A legjobb 5 android app – 2015

Tavaly év végén jóval nyugodtabb napjaim voltak, jutott idő a blogra is, többek közt készítettem egy #ilyenvolt2014 hashtages sorozatot. Idén is terveztem, de top 10 helyett csak top 5 lesz.

Az idei év volt az, amikor a Windowsos PC marginálissá vált az életemben az Androidos Samsung készülékek mellett. Az Android és a mobileszközök az elmúlt években már kiszorítósdiztak, de csak idén triumfáltak nálam. Lett tabletem és új okostelefonom és majdnem 100%-ban mindent meg tudok velük oldani, amit a laptoppal, leszámítva (még) a videóvágást. (Programozni kicsit könnyebb a nagy képernyőn, ez igaz.)

Mindenesetre teljesen szubjektíven válogatva összeszedtem az idei kedvenc 5 alkalmazást a telefonomról és a tabletről (mindegyiknél jelölöm, hogy hol használom, ha mindkettő fel van tüntetve, akkor az első az amin inkább futtatom). Íme a legjobb 5 android app, szerintem:

5. Google Keep (tablet, telefon)

Nagyon sok rendszerező, listázó alkalmazást próbáltam, de egyértelműen a Google féle Keep nyert nálam. Egyre okosabb, miközben a gyorsasága és a kezelhetősége megmaradt. Ha sikerülne rávennem a feleségemet, hogy a bevásárló listát helyből Keepben ossza meg velem és nem kéne Gmailből másolgatni (ami egyébként 2 plusz mozdulat), akkor végtelenül boldog lennék.

4. Chrome (telefon, tablet)

A Chrome a legjobb böngésző megalkotása óta. Sajnos a kezdeti elegáns gyorsaságából és kicsi méretéből sokat vesztett, de olyan mennyiségű kiegészítő épült bele, amik nélkül ma már nem nagyon tudnék meglenni. A Chrome a legjobb átjáró a PC, a tablet, a telefon és a TV között. Amit itt megnyitok, használok, elmentek az ott is megy, átdobható, menthető.

A Chrome a munkám során is szinte a legfontosabb program. A konzolja, a javascript hibakeresője, az elemző részei nélkül nem tudnék dolgozni. (A lapozás után jönnek a dobogósok.)

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.

One thought on “A legjobb 5 android app – 2015”

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.