#ApaBlog hashtag




– Nagypapa, álmodban beszélsz.
– Hmm nem nem…
– De. Picik a szemeid. Csináld olyan nagyra.

Szünet, majd egyre sürgetőbben.

– Ne aludj, Nagypapa.
– Nehm, hmmm hmmm.
– Nagypapaaaaaa…


A kis kedvencek titkos élete aranyos film, megmarad a mesénél és nincsen tele olyan kiszólásokkal, amik nem a gyerekeknek, hanem az őket kísérő felnőtteknek szólnak. És ez tetszett.

Nincs másfél órás a film, ami nagyon jó, tekintettel a célközönség türelmi faktorára és húgyhólyag méretére. A kukorica és az üdítő remekül kitart a végéig, az én lányom esetében a türelem félpályánál kicsit elfogyott, de aztán az akció beindulásával újra lekötötte  cselekmény.

A sztori nem túl bonyolult, New Yorkban járunk, ahol egy Max nevű kiskutya éli boldog mindennapjait a gazdájával. Egy baja van, hogy amikor a csaj elmegy dolgozni, akkor hiányzik neki. A munkaidőt a ház és a környék többi házi kedvencével tölti, általában elég egysíkúan. Ha akarna ez a film bármire rámutatni, vagy én karakterszám után pénzt kapnék, akkor most következhetne kitérő az edukációs vonalra, könnyű áthallásokkal a Stepford Wives felé. De nem akar és a karakterszám nem gond, szóval hagyjuk is. A kicsit unalmas édenkertbe akkor üt be a ménkű, amikor a gazdinő hazahoz még egy kutyát. Persze elkezdődik a harc kettejük közt, aminek folyamán sikerül elveszniük, sintértelepre és csatornákba jutniuk miközben a félnapos kaland összekovácsolja őket és barátok lesznek. Este pedig boldog fináléban zárunk a három egymást szerető szív képével.

Reklám (x)

Közben persze elég sok ökörködés, izgalmas menekülések vannak. Kóbor macskák, a csatornában élő kidobott háziállatok és egy vérgőzős tapsifüles szolgáltatják az önfeledt gyerekkacaj és izgalom kevercsét. Ahogy a kukorica majszolás hangján áthallatszott ezt a film tökéletesen hozta. A közepe résznél leül kicsit a rohanás, hogy a két főszereplő összehaverkodjon végre, ami érezhető lelkesedés csökkenést eredményezett a lányomnál, de szerencsére ez a kb. 5 perces intermezzo nem tér vissza és a film újra rátalál a ritmusára.

A gyerekek jól szórakoztak.

Én is jól szórakoztam

Én egész más okból élveztem a filmet, Cili az elmúlt napokban beteg volt és ma még nem mehetett oviba. Zsófinak jelenése volt az irodában én meg ki tudtam venni egy szabadnapot, így apa-lánya napot tartottunk. Tegnap este nagyon főtt a fejem, hogy hova vigyem a lányt, rég voltunk kettesben, aztán rájöttem, hogy az időjárás a beltéri programoknak kedvez. Már nyár óta szeretném megpróbálni vele, hogy bírja-e a mozit, így aztán ez most remek alkalom volt a próbára.

Izgatottan érkeztünk, Cilinél nincs mit magyarázni, én viszont két okból voltam felpezsdülve. Egyrészt a mozi felé sétálva nagyon élveztem, ahogy Cili csacsogott, beszélgetett velem, nagy lett, megnőtt és mázlink van vele: jó fej. Érti a viccet, bár óvatosan kell bánni vele, mert harapós természet. Másrészt hiába egy rajzfilmre mentünk, én nem voltam moziban legalább három éve. És néha piszkosul hiányzik.

A film szülőként, felnőttként, egy jó program volt. Nem lenne kevesebb nélküle az életem, de a lányommal eltöltött első mozizás bizony nagy szó. Egyébként délután le kellett szedni a netről nekik a filmet, mert mindenképpen meg kellett nézni újra a kutyusokat, és meglepetésemre eredeti nyelven már letölthető volt. Angolul jobb.


Bár kamaszgyerekem még nem volt, de nem hinném, hogy a dackorszaknál keményebb lenne a kamaszkor. A kérdésre majd 6-10 év múlva visszatérek.


Rövid az az időszak a modern ember életében, amikor teljesen kötelezettségektől mentesen és szabadon élhet. Amikor nincs még semmilyen intézményhez láncolva, ahol gyúrják és nevelik, alakítják. Ez a szabadság (amely tankönyvben lakozik) a szerencsésebbeknek az óvoda kezdetéig tart, a kevésbé szerencséseknek a bölcsődéig.

