Az iroda egy más világ?

Biztos nem mindenki részesülhet abban az élményben, hogy irodistaként tengetheti az életének munkával töltött óráit. Meglepetések következhetnek.

(Küldeném szeretettel Ildikónak, biztos felvidítja majd a lábadozás közben!)

Dzsungel ez kérem, ahol mindenki mindenkinek vietkongja (vagy mi), de azért van egyfajta összezárás, ha osztályok/cégek/szintek közötti kommunikációról van szó. Ez az én konkrét életemre levetítve úgy van, hogy az irodaházban ugyanannak a családnak három cége dolgozik, mindenki különböző szinteken, a tetőtérben meg egy “külsős” cég bérel irodát. Én kezdtem a földszinti kereskedelmi egységben, de a munkám miatt már akkor is az emeleti irodába kerültem. Egyszerre kezdtem beépülni két céghez, két csoportnak megfelelni, köztük egyensúlyozni egyfajta kihívás volt.

De én tetéztem ezt!

Úgy 6 év után a földszinti kereskedelmi egységtől átkerültem az újonnan létesített első emeleti egységhez. Az irodisták költöztek a másodikra, a bérlők összehúzták magukat, én meg irodát kaptam. Mostmár van egy excégem, egy aktuális, meg egy akikkel együtt élek nap, mint nap. Hogy én igazából hova tartozom azt a Jóisten se tudja. Mindenhol kicsit a kollektíva része vagyok, ami azt jelenti, hogy nekem mindenki szidja a másikat.

Na, ennyi bemelegítés után jöjjön a sztori.

A másodikon (ha figyeltél, ott van az új irodám), szoktunk ebédelni. Van egy kis étkező (az én régi irodám), egy teakonyha mosogatóval, mikróval, kávéfőzővel és hűtővel. Az irodaházban a kávé körül csapnak fel a legkomolyabb indulatok. Ki veszi meg? Ki használhatja? Ki viheti el a csészéket?

De ha már elvitte, akkor legalább hozza vissza!

Mivel a másodikról az én jelenlegi vagy ex-kollégáim hordják el a csészéket, a kávét és a tejet ezért én szoktam hallgatni, hogy ez milyen már? Néha meg vagyok kérve, hogy szerezzem vissza a csészéket. Kényelmetlen procedúra ez, mert elindulok körbe az épületben és elkezdem begyűjteni a napok óta mosatlan, csetres kávés edénykéket, miközben megrovó pillantásokat kapok, hogy miért viszem vissza a Másodikra. Érted: azoknak.

Aztán ott van a mosogatás. Elvileg mindenki maga után mosogat. Ez gyakorlatban úgy néz ki, hogy a vezetőség helyett a titkárnő mosogat. Néha én, mert megsajnálom, hogy csak ő görnyed ott. Együtt szoktunk kávézni, ilyenkor felváltva mosogatunk egymás után, köztünk ez nem téma, túl vagyunk rajta, szerintem emberi módon. A többi irodista kolléga viszont egyszerűen átnyúl a mosatlan felett, szóval ezért mi is átnyúlunk az övék felett. A múltkor eluntam a szívózást és kiszedtem a kezéből a tányérokat, hogy ne hülyéskedj, Zoli, bazdmeg. Zavar lett az erőben, de hamar megoldódott azzal, hogy szó nélkül elment. Azóta nem került újra napirendre a téma.

Viszont a titkárnő megbetegedett, negyedik napja nincs köztünk és én úgy döntöttem, hogy egy kísérletet végzek el: mikor fogja zavarnia  kollégákat a csetres. A negyedik nap delén a helyzet a következő:

January 23, 2015 at 1206PM

A szárítóban levő tányér és a bögre az enyém. A kiskanalakat elmostam, mert már elfogytak. Ildikó, ne gyere vissza!

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

9 thoughts on “Az iroda egy más világ?”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.