A fotózás világnapjára

A kép forrása.

Tegnap jött velem szembe ez a fotó és helyből nagyon szívbemarkoló látvány volt. Soha nem voltam érzéketlen, de amióta gyerekeim vannak az ilyen képek szó szerint fájnak. Ebben a kisfiúban nem tudom nem látni a saját kisfiamat, aki ugyanilyen kinyújtott lábbal és eleresztett kezekkel tud ülni.

Az első reakcióm az volt, hogy átosztottam a feleségemnek a chaten, hogy nézd ez a szegény gyerek alig idősebb Cilinél. Mégsem erről akarok írni elsősorban, mert nagyon messzire vezetne mindez.

Nem arról akarok írni, hogy milyen jó, hogy van egy eszköz, a fotó, ami megmutatja nekünk a valóságot úgy, hogy egy kép ilyen messzire vezethet. Például egy zuglói irodába, ahol tökre elérzékenyülve gondolok a képen ülő gyerekre, meg arra a másik kettőre, akik csak pár kilométerre ülnek.

Van megannyi fotó, amik szépek, akár művésziek is, de azt hiszem, hogy számomra az ilyen dokumentarista riport fotók miatt van értelme a fotózás világnapjának. Nézd meg ezt a képet és nyugodtan gondold végig mindazt, amiről én itt most nem is akarok írni.

Ugye milyen nagyszerű?

Szerző:

Őri András

38 éves webfejlesztő vagyok Budapestről. Két nevelendő gyerek büszke apukája és egy gyönyörű feleség szerencsés férje.