A büdös borz mentő akció

A munkából hazafelé bevásároltam és a villamostól félig futva igyekeztem haza, hogy el ne ázzak. Mire a kapuba értem az eső is abbahagyta, ilyen az én formám. Az ajtón belépve Cili futott felém, aggódó arccal, hogy

Apa, Apa segítened kell!

Éppen azt akartam mondani, hogy ugyan várja már meg, hogy letegyem a bevásárlást meg a cipőmet, de mögötte hüppögve érkezett Dávid is. Zsófi pedig elmagyarázta, hogy a gyerekek Kinder tojást kaptak és Dávid a tojásban egy borz mamát és kis borzot talált, de a játszótérről hazafelé beesett a kis borz a csatornarács alá. Nem tudták kiszedni, és holnap el kéne mennem kiszabadítani.

Mondtam, hogy inkább menjünk most, mert ha az éjjel vihar jön, akkor elmossa a borz gyereket és sosem találjuk meg. Dávid éppen vendéget várt, a bölcsis barátja jött hozzá játszani, így abban állapodtunk meg, hogy Cilivel ketten leszünk a büdi borz mentőcsapat tagjai.

Zsófi megadta a koordinátákat és azt javasolta vigyek imbuszkulcsot, mert olyannal van lezárva a rács. Mivel pontos méreteket nem tudtam meg csak annyit, hogy nagyobbnak tűnt mint az IKEAs, elvittem a teljes csavarhúzó készletet. Magamhoz vettem még egy extra hosszú és vékony csavarhúzót, majd isteni sugallatra egy csomag kínai evőpálcikát is. Cilire esőkabátot adtam és elindultunk.

A megadott koordináták pontosnak bizonyultak, Cili sem tudott eltéríteni, aki már az utca elején közölte, hogy szerinte abba a rácsba esett a borz. Én aggódtam kissé, mert nehezen tudtam elképzelni, hogy simán kicsavarozok egy rácsot, aztán felemelem és ezzel megúszom. Az is eszembe jutott, hogy esetleg az Allee karbantartói nem fognak annak örülni, hogy nekilátok a járdájukon rácsot bontani.

A borz jó 20 centi mélységben feküdt egy nagyon vastag és nagyon kis lyukú ráccsal fedve. A csatorna alján büdös sár, sárga falevelek, egy rózsaszín gomb, egy gumicukor és a borz gyerek feküdtek. Kikerestem az imbuszkulcsok közül a megfelelő méretet és pillanatok alatt eltávolítottam a csavart. Ezzel ez a próbálkozás kútba is esett, a rácsot nem tudtam megmozdítani. Egy komoly emelőre lett volna szükség, de azt éppen nem hoztam magammal.

Így aztán megpróbálkoztam a hosszú csavarhúzóval. Aztán (Cili tiltakozása közepette, mert az evőpálcikákat ő szerezte be a munkahelyem melletti kínai büfében) a két fapálcikával próbálkoztam. Ez eredményesebbnek bizonyult, a borzot felemeltem velük  rácsig, de ott nem tudtam fogást találni rajta, Cili sem tudott segíteni a vékony ujjacskáival. Ő hamar elunta, úgy döntött, hogy ez az egész esélytelen és ennek egyre hangosabban adott hangot. Nagy önuralomra volt szükségem, hogy ne küldjem el melegebb éghajlatra, így csak arra hívtam fel a figyelmét, hogy az öccse állatkájáért kicsit megerőltethetjük magunkat.

Nem győztem meg.

Óráknak tűnő 10 perc után egy biciklis állt meg mellettünk, megérdeklődte mit bányászunk. Elmagyaráztam a szitut, mire mondta, hogy megoldja ő és adott két rágógumit, hogy tegyem a pálcika végére majd az segít. Megköszöntem a segítséget és ő elkerekezett. Cili azt javasolta, hogy inkább rágjuk el a zsákmányt és menjünk haza, de nem álltam kötélnek.