Dávid, szegény kisfiam, az utóbbi csoporthoz tartozik, még nincs is két és fél éves, de már – nővére nyomdokaiba lépve – bölcsődés. Innentől már nincsen az önfeledt, egész napos játék, mert reggel ébredni kell, villamosozni és odaérni az intézménybe. De Cilin látom, és őt hallgatva ébredtek fel bennem a békésen szunnyadó emlékeim, hogy a hétvége is áldozatául esik ennek a konformizált rendnek. Hiába a pihenőnapok, de ahogy nekünk felnőtteknek is a hétfő jár a fejünkben, mint egy nagy ásító szörny, úgy nekik is.

Dávidnak is vége lett az arany életnek, gondoltam készítek róla egy fotót, amin az utolsó délutánján ezt az állapotot, ezt a boldog és önfeledt igazi gyerekkort örökítem meg neki. Szóval szépen összeraktuk kettesben a kisautókat egy nagy körbe és megkértem, hogy feküdjön melléjük. Több képet lőttem, de ezen a sikerült a legjobban elkapni a pillanatot és nagyjából az is van rajta, amit eredetileg elképzeltem.


Magára hagytam kicsit a bekapcsolt számítógépet, egyszer csak Dávid rohan felém, büszkén kiabálva, hogy:

– Apa, apaaa, ümmm.

Kétségek közt sietek vele a gardróbba, ahol a számítógép áll, a Facebook beviteli űrlapján az alábbi karakterek fogadnak: “m0éűá– , 0mmnklú”.

Dávid lelkesen kommentálja: Apa, Apa, énisz!


Gyereket nevelni az egyik legnagyobb kihívás, amivel az életemben eddig találkoztam. Ma este például a fiammal sikerült kölcsönösen bemattolnunk egymást.

Történt, hogy a vacsora után azt mondtam a két gyermeknek, amíg én előkészítem a fürdés utáni kakaókat, a fürdővizet és a többi ilyen technikai dolgot, addig legyenek oly kedvesek és rakjanak rendet. Ez nem irreális kérés, ha arról van szó kb. 10 perc alatt felszámolják a szobájukban található káoszt, normálisan, szépen, együtt. Azt is megígértem, hogy amint végzek az én részemmel segíteni fogok. (tovább…)




Mindig azt hittem, hogy a mindennapi dolgok maguktól működnek. Amikor elképzeltem magam apaként a képben ott volt, hogy milyen szép családom van és mindenki boldogan ül le az asztalhoz és vidáman csacsognak a gyerekek, amíg együtt eszünk és jól érezzük magunkat.
Ja, a kezem meg belelóg a bilibe.

(tovább…)


A héten, a nagy őrületre tekintettel, leszedtem a tabletre a Pokémon Go apk fájlt. Egyik nap munka után hazafelé menet az Astoriánál kipróbáltam a játékot, de nem nyűgözött le egyértelműen. Az utcán a virtuális valóságban megjelenő állatkák befogása a harmadik után elég uncsi volt. Viszont a ritka helyek felfedezése kifejezetten tetszett, egyfajta egyszerűsített geocaching. Mindenesetre a Múzeumkert felé haladva kikapcsoltam a játékot, mert állandóan útban voltam a többi járókelőnek.

Péntek este viszont az jutott eszembe, hogy ez a gyerekeknek nagyon tetszene. És tényleg. Cili vidáman kolbászolt a tablettel és mivel nem igazán értette a játék működését minden szekrényt kinyitott, minden ajtó mögé benézett, hogy van-e ott pokémon. Mivel néha volt ezért afféle kincskeresős-bújócskás játékká alakította át a fejében a játékmenetet. Aztán kimentünk a lépcsőházba, a belső kertbe és találtunk madár pokémont a bokorban és patkányt a lépcsők alatt. Tényleg jól szórakoztunk, még én is.

Nagyon várjuk, hogy ötödik szintű legyen a karakterünk, mert elnézünk majd a Móriczra, ahol van egy pokémon gym és ott majd kiképezzük a befogott állatkákat. Nem tudom pontosan, hogy egy felnőtt mit lát ebben a játékban, mert engem inkább idegesített, mikor egyedül mászkáltam vele, de így a gyerekekkel vagy esetleg párban már el tudom képzelni, illetve tapasztaltam is, hogy jó szórakozás.

Szóval megtartjuk. Próbálnám csak meg letörölni, lenne itt nagy palota forradalom!