik.

Amúgy is elég sokat Instagramozunk és itt jött szembe a hirdetés, hogy lehet nevezni és cserébe a WeLoveBalaton csapata az első pár száz jelentkezőnek 5000 forinttal feltöltött Mastercard kártyát postáz. Mi időben futottunk és mindketten bejutottunk a szerencsés csoportba.

A kártyák meg is érkeztek még június közepén és jórészt el is költöttük róluk a pénzt az elmúlt hónapban. Volt része amit valóban a Balatonnál költöttünk el, de volt amit az előkészületekhez használtunk fel.

Bár van néhány fotó, amit az okos telefonnal készítettem, de a hétvégén elég sokat fotóztam a tükörreflexessel kifejezetten ehhez a játékhoz. A hónap végéig lehet képet beküldeni, igyekszem a jobbakat addig feldolgozni és nevezni velük.

Ez a kép is ilyen, vasárnap készült az alsóbélatelepi 2. számú strandon. Kíváncsi vagyok beválogatják-e az utolsó heti etapba. Sikerült összezsúfolni rá egy csomó vonzó témát: strand, Balaton, Badacsony, bikinis lány, játszó gyerekek, mi kell még?! :)


via Instagram

Azt mondják, hogy a déli part azért jó, mert onnan szép a kilátás. Én még tudnék sok száz előnyt felhozni a Balaton ezen része mellett, dehát én elfogult vagyok.

Fonyód mellett, Alsóbélatelepen van nyaralónk, öt nemzedékre visszamenőleg itt nyaralt a családunk. Tősgyökeres déli-partiak vagyunk. Mondjuk az biztos, hogy a kilátás gyönyörű. A Fonyódiak azt mondják, hogy a Badacsony pont szemben van velük, de természetesen ők csak szeretnék. A Badacsony pont Bélateleppel van szemben, ezt minden tősgyökeres bélatelepi tudja.

(Emlékszem micsoda törés volt lelkileg, amikor először láttam a Badacsonyt Lelléről. Basszus pont ugyanúgy néz ki onnét is, majdnem szabályos kör alakú hegy, szóval a fenti kijelentés csak annyiban lehet igaz, hogy hova esik legközelebb a neves hegy.)

A hétvégén lementünk fürdeni egyet a túlzsúfolt nyaralóba. Azt reméltük, hogy szikrázó napsütés lesz, készíthetünk majd pár tűéles fotót az #enyémabalaton Instagram játékhoz. Ehelyett párás. fülledt idő volt, ahogy a képen is látszik. Ilyen időben az én objektívem nem nagyon tud megbirkózni az enyhén vibráló távolsággal. Ahogy visszanéztem az elkészült fotót majdnem ki is töröltem, hiszen a sokadik Badacsony képemnek tűnt: semmi különleges.

A gyerekeimet leszámítva a legtöbb fotóm a Badacsonyról készült, azt hiszem.

Aztán vasárnap este, ahogy letöltöttem a számítógépre a hétvégi fényképeket újra megnéztem ezt a fotót is, hogy kidobjam-e vagy maradjon. És ahogy megnyitottam már láttam, hogy újra sikerült egy nem tökéletes kivitelezésű képet készítenem, de remekül megmutatja a délután hangulatát. Ezt az időjárást, ezt a szeles-fülledt-nyúlós napot, amit gyerekkorom óta ezerszer átéltem már ezen a strandon.

Ilyen a déli part hangulata.




Mindig azt hittem, hogy a mindennapi dolgok maguktól működnek. Amikor elképzeltem magam apaként a képben ott volt, hogy milyen szép családom van és mindenki boldogan ül le az asztalhoz és vidáman csacsognak a gyerekek, amíg együtt eszünk és jól érezzük magunkat.
Ja, a kezem meg belelóg a bilibe.

(tovább…)


Annyi minden változik meg napról napra a világban, hogy néha fel se tűnik maga a változás, az egyik legérdekesebb ilyen folyamat a biciklizés Magyarországon.

Gyerekkoromban háromféle ember biciklizett:

  • a bicikli versenyzők,
  • a falusiak és a
  • gyerekek.

Biztos akadtak már akkoriban is kivételek, de általában nem találkoztál velük.

Én persze bicikliztem. Az első biciklim, amire emlékszem, igazából tricikli volt, kicsi és zöld, fehér műanyag küllőkkel. Aztán egy karácsonyra kaptam normális gyerek biciklit. Tömör gumi, fehér visszapillantó tükör, pótkerék. Gyönyörű volt. Egy ideig még pótkerékkel mentem, aztán nyáron Anyu a Balatonnál egy seprűnyelet erősített bele és rövid kínlódás után megtanultam az egyensúlyozást.