Kicsit nehéz volt megakadályozni, hogy ne egye meg a rágót, de végül én csócsáltam és az egyiket a pálcika végére applikáltam. A rágó helyből ráragadt a borzra és felemelte a rácsig. Eddig meglettünk volna, de a rácson csak erőltetve lehetett áthúzni a bábut, ehhez a rágó nem volt elég erős. Leesett egyszer, kétszer, sokszor. A rágó már nem ragadt. Megcsócsáltam hát a másikat és új tervet eszeltem ki. (Közben megígértem a lányomnak, hogyha kiszedjük a borzot veszünk egy csomag rágót.) A rágót az egyik lyukra ragasztottam, a két pálcikával beleemeltem a borzot, aztán a két szomszédos lyukból alulról – erős horzsolások árán – felszuszakoltam a büdös borzot a felszínre. Fenékkel előre érkezett, megragadtam és kiszabadítottam. Ez volt az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy megérdemlek egy önkéntes tűzoltó érdemrendet no meg egy korsó sört.

A borz nagyon mocskos volt és én is. A kezem enyhén mentolos szagú és ragadós volt máshol büdös fekete sár fedte. Besétáltunk az Alleeba és a trafikosnál vettünk egy csomag rágót. Sört is árultak, de elvi kifogásaim vannak az utcán sétálva sörözéssel kapcsolatban így erről letettem.

Otthon Dávid nagyon örült, de két perc múlva már mással játszott. Így megy ez.

Gyerekszáj

Cili: Olyan pechem van, hogy a Tamival meg a Pannával ültettek egy asztalhoz az oviban.

Én: Az miért pech?

C: Hát, mert szeretem őket.

É: A pech azt jelenti, hogy valami szerencsétlenség ért.

C: Ja! Akkor is pechem van, a másik oldalamon az Ivett ül.

É: kérdőn nézek

C: Hát állandóan beszél! – magyarázza

A kis kedvencek titkos élete

A kis kedvencek titkos élete aranyos film, megmarad a mesénél és nincsen tele olyan kiszólásokkal, amik nem a gyerekeknek, hanem az őket kísérő felnőtteknek szólnak. És ez tetszett.

Nincs másfél órás a film, ami nagyon jó, tekintettel a célközönség türelmi faktorára és húgyhólyag méretére. A kukorica és az üdítő remekül kitart a végéig, az én lányom esetében a türelem félpályánál kicsit elfogyott, de aztán az akció beindulásával újra lekötötte  cselekmény.

A sztori nem túl bonyolult, New Yorkban járunk, ahol egy Max nevű kiskutya éli boldog mindennapjait a gazdájával. Egy baja van, hogy amikor a csaj elmegy dolgozni, akkor hiányzik neki. A munkaidőt a ház és a környék többi házi kedvencével tölti, általában elég egysíkúan. Ha akarna ez a film bármire rámutatni, vagy én karakterszám után pénzt kapnék, akkor most következhetne kitérő az edukációs vonalra, könnyű áthallásokkal a Stepford Wives felé. De nem akar és a karakterszám nem gond, szóval hagyjuk is. A kicsit unalmas édenkertbe akkor üt be a ménkű, amikor a gazdinő hazahoz még egy kutyát. Persze elkezdődik a harc kettejük közt, aminek folyamán sikerül elveszniük, sintértelepre és csatornákba jutniuk miközben a félnapos kaland összekovácsolja őket és barátok lesznek. Este pedig boldog fináléban zárunk a három egymást szerető szív képével.

Reklám (x)

Közben persze elég sok ökörködés, izgalmas menekülések vannak. Kóbor macskák, a csatornában élő kidobott háziállatok és egy vérgőzős tapsifüles szolgáltatják az önfeledt gyerekkacaj és izgalom kevercsét. Ahogy a kukorica majszolás hangján áthallatszott ezt a film tökéletesen hozta. A közepe résznél leül kicsit a rohanás, hogy a két főszereplő összehaverkodjon végre, ami érezhető lelkesedés csökkenést eredményezett a lányomnál, de szerencsére ez a kb. 5 perces intermezzo nem tér vissza és a film újra rátalál a ritmusára.

A gyerekek jól szórakoztak.

