Fredrik Backman: Az ​ember, akit Ovénak hívnak

Tavaly a Facebookon jött szembe velem Az ​ember, akit Ovénak hívnak filmajánlója. Az ilyeneket én át szoktam pörgetni, de valamiért akkor leragadtam az előtt a 30 másodperc előtt és elmentettem, hogy ezt mindenképpen meg kéne néznem.
Aztán valahogy nem jött össze a dolog, de sokszor futottam bele plakátokba, ajánlókba és az év elején egy e-bookba is, amit gyorsan be is szereztem. A funtineli boszorkány után valami nagyon mást akartam olvasni és Az ​ember, akit Ovénak hívnak ennek a célnak tökéletesen megfelelt.

Alig kezdtem bele és máris nagyon tetszett. Az első oldalak helyből beszippantottak és a nem túl vastag könyvet pár nap alatt ki is olvastam. Remekül szórakoztam rajta, sokszor volt vicces és bár sokszor botorkált a túl érzelmes és a számomra még elfogadható határmezsgyéjén, de mindig sikerült egyensúlyoznia, szóval elégedett voltam.

Olvasgattam a molyon, hogy mennyire sokat mondott ez a könyv másoknak, én ezt kevésbé éreztem. Nem vártam tőle nagy megfejtéseket az életről, számomra Ove egy morgós vénember, akinek többnyire persze igaza van, de alapvetően inkább csak modortalan. Akit ennek ellenére elfogadnak az emberek. Oké, jórészt elfogadnak. Remek szatíra volt, nem csak az Ove-féle morgós vénemberekről (vén!, alig 59 éves, bár lélekben inkább tűnt nyolcvannak), hanem megannyi jellemző embertípusról is. Backmannak szinte más dolga sem volt, mint összeszedni pár jellemző karakter típust az utcáról, kicsit eltúlozni a jellemzőiket és már kész is volt a regény. Jó, persze ez (is) túlzás, mert mindezt remek stílusban, lebilincselő módon tette meg.

Élveztem.

Jókat nevettem, főleg mikor Ove megverte a bohócot és megtudtam, hogy egyes embereknek milyen meghatározó, hogy a másik milyen autót vezet. Jó volt, inkább vidám, mint szomorú, de jutott mindenből épp elég. Pont jó mennyiségben.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.