#ApaBlog hashtag


Reggelente a 61-es villamosról leszállva az Alsóhegy utcán sétálunk el a vasúti átjáróig Cilivel. Ő a nyakamban ül és kommentálja a látottakat, vonatokat, autókat, embereket. Arrafelé rengeteg régi hodály van, néhányból irodaépület lett, mint a Dorottya udvarból, például, de a legtöbbje elég lepusztult. Az egyik ilyen épület aljában van egy ablak, betörve, a rácsok helyett egymásba fűzött műanyag (!) vállfák védik a duhaj elemektől a zugot. Nem sokat látni be, általában lilás ágynemű vigyorog csak rád, de majd minden nap villódzik a tévé fénye. Mindig megbeszéljük Cilivel, hogy talán ma is hallani fogjuk a reggeli műsort. Ha mégsem, akkor pár száz méterre megvan a beszédtémánk: (tovább…)


Általában nincs bajom a BKV szolgáltatásaival, de amit ma reggel a 86-os busz művelt az botrányos. 20 percet vártunk rá a megállóban Cilivel, majd inkább két villamossal elzúztunk a bölcsi és munkahely irányába.

Amúgy is tohonya egy vonal ez a 86-os.  A bölcsi felé vagy 61-es villamos és gyaloglás, vagy 86-os busz és gyaloglás a megoldás. A busszal a tömegközlekedésen töltött időnk jó 20-25 perc, míga  villamossal max 6-7. Ennek köszönhetően, pedig a villamostól többet kell caplatni, villamossal annyi idő alatt érünk a bölcsihez, mint amit egyébként a buszon töltenénk.

Mindegy, csak ilyen reggeleken azért elég bosszantó bír lenni.


Az elmúlt hetekben kicsit új irányt vett a kapcsolatom Cilivel, belekényszerített a nevelő szülő szerepébe. Nehezen viselem.

Lassan három éves lesz és eddig ritkán kellett nevelnem. Jó ez így nem pontos, az első pillanattól kezdve nevelem, hisz hatok rá, irányítgatom, szeretem, de ez most más. A hiszti betoppant az életünkbe, pontosabban az enyémbe. Én eddig keveset találkoztam vele, hisz csak este és reggel vagyunk együtt, a java Zsófinak jutott.

Bár a körülöttem levő férfiak, pontosabban az apák, a hisztit rendre a gyerekük hibájának tudják be (és főleg az anyát teszik felelőssé, milyen kényelmes) én biztos vagyok benne, hogy mindenki hisztis, csak van, akit kinevelnek belőle. Próbálgatja szegény kölyök, hogy meddig mehet el.

Szerintem ez jó, bár adott pillanatban azért borzasztó idegesítő. Én úgy vagyok vele, hogy amíg nem zavaró, nem csap követelőzésbe és esetleg tettlegességbe, addig hagyom Cilit (és majd Dávidot is), hogy úgy élje az életét, ahogy akarja. Ha szüksége van rá igyekszek segíteni neki.

És azt akarom, hogy Cili tudja, mindig, hogy ott vagyok. Ha ez azt jelenti, hogy ott is kell lennem, akkor semmi más nem lehet fontosabb. – Biztos pontnak lenni, We Are Creative Slaves 2012. október

Nem akartam soha megtörni, ezt olyan kegyetlennek érzem – pluszban nincs értelme eltaposni a személyiségét. Mindemellett persze a hisztizésre nincs nagyon más recept, mint határozottnak, következetesnek és kitartónak lenni. Nem árt nyugodtnak is, de ez a legnehezebb dió.

(x) A reklám helye - ha szeretsz kattintasz egyet! :)

Mindenesetre borzasztó rossz érzés, mikor ül a kádban, torkaszakadtából üvölt és csapkod és követel valamit, amiről tudja, hogy nem szabad én meg ott kell, hogy szívózzak vele. Vacak egy dolog, remélem hamar túljutunk rajta.

 (Címlapkép: Őri Zoltán)


Cili a nyakamban ül, igyekszünk elérni a 86-os buszt, de a piros lámpa feltart. Jobbra tőlünk valami reklámtáblát hegesztenek.

– Nézd Apuci, mit csináj a bácsi!
– Ne nézz oda Cili – válaszolom – megfájdul a szemed.

Miközben magyarázom neki, hogy mit csinál a bácsi és miért fájdul meg a szeme, azon gondolkodom, hogy igazából fogalmam sincs megfájdulna-e a szeme, hisz én sokszor néztem ahogy hegesztenek még gyerekkoromban, bár mindig rám szóltak a szüleim, és sose lett semmi bajom tőle. Szóval jól lettem idomítva és most adom tovább a dolgot, minden tapasztalat és tudás híján. Vajon Cili is így csinálja majd?




A Google Fotók időről időre átnézi a képeimet, amiket a Driveban tárolok és készít belőlük mindenféle montázsokat, panorámaképeket és anim gifeket. Az elején nem voltam elájulva tőle, de megszoktam és időről időre várom, hogy miket talál ki a fotóimból. Ezt a montázst Dávidról ma reggel találtam.

Aranyos lett.


A miért korszak alapvetően a mijért-ről szól, de ma találkoztam egy szofisztikáltabb verziójával is.

Cili: Ez mije való?

Én: Hőmérő. A piros csík megmutatja, hogy mikor nem túl meleg vagy hideg a fürdővizetek Dáviddal.

Cili: Mijért mutatja meg?

Elmagyarázom neki, hogy mit csinál a hőmérő hal, elkezd játszani vele: hideg vízbe teszi aztán meleg vízbe. Két perc múlva:

– Ez mije való?

– Az előbb meséltem el, ez a hőmérő. Olyan, mint a lázmérő.

– Igeeeen? Mijért?

Kis magyarázás következik, majd…

– Ez mije való?

Nincs gond, loop van.