2015. március 9. 12:10

A túltolt nőnap

Amikor én jutottam oda, hogy csokrokat kellett vennem, illetve az első elmaradt virágköltemény után volt némi sértődés, nem értettem a dolgot. Fiatal és bohó, mondhatni idealista fejjel azt gondoltam, hogy egy igazi öntudatos, a feminista mozgalommal egyetértő nő nem is akar virágot, mert az pont, hogy visszalöki Őt a dísztárgy állapotba. Aztán rájöttem arra is, hogy nem másmilyen ez sem, mint a Valentin-nap, egy lehetőség kedvesnek lenni a másikkal.

Az én családomban egyáltalán nem volt jelentős dolog a nőnap. Nem hinném, ismerve Apámat, hogy valami macsó uralkodni vágyás vezetett ide, inkább a lustaság. Talán társult is hozzá ideológia, de inkább megmagyarázás volt, hogy miért nincs éppen csokor. Már amennyire kellett egyáltalán magyarázni, Anyu nem tett soha megjegyzést az elmaradt köszöntés miatt.

Amikor én jutottam oda, hogy csokrokat kellett vennem, illetve az első elmaradt virágköltemény után volt némi sértődés, nem értettem a dolgot. Fiatal és bohó, mondhatni idealista fejjel azt gondoltam, hogy egy igazi öntudatos, a feminista mozgalommal egyetértő nő nem is akar virágot, mert az pont, hogy visszalöki Őt a dísztárgy állapotba. Aztán rájöttem arra is, hogy nem másmilyen ez sem, mint a Valentin-nap, egy lehetőség kedvesnek lenni a másikkal.

Tegnap Pécsen voltunk és reggel döbbentem rá, hogy milyen nap van. Tavaly jó fiú voltam mindkét lány kapott tőlem virágot, de tegnap egyszerűen nem tudtam honnan előkaparni. Így aztán igyekeztem szépíteni és elmentünk délután nőnapi dorbézolásra az Allee egyik cukrászdájába. Virág helyett Cili eper fagyit kapott, Zsófi meg jeges kávét. Nem tökéletes, de jövőre majd előre gondolkodom.

Este láttam viszont, hogy Papp Réka Kinga és Stumpf András micsoda remek csörtét vívtak nőnap, női egyenjogúság meg férfi elnyomásrendszer mentén és annyit szeretnék hozzátenni, hogy az egyik nem hisztis picsa, a másik nem hülye felfújt fasz, hanem mindketten tökéletesen egyformák:

szimplán hülyék.

Köszönöm, hogy ezt elmondhattam, jövőre tényleg viszek virágot is.