Én is jól szórakoztam

Én egész más okból élveztem a filmet, Cili az elmúlt napokban beteg volt és ma még nem mehetett oviba. Zsófinak jelenése volt az irodában én meg ki tudtam venni egy szabadnapot, így apa-lánya napot tartottunk. Tegnap este nagyon főtt a fejem, hogy hova vigyem a lányt, rég voltunk kettesben, aztán rájöttem, hogy az időjárás a beltéri programoknak kedvez. Már nyár óta szeretném megpróbálni vele, hogy bírja-e a mozit, így aztán ez most remek alkalom volt a próbára.

Izgatottan érkeztünk, Cilinél nincs mit magyarázni, én viszont két okból voltam felpezsdülve. Egyrészt a mozi felé sétálva nagyon élveztem, ahogy Cili csacsogott, beszélgetett velem, nagy lett, megnőtt és mázlink van vele: jó fej. Érti a viccet, bár óvatosan kell bánni vele, mert harapós természet. Másrészt hiába egy rajzfilmre mentünk, én nem voltam moziban legalább három éve. És néha piszkosul hiányzik.

A film szülőként, felnőttként, egy jó program volt. Nem lenne kevesebb nélküle az életem, de a lányommal eltöltött első mozizás bizony nagy szó. Egyébként délután le kellett szedni a netről nekik a filmet, mert mindenképpen meg kellett nézni újra a kutyusokat, és meglepetésemre eredeti nyelven már letölthető volt. Angolul jobb.

Az utolsó igazán szabad délután

Rövid az az időszak a modern ember életében, amikor teljesen kötelezettségektől mentesen és szabadon élhet. Amikor nincs még semmilyen intézményhez láncolva, ahol gyúrják és nevelik, alakítják. Ez a szabadság (amely tankönyvben lakozik) a szerencsésebbeknek az óvoda kezdetéig tart, a kevésbé szerencséseknek a bölcsődéig.

Dávid, szegény kisfiam, az utóbbi csoporthoz tartozik, még nincs is két és fél éves, de már – nővére nyomdokaiba lépve – bölcsődés. Innentől már nincsen az önfeledt, egész napos játék, mert reggel ébredni kell, villamosozni és odaérni az intézménybe. De Cilin látom, és őt hallgatva ébredtek fel bennem a békésen szunnyadó emlékeim, hogy a hétvége is áldozatául esik ennek a konformizált rendnek. Hiába a pihenőnapok, de ahogy nekünk felnőtteknek is a hétfő jár a fejünkben, mint egy nagy ásító szörny, úgy nekik is.

Dávidnak is vége lett az arany életnek, gondoltam készítek róla egy fotót, amin az utolsó délutánján ezt az állapotot, ezt a boldog és önfeledt igazi gyerekkort örökítem meg neki. Szóval szépen összeraktuk kettesben a kisautókat egy nagy körbe és megkértem, hogy feküdjön melléjük. Több képet lőttem, de ezen a sikerült a legjobban elkapni a pillanatot és nagyjából az is van rajta, amit eredetileg elképzeltem.

Dávid első Facebook bejegyzése

Magára hagytam kicsit a bekapcsolt számítógépet, egyszer csak Dávid rohan felém, büszkén kiabálva, hogy:

– Apa, apaaa, ümmm.

Kétségek közt sietek vele a gardróbba, ahol a számítógép áll, a Facebook beviteli űrlapján az alábbi karakterek fogadnak: “m0éűá– , 0mmnklú”.

Dávid lelkesen kommentálja: Apa, Apa, énisz!

Dackorszak és elrontott nevelés

Gyereket nevelni az egyik legnagyobb kihívás, amivel az életemben eddig találkoztam. Ma este például a fiammal sikerült kölcsönösen bemattolnunk egymást.

Történt, hogy a vacsora után azt mondtam a két gyermeknek, amíg én előkészítem a fürdés utáni kakaókat, a fürdővizet és a többi ilyen technikai dolgot, addig legyenek oly kedvesek és rakjanak rendet. Ez nem irreális kérés, ha arról van szó kb. 10 perc alatt felszámolják a szobájukban található káoszt, normálisan, szépen, együtt. Azt is megígértem, hogy amint végzek az én részemmel segíteni fogok. Dackorszak és elrontott nevelés részletei…