2016. június 27. 09:59

A MÁV szégyene

Az elmúlt két hétben három alkalommal sikerült vonatra ülnöm, egyszer Balatonra utaztam (csak oda) és volt most a pécsi retúr út. Egész megrendítő a vonatok állapota.

Az elmúlt két hétben három alkalommal sikerült vonatra ülnöm, egyszer Balatonra utaztam (csak oda) és volt most a pécsi retúr út. Egész megrendítő a vonatok állapota.

A balatoni utazás során a körülmények elsőre fel sem tűntek, hiszen igazából alig változtak gyerekkoromhoz képest. A sebesnek titulált vonat, most tényleg gyors volt, viszont a textilre cserélt zöldes szürke műbőr üléseken kívül csak egy dolog változott: kisebb lett a szemetes. Visszatekintve nem is bánom a kevés változást, hiszen ha melegben is, de elviselhető körülmények között utazhattunk: le tudtuk húzni az ablakot.

Pécsre viszont IC pótjegyes utam volt. Az IC valaha egy nagyon modern dolog volt, amikor elindult Pécs és Budapest viszonylatban csak az induló állomások „elővárosában” állt meg (Szentlőrinc és Kelenföld). Gyors volt, új volt és volt étkezőkocsi is.

Aztán elkezdtek leadni a dologból. Egy csomó helyen megáll, étkezőkocsi már régen nincsen és igazából úgy viselkedik, mint a korábbi gyorsvonatok. Csak drágább. És nyáron kibírhatatlan hőség van bent, mert én még nem utaztam olyan IC-n, ahol működött volna a légkondi. (Ahogy a matricák írják: légjavító berendezés.)

Légkondi: a MÁV szégyene

Pécsre menet Kelenföld után elkezdett ömleni a víz a plafonon levő légkondicionálóból egyenesen egy nő hátára. Nagyot kiáltva ugrott fel. A víz percekig folyt, aztán abbahagyta és a hűtés sem üzemelt onnantól. Az igazi tragédia, hogy a légkondi miatt nem lehet kinyitni az ablakokat sem. Megsültünk, mire Pécsre értünk.

Hazafelé úton korán értem a vonathoz, leültem a helyemre és kellemes idő volt. Halkan jött a hűs levegő a lábamnál, egészen megnyugodtam.  Aztán ahogy elkezdett megtelni a kocsi egyre kevésbé bírta a szerkezet temperálni a levegőt, hamarosan irtó meleg lett.

Megkérdeztük a kalauzt, hogy nem tudna-e tenni valamit, de közölte, hogy sajnos nem tudják erősebbre állítani a szerkezetet, ez ennyit tud.

Ha ez ennyit tud, akkor az azt jelenti, hogy nem tud semmit igazából. Embertelen, ahogy órákig a saját izzadságodba fürödve kell ülnöd, extra pénzért a vonaton. Ez a MÁV szégyene.