Biciklizés, vadul

Miután kinőttem ezt a szép piros cangát jött egy Csepel, női vázas. Használt bicikli volt, jó állapotban, amin én hamar változtattam. Évekig ez volt a biciklim, ezen tanultam meg láncot cserélni, lukas gumit vulkanizálni, és az alapvető javításokat elvégezni egy biciklin. Nagyon szerettem ezt a biciklit, Samuval bekerekeztük az egész környéket Fonyódtól Máriáig. A ’87-es esős nyáron még a zivatarok sem nagyon akadályoztak meg abban, hogy a kátyús-földes utcákon döngessünk végig.

(A kukoricásra emlékszel, Samu?)

A kék Csepel jól bírta a strapát, lefelé zúzni a fonyódi hegyről 50 km/h közeli sebességgel, ugratni a parkban, rendőrkanyarok. Teleragasztgattuk hologramos és fényvisszaverős matricákkal, Kawasaki feliratokkal. Szörnyen nézhetett ki, de nekem tetszett.

Szomorú véget ért ez a bicikli, az egyik hegyi túránál, amikor zúztunk le a Berek vendéglő felé valahogy rászaladtam a padkára. Szerencsére már nem a csúcssebességgel mentem, de így is 30 felett voltam, lendületben, hatalmasat estem. Mázlimra átrepültem a magas padka, a kövezett járda felett és a mellette levő árokban landoltam, csak a bokám vertem neki a kőnek. Állatira megütöttem magam, de a bicikli jobban megsínylett, én hazabicegtem, de a biciklit tolni kellet: a pedál elgörbült, az első kerék egész fura formára deformálódott.







Rossz élmény, amikor az ember ráébred, hogy valami, amit jónak, esetleg nemesnek hitt szimplán egy felfújt lufi, egy nagy semmi. Persze jobb később, mint soha.

Egy hete mocorog bennem a felháborodás, de hogy teljesen érthető legyen a történet egy kicsit vissza kell mennem az időben és elmondanom a hátteret, hogy aztán rátérhessek a kb. egy mondatban kifejthető haragomhoz.

A dédapámmal kezdődik a  sztori, aki nagykanizsai volt és a Balaton partján építtetett egy nyaralót a múlt század húszas éveiben. Ez a nyaraló még mindig megvan, a család több generációja töltött már el benne vidám napokat, sőt az Anyukámék ott nőttek fel. A házat a Fonyód üdülőtelepeként funkcionáló Bélatelepen, annak is az Alsóbélatelep részén találjátok. Alsóbélatelepen a dédapámmal nagyjából egy időben mások is építettek nyaralókat és az ottani fürdőközösségben barátságok, szerelmek szövődtek. A társaság egy része máig összejár, sőt jórészt mára mindenki rokona valamilyen szinten egymásnak.

A bélatelepi fürdőéletnek éppen 25 éve lett egy civil szervezete, az Alsóbélatelepi Fürdőegyesület, számomra tavalyig ez a szervezet a hallomásból ismerem kategóriába tartozott. Igazából engem gyerekként egyáltalán nem érdekelt a Balatonnál semmi azon kívül, hogy mindenki hagyjon minket békén és azt csinálhassunk egész nyáron, ami nekünk tetszik. Ez az álmom az estek 99%-ban valóra is vált. Akkortájt a fürdőtelepen nem volt olyan, ami rossz lett volna, talán túl sok volt a turista. Működtek a strandok, voltak büfék is, ahol kisgyerekként valami lónyálat később meg hideg fröccsöket lehetett inni. Az út szélén hatalmas nyárfák adtak hűs árnyékot a rekkenő nyárban és két bolt is volt, ahol a gumicukortól kezdve az első ÖKM lapszámokig mindent be tudtunk szerezni.

Napsugaras gyerekkor, a boldog nyolcvanas-kilencvenes évek!

Az elmúlt tíz, de lehet már tizenkét év is egyre inkább a lepusztulás hangulatát hozta el. Az kezdetben mindenkit örömmel töltött el, hogy eltűnnek a turisták, a fenének sem hiányoztak, de aztán kiderült, hogy nélkülük semmi nincs. A strandokon bezártak a büfék, eltűnt a disco, és hosszú kínlódások után bezártak a boltok is. Persze Fonyódon, ami pár kilométerre van csak, mindez megtalálható, de már nincs kéznél.

A legnagyobb csapás engem személy szerint pár éve ért és azóta is mély fájdalommal nézem a pusztítást a sétáim során: módszeresen kivágták az öreg nyárfákat az egész telepen. Két utolsó mohikán maradt, de a múlt hétvégén már azokon is láttam a vörös festékkel ráfújt keresztet.
Amikor az első fákat elkezdték kivágni megpróbáltam a Facebookon felhívni a figyelmet a dologra, felrázni az érintetteket, hogy tegyünk valamit. A közvetlen családtagjaimon kívül senki nem reagált.

