2020. Március 17., Kedd

Nagy mázli, hogy ezen a héten full szabadságot kaptunk a melóban, mert a digitális oktatás jegyében reggel óta tanulok a lányommal. (A feleségem lázas, szóval egyedül vagyok hármukra.) Amíg főztem a vakondról tanultam meg egy csomó újdonságot. Reggel a hármas szorzótábla volt soron. És így tovább. Szóval, aki kitalálta, hogy dolgozz és taníts otthonról egyszerre az egy barom volt. Nem megy a kettő együtt. (Kisiskolás gyerekek esetében biztos nem.) Állati mázli, hogy a fiam még ovis.

Még egy gondolat erejéig visszakanyarodnék az előző bejegyzéshez.

Az iskola nagyon szépen küldi az órai munkát és a házi feladatokat is a lányomnak. Átlátható meg minden, de az van, hogy a mai napomat tanító bácsiként töltöm. Ami addig, amíg nincs melóm nem ügy, de utána ez nem fog menni egyszerre. Dolgozni ÉS tanítani a gyereket, ez még azoknak is sok lesz, akikben lappang valami csírája a pedagógusi vénának, akikben ez nincs meg, azoknak már most kampó, csak, hogy a főnököt idézzem.