2015. április 10. 16:47

After Crying – Az 50 legjobb magyar dal

Az After Crying zenéje nem egyszerű, könnyű, sokszor nehezen emészthető, de érdemes figyelemmel hallgatni, mert gyönyörű.

Nem mondhatnám, hogy az After Crying zenéjébe helyből beleszerettem. Sőt! Még tinédzser voltam, amikor Apu egy hétvégén hazahozta a Megalázottak és Megszomorítottak című albumukat. Éppen nálunk volt vendégségben Samu unokatesóm és elkínzottan hallgattuk végig többször, Apunak nagyon tetszett, nekünk nagyon nem. Nem fukarkodtunk a csípős megjegyzésekkel sem, de Apámat a dolog nem hatotta meg. Sokat hallgattuk aztán autóban is, akkortájt őszinte utálattal fogadtam én is és Anyu is, bár lehet, hogy ő csak kiállt a fiacskája mellett, nem tudom.

Valóban nem könnyű zene, de aztán kezdtem felnőni és egyszer csak a kezembe akadt az akkor már évek óta nem hallott CD és betettem a számítógép lejátszójába. Frenetikus élmény volt, valami borzasztót vártam és egy gyöngyszemre leltem. Ahhoz még jó pár évnek kellett eltelnie, hogy megkövessem Apámat is, aki szokásos szűkszavúságával csak annyit mondott, hogy „Én tudtam”.

Az After Crying szeretetét nem várom már el a közvetlen környezetemtől, ha a Rammstein is ki van tiltva a lejátszókból mi lenne a Gadarai megszállott hegedűtépésével?! Magamban, az irodámban, utcán sétálva viszont sokszor hallgatom ezt az egy albumot. Sosem próbáltam másikat tőlük, mert ez az 5 dal teljesen kielégít. Egyszerűnek nem nevezhető 5 kis remekmű, nem hinném, hogy bármikor megunnám őket. Könnyű dolgom volt, 5 dalból hármat nem munka kiemelni.

A Gadarai Megszállott, a Noktürn és a címadó Megalázottak és Megszomorítottak lettek a 111-es lista legújabb tagjai. Az egyszerűsítés kedvéért készítettem egy YouTube lejátszási listát, amin meghallgathatod őket. Ezzel egy időben arra biztatnálak, hogy iratkozz fel a blog csatornájára is, ha már lett.