Aztán tavaly úgy alakult, hogy hasonlóan Pilátushoz belekeveredtem egy másik fél ügyeibe, nevezetesen a fent említett Alsóbélatelepi Fürdőegyesület honlapját kellett elkészítenem. Amikor fejlesztettem az oldalt megkérdeztem, hogy elkészítsem-e a Facebook oldalukat is. Azt aztán nem, háborodtak fel, minek, ők ilyet nem használnak!

Hadd idézzem fel itt az Egyesület honlapjának a bevezetőjét:

Egyesületünk alapszabályban lefektetett célkitűzése az üdülőtulajdonosok érdekképviseletén és a helyi hagyományok ápolásán túlmenően a közösségi élet építése is, de sajnos ezen a területen értük el a legkevesebbet.

Pedig az idősebbek elbeszéléseiből és a 2009-ben megjelent szerény kiadványunkban, az Egyesületi Tükörben olvasható visszaemlékezésekből kitűnik, hogy valamikor a Bélatelepen nyaralók valódi közösséget alkottak. Tudjuk, más időket élünk, manapság oly mértékű az elidegenedés, hogy legtöbben csak saját magukkal, legfeljebb szűk családi körükkel törődnek.

Állítjuk, hogy ez így nincs jól, valljuk, hogy vannak dolgok, amivel szembe kell, és lehet is menni. Reméljük, hogy a honlap a közösséghez való tartozás érzését is erősíteni fogja. Ezeket a célokat szem előtt tartva az ABFE választmánya őszintén ajánlja mindnyájuknak az alsobelatelep.info honlapunkat.

A fenti sorokat akkor már olvastam, így érthetően meg voltam kicsit lepve.
Aztán pár hete megkértek, hogy frissítsem a beszámolókkal a honlapot, az ilyen elsőre szimpla copy-paste melónak tűnik, de sajnos itt valami olyan Word fájlt kaptam, amit teljesen újra kellett írni, mert valami eszméletlen volt a tördelése. Ha nem kellett volna emiatt végigolvasnom az egészet, akkor valószínűleg még most is azt gondolnám, hogy milyen nagyszerű dolog, hogy létezik egy ilyen lokális szervezet. De a transzparenciának hála kiderült, hogy a telep értékeinek megőrzéséért és a fürdőközönség érdekvédelmében alapított szervezet az éves taggyűlési fogyasztáson kívül az elmúlt években egy helyi üggyel foglalkozott, a templom felújítására gyűjtöttek és adakoztak.

Miközben az egész fürdőélet a bejegyzés elején leírt társaságon kívül megszűnt a telepen. (És ennek a társaságnak a jó része alkotja az egyesületet.)

Én tényleg nem sokat tudok az Egyesületről, nagyjából annyit, ami a honlapjukról kiderül. Ezen kívül meghallgattam pár nagyívű tervet tavaly, mikor a honlapról tárgyaltunk. Igazából nem is nagyon érdekelt az egész. Aztán a múlt hétvégén megláttam azt a két vörös ikszet az utolsó fákon, miközben végigsétáltam a teljesen lepukkant és kihalt nyaralótelepen. Arra jöttem rá, hogy ez a szervezet semmit nem csinált, legalábbis láthatólag, ami hasznos lenne a településnek.

A szabad strand melletti egykori üdülőt felparcellázták és építési telekként értesítették. A vízparttól 10 méterre már házak állnak és gombamód szaporodnak. Nemsokára elfogy majd a terület és előre látható, hogy a település legjobb strandja lesz a következő felparcellázható rész.

Kíváncsi lennék, hogy felmerül-e majd ezzel kapcsolatban bármi az augusztusi taggyűlésen.

Naprendi pont lesz-e vajon, hogy módszeresen eltüntetik a közel évszázados fákat?

A közgyűlés elé kerül-e, hogy nincsen egy normális, nyitott WC a strandokon.

Van egy tippem.
Aztán ahogy a parton álltam eszembe jutott, hogy egy régi nyáron az egyik bejárónak eltört a lépcsője. A nagynéném nem tudta és csúnyán felvérezte a lábát. Látta ezt egy rokonom, aki mindig is agilis ember volt, bement az önkormányzathoz Fonyódra, közölte a nevét, és hogy ő fel van háborodva és azonnal csináljanak valamit ezzel a veszélyes lépcsővel. Másnap reggel, amikor a hajnali fürdésre mentünk már két munkás emelte ki a bejárót és rakták rá az új lépcsőfokot.

Nem várnék én csodákat el ettől az Egyesülettől, de a szép frázisok helyett, vagy mellett, ha csak ennyi kiállást mutatnának már lenne értelme a működésüknek.