Frederik Pohl: Csernobil

Január végén két-három napra engem is elkapott a nátha és pár napig nem mentem munkába. Pont előtte hoztam el a webox-ból egy másik könyvmolytól vásárolt kötetet, a Csernobilt. Minden előzetes ismeret nélkül tettem kivánságlistára, mert egy ideje komolyan foglalkoztat, hogy elmennék meglátogatni a lezárt zónát. Vannak rá szervezett turista utak is, bár azt mindenképp megvárnám míg Putyin így vagy úgy, de kitakarodik Ukrajnából és véget ér a háború. Szóval évek óta nézegetek blogokat, fotókat, drón videókat és cikkeket a területről, valamiért borzasztóan izgat az egész. A katasztrófa filmekben is mindig azt szerettem, amikor az ember után maradt építmények, tárgyak sorsát mutatják. Ahogy a városok üresek, a fák, a növények elkezdik szétrágni az egészet. Sokkal izgalmasabb, mint maga a cselekmény, általában. Pohl könyvére is így találtam rá, be is jelöltem a molyon, hogy ezt megvenném és amikor jött az értesítést egy vércse gyorsaságával csaptam le rá.

Frederik Pohl: Csernobil (kép: moly.hu)
kép: moly.hu

Bár nem hosszú mű, de azért tudtam felfalni kevesebb, mint egy nap alatt, mert otthon hevertem. Az első felét, talán inkább a kétharmadát délután olvastam ki, míg félig lázasan feküdtem az ágyon. Az egész történet hihetetlenségét a kicsit kómás állapotom egész víziószerűre alakította, remek mulatság volt. Bár olvastam a molyon, hogy Frederik Pohl nagynevű sci-fi író, de műveletlen baromként, aki vagyok én még semmit nem hallottam róla, eddig. A könyv alapján egyébként nem is kaptam kedvet, hogy más műveit a kezembe fogjam, mert egy dokumentum regényt elbarmolni, na ahhoz azért kell tehetség.

A Csernobil jó könyv, erős négyes. De olyan egyszerűen lehetne csillagos ötös is, hogy csak bosszankodni tudsz a kihagyott zicceren. Alapvetően egy dokumentum regényként indul, az olvasmányosság kedvéért fiktív szereplőkkel cserélve az eredetieket, amit már nem értettem. Pohl egy évvel a katasztrófa után adta ki a könyvét, úgy, hogy közben egy anyaggyűjtő körutat is lezavart a Szovjetunióban. Érezhető végig, hogy a saját élményeit is beleírta, amik érték ott és megspékelte kicsit a politikával is, ami azért volt nagy hiba, mert gyanús, hogy azt engedték neki látni, amit a Párt akart, ő meg hűségesen visszaböfögte. Pohlnak fogalma sem volt az egész kommunista életről, az országok működéséről, mikor ezt a könyvet írta, de ezért inkább irigyelni tudom csak.

A könyv nagy erőssége, hogy a tévedések tragikus láncolatát szépen felgöngyölíti és aztán az egész mentési munkálatot nagyon részletesen tárgyalja. Ezeknél a részeknél látszik igazán, hogy Pohl gyakorlott mesélő, az előre szépen felépített karaktereket ügyes érzékkel exponálja egymás után. Viszont valószínűleg túl korán írta meg a könyvet ahhoz, hogy meglegyen a történet íve. A mentés, a helyreállítás(?) még bőven folyhatott mikor ő már az írógépet verte. Épp ezért az első pár hét részletes esemény bemutatása után egyre elnagyoltabbá válik a regény és egyre több a katasztrófához sehol sem kapcsolható politikai intrika kerül bele. Ezt nagyon sajnáltam, én megmaradtam volna a szereplők kórházi kalandjainak bemutatásánál és ezzel a mondattal zártam volna:

Mindennap belélegzünk valamennyit Csernobil utolsó leheletéből, és ezt fogjuk tenni életünk végéig.

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

2 thoughts on “Frederik Pohl: Csernobil”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.