#ApaBlog hashtag


Reggel nagy nyüzsi volt az oviban, öt gyerek és a hozzájuk tartozó szülő(k) igyekeztek elférni az öltözőben. Ez már eleve nem egyszerű feladat, de a kölkök ma reggel extrán felajzott hangulatban voltak. Mikor Cili hódolója megérkezett a szülei kíséretében helyből nagy örömmel üdvözölték egymást a másik kisfiúval. (A csoportban a srácok úgy veszem észre igazi haverok.) Míg a felnőttek igyekeztek lefogni és öltöztetni őket ezek ketten már a napot tervezgették:

– Szerinted ma is kikapunk?

Harsány röhögés lett a dologból, a gyerekek meglepetten pislogtak. Jól indult a nap.


Fürdetés van, éppen befejeztem Cilivel a közös játékot, labdáztunk, igyekezve elkerülni, hogy az egész fürdőszoba ússzon és Zsófi infarktust kapjon a látványtól. (Nekem úgy tűnik, hogy mindig éppen aznap mosott fel és nem vagyunk képesek tisztelni a munkáját. A kurzív szövegek idézetek.) Szóval egyszer csak Cili megszólal, hogy

– Az Ivett azt mondta az oviban, hogy a kujva Isten faszát! – és elégedetten pillog rám, énbennem a hang is bennem reked – A kujva Isten faszát, ezt mondta az Ivett. – kezdi újra
– Mit mondott? – mire engedelmesen kezdené újra, de rájövök, hogy hibát követtem el és leállítom

Elmagyaráztam neki, hogy ez csúnya, hogy csak a rossz kislányok beszélnek így és nem szabad. Elég konstruktívnak bizonyult a leány, de ki is használta, hogy a kezdetti megrökönyödésemben nem tudtam igazán flottul reagálni és fogalmazni, mert a következő témánk az volt, hogy most az Ivett akkor rossz kislány. Igyekeztem helyesbíteni, de ha nem akartam tönkretenni a korábbiakat, akkor Ivettet sajnos be kellett áldozni.

Mindenesetre annak nagyon örülök, hogy nem én vagyok az apukája. :)


A mai pedagógus tüntetésre nem magamért mentem ki, még csak nem is elsősorban a pedagógusokért, hanem, mert Apa vagyok. Igen, most nagy a-val.

Lassan ugyanis a körmünkre ég a probléma, az iskoláztatásé. Az ovi után ez a következő lépcső ugye, és ez szinte a legfontosabb, amiben jól kell döntenünk az elején a gyerekeink helyett. Ha mi most jól döntünk, akkor hamar megtanul ő jól dönteni és onnantól ez az egész rajta áll. Persze, hogy megtanuljon dönteni, ahhoz az kell, hogy olyanok tanítsák, akik dönthetnek. Ezért hiába esett, és tudtam, hogy be fog ázni a cipőm, mert nem csak a pedagógusok nincsenek megfizetve ebben az országban ugye, de elindultam nyugdíjas pedagógus Anyám és az ex-pedagógus legjobb cimborám oldalán, hogy én mint civil apuka támogassam az övéiket.

És el vagyok keseredve, szégyellem magam az Apukák nevében. Mert a pedagógusok, a közszféra kiállt ma magáért rendesen. Akkora tömeget vittek az utcára, amekkorát csak bírtak, de mi szülők, botrányosan kevesen voltunk. A színpadon elhangzott mindenkitől, hogy kiállnak egymásért. Hogy itt vannak. Hogy mi a baj. A fekete ruhás nővér elmondta azt is, hogy mi állunk mögöttük. De állunk-e elegen és eleget?

Amit ma láttam a Kossuth-téren az egy nagyszerű volt. Minden tiszteletem a pedagógusoké és az őket támogató szervezeteké, ha csak rajtuk múlik, akkor ezeknek a nagyszerű embereknek bizalommal helyezem a kezébe a gyerekeim nevelését.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10153961637234559&set=a.10150214075374559.343667.847689558&type=3&theater

De Ti, otthon a gyerekszobában gubbasztó senkiházi gyáva alakok! Ti, kapjátok össze magatokat azonnal és segítsétek ezeket az embereket, mert szükségük van ránk. És nélkülünk, szülők nélkül, ez nem megy.


Ma a jóéjt-puszinál a lányom azt kérte, hogy

Apa, ma ne vigyéj át az ágyamba.

Köztünk akart aludni. Talán egy héttel ezelőtt, mikor még nagyon beteg volt engedtem egy ilyen kérésnek. Most nem, mert macerás, ha köztünk alszik, keresztbefordul, rugdos, pofoz. És hajnalban így is átcaplat, legalább addig aludjunk nyugodtan.

De pár perce, mikor a tévét lekapcsoltam és elindultam, hogy az ágyunkból a sajátjába költöztessem megbántam a dolgot. Ott feküdt, magára csavarva Zsófi paplanját, a szőke fürtjei a párnán, az elmaradhatatlan cumival, pelussal felszerelkezve. Megbántam, mert fájóan kevés idő és ha kérnénk se akar majd velünk aludni. Most meg még ő szeretne.

Amikor felemeltem, Őt, a cumit, a pelusát és az aktuális alvóka állatot (valami nyúlszerűség) el is határoztam, hogy ezentúl nem zsigerből fogok mérlegelni. Kíváncsi vagyok sikerül-e?



Esténként mostanában Cili a mi ágyunkon alszik el. Ahogy elszunnyad mi Zsófival megesszük kései – kímélő – vacsoránkat és közben a Leftovers egyik epizódját nézzük.

Amikor vége az 50 perces epizódnak én kigabajítom a lányomat az anyja paplanjából, fogam közé veszem az aktuális alvó-plüss állatot, nyakamba tekerem a friss fehér pelusát és a karjaimba veszem a gyereket. Így sietünk át az ágyához, ahol igyekszem finoman letenni. Elrendezem az alvókáit, betakargatom, ha nem túl éber puszit is kap és a villanyt leoltva mindig arra gondolok,  hogy ezt most kell kiélveznem. Most még karomba kaphatom, babusgathatom. De már nem sokáig, pedig nagyon fog majd hiányozni.



Már több, mint 20 órája 2016 van, ami azt jelenti, hogy a múlt évi listám már hivatalosan is bukó.

Persze nem meglepő, de van pár pontja, amik meglehettek volna. Például az olvasmánylista, amit felírtam magamnak csúnyán átalakult menet közben, annak köszönhetően, hogy a költözésnél nyolc hónapra (plusz még egyre) elcsomagoltuk a könyveket. Így aztán főleg az év közben kapott ajándék regényeket és a tabletre letöltött ebookokat olvastam. Mindjárt befejezem például a Tűz és Jég dala 5. kötetét. A harmadiktól kezdve már a sztori miatt tartok csak ki, piszok idegesítő könyvek.

A múlt év főleg a költözésről, lakás eladásról, felújításról szólt. No meg a gyászról. Irtó hülye év lett volna, ha közben nem dobja fel az egészet a két gyerek. Zsófi és én is rámentünk eléggé lelkileg és fizikailag is az egészre, de Cili és Dávid olyan szépen és aranyosan fejlődik, rengeteg örömet hoztak, szinte egyedül, az életünkbe. Az egész csak miattuk maradt egyáltalán értékelhető.

Pedig velük se könnyű. Én nagyon tartottam Dávidtól, hogy mennyire tudok majd apaképként megfelelni egy fiúnak, úgy tűnik eddig jól megy a dolog, jól kijövünk, előbb mondta, hogy apaaa, mint, hogy anyaaa. Sokat vagyunk együtt, kisautózunk, velem eszik, mostanában elkezdtünk birkózni-hemperegni. Ez az, amit Cilivel sosem lehetett.

Cili meg egy tünemény. Olyan gyönyörű-légies kislány, hogy nem bírok betelni vele. Emellett ritka nehéz természet, amit csak a humora és a természetes kedvessége ellensúlyoz. Nagyon sok konfliktusunk van vele, mert ő szereti a drámát, gyakorlatilag megteremti és kikényszeríti az állandó veszekedést. Piszok nehéz dolog ez.



Két nap van mögöttünk a költözködésből és a helyzet eddig nagyon jó.

Tegnap délelött a gyerkőcökkel és rengeteg tisztítószerrel raktuk tele az autót, a lakásnál találkoztunk anyuékkal. Megköszöntötték Cilit a névnapja alkalmából, még Dávid is kapott ajándékot.

Az asztalos is ott volt, akkor épp hat napja csúszott a konyha befejezésével, méregetett ezt-azt, megbeszélt még pár dolgot Zsófival, majd elment, hogy hétfőn jön befejezni a melót. Nem nagyon tetszik az ügy.

Zsófi nekilátott a fürdőszoba takarításnak amíg mi ketten Anyuval ablakot mostunk. Apu a két gyereket kötötte le. Ez így nagyon hatékonynak bizonyult, ebédig a nagyjával végeztünk. Apuval ketten elmentünk a kínaihoz és a henteshez beszereztünk mindenkinek valami fogára való ebédet aztán a gyerekszoba padlóján elköltöttük a műanyag dobozokból az első ebédünket a lakásban.  Vidám volt, mindenki jól lakott, Dávid beleevett mindenki kajájába és a végére még Cilit is rá tudtam beszélni egy kis kínai tésztára a rántott hús után.

Elég volt ennyi az első nekifutásra. Elbúcsúztunk a szüleimtől és a délután további részében bevásároltunk és otthon voltunk, este Zsófi osztálytalálkozóra ment.


 

A nővérével ellentétben Dávid nagyon is jó evő. Amikor csak módja van rá már nyújtogatja is a kis kezeit és vidáman mantrázza, hogy: kam-kam, ami az ő nyelvén a kérem-et jelenti. (Egy ideig arra is használta, ha ő adott valamit, de erről leszokott.)

Ha azt látja, hogy eszünk, akkor boldogan rohan és kicsit nyüszítve ismételgeti, hogy: énisz énisz. A fenti képeken éppen elégedett, hisz életében első alkalommal találkozott a téli fagyival és láthatólag úgy érzi, hogy ezzel  az édességgel a világ sokkal boldogabb hely lett.